Amerikai Magyar Szó, 1974. július-december (28. évfolyam, 27-50. szám)

1974-09-26 / 37. szám

Thursday, Sep. 16. 1974. .AMERIKAI MAGYAR SZO Mi történt a mult héten? EZREK HALTAK MEG HONDURASBAN FORD ELNÖK FENYEGETŐZIK Gerald R. Ford, az USA elnöke az Egyesült Nem­zetek Szervezete'nek közgyűlésén tartott beszédé­ben arra intette az olajtermelő országokat, hogy módosítsak olaj árpolitikájukat, csökkentsék az olaj arát. Ford elnök szerint az olaj jelenlegi magas ára gazdaságilag szembe állítja az olajtermelő és az olaj­fogyasztó államokat egymással, ami maga után von­ja a két állam-csoport szemben állását a politikai térén is. Ford elnök beszede'nek e szakasza intésként szol­gait az olajtermelő országoknak,' csökkentsék az olaj arat, különben számolniok kell az olajfogyasztó államok ellenállásával. Noha Ford elnök azt mondta, hogy az USA a múltban sohasem használta élelmiszerfeleslegét politikai célokra — mely kijelentés természetesen nem tükrözi vissza a szinigazságot — burkoltan arra utalt, hogy az Egyesült Államok magatartása e tekintetben megváltozhat. Érdemes kihangsú­lyozni, hogy a leghatalmasabb kapitalista ország elnöke az, aki panaszkodik a kapitalista rendszerben alkalmazott gyakorlat ellen: az eladó oly magas arat kér termékéért, amilyet a piac lehetővé tesz. Ezt tettek évtizedeken keresztül az amerikai vál­lalatok, amikor potom áron felvásárolták a gyarmati országokból a nyersanyagot és önkényesen meg­állapított magas áron adták el ugyanezen országok­nak az USA-ban gyártott ipari cikkeket. Az olaj áranak négyszeresére emelése minden bizonnyal uj helyzetet hozott létre az államok közti erőviszonyokban. GUATEMALA, Több ezren halálukat leltek, amikor a ”Fifi” hurrikán és a vele járó nagy esózes elöntötte az ország több faluját. Az esözes következteben az Ulua folyó forrásá­nál Choloma várost a leomlott hegyoldal elsöpörte a föld színéről. Puerto Cortes, Tela, La Célba, Trujillo, Castilla és Guanaja városokat is romba döntötte a hurrikán. A hullák ezreit égetik el a helyszínen, hogy elkerüljek járvány kitörését. A jelentések szerint a banánültetvenyek nagy részét elmosta az árvíz. Nemzetközi mozgalom indult meg az árvíz elől menekülők ezreinek felsegitésére. é Sokan azt a véleményt nyilvánítják, hogy Nixon volt elnök betegsége azért fordult súlyosabbra, es azért szükséges a kórházi kezelés, hogy elkerülje Ehrlichman'-és Haldeman tárgyalásán a tanúvallo­mást. _ Nagy az elégedetlenseg New York Vasárlókat Védelmező Hivatalának alkalmazottai között. Töb­ben lemondtak tisztségükről és^e lépésükkel adtak kifejezést elégedetlenségüknek afelett, hogy a Hiva­tal nem képviseli a vásárlók erdekeit az uj vezető, Mrs. Guggenhéimerral az élen. Beame polgármester, aki a választási kampányban igerte a Hivatal hatá­sosabbá tételét, levágta a Hivatal részére előirány­zott összeget, mellyel eppen az ellenkező eredményt érte el. # A FEKETE NÉP BETERJESZTI SAJÁT JAVASLATAIT A CSÚCSÉRTEKEZLET ELÉ Az ország fekete szervezeteinek képviselői ülést tartottak New Yorkban, ahol kidolgozták saját ja­vaslataikat, melyeket a csúcskonferencia elé terjesz­tenek. ’’Miközben az ország közgazdászai azon vitatkoz­nak, hogy a nemzetgazdaság válságos, vagy nem válságos, mi kijelentjük, hogy az ország fekete nepe súlyos válságban szenved” mondta a konferencia szószólója, Vernon E. Jordan, a National Urban Liga direktora. A javaslatok között van: a nagy profit meg­adóztatása, a szegények adómentesítése, az élelmi- szeijegyek helyett készpénzjuttatás és lakások épí­tése a szegények, kis- és kózépkeresetuek részére. Több, mint kétezren tiltakoztak Claude Reese, Jr., 14 eves fekete fiú meggyükolása miatt,akit Frank Bosco fehér rendőr lelőtt, azzal a magyarázattal, hogy amikor kihívták a 471 Powell St.-i ház - hoz, hogy ott egy betörés van folyamatban', úgy vélte, hogy a fiúnak fegyver van a kezeben. A környék felháborodott lakói .bizottságot szerveztek, amely követeli a gyükos rendőr azonnali fel­függesztését és biróság elé allitását, gyilkosság vádjával. A^laude Reese Bizottság’azzal vádolja a rendőrséget, hogy állandó terrort használ a környék fekete lakói ellen. KOMMUNISTA JELÖLT CONNECTICUT ÁLLAMBAN NEW HAVEN, Conn. Ez lesz az első alkalom az utolsó negyedszazadban, amikor a képviselő - vá­lasztáson munkások és polgárok a Kommunista Párt jelöltjére szavazhat­nak. Joelle Fishman pályázik a 3. kongresszusi választó- kerületben a képviselői tisztségre. Választási listára került, mert megszerezte a szük­séges számú aláírást választási kérvényére. Ms. Fish­man első sajtónyilatkozataban hangsúlyozta, hogy csupán a Kommunista Part által javasolt program eredményezne az árak visszaszorítását, az adóteher könnyitését, a szövetségi nyugdíj felemeleset, a monopólvallalatok kordában tartását, amely a vil­lany, gaz és telefon-szolgálati díjazás csökkentésé­hez vezetne. JOELLE FISHMAN EMELKEDTEK A NAGYBANI ARAK Wholesale Price Index WASHINGTON, D. C. (1967-100) unadjusted_________■' A kormány hivatalos 160— jHentese szerint a gyárt­------ mányok es mezogazda­i sági cikkek nagybani i30piBiBB^!ha...4r-,-,li‘-'!8 ára augusztus hónap- J F M ^974* J J ban 3.9 százalékkal Source: Bureau ot Labor Statist Ica emelkedett. Ez az áremelkedés volt a második legnagyobb az utolsó 28 esztendőben. A nagybani áremelkedé­sek a következő hónapokban fognak visszatükrö­ződni a szupermarketokban. Ez az áremelkedés évi számításban 46.8 százalé­kos emelkedést jelent. Az előző hónapban, július­ban az arak 3.7 százalékkal emelkedtek. Júliusban a mezögazdasagi termekek ara 7.6 százalékkal emel­kedett, ami évi számítás szerint 91.2 százalékos emelkedést jelent. Alan Greenspan, Ford elnök uj gazdasági tanács­adója, hallgat, nem nyilvánítja véleményét. Miköz­ben az infláció újabb hullámokat ver, Ford elnök tárgyal és tervezi az infláció meggátolására tervezett csücstalálkozot. _ 3

Next

/
Thumbnails
Contents