Amerikai Magyar Szó, 1974. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-17 / 3. szám
Thursday, Jan. 17. 1974 3 "Veszélyben a prosperitás" Nixon elnök az ipari országok Japan, Kanada, Olaszország, Anglia, Német Szövetségi Köztársaság, Hollandia, Franciaország és Norvégia, kormányaihoz intézett átiratában a többek között a következőket mondja: „Az energiahiány olyan politikai és gazdasági erőket hozott létre, melyek veszélyeztetik a világ egyensúlyát, prosperitását.” Nixon elnök e felmérése késztette őt az ipari államok külügyminiszterei meghívására egy február 11-én tartandó konferenciára, ahol az USA elnöke szerint: „Az olajat felhasználó államok közös, egyseges utón kell, hogy haladjanak az energiahiány problémájának megoldásában, figyelembe véve az olajtermelő országok erdekeit. Ugyanakkor biztosítani kell az olajat felhasználó országok részére olajszükségletük kielégítését, méltányos áron.” Az amerikai olajvállalatok és az őket képviselő Nixon elnök lesznek majd azok, akik „figyelembe veszik az olajtermelő országok érdekeit.” Ezek az olajvallalatok évtizedeken at a legkönyör- telenebbül kizsákmányolták az olajtermelő országok dolgozóit. Három dollárt fizettek egy hordó olajért, de annak ellenére, hogy szinte ingyen kapták a nyersolajat, az Egyesült Államokban magas árat számítottak mind a fűtőolajért, mind a benzinert. Ezen évtizedek folyamán az olcsó nyersolaj és a draga finomított olajtermékek prosperitást jelentett az amerikai olajtrösztök részére. Ezt a prosperitást óhajtja Nixon elnök továbbra is fenntartani az olajtermelő országok népei és az amerikai nép rovására. Ez a februári konferencia célkitűzése. * - " 1 1 ...... ...... - 11 1 l Nixon és a tejesek Nixon elnök januar 8-an két nyilatkozatot adott ki a tejtermelők es az ITT ügyeire vonatkozolag. A tejipari erdekeltsegekkel kapcsolatban kijelentette,hogy „hagyományos politikai megfontolások” alapjan cselekedett, amikor 1971-ben a tejipar kérésére engedélyezte a tejtermelőknek adott támogatás növelését és, hogy ekkor tudomása volt a tejipar azon szándékáról, hogy 2 millió dollárt adományozzon az elnökválasztási kampány költségeire. Az elnök tisztában volt, — mondja a nyilatkozat, — „a tejipar politikai hatalmával”, amikor a döntést meghozta, de „teljesen hamis”-nak bélyegezte azt a következtetést, hogy döntése az adományozás ellenében történt. (Ez a napnál is világosabb minden józanul gondokozó polgár előtt!!!) A másik ügyben, az igazsagügyminiszterium anti- tröszt osztályának az ITT ellen indított perében, utasította Kleindienst igazságügyi minisztert, hogy a pert ne vigye a Legfelsőbb Birósag elé, nehogy annak döntése alapján perbe fogjanak más nagy- vállalatokat, csak azért mert nagyok. Azért járt közbe ebbe az ügyben — mondja Nixon, — mert nem ismeri el, hogy „nagynak lenni önmagában rossz.” Az ITT részéröl felkínált 400.000 dollár adományról, mint hozzájárulás, a Republikánus Konvenció költségeihez,Nixonnak nem volt tudomása ezidötájt, mondja a nyilatkozat. A Feher Ház-i kommentátorok szerint, a nyilatkozatok alátámasztják az elnök előző kijelentéseit, hogy eljárása ezekben az ügyekben teljesen helyénvaló volt. ELMELKEDES A VÁLSÁGRÓL Air. Silk, a New York Times szerkesztőbizottságának tagja, a jelenlegi gazdasági válság okait igyekezett elemezni lapja január 3-i szamaban („Facing the Crisis of Scarcity.”) Elemzései azzal kezdi, hogy a jelenlegi válság egészen masjellegü, mint amilyen a harmincas evek nagy depressziója áltál előidézett válság volt. Akkor volt áru bőven, allitja Silk ur, de a kormány hibás pénzügyi politikája következtében nem volt elég pénz forgalomban, amellyel a nép vásárolni tudott volna. Ebből persze megérthetjük, hogy Silk ur fenntartás nélkül hisz a Keynes-i gazdaságpolitikában (olcsó pénz, állami beavatkozás a termelésbe, állami befektetések, stb.) A mostani válságot szerinte ezzel szemben az okozza, hogy nagy hiány van áruban. Kész árucikkekben ép ágy, mint nyersanyagokban (olaj, élelmiszer, bauxit, réz, mangan, magnézium, mesterséges trágya, stb.) Miután ekként tökéletes tisztasággal megmagyarázta Silk ur az olvasóknak a válság