Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-05 / 14. szám
Thursday, April, 5. 1973 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Denes Gezaj ^ MOSZ toes OOIT AM Sokan nem tudtuk 1944. őszen, miért oly fontos a pelyhedzoszakállu legényeket katonai szolgalatra behívni. En sem tudtam addig, amig apam meg nem magyarázta: a magyar katonaság ezrével hagyja ott a frontot, s velünk, gyerekekkel, legényekkel akarják a nyilasok eletüket meghosszabbi- iáfii. Amikor egy hungarista nekem is kézbesítette a behívót, anyám egy árva szót nem szólt. Magaba- fojtott kétségbeeséssel csomagolt, mig apám egy használt liszteszsakbol hátizsákot formált madzaggal. Amint kísérőmmel a gyorszentmartoni katonai parancsnoksagra bandukoltam, s visszapillantottam, a kapuban még ott állt anyam: egyik kezével integetett, a másikkal zsebkendőjét nyomkodta a szájába. Kisgyermek koromból sem maradt ilyen szép emlék az anyámról. De ezt a szép emléket olykor el akaija mosni az azt követő rettenetes szenvedés, melyre ha rágondolok ilyenkor, nagy ünnepünkön, valami kimondhatatlan feketeseg kódlik ra a lelkem- re. Bevonultam. A kaszárnya udvarán mársorakoztak a többiek: mind húsz evesek. Egy csupazsinoros, harcsabajuszu őrmester tudtunkra adta, hogy három napos kiképzés után bevetesre kerülünk. A három napos “szoktató” kiképzés abból állt, hogy fel kellett állnunk körbe, s a kör közepén, tolunk 30-40 méterre felállítottak egy kézigránátot, az őrmester úr vezénylésére hasra kellett vágódnunk a gránát irányába, s abban a pillanatban gyujtózsinórral felrobbantották a gránátot. Könnyen hozzászoktunk a harci zajhoz, s mi magunk is úgy éreztük, hogy pár nap alatt “képzett harcosok” vagyunk. Az oktatók kitünően értettek a hazug propagandához. De az ember megérzi a valótlanságot, s az ilyen propaganda ellenkező hatást vált ki. Éppen ennek köszönhető, hogy kételyeink támadtak és nem lettünk “anyánkat-apankat felszabadító” nemzeti hősök. Mi is követtük az egységes magyar hadseregek harcmozdulatait, vagyis: mi is megszöktünk. Nyolcán voltunk, mindnyájan húsz évesek. Bujkáltunk elhagyott tanyákon, szénakazlakban, kukoricakupokban.Tébolyultan és céltalanul menekültünk, mint üldözött vad — nyugatra. Az osztrák határtól hat kilométerre, Bo, Bük és Lőcs falvak között azonban megtorpantunk. Az utón autók, tankok, nyilasokkal megrakott gépkocsik menekültek. A főútvonalak tömve száguldó németekkel. A dűlóutakat szekeres, kerékpáros katonák leptek el. ügy kavargott bennünk az Össze-vissza gondolat, ahogyan kavargott az esz nélkül menekülők tébolyult serege. Végre elhagyott tanyát találtunk. Nem megyünk tovább Németországba. Vagy meghalunk, vagy... es sirtunk mi húsz évesek egymást átkarolva. Hajnalra megérkezett az első géppuska hangja. Ki a tanyából. ^ a mögötte levő mély árokba. Futás kózb^t, alig bírtuk magunkon a nadrágot megtartani, mert lefekves előtt annyira mégis levetkőztünk, hogy kigomboltuk a gúnyánkat. Figyeltünk. A szovjet gyalogság tőlünk nem messze, a szeles kövesuton húzódott a németek után nyugatra. Úgy lapultunk mint a nyúl a bodzában. De nagyon rosszul éreztük magunkat. Mikorra lecsendesedett a határ, nyugat felöl a nap vörösen biztatott bennünket. Tanakodtunk: mi lesz velünk ezután ? Bizony, mi lesz velünk ? — Legyilkolnak-e bennünket az oroszok, ahogy az őrmester ur mondta ? — Nem hiszek én az egeszben, — szólt magabiztosan egy debreceni. Az orosz is ember. — De nincs vallásuk. Azok pedig nem tudnak szeretni, csak ölni. A mély árok felett megdördült az eg: valaki rank- kialtott: — Hőre ruki!... lgyi szuda! Hátunk mögül rádördult egy másik hang: — Na. Bisztra-bisztra! Ma sem tudom, mi masztunk-e elő az arokbol félájultan, vagy úgy húztak ki belőle. Csak egy szovjet katona állt meg velünk szemben, szeme villogott, szakálla körülövezte arcat, dereka körülrakva patronokkal. Mintha gyermekkori mesebe pottyantunk volna bele. Valamit kiáltott a tanya felé, mire legalább tizen odaszaladtak es körülfogtak bennünket. Az egyik katona siralmas kinézetünkön elnevette magat, a többi utana. Harsány nevetés szállt le hozzánk a gödör fenekere, miközben a katonák térdüket verdesték, tenyerüket csapkodták. Komikusán nézhettünk ki. Az egyik katona itt elkomolyodott( kisegített a “sirgödörből” bennünket, aztán hozzam jött, a kezembe nyomott valamit. Utána sorban a többi társamnak is. Odanezek: egy doboz Sym- phonia cigaretta. Csak nyelek nagyokat, mint a bi- tofa alá állított, akivel az utolsó percben kozlik, hogy nem hajtják végre az Ítéletet. Bekísértek bennünket a tanyába. Ott előkerültek a finom konzer- vek. Az egyik katona latva, hogyan majszolom az ételt, hogyan nyelem a hónapok óta nem látott valódi cigaretta füstjét és szóróm ki zsebemből a szárított akácfalevelet, megsimogatta a fejemet. Az első szabad éjszakán egy egesz raj szovjet katona őrködött nyolc húszéves magyar gyerek álma fölött. Amikor segítségükkel hazaérkeztem a falumba, úgy ugrottam anyám Ölelő karjaiba, mint tipegő óvódás koromban: — Anyám, drága édesanyám ! — Kisfiam, lelkem szerelmes magzatja ! Egymást átölelve leptünk az utcai “tisztaszobaba”. A sfcek támlájára aranypaszomántos tiszti egyenruha téve. Az ágyban férfi feküdt. Mélyen aludt. Kérdőn néztem anyámra. Szovjet katona volt. Anyam ápolta, gondozgatta, mintha tulajdon édes fia lenne. — Tudod fiam, epegörcsös. Az éjjel is elővette. Nem engedem felkelni. Megmondtam a kapitánynak is, amikor értejött: sehova, csak ha felgyógyul. Ma is zsir nélkül burgonyapürét kap ,meg tejben- grizt. Lehet, annak az egy szovjet katonának a gondozásával anyám tudattalanul is hálát rótt le az élet- benmaradasomert, hazakerulésemért. — Csak odalonek ezek az oroszok fiam, — folytatta anyam, — ahonnan rajuk lőnek. Ahol szeretettel fogadjak, ott nincs baj. Ezek az oroszok jószivuek,nagyon tudnak szeretni. De mi is szeressünk minden népet ezen a vüágon. Mert jegyezd meg magadnak édes fiam: szeress minden embert, ha azt akarod, hogy teged is szeressenek. Az én édesanyám ilyen szépekre tanított engem 1945 tavaszan, húsz eves koromban. LÁZADÁS T-monostora ma is aprócska falu az ország tengerében. Pedig az itt leirt történet óta valóságos utcák nőttek ki a földből, a főtéren kullürház magasodik. A legfrissebb híreket abban az időben a Friss Újság és a Kis Újság hozta a faluba. A kultúrát egy-egy idevetödött cirkusz jelentette. A törvényt a “dobo - lő” rikácsoló hangjából ismertek és tiszteltek, már amennyire az akkori törvényeknek a tisztelet kijárt. A frontvonal kialakulása előtt mindenki ámulatára a t-monostori községháza jegyzői szobájából mikrofonok végére erősített zsinórokat vezettek a piactérre. Jöttek idegen emberek, akik a téren emelvényt vontak, a vérpezsdítő zászlóerdővel szegélyezve. A titkos hir rövidesen elterjedt: a rádió üti itt fel tanyáját, mert gróf Sárospataky altábornagy országjáró körútját megszakítva éppen ebben a kis faluban tartja meg lelkesítő beszédet a már román határon küzdő honvédek buzdítására. Harmadnapra hirdették az ünnepséget, március vége felé járt, az ég sátra ragyogott. S éppen harmadnap tele a piactér árusokkal, alkudozókkal. Sápadt mindnek az arca, de a szemük ég. Fel-felmutogatnak a hangszórókra. Szótlanul bólogatnak. Némely asszony vörösre sirt szemmel suttogja: — Leningrádnál.. . a Donnál látták utoljára a fiamat! — És nő azoknak az asszonyoknak a száma, akiknek mellében ott a kiáltani akaró fajdalom. Korán reggel a jegyzői iroda is megélénkül. Előbb főbíró uram biceg be sánta lábával, később két esküdt uram érkezik. Jön az adóhivatali tiszt ür is, később egy pocakos csendőr tiszthelyettes. Alig hét óra előtt lovagló pálcáját suhogtatva érkezik a főjegyző úr. Bent diplomatikus megbeszélés folyik: hogyan fogadják majd legméltóbban az altábornagy urat, miként áll a felséges étkezés, a csend és a rend biztosítása manapság ugy-e már csak részletkérdés, kérlekalássan. A nép hü szent hazájához. Akad ugyan ellenvélemény, hogy éppen ma nem lehet a népben bízni, sok a fiát-féijét elvesztett asszony, özvegy. Az asszonyok érzelmi lények, rábeszéléssel, szép szóval nem lehet az oroszokat kiverni. Eszre sem vették, mikor ült a nagy rádió mellé az egyik esküdt uram, aki csak csavargatja rajta a fényes gombokat. A rádió suttogott-füttyögött, aztán hirtelen felorditott: “A fasiszták menekülnek! Magyarok, most rajtatok is múlik sorsotok! Ne engedjétek a hidakat felrobbantani a német hor(Foly tatás all. oldalon.) WAMMEKTESIKKA-CSNMCM FÓÜGVNÖKSÉM KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK ÉS SZABAD VÁLASZTÁS VAGY KÉSZPÉNZFIZETÉS MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK V.S. RELIEF PARCEL SERVICE INC. Phon*: LE 5-3535 — 245 EAST SOth STREET—NEW YORK, N.Y. 10021 .flRACK MIKLÓSNE, igazgató ____________ Bejárat: 1545 2nd Ave.
