Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-04 / 1. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Jan. 4. 1973 Szabó György '■ ft p OSZE ANDRAS (FOLYTATÁS) A formák belső energiáit, ritmusát boncolja, tanulmányozza az 1960-as évek elején alkotott rézlemezből kivágott, hajlitott és domboritott figurákban. A szobrászat konvencionális értékrendszerével mérve aligha szobrok ezek; sem térben terjedő súlyuk, sem jól körülhatárolt vagy véglegesen lezárt formájuk nincsen. Ennek ellenére sok új plasztikai érték van például az “Anya és gyermek” csopor- tocskában. (New York, 1961.) A gyengéden forduló s fejét lehajtó anya s a statikus gyermek-figura 'ólelte tér, a ke’t alak ellentéte annyi.dinamikát sűrített ebbe a kis szoborba, hogy minden formája fordul-ível, minden hajlitott síkja újabb és újabb, kisebb és nagyobb térségeket zár be vagy tár fel s a szemlélőt egyre újabb erővonal kereszteződések, ritmusok es formák felfedezésére kényszeríti. Az ugyanebből a ciklusból való magányos figurák (New York, 1961.) még érzékletesebben mutatják be Ősze új plasztikai arzenálját. Bár félrevezetőén egyszerűek, preciz-felfogásu intellektust, éles szemű megfigyelést követelnek a szemlélőtől. Egy újabb ciklust alkotnak az 1961—62-ben készített kisbronzok. Ősze ekkor már annyira biztos volt új értékrendszerében, hogy olyan szobrászati konvenciókat is próbatüze alá vetett, mint a kerek szobor vagy a tematikus kompozíció. A munka e- redménye egy nagyszerű sorozat lett, a művész oeuvre-jenek egyik legkiemelkedőbb csoportja. Ekkor keletkeztek az olyan poétikus figurák, mint az “Álló nő”, (New York, 1961.) vagy az “Uj harmónia”, (New York, 1962. — Magántulajdon). Ezeken nemcsak a belső energiák és feszültségek mozgatják a lágyan hullámzó, hol domborodó, hol besüppedő felületeket, hanem a művész szolid, de annál erősebben sugárzó humanizmusa is. A “Csend” (New York, 1962.) férfi és nő alakja által közrezárt térben szinte hallható a csend süvitése, melyet tökéletesen bezárva tart a kompozíció egyszerű korvonala. A tématikus kompozíciók között különleges helyet foglal el a “Pogány pap” (New York, 1961.) és a “Próféta” (New York, 1962. — Hanley Collection.) Ősze múltjának, vallásos múvészetének képviselői. Uj sorozatok születtek Ősze csaknem három esztendőd perui működése alatt. A cuzcoi és limai akadémián és egyetemen tanított szobrászatot. * Alkotó energiája s az indiánba ojtott ibériai lélekkel különösen együttérző humanizmusa újabb impulzusokat kapott a dús délamerikai földtől s annak múvészeti hagyományaitól. Az ebből a korszakból szármázó fa-szobor “Anya és gyermeke” (Peru, 1963—64.) egyszerú geometrikus formákból komponált monumentális alkotás, anélkül, hogy a két alak kapcsolatának bensőséges, mikrokozmikus érzéseit elnyomná. A két figura statikus hasábjait összefogó hosszú háromszöget, melyek az anya és gyermeke karjait rejtik magukban és szigorú kocka alakú fejek j a vertikális absztrakció ellenére a kompozícióban hullámzik a mozgás. Nagyrészt a perui élményeket rögzítik az ebben az ideiben készült rajzok és pasztellek százai, mint például a “Gyermeket hordó anya” (Peru, 1964.), de egyben magukban hordozzák már Ősze egyik következő nagy ciklusának csiráit is. (Női alak, Peru, 1964. — Magántulajdon.) Új periódusa az Egyesült Államokba való visszatérése után, 1964—65-ben alkotott bronzokban érte el tetőpontját. A “Forma mint tér, tér mint forma” (New York, 1964.) magáért beszélő nyugodt figura, az 1961 körüli évek lemezkivágásait summázza: a “Vágy birodalma” (New York, 1965.) az “Új harmóniá”-nak erőteljes és magabiztos echo- >• A “Vágy és cel” (New York, 1964.) pompás dinamikájú figurája monumentálisnak hat: nehéz elhinni, hogy alig 30 cm. magas. A “Gyászolók” (New York, 1965.) négyalakos csoportjában nemcsak az egymást szigorú geometrikus szabályossággal keresztező statikus alakok sugalmazzák a történés tragikumát, hanem minden egyes figura tökéletes plasztikai zártsága is .ezt jelzi. A művész humanizmusának láthatatlan, de annál erősebben érezhető erővonalai ezt a négy kis mikrokozmoszt megrázó kompozícióba vonják össze. Az “új egyszerűség” keresése