Amerikai Magyar Szó, 1973. július-december (27. évfolyam, 27-50. szám)
1973-11-01 / 42. szám
Thursday, Nov 1. 1973. 7 ATOMSALAK ELTÁVOLÍTÁSÁNAK PROBLÉMÁI Az Atomic Energy Commission vezetésével működő National Reactor Testing Station (NRTS) 1949-ben az atomhulladékot úgy távolította el, hogy kartondobozokba helyezve eltemette. Keveset tudtak akkor még az atomhulladék szivárgásáról es környezetet veszélyeztető, radioaktiv veszélyéről. Azóta mindez megváltozott, miután a salakanyagoknak ilyen módon való elraktározása rendkívül veszélyesnek bizonyult. Ezzel kapcsolatos balesetek közül, az atomkor beköszöntése óta legsúlyosabb eset nemrégen a Washington-állami Hanford Rezerváció-ban fordult elő, ahol a földben eltemetett tároló tankok egyike kilyukadt, amit csak hetekkel később fedeztek fel. A vizsgálatok megállapították, hogy hanyagság, elégtelen ellenőrzés volt ennek az oka. Mielőtt a tankot kipumpálhatták volna, 115.000 gallon folyékony atomsalak a földbe szivárgott. A baleset éles kritikát váltott ki nukleáris szakértők, természetvédők és a közönséget képviselő szervezetek részéről. Azt a vádat emelték, hogy az A.E.C. nagyon sok vékonyfalú vastartályt építtetett, mielőtt észrevette, hogy ennek a forrasztása enged. A vékonyfalú vastartályok már 1959-ben szivárogni kezdtek, de a Hanford-nál az A.E.C. csak 1970-ben kezdett kettős falu tartályokat építeni. Miután a kiszivárgó salak egy alkalommal Richland- nel egy tavat megmergezett, az A.E.C. csak akkor látta szükségesnek más óvintézkedéseket is alkalmazni. E legutóbbi baleset után ejjel-nappal zaj- keltő lövésekkel próbálták sikertelenül tavoltartani a vadludakat es vadkacsákat a tóból. A sok kritika következtében a Commission most bejelentette, hogy hajlandó kiásni kb. 125 kilogramm plutóniumot. Ezt a műveletet csak teljes taviranyitással lehet elvégezni, mert a plutónium egyike a legismertebb rákokozó anyagoknak. A 3 millió dollár értékű plutóniumot nem anyagi értéké miatt akaija az A.E.C. kiásni, hanem azért, mert fennáll egy távoli, de esetlegesen előfordulható lehetőség, hogy ez az anyag felmelegedhet és gőze rádioaktivitást teijeszthet el a környezetben. A National Resources Defense Council sürgeti, hogy minden ilyen árokban eltemetett, kb. 600 kilogrammot kitevő plutóniumot assanak ki, nehogy ilyen környezetmérgezes előfordulhasson. Uj eljárásokat próbálnak kidolgozni az atomsalakok eltávolítására. Az A.E.C. első célja az, hogy a salakok tömegét reagálásoktól mentesen tartsa, így biztonságban elraktározhatják addig, amig a modern technika fejlődése jobb megoldást nem talál eltávolításukra, vagy felhasználásukra. Az uj tartályokkal 3 éven belül megszüntethetik a kiszivárgásokat. GYÓGYSZER A CUKORBAJ ELLEN A gdanski (Lengyelország) Orvostudományi Akadémia kutatói uj, cukorbaj elleni gyógyszert állítottak elő. A szájon át adott gyógyszer a szulfonamidek családjához tartozik, és elsősorban felnőttek gyógyítására szolgai. Az eddig használt gyógyszerekkel szemben kevesebb az esetleges káros mellékhatása, és kevesebbet kell bevenni belőle. AMERIKAI MAGYAR SZÓ Kiiai lőzeiétikit leméinek lew Jerseyben A kínai ételek egyre teijedő népszerűsége miatt mind nagyobb szükség van a különleges kínai főzelékekre. New Jersey állam középvidékein mar több farm foglalkozik kizárólagosan kínai főzelékek termesztésével. Jó termés van zellerkáposztában, kínai brokkoliban, korianderben, mustárlevélben, különböző gyökerekben, dinnyefelekben, es a kínaiak által is kedvelt karalábéban. Ezek a kisebb gazdaságok megfeszített munkával igyekeznek kielégíteni az egyre növekvő keresletet. Legnagyobb gondjuk a munkaerő hiánya. A nagyvárosokhoz közeli földeken nem könnyű mezőgazdasági munkásokat találni. A Wing Hing farmon, a sorok között aratja a kinai káposztát William Eng villanymémók, a tulajdonos fia. Két evvel ezelőtt hagyott fel a hivatásával, hogy a gazdaságban segítsen. Nagyon jól megy az üzlet. Mivel kevés a munkaerő, gépesített, amerikai módszerrel dolgoznak. A 110 akernyi területet hét traktorral művelik meg, négy teherautójuk van és raktárházukban két nagy hűtőkamra. A nyári szünidő alatt a városból kinai diákok jönnek segíteni, máskülönben csak alkalmi vándormunkásokat találnak, vagy a tulajdonosok és családtagjaik maguk végzik a munkát. A Wing Hing farmot két kantoni család vezeti, akik 1944-ben telepedtek le New Jerseyben. Azelőtt Long Islandon gazdálkodtak, de a sok építkezés kiszorította onnan a kinai farmereket. Félnek, hogy New Jerseyben is ez a sors var rajuk. Hetenként többször szállítanak a newyorki Chinatown boltjaiba és vendéglőibe, mig a késő őszi fagyok be nem köszöntének. Attól kezdve tavaszig Chinatownba a floridai kinai farmokról szállítják a különleges főzelékeket. SZOVJET*-AMERIKAI KÖZŐS KUTATÁS A jövőben szovjet kutatók is részt vesznek az amerikai Glomar Challenger kutatóhajó melytengeri fúróprogramjaban. A Szovjetunió az Egyesült Álla mokkái létrejött megállapodás értelmében evenként egymillió dollárral (a költségek 10 százalékával) járul majd hozzá az összköltségekhez. A kutatóhajó munkálataiban eddig 5 amerikai óceánográfiai intézet vett részt. FERIINIDR SZERSZÁMOK MŰSZAKI és FÉMTÖMEGÁRUK HÁZTARTÁSI SPORT és CAMPING CIKKEK építőanyagok EXPORT - IMPORT VÁLLALATA FERUNION MŰSZAKI KÜLKERESKEDELMI VÁLLALAT H— 1829 Budapest P.O.B. 612. Telefon: 185-003 Telex: 22-50-54