Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)

1973-12-20 / 49. szám

Thursday, Dec. 20. 1973 Schafer Emil: BÉLYEGVILÁG Ezereves Esztergom A Magyar Posta is résztvett ESZTERGOM ezer­éves fennállásának unnepleseben. Ez alkalomból 7 bélyegből és egy emlékivböl álló sorozatot adott ki. A bélyegeken a Keresztény Múzeumban elhelye­zett régi, ismeretlen magyar festőművészek mester­művei láthatok. A Magyarországi Bélyeggyűjtők Országos Szövet­ségének lapjaban, a FILATEL1A1 SZEMLE-ben hosszabb cikket ir ARVA VINCE, a Keresztény Muzeum igazgatója, a történelmi nevezetessegu vá­rosról es magarol a múzeumról. A cikkből itt köz­lünk részleteket: „Esztergom varosa ebjjen az esztendőben ünnep­li fennállásának ezredik évfordulóját. Maga a tele­pülés lényegesen régebbi, mar a rómaiaknak erő­dítménye állt a várhegyen, sót az emberi település nyomai legalább 6 ezer evre visszanyúlnak ezen a helyen. GÉZA nagyfejedelem 970-975 között szervez­hette meg a helységet az ország fovarosanak. 1259-ig volt fovaros Esztergom. A tatarjaras után IV. BÉLA Budara helyezte székhelyet. Ettől kezd­ve Esztergom csak az ország egyházi központja. A város ragyogasanak fénypontját ül. BÉLA alatt (: 1173-1196:) érte el. Az esztergomi ersekek igyekeztek ezt a fényt tovább őrizni, eleg csak VITÉZ JANOS érsek — aki MATY AS király kancellárja volt — csodálatosan szép palotájára gondolni, vagy BAKOCZ TAMAS vörösmárvány kápolnáját, a reneszánsz építészet remek alkotását megnézni. A 150 éves török uralom rombadöntötte a vá­rost. A török kiűzésé után lassan es nehezen indult meg az elet. Az erseki széket is csak 1820-ban helyezi vissza RUDNAY prímás Nagyszombatból. Esztergom igazi városias fejlődése csak az 1950- es evek derekán kezdődik meg, több üzem telepe­dik es kialakul a tipikusan iskolavaros jellege. Ma közel 10.000 diák tanul a 30.000 lakosú városban. Az 1960-as evekben, államunk segítő készségé­nek eredményeként 3 éves felújítási munka után elkészült a korszerűsített muzeum, benne a 14.000 darabból álló művészi gyűjtemény. Régi, hires fest­mények, 60-nal több gobelin es szőnyeg, az ország legjelentősebb együttese, a 15-től a 19-ik századig, művészi kivitelű tubákos szelencék, szép és erdekes óragyujtemeny, alig ismert porcelán és cserép edé­nyek. Az ötvösanyag annyira szép es gazdag, hogy egy külön kincstárnak beillene. A rendkívül gazdag, hires festmenygyüjtemény- bol válogatta ki a Magyar Posta a festmény sor és blokk kepeit.” Egy forgalmi bélyeget is kiadtak Esztergomról, a székesegyház rajzával, 4 forintos névértékben, VERTEL JÓZSEF tervezésében. KARÁCSONYI ES ÚJ ÉVI ÜDVÖZLETEK Kellemes karácsonyt es békés, boldog uj evet kívánok minden joakaratu embernek. Bendl Helén, Bronx,NY. * i .. f _ » - # Kellemes karácsonyi ünnepeket es békés, boldog uj-evet kívánok. Adela Stern, Long Island City,NY * Boldog uj esztendőt kívánunk a Magyar Szó olvasóinak és a Magyar Társaskör tagjainak. Almási István és neje, New York * Kellemes karácsonyt es békés, boldog új eVet kívánok a Magyar Szó olvasóinak Huczel Gizella, Buffalo, NY Kellemes karácsonyt és békés boldog új évet kívánunk lapunk olvasóinak és barátainak. OHIOBÓL: Kurczi Steve Szuch John Lukács