jellemzi az 1965— 1966-bol származó puritán fa-szobrokat. A természet alapelemeihez tért vissza Ősze olyan alkotásaiban, mint az “Óriási virág” (New York, 1966.) vagy az “Új vers szárnya” (New York, 1966.) Az utóbbiban a szobor szigorú formáihoz a környezet váltakozó fényhatásai szolgáltatják a mozgató energiákat. Új lehetőségek felé tapogatóznak a legújabb domboritott, hajlitott, kalapalt fémfigurák is. Az “Uj remény” (New York, 1969.) és a “Csend Ígérete” (New York, 1969.) ugyan visszaidézi az évtized elejéről származó hasonló alakokat, azonban a rajtuk egyre erősebben jelentkező polichromia (festett és ráégetett színek) egészen új irányokba mutatnak. A hatvan esztendős Ősze András nap mint nap újabb vállalkozásba fog, azonban múltjának kritikai vizsgálatát, summázását sem hanyagolja el. Műtermében nemrég két nagyszabású rajzsorozatában gyönyörködhettünk. Az egyik ciklus rajzait nem fűzi össze centrális téma, de úgy tetszik, mintha a művész e kalligrafikus egyszerűsége figurális kompozíciókban mintegy az elmúlt húsz esztendő munkásságának grafikus katalógusát akarta volna összeállítani. A másik sorozatban a humanitás egyik legmegrázóbb és legkorábbi mítoszát, a Gilgames eposzt meséli el drámai erejű rajzokban. Úgy hisszük, ez a sorozat már magában hordozza az új Ősze szobrokat. Ősze András: Májusi fagy (1936) Ernst Múzeum Budapest A magyar zeneművészet ismét diadalt szerzett nevének a világon: Georg Solti jelenleg a világ leg- ünnepeltebb karmestere a zenekedvelő közönség bálványa, New Yorkban dirigálta a Chicago Symphony Orchestra-t. A Camégie Hallban Berlioz “Faust Elkárhozásá-t” adtak elő, énekesek énekkar és egy gyermekkórus kíséretében. A hangversenyt a közönség,mint mindig itt is elragadtatott lelkesedéssel fogadta és szűnni nem akaró tapssal éljeA N.Y. Times zenekritikusa-Harold C. Schonberg, Solti new-yorki koncertjéről a következőket irta: “Sir Georg Solti new-yorki szereplései fenomenálisak. Még Karaján sem váltott.ki ilyen hisztérikus dicséretet. Ehhez hasonlóért a múltba kell visszamenni, a nagy Toscanini idejére; és valóban, van valami közös vonás közöttük . . . Belőle is olyan varázs árad, mint Toscaniniböl, egy része ennek lángoló hevessége, másik az átható technikája. . . . Azonkívül, az a misztikus képesség, amellyel hatalmas egyéniséget tud bemutatni. Ez a képesség minden korban csak kevés muzsikusnak adatott meg.” Solti tizennyolc éves korában a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakademian érettségizett és a pesti Operaház azonnal zenetanárának vette fel. Képessége gyorsan fejlődött és 24 éves korában már a Figaro Házasságát vezényelte. Ragyogó jövőnek nézett elébe. Toscanini-t megkapta a fiatal zenesz tehetsége és kisegítőjének hivta meg az 1936 és 1937 évi salzburgi zenei ünnepségekre. A politikai fejlemények azonban megakadályozták ragyogó jövőjének kifejlődését: Solti zsidó volt és a Horthy korszakban nem érvényesülhetett. 1939-ben már menekülni kényszerült Magyarországról és Zürichben telepedett le. A U.S.-ba szeretett volna jönni, de nem kapott vízumot. Munkát sem talált a szigorú svájci törvények miatt. Mint zongorakiserö kereste kenyerét és néha koncerteket adott, szabad idejében pedig a legnagyobb odaadással gyakorolt. Soha nem áltatta magát azzal, hogy koncertművész legyen, csak egy vágya volt; karmester akart lenni. Mint karmester, először Londonban kiadott lemezekkel ért el sikereket. Europa több nagy városában vendégszerepeit és neve ismeretes lett az egész világon. 1952-ben a Frankfurti Állami Opera zene- igazgatója és végül egy évvel később az Egyesült Államokban telepedett le. A San Francisco Operában, a Chicago Symphony hangversenyein vezényelt, New York-ban is vendégszerepeit és 1960-ban a Metropolitan Operában a Tannhäuser előadását vezényelte. Hatalmas sikereket ért el. Múlt márciusban Erzsébet angol királynő, kiváló zenei munkájáért, lovaggá avatta és a “Sir” ranggal tüntette ki. Csinos fiatal felesége, Valerie Pitts angol tele- viziómúvésznó és két éves kislánya a szemefénye Georg Solti karmesternek, a kulturált zenei világ dédelgetett művészének. Sir Georg Solti nézéssel jutalmazta.
