Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)
1973-08-02 / 29. szám
Thursday, Aug. 2. 1973 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD hítvígi £evéc „KÖLCSÖNÖS” AMNESZTIA „Amíg en vagyok az elnök, nem lesz amnesztia a katonai szolgálatot megtagadó, vagy attól megfutamodó. sorköteles fiatalemberek szamara. Ezek az egyének vétkeztek az ország törvényéi ellen, tehát el kell venniók törvenyszabta büntetésüket” — hallottuk többizben Nixon szájából. Kemény, a legkisebb engedékenységet is kizáró drákói szigoru- ságu szavak ezek, amelyek — enyhén szólva — kérges szívre és ridegengesztelhetetlenségre vallanak. Veined, f f f hogy aki ilyen tónusban beszel mintegy százezer fiatal honfitársa ellen, az olyan makulátlan tógát visel, hogy azon egy porszemnyi tisztatalansag sem található... Olyan ember, aki ilyen megfellebbezhetetlen iteletet mer kimondani százezer fiatal elet felett, az csak a jellemtisztaság eszményképe, a leg- kíilönb emberi erények megtestesítője lehet, akinek fennkölt személyéhez a gyanúnak a legkisebb árnyéka sem ferhet. Mert ha o maga nem makulátlan, akkor — ugyebár? — semmifele erkölcsi joga nincs ahhoz, hogy százezer emberi élet felett ilyen sommás ítéletet mondjon. Akinek a lelkiismerete nem egészen tiszta, az rendszerint bölcsen tartózkodik az efféle sorsdöntő verdikt kimondásától meg akkor is, ha csupán egy-két személyről van szó, hát még akkor, amikor százezer ifjú sorsa forog kockán! Az az egyén, aki tudja önmagáról, hogy a togaja itt-ott bemocskolódott, óvakodik a mások fölényes hangú kárhoztatásától, mert — ha csak a tisztességnek egy parányi szikraja is megmaradt benne — arra gondol:„Hanem vigyázok eléggé, az én turpisságaim is kiderülhetnek és nekem magamnak is elnezesre, megértésre és megbocsátásra lesz szükségem; de hogv csudába’ számíthatok én elnezesre es bocsa- natra — vagy csak enyhébb megitelesre is —, ha jómagam másokra a törvény kérlelhetetlen szigorát alkalmazom?! Hiszen a saját szavaimat fogják a fejemre olvasni: ,a bűnfll vegye el a törvenyszabta büntetést — megbocsátás nincs!! Sajat szavaimmal nem szallhatok vitába!” Nixon az ó május 22-i hírhedt nyilatkozatában — rengeteg ötöles-hatolas után — beismert legalább két igen fontos tényt: 1., Része volt abban, hogy a Fehér Ház táján olyan kiima keletkezhetett, amelyben szelesköm búnpalástoló üzelmek és a normális vizsgálatot meggátoló vagy hamis vágányra terelő ténykedések szabadon folyhattak — de siet hozzátenni, hogy „ez nem volt szándékában.” 2., Elmulasztotta ezeknek a torvenyellenes cselekményeknek a megakadályozását, ami — sajat szavai szerint — a kellő éberség hiányának tudható be. Ha „csupán” ez volna Nixon minden vetke, ez is több, mint eleg ahhoz, hogy az amerikai nép sommás ítéletet mondjon ki felette és ragaszkodjék ahhoz, hogy a vetkes vegye el a büntetését — elnézésre (amnesztiára) pedig ne számítson! De az azóta telI ff jes gőzzel megindult szenátusi kihallgatások során újabb es újabb kompromittalo adatok merültek fel, amelyek nem arra mutatnak, hogy Nixon nem volt eleg eber,hanem ellenkezőleg: azt bizonyítják, hogy ti f f a legnagyobb eberseggel igyekezett útját állni annak, hogy az óreá es magasrangú kozvetlen munkatársaira ártalmas adatok ne kerüljenek a felszínre. (Nem rajta múlott, hogy ez a nagyonis éber igyekezete KITARTANAK A FARAH SZTRÁJKOLÓ MUNKÁSAI El Paso-ban 1972 május lö-en sztrájkba leptek a Farah ferfiruhagyar munkásai. A kizárólag nadrágokat gyártó vallalat 2000 munkása azóta is elszánt meggyőződéssel járja a sztrájkörseget, bízva abban, hogy kitartással, jogos harcukat biztos győzelem kiséri. A többségükben mexiko-amerikai, alacsony bérért, rossz munkakörülmények között dolgozó munkások most nem fizetesjavitasert es a munka- viszonyok megjavitasaert sztrájkolnák, hanem munkabiztonságért es a szervezkedes jogáért. Mint az egyik sztrájkoló, Benjamin Robles, akinek felesége, két kislánya