Louis Hajmáék Posa József es neje Kellemes karácsonyi ünnepeket és egy bé - kés, boldog új évet kívánunk barátainknak, a Magyar Szó olvasóinak és Magyarország dol­gozó népének FLORIDÁBÓL Pál Lajos Imely István Balázs Gyula Abjanich Jack és Mary * Kellemes karácsonyi ünnepeket és békés új é­vet kívánunk a Magyar Szó szerkesztőségének, a Magyar Szó chicagói olvasóinak Pilát Anna és Joe, Chicago, 111. Lörincz Terez es férjé, Chicago, 111. * Szeretettel üdvözöljük a Magyar Szó szerkesz­tőségét és a Magyar Szó, valamint az Uj Szó ol­vasóit és kívánunk kellemes karácsonyt es bol­dog, békés űj esztendőt Kanadából: Ponkházi Albert Kaszás Sándor es neje Bodó Alex L.F. Kovács Dobsi Bert és Anna Horváth Andy Soós Katalin és Kálmán *■ Boldog karácsonyi ünnepeket és békés új évet kívánok összes barátaimnak és a lap olvasói­nak, Magyarország népének. Kovács Louis, Norwalk, Conn. * Lapunkon keresztül kellemes karácsonyi ün­nepeket és békés, boldog űj esztendőt kívá­nok barátaimnak és ismerőseimnek úgy itt, mint az óhazaban. Miyó József, Perth Amboy N J * Kellemes karácsonyi ünnepeket es békés, 1 boldog új évet kívánok minden joakaratu emberneK. ^ Pika József, Irwin, Pa. Ezúttal kívánunk boldog és kellemes évvégi ünnepeket Ohio, Michigan, Arizona és Florida államokban élő barátainknak, ismerőseinknek. Knerly Matild és Jóska, Florida a_ AMERIKAI MAGYAR SZO­Bélyegterv 1974-re Elkészült a Magyar Posta jövő esztendei bélyeg- kiadasi terve. Összesen 78 bélyeg es blokk jelenik meg s tiz alkalmi sorozatot is kibocsátanak. Terve­zik egy újabb festmény- es egy uj űrkutatási sorozat kiadását, egy sorozat a termeszetvedelmet nepsze rűsiti és egy lepkesorozatot is. Lenin halálának 50. évfordulójára januárban, 2 forint névértékű bélyeggel emlékezik meg a Posta s ugyancsak 2 forint lesz a névértéke a Kerepesi te­metőben lévő Pantheontábrázoló szelvényes bélyeg­nek, amelyet az 1944-ben mártírhalált haltak em - lékére adnak ki. Egyforintos bélyeget adnak ki a KGST és az OTP negyedszázados évfordulóira is. Külön blokk köszönti a százesztendős budapesti Fogaskerekűt es a Belyegnapot, s önálló blokkot terveznek az Európai Biztonsági és Együttműködé­si Konferencia tiszteletére. Kőnyomtos volt a sztár Ritka bélyegek es bélyegnélkuli levelezőlapok ke riütek kalapács ala a különleges aukción a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének székhazában. Mitől volt az árverés különleges? Mert elsősorban a bélyegek őskorában, az 1850—1900 kózot+ egje­lent magyar, osztrák, orosz, nemet es cseh belyegek közül válogathattak a szép számmal összegyűlt ér­deklődök. Az árverés tetelei között szerepelt nehány száz eves- nél is jóval régebbi levele­zőlap, amelyeket a posta­mesterek maguk fabrikál­ta bélyegzőkkel pecsetel­tek le. Az aukció egyik sztárja az 1871-ben megje lent első magyar konyo- matos bélyeg volt, vala­mint az úgynevezett Ma­donna-sor. ____ Az aukció egyik ma, már ritkaságnak számító bé­lyege a XIX. század utolsó harmadából való 10 koro­nás réznyomat, Kalocsa bélyegzőjével. ★n'&'ri'A’n'&’n'írn'k'n'tfrn'lk'n'íl Skylab Űj bélycgblokkot bocsátott forgalomba a Magyar Posta a Skylab-iirulazás emlékére.-----—»

Next

/
Thumbnails
Contents