Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)

1974-09-19 / 36. szám

Thursday, Sep. 19. 1974. Szélhámosság adókibuvókkal a KÖNYVSZEMLE Piri Thomas portorikói fiút 22 éves korában, 1950-ben rablásért 5-tól 15 évig terjedhető börtön­nel büntették,' akkor még a hatóságok nem tudták megkülönböztetni a színeseket egymástól s a detek­tív ezt mondta neki: „You’re a nigger and you’re gonna do nigger time.” Öt évet töltött a dologház­ban s most „Seven Long Times” címmel megírta fogságának történetét. Eredetileg azt hitte, átneve­lik a rabokat. Ellenkezőleg — mondja — a többség mint a bűnözés doktora jön ki, megkeményitve a túlzott brutalitástól, megszégyenítve a fajgyűlö­lettől, betegge teve a rákényszeritett homoszexuali- tástól. _ 0 Száz ev óta először nincsenek egyenruhás idegen katonák Vietnám földjén. Hogyan élik, érzik „vissza­nyert szabadsagukat, függetlensegüket” (ahogy hiva­talosan mondják), ezt irja Jean Claude Pomonti „La Rage d’etre vietnamién” (Kétsegbeessés vietná­minak lenni) c. könyvében. Hogyan érzik az utcákat, országutakat elárasztó elhagyott gyermekek, nyomo­rékok, menekültek reményvesztett vének, a csalá­dok, melyeknek kivétel nélkül megvan a maguk rokkantja, halottja, sebesültje, a tömegek, melyek még kábultak a bombázások után, a létbizonytalan­ságéhségében, az inflációban, a hagyományos erköl­csök pusztulásában, az ifjak, akik elfelejtettek ne­vetni. A tudatlan barbárok által szétrobbantott tár­sadalomban. Hogyan erezhetik magukat, becsülhe­tik „Önrendelkezesuket, ha az USA jóvoltából Thieu elnök folytatja a mindenki által utált hábo­rút, a szoldateszka elen, amely állam az allamban, de melyre Thieunak szükségé van, mert ót csak a háború tartja hatalmon. 0 Nosztalgia (visszavágyódás) a közelmúlt század­forduló egyszerűbb, nyugodtabb, kedvesebb ameri­kai élete után az irodalom, színház, film mai nagy divatja,' időszerű e kor ábrázolása a „The Way Life Was” c. könyvben, melynek kepeihez Jeffrey Simp­son irta a szöveget. Időszerű annak, aki a könyvet meg tudja fizetni, mert az ára 20 dollar. Az meg­láthatja a képekből a Middle West, a Lower East Side, New England, Chinatown eletet, ami nem volt idilli, kedvesen egyszerű, csak végtelenül unalmas es sivár, talán még rosszabb, mint ma, mert akkor a mindenfelől összeverődött lakosság atomizálva volt kis gettókban, törzsekben, klánokban, közös kultúra, tradíció nélkül. Amelynek báját a könyv bemutatja New Orleans legendás Storyville-je példá­ján, hol — erről nem imák a Southern Womanhood tisztelői — egy „girl” egy ejjel 50 (ötven) kuncsaf­tot „elégített ki.” Amelynek egyénibb munkaviszo­nyait a 6 napi reggeltól-estig tartó sablonmunka jellemezte, ami az emberek minden életerejét ki­facsarta. Amelynek ünnepelt cowboy-ai, festői in­diánjai szubhuman életviszonyokban szenvedtek. De minderről nem csinálnak filmet, kellenek az illúziók. 