Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-05 / 14. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April, 5. 1973 GONDOLATOK A NEW YORKI PETŐFI ÜNNEPÉLYRŐL (Folytatás a 7. oldalról) ek voltak, döntő szerepet játszott az o tökéletes kísérő játéka, melybe teljes lelket beleadta. Érsek Maria egyike nemcsak a legnagyobb magyar zongoraművészeknek, hanem a legkiválóbb magyar zenepedagógusoknak is. Kodály és Dohna- nyi tanítványaként kezdte karrierjét. Eredménydus munkája elismerése szimbólumaként, büszkén hordja az ujján a magyar népköztársaság címerével ékesített aranygyűrűt. Nem egy esetben fordult mar elő vele, mondta el nekem könnyes mosollyal, hogy néha, vámvizsgálatkor, a magyar vámtisztviselők a gyűrű lattára meghatódott tisztelettel csókolják meg kezet. Hat, kedves Mária,engedd meg nekem, hogy most már, ha csak gondolatban is, én is megcsókoljam a kezeidet. Nem csak azért, amit New Yorkban produkáltál,hanem ezerszeresen azért,mert ezeknek az ujjaknak kulcsszerepe van abban, hogy a magyar nép sok tehetséges fia és lánya indulhat el zenei karrierre, a siker, a becsület és megbecsülés utján ! Es ha már csóknál tartunk, maradjunk is a csóknál. Még hozzá három csóknál ! Az az érzésem, hogy ez az előadás, amelyet a magyar nép kedves, nemes, draga küldöttei nyújtottak az Egyesült Államok magyarságának, a magyar nép hármas csókja volt az óhazából “kitántorgott” magyarságnak, azok második, harmadik generációs ivadékainak. Az első csók, a szeretet csókja volt, amellyel a magyar nép, a magyar nemzet keblere öleli minden itt elő fiat, minden fiat, akinek szivében a jóakaratnak akárcsak legparányibb szikrája is eg szülőhazájuk,annak nepe, jó sorsa, es igentfogadott hazájuk jolete irányában is. A második csők a hala csókja ama magyaroknak, akiknek Ady egykor azt üzente, hogy “En véreim, tán tül gyakran jutunk eszetekbe.” Azoknak a magyaroknak szólt ez a második csók, akik mindenkor Petőfi, Ady, József Attila leikével tekintettek a magyar nép sorsára, jövőjére. A harmadik csők, pedig az igeret csókja volt. , i • f t> Az igeret csókja arról, hogy a magyar nép, Petőfi szellemében, rendületlenül, hűségesen es kitartóan folytatja a küzdelmet, hogy valóra váltsa nagy fiainak egy boldogabb jövőről álmodott álmait, hogy valóra váltsa Petőfi halhatatlan utasítását egy olyan társadalom felépítésére, amelyben a “bőség kosarából mindenki egyaránt vehet... a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet... a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán... ... úgy ahogy ragyogott az a new yorki Washington lrving középiskola ablakain... legalább is néhány örökké feledhetetlen órán át, 1973 március 18-an... “Isten áldd meg a magyart, jo kedvvel bőseggel.” Áldja meg a mi kedves vendégeinket is egesz életüket betöltő sikerekkel. JANOS VITÉZ A NEW YORKI RÁDIÓN A New York Times radioállomása, WQXR /96.3 FM/ vasarnap, április 22-en délután 12:10 órakor programra tette Kacsóh Pongrácz daljátékát, a JÁNOS VITÉZ -1. Felhívjuk olvasóink figyelmét erre az erdekes és szép műsorra. KI KAPHAT MESTERSÉGES VESÉT Ma mar nagyon sok ember életét mesterséges vesék, szivszabalyozó szerkezetek, lélegző gépek tartják fenn, másoknak az élete hosszadalmas és költséges kezelésektől függ, mint a hemophiliában szenvedőknek, akik kezelés nélkül elvéreznének. De az Egyesült Államok politikájában a gazdaságot nem az elet megmentésére, hanem inkább pusztítására irányítják. A hadi költekezés, a külföldi bázisok fenntartása, az űrrepülési kiadások fontosabbak az emberi szükségleteknél. A fontos, életmentő tudományos