Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)

1973-08-23 / 32. szám

Thursday, Aug. 23. 1973

s

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

FÜLÖP IMRE:

Először mentél el hazulról hosszabb időre, amióta férjnél vagy. Kerek egy hónapig leszel Barátfan. Kissé izgultál is a nagy út előtt. Sose utaztál szívesen. Neked igazán nem számit, hogy a Csallóközbe még ma is csak egy vasúti sínpár vezet. Ha Feri tréfásan szóvá teszi, hogy sohase hagyod el Nagy- megyert, mindig azt válaszolod: “Minek, hiszen itt mindent megkapok, amire szükségem van?!” Most azonban vállalnod kellett a hosszú utat: gyógyfürdő nincs Nagymegyeren. Izgalmad a gyorsban fokozatosan elszállt. Nem tudtál betelni azzal a sose látott gyönyörűséggel, amit a vonattal ellenkező irányba futó táj tárt eléd. Eszedbe jutottak Feri gyakori szavai, melyeket szolgalati útjairól visszatérve szokott mondani: “A legszivesebben hazahoznám, hogy te is meglásd, azt a sok szép látványt, melyben nekem volt részem.” Eleinte igyekezett elmondani, mi mindent látott, de később egyre kevesebbet beszelt. Nem lehet mindent szobán elmondani, válaszolta, ha kérted, hogy beszéljen. Ha faggattad. Igazat is adtai neki. Az eléd táruló kepek láttán még inkább beláttad, milyen igaza van Ferinek.

Csodálattal nezted d varost is, amikor megérkeztél. Kíváncsian vártad, ki lesz a szobatársad. Rövidesen megtudtad. Evat az első perctol igen rokonszenvesnek találtad. Igazán aranyos teremtes. Okos es kedves. Es csinos is. Megsem büszke.

— Azt hiszem,jól megleszünk — mondtad Evanak. 0 elnevette magat.

— Csakegy hibám van — szóltál tréfásán. — Sokat beszelek.

Éva ezen meg nagyobbat nevetett:

— En meg nem szeretek beszelni — mondta. — Azt szeretem, ha más beszél, s én meg hallgatom.

Így is lett. Most aztán kibeszélhetted magad. Éva odafigyelt a szavaidra, nem úgy mint Jolán, akivel egy irodában dolgozol. Orak hosszat meséltél neki mindent Nagymegyerröl. Már szinte mindent tudott a varosról. Tudta, hol az üzlet, az áruház, a fodrászat, a cukrászda; melyik utcában van a ti hazatok, s melyikben a szüléidé. Mennyi eper termett a kertetekben, s hány rózsafa van az udvarotokban. Hogy miért szereted a munkahelyedet. Hogy milyen közel van a hivatal a hazatoktól. A legtöbbet persze magadról beszéltél. Meg Feriről.

— Nem, nem untat — mondta Éva, ha olykor megkérdezted

Valóban szívesen hallgatta szavaid. A megismerkedésetekről is. Elmondtad, hogy eleinte az anyad ellenezte az egybekeléseteket, de csakhamar rájött: Feri igen jóravalo es igen rendes legény. Akkor meg tanult.Egy ev múlva azonban mar kezeben volt a mérnöki diploma. Nagyon büszke voltai ra.

— Persze, nem a diplomájáért mentem hozza — mondtad Evanak s ez igaz is.

Szerettük egymást. Nagyon szerettük.

— Miért múlt időben beszelsz? — kérdezte Éva. — Tálán ma mar mindez a múlté?

— Nem, semmi sem változott meg köztünk — válaszoltad sugárzó tekintettel.— A közösen eltöltött hat es fel ev alatt még jobban megértettük, hogy örökre egymáshoz tartozunk. Az idő mulasa nem art a szerelemnek. Az igazi nagy szerelemnek nem árt. Azt semmi sem szüntetheti meg. Feri is ezt szokta mondani.

— Szép szavak — szolt Éva inkább kételkedve, mint irigykedve.

— Mindennek közösen örülünk — folytattad. — Emlékszem, milyen boldogok voltunk, amikor beköltözhettünk az uj házba. Amikor megvettük az ebedlőbutort. Amikor Lacink megszületett. Amikor gagyogni kezdett. Feri mindig alig varta, hogy hazajöhessen, s lathassa a gyereket. Hogy megtudja, mit tanult meg, amig távol,volt.

— 0 nem a városban dolgozik ? — csodálkozott Éva,

— Nem, Feri szerelő. Hol itt, hol ott. Egész Szlovákiát bejárja. Egyszer két hónapig Kassán van, máskor fél évig Zilinán. A Magas-Tátrában egy kerek esztendőt töltött. Nálatok, Losoncon is szereltek valamit. Most Besztercebányán van munkájuk, de ott rövidesen végeznek. Utána tálán Bratislavaban lesznek. Lassan mar meg sem tudom jegyezni, hol mindenhol dolgozott már.- A közelben nem talál munkát? — érdeklődött Éva.

— Dolgozhatna közelebb is — válaszolta, — de igy jobbnak látja. Otthon sokkal kevesebbet keresne. Ráadásul nagyon érdekli a munkája. Azt mondja, semmit se tudna ilyen kedvvel végezni, mint, amit éppen végez. A vállalatnál igen megbecsülik. Néhány elismerő oklevelet is kapott mar.Ézért nem bánom, hogy igy van.Eleinte kértem, keressen közelebb munkát, de aztán meggyőzött érveivel. Ma mar tudom, hogy ez a legjobb megoldás. Féltékeny nem vagyok. Ennek csudán egy rossz oldala van: hogy nincs állandóan mellettünk. Egyszer azonban minden hónapban hazajön. Ha teheti, kétszer is. És a szabadsagát is mindig otthon tölti.

