Amerikai Magyar Szó, 1973. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-01 / 9. szám
JÓKAI MÓR: A HÁROM FIATAL DIÁK A pápai nagy kollégium mellett ott volt egy kicsi feher ház, abban egy meg kisebb teher szoba, abban a ház kis szobájában szokott összejönni ezelőtt sok-sok esztendővel három fiatal diák, akiknek kicsiny volt ez az egesz világ. Az egyik volt Orlay Samu, a másik Petőfi Sándor, a harmadik voltam magam. Tizennégy évvel fiatalabbak voltunk a jelennél, s úgy hiszem, hogy az e- ge'sz világ maga is sokkal fiatalabb volt akkor, mint most. Mindegyikünknek volt saját kedvenc szenvedélye: Orlayé a költészet, Petőfié a színpad, az enyim a festő ecset. Ha Orlay irt tüneményes regényjeleneteket,Petőfi meg elszavalta azokat, én képeket festettem hozzájuk, s Petőfi szavalásmodora épp oly rendkívüli volt, mint az én kompozícióim. Maga készité plasztikai szabályait, mint én a festékeimet. Egymásnak őszinte bámulói voltunk; Orlay meg- közelité előttünk Jósika Miklóst, Petőfi is csak egy fokkal állt alább Egressynél; Magam is valahányszor a szögleti bolt előtt elmentem, büszkén tekinték a címerül festett magyar kisasszonyokra; miért ne tudnék en is ilyet festeni valaha! Mikor elváltunk, én lefestettem Petőfi arcképét kicsinyben, olajba; nem tudom, hova lett ez a kép. Orlay emlékverseket irt számunkra, Petőfi könnyekre fakasztott érzékeny szavalatával, s akkor erős fogadást tettünk egymásnak, hogy csak mint nevezetes emberek fogunk összejönni, ha még egyszer találkozunk az eletben. Azután széjjel mentünk a világba, es esztendőkig nem hallottunk egymásról semmit. Mikor pedig ismét összetalálkoztunk, akkor Pe- tofi hirhedett koltoje volt Magyarorszagnak, Orlay ihletett festész; magam sem tudok róla számot adni, mikent történt; ahelyett, hogy ülnék az en kedves mosolygó festékeim között, ime itt szántom ezt a sok csúnya fekete betűt, s azt szeretnem, hogy ha most is ott tanácskoznánk abban a kis fehér szobában, hogy mi legyen belőlünk. Orlay imá a szép kedélyes novellákat, Petőfi elszavalná méltóságos tűzzel, én pedig festenem hozzájuk a képeket... 0 Sokan azt hiszik, hogy Petőfi csak szenvelgésből irta azokat a verseket a nyomorról, mely ot környe- keze. Pedig az mind szomorú való volt. 0 gyermekkorában igen jo nevelest kapott, mert atyja tehetős ember volt. Véletlenül csaladja egyszerre nyomorra jutott; i- gen-igen szegények lettek; Petőfi soha sem beszelt azon okokról, melyek családját megronták; csupán rokonaitól lehetett megtudni, hogy csalárd adósok megszökese juttatá atyját tönkre, ki valamely alföldi városban mint korcsmáros volt kénytelen élelmet keresni. Egyszer említi csak “a jó kocsmáros”-ban: i Háza, kertje, földje, pénzé, mindene volt, Alig tudta számát ökrének, lovának. Pénzét a hitetlen emberek csalása. Hazat a Dunának habjai vitték el. így szegényült el a jó öreg kocsmáros, Áldja meg az Isten mind a két kezevel. (Résziét Jókai Mór Egy magyar költő életéből c. müvéből.) ASZÓD -! Aszódi gimnázium Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallanod, s azonnan (!) kitalálnád, hogy én itt három esztendeig tanultam. . . akarom mondani - jártam iskolába. S milly eseménydús három esztendő! 1. Itt kezdtem verseket csinálni! 