munkák, egészségügyi intézmények a költségvetésből egyre szükebb alamizsnát kapnak, ezért, az illetékeseknek azt kell elbírálni például, hogy egy felnőttet mesterséges vesével mentsenek-e meg, vagy ugyanezzel az Összeggel súlyos betegségből több gyermeket gyógyítsanak? Közben szakorvosok jelentik, hogy nagyon sok vesebajos meghal, mert nincs elég pénze a rendkívül költséges életmentő felszerelés és gondozás költségeire. Az amerikai egészségügyi téren fennálló helyzet miatt az orvosoknak kell donteniök, hogy kit mentsenek meg és kit hagyjanak meghalni. Mivel minden évben sokkal többen halnak meg vesebajban, mint amennyi mesterséges vese használatára, vagy vese átültetésre lehetőség van, a társadalom, vagy az orvosok milyen alapon határozzák el, melyik beteg részesüljön a költséges kezelésben? Olyan kérdés is felmerül, hogy a társadalomban végső fokon kié legyen a felelősség és jogilag, vagy erkölcsileg lehet-e ilyen határozatot alátámasztani? Belenyugodhatnak-e azok a súlyos vesebajban szenvedők, akiket a kezelésből kihagynak, hogy bár lehetséges volna, mégsem mentik meg az életüket?Azoknak a szerencséseknek, akiket mind orvosi, mind másfajta szempontból kezelésre alkalmasnak találnak, ki fizeti meg a rendkívüli költségeket? Általában a kiválogatásnak azt is tekintetbe kell venni, ki elég felelős ahhoz, hogy betartsa az előirt szabályokat és a vesegéppel járó megszigorított életmódhoz alkalmazkodni tudjon. Dönteni kell az orvosoknak, hogy ha már valakivel elkezdték a vesegép-kezelést, az illető nem kooperál, abbahagy- hatják-e ezt, vagy ha valamelyik betegnek kifogy a pénzé, ki legyen, aki a gépet kikapcsolja? Sok vese-specialista véleménye, hogy saját otthonában kapja a beteg a kezelést, mert a gondozás és a kórház ,nem pedig a vesegép az, ami a kezelést rendkívüli mo'don megdrágítja. Kórházban ez évi 36 ezer dollárba kerüli, A Seattle-i profitmentes Northwest Kidney Centerben évi 21 ezer dollárba. A veseszakértök szerint 10 ezer dollár elég a vesegép megvásárlására és a beteg betanítására. Ha minden amerikai, akinek szüksége van rá, megkaphatná a meg felelő kezelést, szakértők szerint kb. 50 ezer lenne a gyógyításban részesülő vesebetegek száma. De ezeknek mindössze csak 14 százaléka, vagyis 6700 személy maradt életben veseátültetéssel, vagy vesege'p használatával. Messze állunk attól, hogy a szükségletet kielégítsük! ÖTEZER ÉVES FAHÁZAK A francia Jurában a Clairvaux-tó partján végzett ásatások során i. e. 3000 — 2500-ból származó nyolc, kitűnő állapotban megmaradt ház került napvilágra. Két méterrel a viz tükre alatt, 2-3 meterrel az iszap alatt és a parton is akadt belőlük. Nem cölöpépitmények ezek, hanem olyan házacskák, amelyeknek alapjai közvetlenül a talajon nyugszanak. Feltételezik, hogy a lakók azért hagyták el lakhelyüket, mert a tó vizszintje emelkedett. A teljesen tölgyfából épült, négyszögletes (6x3 m) házacskákat mind egyformán tájolták: a rövi- debb oldal észak felé nézett, a bejárati nyílás dél felé. Belsejük tiszta volt, csaknem valamennyiben tűzhely maradványaira bukkantak. A házakat kis közök választották el egymástól. A közök tele voltak szórva köszerszá- mokkal.Sok csontot is találtak. A csontleletek arra engedtek következtetni, hogy a telep lakosai már ismertek a sertés- és a marhatenyésztést, és a kutyát háziállattá idomították. MAGYAR KÜLKER E S K f/D E L |U I -VALLALAT BUDAPEST. V. [MŰ MN ICH II.RINc U. 31. Lakúéi endezesi cikkek Ipái imivészetj' áruk Vranv-, eziisl es őt\»saruk * Háztartási cikkek Sporteikkek Pustaílűk; 1390 Buda pas! Nt<> jU7 Tel . 313 33U Teles 2i4!)."il