— Sok asszony azt tartja, ha nincs otthon a férjé, üres a lakás — jegyezte meg Éva.

Ezt már másoktól is hallottad. Sót, magad is mondtad Ferinek néhányszor.Igaz, az ellenkezőjét is igyekeztél elhinni. De aztan beláttad, erre nem vagy képes. Beletörődtél hát a puszta tény be: Feri nagyon hiányzik, de mindennek úgy kell lennie, ahogy van. Feri érvein kívül végül a saját magyarázatodat is megtaláltad a bölcs beletörődéshez. Évának is ezt válaszoltad:

— Annál nagyobb az örömünk, amikor megjön. Amikor köztünk van. Minden megérkezése ünnep az egész család számaira.

— Es a távozása? A távozásai?

— Azok elkerülhetetlenek — vágtál Éva szavába. — Azok egyszerűen elkerülhetetlenek. Ahhoz, hogy valaki megérkezhessen, előbb el kell távoznia.

Mindketten jót nevettetek a megcafolhatatlanul bölcs válaszon.

— Olykor szinte el sem tudom hinni, hogy mar elment. Olybá tűnik, mintha csak kiszaladt volna a kertbe vagy az utcara. Várom, hogy szólítson, hogy

kilépjen a szobából, de hiába. Csak a fényképe áll az éjjeliszekrenyen. Néha úgy érzem, mintha megelevenedne a fényképe. Mintha Feri lenne ott; s nézné, mit csinálok. A fenyképtartot is en vettem. Igen meglepődött. Es nagyon boldog volt, amikor azt mondtam neki, hogy a képét latva úgy érzem, mintha minden este együtt feküdnénk le. Ez a legszebb fénykepe. Szineszképnek is beillene. Amolyan “hóditó” kép. Ezt mondtam is neki, s jót nevetett rajta. Persze, életében sokkal szebb, mint a képen. Egy fénykép mégiscsak fénykép.

Feri neve minden nap szoba jött. Mar szinte furcsának találtatok volna, ha nem beszelsz róla. Lassan Éva is kitárulkozott. Igaz barátnő módjára mindent elmondott magáról. Örömeit és bánatait egyaránt.

— Nekem senkim sincs — mondta. — Nem is járok senkivel. Levelet sincs kinek írnom. Es nem is hiszek a szerelemben. Ne haragudj, de nem hiszek!

— Mert még sosem voltál szerelmes! — vágtál a szavába.

Keserűen felnevetett:

— De voltam. Többször is — mondta, s hirtelen elhallgatott, mintha nem szívesen beszelne emlékeiről.

Sehogy sem ertetted, miért faj annak a felidézésé, ami szép volt. Nem is érthetted. Akkor meg nem érthetted.

— Bizony minden elmúlik — törte meg a csendet Éva. — A szerelem is elmúlik. Magukkal viszik az unalmasan vánszorgo napok, hetek, evek. Az idó mulasa mindent elsöpör. Csupán a keserű emlekek maradnak itt. Meg néhány fénykép, hogy legyen mit elővenned, ha azt akarod, még jobban fájjanak az emlékek. Mert olykor azt akarod. Magad se tudod miért, de azt akarod, hogy még jobban fájjanak. Hogy meg jobban gyötörjenek. Ilyenkor veszed elő a fényképeket Azoknak a fényképét, akik elmentek, s nem jönnek vissza soha.

Szó nélkül kivett a kézitáskájából egy gyűrött borítékot. Három fénykép volt benne.

— Ennyi az egesz — mondta, s eled tette a borítékot. Aztan hirtelen elfordult.

Tudtad, hogy könnyes lett a szeme, de meg- vigasztalásara nem találtál szavakat. Most ertetted meg igazán Éva szomorúságát. A te szemed is könnybe lábadt. Gépiesen nyúltál a borítékért. Kivettél belőle egy képét, de alig nézted meg. Aztán a másik képet vetted ki a borítékból. S ekkor egyszeriben forogni kezdett veled a világ. És vele a fénykép is. mely kiesett a kezedből. Feri fényképe. Ugyanaz, mely otthon az éjjeliszekrényen áll.

A HAZAT SZERETNI - NYUGATON

(folyt, a 4. oldalról)

A zenés, táncos klubfoglalkozáson a Sorjatek leírása igy szól: „A játékosok egymás mellett állnak, kézfogással.Egy előttünk all. Velük szemben a dalszövegben szereplő „egy ember”. Elindul a sor előre, és énekli a dalt. A negyedik taktus első szotag- jára dobbantanak egyet, s ettől kezdve visszafele lépkednek a dallamsor végéig... Versszakonkent járnák, és felelgetnek egymásnak. Amikor a dal utolsó versszakát éneklik, az elólállo kettőt maga melle vesz a sorból, mire azok átfutnak az „egy ember”-hez. Amikor újra játsszák, igy énekelnek: „Mit akar ez a sok ember?”

...Ez a sok ember magyar szeretne maradrii.

TERJESSZE

LAPUNKAT?