0 A 20 éve megszűnt Gulag Archipelagoval szem­ben (ez sem volt olyan, ahogyan Szolzenicsin leírta), a délafrikai mai börtönrendszert festi le Hugh Levin „Bandiét, Seven Years in a South African Prison” c. könyvében. Ez egy újságíró, akit 7 evre iteltek, mert résztvett a feketék felszabaditási küzdelmében. Akit ilyen címen iteltek el, annak rosszabb volt a bortönelete, mint a rablógyilkosnak, gyermekron- tonak, kivált, ha zsidó. „Te zsidó — ordította pa­Köztudomasu, hogy a jövedelmi adórendszer aránytalan módon sűjtja a kiskeresetű, dolgozo amerikaiakat és épp annyira igazságtalanul nyújt minden elképzelhető kedvezményt a tőkéseknek és t .. H ( egyeb nagyjóvedelmu személyeknek. E kedvezmények egyik legfelhaboritobb példája az úgynevezett „oil depletion” rendelkezés. Ennek lényégé az, hogy ha valaki befektet egy bizonyos összeget olajkutak furasaba, akkor egesz befekteté­sét, mint kiadást levonhatja jövedelméből. Ha a fúrás sikeres, azaz olajra bukkan, akkor az olajból szármázó tiszta jövedelem 22 százalékát nem kell jövedelemkent bevallani az illetőnek. „Egy özvegy munka'sasszony — irja ezzel kapcso­latban Ferdinand Lundbergh ,A Gazdag és a Dús­gazdag’ c. művében — akinek árva gyermeket kell szerény keresetéből eltartania, 1500 dollárnyi tiszta jövedelme után 14-16 százalékos adót fizet, arány­lag sokszorta többet, mint az olajmilliomosok.” Amerika milliomosai magátol értetődően mit sem törődnek azzal, hogy telhetetlensegükkel a kisjöve­delmű amerikaiak millióinak vállára toljak a kor­mányzat kiadásai fedezésének nagy részét. Minél nagyobb a jövedelmük, annál kevesebb adót akar­nak fizetni. Időnként azonban ezek a telhetetlenek mégis megégetik ujjaikat. A tőkés rendszer dzsungeljeben kitermelődik a szedelgok, sikkasztok, zsebmetszök ezernyi válfaja. Nagyrészük elsősorban a dolgozó­kon élőskódik. De meg kell adni, nem tesznek ki­vételt: ha alkalom adódik, megvágják ók a tehető­seket is. Egy ilyen eset került nemregen napfényre. A telhetetleneket még egy naluknál is telhetetlenebb és lelkiismeretlenebb szédelgő csoport vágta meg, még pedig alaposan. Az eset részletei a következők. Valami tíz évvel ezelőtt egy minden hajjal — és kezén ugyancsak ragadós enywel — megkent oklahomai ügyved, Ro­bert S. Trippet, felmérve az „oil depletion” adó­törvényben rejló „lehetőségeket”, néhány cimborá­jával együtt egy „olajfúrási vállalatot” létesített. Furatott is egy néhány kutat a kózépnyugaton. Persze olajra nem bukkant. Ahhoz igen melyre kell ásni, ami pedig igen költséges. így hat viszonylag csekély összegekért sekely kutakat ásatott, azután azokat lefényképezte, szép prospektusokat nyoma­tott, majd részvényeket bocsátott ki, leírva a nagy lehetősegeket úgy adócsökkentésben, mint a varható olajprofitban. Sima modorú, rendkívüli rabeszelokepessegu em­ber leven, sikerült neki több vezető üzletember bi­zalmat megnyerni és ezeket a spekulációjába való befektetésre megnyerni. Nagy segitsegere volt e té­rancsnoka — kommunista vagy, mert a zsidók kommunisták!” De nem a maga szenvedései voltak a legrosszabbak, hanem amit maga körül hallott és látott, a halaira ítéltek jajgatása (Délafrika többet végez ki, mint a világ legtöbb országa együttvéve, túlnyomóan feketeket), a fiatal leány orditasa, aki nem akart meghalni és végül kenyszerzubbonyban vittek az akasztófahoz. A furészpor, melyet a föld­re hullott vértócsara kellett szórnia. Mindez nem 20 évvel ezelőtt volt, mindez ma van így Delafrika- ban és Namíbiában, hol újra bevezették férfiak es nők korbácsolását. Per. ren egy William Murray nevű adószakértő és Martin Bregman, számos közismert