2. Itt voltam először szerelmes! — 3. Itt akartam először színész lenn*' — (Úti jegyzetek 1845) FEKETE SÁNDOR: f f “A NÉP NEVEBEN” “A görgeteg megindult - Írja Vajda - , ellenállhatatlanul sodorva magával a lakosságot.” Länderer nyomdájához már mintegy ötezer ember vonulhat. A szabadságot, az egyenlőséget és Kossuthot éltetik, s mindenekelőtt a sajtószabadságot. Länderer nem volt nagy szakértője a forradalmak történetének, de azt pontosan tudta, hogy ötezer ember kívánságának nem jó ellentmondani. Ám gondolnia kellett egy esetleges későbbi felelösségrevo- nasra is. Ezért forma szerint hangosan tiltakozott amikor Petőfiek eléje tették a 12 pont cenzúratlan kéziratát, bizalmasan viszont megsúgta nekik a megoldást, amelyet ok magúktól is kitalálták volna: “Foglaljanak le egy sajtót...” A fiatalok a nép nevében lefoglaltak egy nyomdagépet, Landerert pedig főnoki irodájába zártak.A nyomdászok szedni kezdték a 12 pontot, magyar és német változatban is. Petőfi levetette magát az e- gyik szedő asztala mellé, s elkezdte leírni a Nemzeti dalt! Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Miért nem volt kézirat a költőnél? E kérdést eddig soha nem tették fel, pedig a dolog egyáltalán nem magatói értetődő. A szavaláshoz nem kellett kézirat, Petőfinek különben is bámulatos emlékezőtehetsege volt. De a vers kinyomtatásához már Írott szöveg kívánatos, ezt még az is tudja, aki nem költő, s nem volt - mint Petőfi - maga is szerkesztő. A 48 sor leírásához viszont - olvashatóan kell írni! - idő szükséges,az idő pedig drága, nem lehet kiszámítani, beavatkozik- e a hatalom, s ha igen, mikor. Petőfi mindezt felmérhette, s ha mégse vitt magával kéziratot azon a reggel, akkor annak csak egy oka lehet: egy esetleges kudarc esetére nem akart írásos bizonyítékot maga ellen! Ez is azt bizonyítja, mennyire tudatában volt annak, hogy mire val lal kozott! A “türelmetlen” Vasvári ollóval levágja az első szakaszt, és átadja a szedőnek. Azután levágja a következő strófát — és igy tovább, a hat versszakot hat munkás szedi ki. Az utolsót már diktálja a költő. Miért “türelmetlen” Vasvári? Miért diktálja az utolsó strófát Petőfi? Csak azért, mert ifjúi hiúságukban szeretnék minél hamarább látni a szabad sajtó első termékét? Vagy mert nehéz szóval tartani a nyomda előtt esőben várakozó tömeget? Meglehet, azért is. Igen valószínű azonban, hogy meg mindig a hatalommal való versenyfutás tudatos szándéka vezeti őket. Róluk, ha téves jelentésekből is, de tud a Helytartótanács. Ok azonban semmit sem tudhatnak az ellenfél szándékairól, lépéseiről. Talán már meg is indultak a katonák a kaszárnyából. Talán már a nyomda közelében vannak. Micsoda balvégzet volna most, a diadal küszöbén,elbukni! Sietni kell, minden perc veszteség vereségbe vezet hét! E.:ert “türelmetlen” Vasvári és Petőfi... A kész verssel természetesen Petőfi rohan ki a nép elé. “Egy atya, ki szeretett gyermekét a halál torkából menti meg, nézhet csak olyan elragadtatással gyermekére, mint nézett Petőfi ezen cenzurát- lan nyomtatványra”— jegyezte fel egy szemtanú. Egy másik kortárs pedig, azon melegeben, igy rögzítette a nyomda előtti szavalás hangulatát: “...közkívánatra Petőfi szavala el ismét költeményét, melynek elragadó hatása nemhogy csökkent azáltal, sőt mindinkább növekedni látszék. Az egesz Hatvani utca tele volt emberekkel, kik a versszakok eskurefrainjet egekig ható robajjal utánzengék. A dicsőített fiatal népköltőben itt, ezernyi sokaság előtt, szabad ég alatt, bátor homlokával s eltökélt arckifejezésevel, egy oskori látnokot képzeltünk magunknak, ki rabigaba vert honfiait, véréit láncaiknak összetöresére szólítja fel s ösztönzi, — s hoz- záképzeltuk a halhatatlanság örökzöld borostyánját halántékira!” (Részlet Fekete Sándor: így élt a szabadságharc költője c. müvéből.) A SZABAD SAJTÓ ELSŐ TERMÉKÉNEK SZÉTOSZTÁSA A „LÄNDERER ÉS HECKENAST" NYOMDA ELŐTT Thursday, March. 1.1973 AMERIKAI MAGYAR SZÓ O