van, mondotta: „Minden évben Willie Farah (a tulajdonos) mulatságot rendez munkásainak, ahol beszédet mond és valódi könnyeket hullat afelett, hogy milyen megelégedett velünk es milyen jól dolgozunk. De az ev folyamán a munkavezetők, amikor nekik jólesik, bármikor elbocsáthatnak munkasokat. Mit er Willie Farah sok könnye azoknak, akiket elbocsátották?” Mr. Robles, a hosszú sztrájk miatt mar négy hónappal hátralékban van kis haza reszlettörlesztéseben. Az ia lehetséges, hogy Texas allam elveszi tőle az élelmiszer-jegyeket, pedig a csalad mindössze heti 30 dollar sztrájkalapból él. „Az a legrosszabb, hogy meg 10 centet sem adhatok a kislányomnak, hogy labdat vehessen,” mondotta. Növeli a sztrájkolok bizalmát a győzelemben az a körülmény, hogy az Amalgamated Clothing Workers szakszervezet országos bojkottot mondott ki a Farah-nadragok ellen, ami nagyon sikeresnek látszik. A bojkottot az AFL-C10 is támogatja, valamint főtisztelendo Sidney M. Metzger, El Paso romai katolikus püspöke. A katolikus sztrájkoló munkások számara ez igen sokat jelent. Az öntudatos vásárló jól nézze meg a gyártási cimket, mielőtt férfinadrágot vásárol: ne vegyen Farah-gyartmanyt! kudarcot vallott és a terhelő részletek köztudomásra jutottak...) I f i ft John W. Dean volt feherhazi jogtanácsos revelacio- jan kivul lesz még jonéhány tanuvallomas a szenátusi bizottság és a nagyesküdtszek előtt, amely napnál fényesebben fogja bizonyítani, hogy az elnöknek tudomása volt a Watergate-i büncselekmenyek el- tussolásáról, a hallgatási dijak kifizetéséről es egyeb torvenyellenes machinációkról, bármennyire isigyek- szik majd a soron következő négy koronatanú (Mitchell, Haldeman, Ehrlichman és Colson) az elnök és a sajátmaga ártatlanságát hangoztatni. Ezek mindent el fognak követni, hogy Nixon bőrét megmentsék — ha kell: egymásnak a vádolásával vagy önmaguknak a bemártásával, de mindenekfolött: az egész tragyadombnak John Dean-re való kenese- vel. Ne felejtsük el, itt olyan emberekkel állunk szemben, akiknek egyike: Colson nem habozott kijelenteni, hogy „Nixon kedvéért még a tulajdon nagyanyámon is hajlandó vagyok keresztül gázolni..” De akármilyen kormönfontakezek az urak, akar - milyen hibátlanul betanulták a szerepüket, a kereszt- kerdesek tüzeben egyikük-masikuk (s talán mind- egyikük)elveszti majd a fonalat, ellen tmond a többinek es önmagának — és Nixon ott fog állni pórén a világ itélószeke előtt, mint az az ember, aki a szövetségi kormány történetének legnagyobb bűntényében a búnpalastolo dicstelen szerepet játszotta. És ha az amerikai nép nagyobbik fele Nixont már most vétkesnek találja a bűnügy normális kivizsgálásának a meggátlasában es vakvágányra való terelésében, vajon a szavazópolgároknak hány százaléka (70, 80 vagy 90?) fogja bűnösnek találni a kétszer megválasztott elnököt, amikor végre a vizsgálat befejeződik és a meztelen tények könyörtelen bizonyságtétele vadló ujjal mutat a „törvényes rend” nagy bajnoka fele?! jó lenne, ha az elnök ur számolná ezzel a lehetőseggel. (Tálán mar számol is...) Ha en az ő helyeben lennek, bizony eltűnődnék rajta, miképpen tudnám az amerikai publikumot valamelyest meg- puhitani, kiengesztelni es magam iránt egy kis elnézésre gerjeszteni. Ha én Nixon lennek, a tóle mar megszokott 180-fokos fordulattal, az amnesztia merev ellenzőjéből atvedlenék annak leglelkesebb és leghangosabb hivéve es meg a Watergate-vizsgálat befejezte előtt kihirdetnem a teljes amnesztiát a katonai szolgálatból vagy szolgálat elöl elmenekült, minden egyes amerikai ifjúra. Az amerikai nép ezt a gesztust bizonyara Nixon javara ima, amikor döntenie kell afelett,vajon megbocsasson-e az elnökének a Watergate körüli viselt dolgaiért... Aki azonban százezer fiatalembertől ridegen megtagadja az amnesztiát, az ne számítson elnezesre es bocsánatra, amikor neki maganak van amnesztiára szükségé. (1973.julius 6.) TERJESSZE lapunkat; 9 9 ■ - 3