hollywoodi es televíziós művész pénzügyi tanácsadója. Ezek közreműködésével rábeszélték, hogy a sok közül csak néhányat említsünk, a General Electric csaknem teljes vezetőséget, a new yorki First Nati­onal City Bank vezérigazgatóját és számos más veze­tő tisztviselőjét, a N.Y. Trust Company igazgatóját, százezres befektetésekre. Egyedül a General Electric vezetősége közel négy millió dollárt fektetett be a szélhámos tervbe. Képzeljük el, ezek az emberek mint nagy ipari es pénzügyi szakértők szerepelnek társadalmunkban. A bankárok százezrek megtakarított befektetését vannak hivatva bölcs befektetési politikával bizto­sítani és ime egy közönséges svindler milliókat szedhetett ki zsebeikből! De nemcsak üzletembereket es bankárokat csa­pott be ez a tarsasag! Szamos nagynevű „honatya”, többek között Javíts, New York i és Hollings, So. Carolina-i szenátor, valamint egy féltucat szövetségi biro,a Columbia Egyetem jogi fakultása dékánjá­nak a szivet is hajjal kenegették, amikor adócsökken­tésről regeitek nekik es ezek is százezreket bíztak az enyveskezu svindlerek kezére. Azután egy holly­woodi ügyvédi cég közreműködésével, akik hires művészek jogi ügyeit kezelik, olyan országos him művészektől, mint Jack Benny ($ 300.000), Lisa Minelli ($ 231.000), Candice Bergen ($ 125.000), Bob Dylan ($ 78.000) csaltak ki nagy összegeket. A humor kedvéért megemlíthetjük meg, hogy a fentjelzett Wall Street-i bankárokon, politikuso­kon és művészeken Idvül még egy Adam Smith nevű úriembert is rászedtek, aki néhány ewél ez­előtt könyvet irt „Supermoney” címen arról, hogy miként kell pénzünkét okosan befektetni! A könyv­nek óriási sikere volt a könyvpiacon, több százezer példányt kapkodtak el a hiszékeny emberek, akik tudni akartak, hogyan kell okosan befektetni! Minő következtetéseket vonhatunk le az ügyből? Mindenekelőtt a 17. szazad hires svéd államférfié­nak, Oxenstiernanak intő szavai jutnak eszünkbe, melyeket az unokaöccséhez intézett: „Fiam, ha felnősz, meg fogod majd erteni, hogy mily ostoba emberek vezetik társadalmunkat.” Ostoba és javarészt gonosz emberek vezetik nap­jaink tőkés társadalmait is. Államférfiak, katonák, üzletemberek: ostobakés gonoszak. Hogy mily osto­ba emberek vezetik hadseregünket például, arra eleg, ha a vezérkar vietnámi szereplésére gondolunk. Hogy mily ostobák és romlottak politikusaink,elég, ha Agnewra, Mitchellre, Stansra gondolunk, akik szeny- nyes pénzért áruba bocsátották becsületüket. S hogy mily ostobák az amerikai gazdasági rendszer piramisa tetején élő financkapitalistáink,arra a fenti szédelgés története vet uj és éles fényt. Egy másik konklúziónk, amit aligha kell bizo­nyítgatnunk az, hogy a több milliós veszteséget, amit Trippet ur es társai szédelgése okozott pénzes amerikaiaknak, ezek az urak és hölgyek levonhatják majd adövallomásaikban. Ezt Javíts szenátor már be is jelentette. A számlat vegeredmenyben, mint min­dig máskor, most is a dolgozok fogják fizetni! S fogjak is fizetni mindaddig, amíg alapvető vál­tozást nem fogunk eszközölni, olyant, amely egy­szer s mindenkorra veget fog vetni a szedelgeseknek a Wall Streeten eppen úgy, mint Washingtonban. D.-AMERIKAI MAGYAR SZÓ-----

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents