Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-05 / 14. szám
Thursday, April, 5. 1973 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 A HÁROM CSŐK GONDOLATOK A NEW YORKI PETŐFI ÜNNEPÉLYRŐL f f Deák Zoltán: Sinai óta, amidőn is “Ion mennydörgések, villámlások es sűrű felhők”, mintegy meteorológiai es szeizmografiai velejárója lett a “kinyilatkoztatások”- nak a rendkívüli időjárás. A magyar nép öntudatába az 1848 március 15-i “sűrű felhők”, záporok rögzítették bele ezt az összefüggést, amely azóta is oly gyakran ismétlődik meg a nagy nap évfordulóin. Ezekutan tehat mar nem is számított rendkívülinek az a hatalmas, percenként néha 50 merföldnyi sebességet elérő vihar, amely vasamap, március 18- án vonult végig New Yorkon Március Idusa és Petőfi születése 150.* évfordulójának unneplesi napjan. “Lón mennydörgések es villámlások és sűrű felhők7’. Aztán hirtelen hofergetegek kerekedtek, néhány percig ádázul tomboltak s aztán, amily hirtelen jöttek, olyan hirtelen el is tűntek, hogy nyomukban megejtő bűbájjal tündököljön elő - néhány másodpercre azuros visszfényben az ég kékje. Es aztán ismét tombolni kezdett a hóvihar... egy másik néhány percre ! Déltájra megszűnt a vihar s, mintha mi sem történt volna, megnyugodott a természet. Csupán, miként egy eszeveszett tombolásban kimerült óriás, időnként még “kifújta” magat. Ilyen idojárásbeli előzmények után vonultak be new yorki magyarok — es nem magyarok is, koztuk feltűnő nagy számú egyetemi diákság — a költészet ama szentegyhazaba, amellyé Petőfi szelleme avatta, néhány órara, az itteni Washington lrving középiskola dísztermét. OOg — 00 “Az alakitó művész munkája nem pusztán reprodukció” — irta Peterffy Jenő Joachim első budapesti fellépte alkalmával, amidőn az Bach A-moll és E-dur hegedű hangversenyeiben mutatta be művészetet. Amidőn egy előadó géniusz egy másik lángelme valamely mestermüvet játssza, enekli, vagy szavalja el, a darab elveszti formai keretbeli merevségét “mintegy megolvad az előadó lelke viharzó tükréBUFFALO: (Riverside Park) Kóalapzaton bronz mellszobor Készítette: Kende Géza (felállitva:1929) Felirat a táblán '.ALEXANDER PETŐFI The Poet of Hungary A hero of heroes that lived, sang, fought and lived for liberty 1823-1849 A magyar művészek megkoszorúzták: 1973 márc.10. ben, és annak mélységéből uj életre kelve"jut el a hallgató öntudatába. Ezzel a megállapítással egyetértett Liszt Ferenc is. Ki is itelhette meg ezt jobban, hiszen o úgy is, mint alkotó, úgy is, mint előadó' művesz a nagyok egyik legnagyobbja volt. E gondolatokat váltotta ki e sorok írójából az Országos Petőfi Bizottság new yorki emlékünnepélyén fellepő magyar művészek szereplése. A jövőjében rejlő sorstragediát oly intenzitással sejtő Petőfi Sándor szivében millió es millió szerelmes embersziv fajdalma rezgett “Szeptember vege' írása közben. Ezt a fajdalmát, e sejtelmes eloerzest szólaltatta meg egy teljesen átszellemült lélek mélységes aterzesevel, leheletszerű gyöngédséggel, Huszka szerzeménye eléneklésével, Lehoczky Éva. Marczis Demeter szintén oriasok művéből, Erkel es Katona Bánk Bánjából merítette a “nyersanyagot” szive vulkánjában való “feldolgozásra”. A magyar nép ezereves gyötrelmeinek megnyilatkoztatá- sát olyan döbbenetes szenvedéllyel, olyan prome..- theusi lelki vívódással érzékeltette, amelynek meg- szólaltatasa csak a legkivalobbaknak adatik meg alkoto tehetségüknek a legnagyobb magaslatok fele vezető utján. “Csak Robeson tudott igy enekelni karrierje csűcspontjan” — hallottam többektől az előadás után. Berek Katalin szavaloműveszete, az ige testte, tárggyá válása misztériumának modern variációját varázsolja a hallgatóság elé. Abban a pillanatban, melyben megszólal — mint, például a “Falu végén kurta kocsmaiban, azonnyomban sejtelmesen tündöklő, halvány ragyogássá változik a körötte és általa felidézett tárgyakká vált igék mögött. A szavak, tudjuk, halljuk, tőle szármáznák, de figyelműnk mar a szamosparti kocsmára terelődik, már látjuk a homályban imbolygó, a vizen lomhán ringó, ringatózó, sötetlő kompot, mar sárgáll előttünk a kocsma kicsiny, borgóztól ködös ablakain kiszűrődő lámpa fényé. Már halljuk a legenyek kurjongatásat, a csizmáik alatt döngo fapadlot. Ott topog előttünk a mosolygó cigány, látjuk az arcáról csurgó verejtéket, ahogyan huzza, egyre huzza a talpaiévalot... aztan egy pillanatra felriadunk: a kocsma fele vezető utón, lámpását lomhán himbálva, tagbaszakadt sötét alak közeledik: az urasag kocsisa. Bezörget az ablakon: “Ne zúgjatok olyan nagyon, azt üzeni az urasag, mert lefeküdt, alunni vagy.” Szorongunk: jaj, Katikank, mi lesz most. Mondd meg nekünk, gyorsan, mit fognak a legenyek csinálni, hiszen a falu legnagyobb földbirtokosával nem ajánlatos ujjat huzni. Az o döntésétől függ, kinek lesz munkája a nyáron. Hej, de valami van már a magyar levegőben. A lázongás szelleme teijed az országban. Különösen a fiatalok között. Nem olyanok már ezek, mint az apaik voltak ! Nem lehet már bírni velük. Különösen, amióta az a pesti poéta, Petőfi írja azokat a lázitó verseket. Már a faluba is eljutottak ! 1847-et írunk ! Odatódulnak a szűk ajtóhoz... pattog mint az ostor Kati, dehogy is Kati, a legények szava: “Az ördög bújjék az uradba, te pedig menj a pokolba!” Te jo Isten, mi lesz ebből a világból ! Ilyen hangon nem beszeltek a parasztok az urasággal, vagy annak küldötteivel Dózsa ideje óta ! Bezzeg az öregek nem mertek volna igy válaszolni a földesűr küldöncének. Dörmögtek volna és hazatartottak volna. A legények újrakezdik a mulatozást... Es ekkor Kati hangja ismét eloszüremlik, tálán a köd beburkolt holdfény mögül... es megint látunk valakit a kocsmához vezető utón. Törékeny lös teremtmény, vézna kis parasztlány, mécses van a kezében, hiszen sötétek már a falusi utcák ilyenkor, ejnek idején. Félénkén, bizonytalanul odatipeg a kocsma ajtajához, remegve hallgatozik egyideig, balkezében a mecses, jobbkezével alig halhatóan kocogtat. Az ajtó hirtelen hatravágódik: az egyik legény, abban a hiedelemben, hogy visszajött az urnák az imént pokolba küldött inasa, harcrakeszen, dühődten ma- gaslik fel az ajtóban. A kislány rettegve hátrál meg. A legeny arca azonnyomban szeles mosolyra derül. A kislány szepegve megszólal: > “Csendesebben vigadjanak, Isten áldja meg kend- teket, szegény edes anyám beteg.” Az ajtóban álló hatalmas legény arcáról nyomban eltűnik a mosoly. Hátratekint cimborái felé. Az ének, a kuijongatás hirtelen megszűnik. Csak a cigány, meg a cimbalmosa be vannak egy kicsit szeszelve, nem sejtve mi történik, húzzak még. Az egyik legény villámló tekintete eleg ahhoz, hogy hirtelen abbahagyják a muzsikálást. Osszeneznek a legények. A nyitott ajtón keresztül tisztán lehet hallani a Szamos vizének csobogását, ahogyan a hullámok odaverödnek a komp oldalához. A kislány révetegen áll az ajtóban, egyik fazos, mezitlen lábacskáját a másikra támasztva. Csönd. A legenyek ismerik a kislányt, ismerik az anyját: Szegény özvegy parasztasszony. Kifizetik a kocsmarost,a cigányokat. Szó nélkül. Kihörpentik boraikat. Szó nélkül. Lassan egymásután kijönnek a kocsmából. Az egyikük kezenfogja a kislányt, elkíséri házáig, ne botorkáljon szegényke egyedül vissza a sötét utcán.Kóbor kutyák'odőrög- hetnek arrafelé, minek ijedjen meg a kicsinyke... Aztan sötétség lesz urra a falun, kialszik a lámpa- fény a kocsmában. Most mar csak a csillagok ragyognak a magassagos égen és a Szamos vize tükrében... ...nem, nem, ezek a csillagok nem a Szamos vize- tükreben, hanem Berek Kati meghatodottságtol könnyes szemeiben tündökölnek... most már ismét csak öt látjuk. Vege a varázslatnak... addig, legalább is, amig egy másik költemény elszavalásaval egy újabb varázslat nem veszi kezdetet... Dante, azt mondjak, Beatricerol irta e sorokat. Dehogy is Beatricéról, terőlad, Berek Kati: “Boldog, ki ot először megcsodálja... Aki csügghet, midőn beszél, az ajkán...” Joos László volt a ragyogó művészegyüttes negyedik, tehetségben, lelkesedésben, képességben egyenrangú tagja. Petőfi ragyogó humoru Csokonaijától kezdve a költő legmagasabb szárnyalásu verséig, valamennyit technikai tökéllyel, hatásosan, a közönség hálás tapsviharaitól kiserve adta elő. Kiemelkedő bravurteljesitménye az “Egy gondolat bánt engemet”lenyűgöző árnyalásű elszavalása volt. Antal Imre volt a műsorvezető. Ahogyan ezt a feladatát betöltötte, művészet volt, különleges, nagy művészét. Benne volt az emberi érzések teljes skálájának minden árnyalata, mindazok, amelyeket ö más alkalmakkor az ujjaival varázsol elő a zongora billentyűin. Terólad szol egy dal, Petőfi dala, Imre: “Magyar vagyok, Termeszetem komoly Mint hegedűink első hangja...” A hála és szeretet melyen atérzett hangján írunk az ünnepély hatodik es nagy, talán legnagyobb művészéről, Érsek Máriáról,aki a zongorakiséretet nyújtotta. Abban, hogy a zenei számok oly átütő sikerü(Folytatás a 8. oldalon)