jelleget, rámutat annak okaira is. A legfontosabb okok között megemlíti „a kormányok, vállalatok s egyének szűklátókörű önzéséta nemzeti mozgalmakat, a gazdag tókes országokkal szembeni ellenszenvet. Silk ur nyilván nem helyesli ezt az ellenszenvet, mert, úgymond, „a gyarmati rendszer mar úgyis a veget járja Indiában, Afrikában, Indokínában,” hat miért haragszanak azok ajo emberek még mindig? No, de ha csupán csak haragudnának egy kicsit, azt meg megertene Mr. Silk, de ezenfelül ,,meg is akarnak gazdagodni!” Hat ez aztan érthetetlen Mr. Silk szamara. Meggazdagodni! Azt csak a tókes politikusoknak es a monopolistáknak szabad! — érezteti az olvasóval Silk ur. Nos, azért ne mondja senki, hogy a New York Times nem liberális újság es Silk ur nem liberális újságíró! Megrója o a „tókes államokban divo vak önzést is.” A furcsa dolog az, hogy a tókés társadalomban divo „vak önzésre” csak egyetlen konkret példát talált Silk úr és azt az egyetlen példát egy teherautó-söför képviselte a következő nyilatkozattal: „Az elmúlt 30 év folyamán azt láttuk magunk körül, hogy az egyedüli módja az érvenyesülesnek a csalas és lopás... ma már kezdjük megérteni e világnézet erkölcstelenségét. A reformok, amelyeket kezdünk bevezetni szakszervezetünkbe, kellenének a kormányban es az egesz társadalmi rendszelünkben is...” Kar, hogy Silk ur nem tudott valamivel több és helytállóbb példát említeni a válság okairól, egyéni, gazdasági, politikai tényezőiről. Hát mi itt kipótoljuk azt olvasóink épülésére es abban a reményben, hogy valahogyan Silk úr is tudomást szerez róla, úgy, hogy utólag helyreigazíthatja cikke hiányosságé. , . . , ■, A válság (áruhiány, olajhiány, infláció, stb.) okai között megemlíthetjük a következőket: j Az imperializmus okozta két világháborút,száz es száz más háborúval, beleértve a vietnámi háborút is, melyek folyamán a termelt javak es nyersanyagok mérhetetlen mennyisege pusztult el az emberéletek millióival egyetemben. A hidegháború es az abból fakadó fegyverkezés téboly odott költekezései. Az Egyesült Államok több, mint egy TRILLIÓ (ezerszer ezer millió) dollárt tékozolt el nagyreszt olyan termelésben, amely semmilyen emberi szükségletet nem elégített ki, csupán rombolni és ölni képes. A monopolisták eszeveszett profitharácsolása. Az amerikai autóipar például az elmúlt 50 év óta állandóan fokozta az egyre több és több benzint igénylő es egyre nagyobb hasznot biztositó kocsik gyártását. Ha a gallonból tiz mérföldét adó motorok helyett 20 mérföldes motorokat gyártottak volna, akkor nyilván feleannyi benzint használtak volna el az amerikai autóvezetők. Ez viszont magábaveve a következő 50 esztendőre biztosíthatta volna benzin ellátásunkat, még ha matói kezdve egy gallont sem tudnánk termelni vagy importálni. Nos es gondoljunk — a milliónyi más példa közül — Vietnam bombázására! Egyetlen B-52-es, amellyel Nixon még tavaly karácsony előtt is szüntelen bombázta azt a kis országot, — 42.000 gallont hasznai el egyetlen küldetésben! (Ha a Guam szigeten lévő bázist vesz- szük figyelembe). Nos Vietnam bombázása valami 8 évig folyt szakadatlanul, naponta száz és száz bombázó volt akcióban! Ahhoz, amit itt néhány sorban az olajjal történt gazdálkodásról irtunk, a végtelenségig lehetne példákat csatolni, más nyersanyagokkal történt hasonló visszaélésekről. S avégett, hogy e harácsolásban es gazdálkodásban senki ne merje az amerikai monopolistákat a legcsekélyebb mértékben is korlátozni, háborút vívtunk, kormányokat forgattunk-fel, demokráciákat pusztítottunk el szerte a „szabad” világban es igyekeztünk felforgatni azokat a szocialista világban is. Hát, többek között, ezért van válság, Silk ur. Nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi és politikai válság a „szabad” világban. Deák Zoltán. Habib Bourguiba, Habib Bourguiba, Tunisia elnöke es Muammar el-Qaddafi Libia államfője elhatározták a két ország egyesítését. Marc. 21-én a két ország lakossága referendum szavazással jóváhagyja a két államférfi javaslatát. Sokan kétkedve tekintenek e határozat érvény e- sitese elé. Muammar el - Qaddafi, EGYESÜL TUNISIA ES LIBIA-AMERIKAI MAGYAR SZÓ-
