Amerikai Magyar Szó, 1972. július-december (26. évfolyam, 27-49. szám)

1972-07-13 / 28. szám

Thursday, July 13. 1972 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 “ PUSZTA, PUSZTA, TE VAGY A SZABADSÁG KÉPE, ÉS SZABADSÁG.TE VAGY LELKEM ISTENSÉGE!” A 18. századhan kibontakozó, majd a 19. század kezdetén nagyszerűen felivelő újkori magyar iroda­lom Petőfi Sándor életművében addig nem ismert magaslatra emelkedett. Verseit nemcsak egy szűk, “ljterátus” közönség ismerte és szerette, hanem az egész irni-olvasnitudő nép. Petőfi neve és alakja az idők folyamán a magyar tudatban egyértelművé vált — a költővel. Méltatói szerint ö az, aki valódi tartalmat ad e szónak, ő az, akinek képe a legerősebb vonásokkal él a magyarság szivében. “Nemcsak a magyar nemzet, hanem a vi­lág legjelentékenyebb költői közé tartozik” — irta Arany János, s ez nemcsak rendkívüli tehetségének kijelölése, hanem annak a történelmi-irodalmi nagy- korusodásnak, nemzeti megszilárdulásnak az érzé­keltetése is, amelyet az 1848-hoz vezető politikai küzdelmek, és a Petöfi-életműben zenitjére emelke­dő irodalmi fejlődés határoznak meg. Petőfi Sándor 1823 január 1-én született az Al­földön, Kiskőrösön. Apja jómódú hentesmester volt, aki a következő évben családjával együtt Kis­kunfélegyházára, a nagyobb anyagi lehetőségekkel kecsegtető parasztvárosba költözött. Amig anyagi viszonyai engedték, nagy gonddal taníttatta fiát, aki különböző alföldi városokban végezte alsóbb iskoláit. Később Pesthez közeli Aszódon, majd a felvidéki Selmec város líceumában folytatta diák­éveit, mindkét helyen elmerült az irodalom tanul­mányozásában, sőt már maga is babérokat aratott. Apja közben tönkrement, elvesztette vagyonát, s mivel fia — a tanulás helyett a szinészkedéssel ka­cérkodott, végleg levette róla a kezét. Petőfi természetesen egy jottányit sem engedett céljaiból, nyugtalanul cikázott ide-oda az ország­ban, s oldalakba telnék, ha mindenhová nyomon akarnánk követni. Gyalogosan tett országjárása köz­ben volt színházi statiszta, katona, s ismételten kollégiumi diák, 1842-től kezdve napvilágot látott egy-egy verse is, de a költő még mindig keserves kenyéren élt, mint a pozsonyi országgyűlés tudósí­tásainak másolója. A pozsonyi nyomorból — barátai segítségével — rövid debreceni kitérő után — Pestre menekült, ahol végre álláshoz jutott: az akkor in­duló “Pesti Divatlap” segédszerkesztője lett. A PÁLYA KEZDETÉN Petőfi ekkor 21 éves, de máris hatalmas élet- tapasztalat áll mögötte. Hosszú vándorlásai a nép­élet nagy ismeretével tágították látókörét, s az él­mények gazdag alaprétegét nyújtották neki. Ezidö- tájt egyre jobban kibontakozik erős, magabiztos egyénisége, nagyrahivatottságának tudata. A politi­kai-forradalmi gondolat ennek a pályaszakasznak a verseiben még nem jelenik meg közvetlenül, de költészete máris lázadóra vall, aki nem tűri a kon­venciókat, megveti a középszerűséget, légióként a divatos szalon-lira szenvelgését. Fellépésének ideje szerencsésnek mondható, hiszen a népköltészet iránt ekkortájt megnyilvánuló országos érdeklődés szinte egybeesett Petőfinek a nép iránt tanúsított érdek­lődésével. Művészete azonban — hangoztatják méltatói — korántsem a költészet egyetlen válfajára, a népdal­ra korlátozódott, mert Petőfi plebejus-szemlélete a népdaltól a napi alakrajzig, a tájfestő versektől a politikai líráig, a helyzetdaltól az epikáig fokozato­(PETŐFI) san meghódította a költészet egész területét. Nép­dalainak, s népi alakrajzainak virágkorában jelen­nek meg tájköltészetének első remekei. Sok-sok versében megénekli a magyar Alföld különleges., szépségét, s ö — szemben jónéhány kortársával — nem a “felfedező” izgalmával járja a Duna-Tisza vidékét, hanem azzal a meghittséggel s annak az embernek a természetes látásával, akinek szülőföld­je az Alföld, s akinek ez a táj az elbűvölő szépség­gel együtt mindig a szabadságot is jelképezte: “Pusz­ta, puszta, te vagy a szabadság képe, és szabadság, te vagy lelkem istensége!” Költői palettája e korszakban egyre gazdagabb, egyre teljesebb lesz. Nemcsak a tájat, hanem az em­beri érzelmek világát is ujjáteremti, s a szerelem­ről, a barátságról, a szülői szeretetröl is mind gyak­rabban szól egyszerű bensöséggel, természetesség­gel, mégis hallatlan költői varázzsal. Ugyanezzel a természetes intonációval, mesterkéletlen belső izzás­sal beszél a szeretett hazához fűződő kapcsolatáról: “Nekem nincs semmim, semmim e hazában, de én egészen az övé vagyok!” TELJES KÖLTŐI VÉRTEZETBEN 1844-ben már teljes vértezetében áll az irodalmi közvélemény és olvasói előtt anépköltó; s ujjáterem- tö egyéniségének nagysága a konzervatív kritika pergőtüzébe kerül. Am a létért már nem kell küzde­nie, a költő ihlető szerelmeknek, utazásoknak, munkának és tanulásnak szentelheti idejét. Utijegy- zeteket ir, néhány verse Becsben is napvilágot lát; fordításon, költeményeken kívül drámán, regényen dolgozik, s keményen harcol az irodalmi intrika, az elpártolt, növekvő népszerűségre féltékeny barátok fondorlatai ellen. 1846 tavaszán fontos fordulat következik be éle­tében: megszervezi a Tizek Társaságát, s Petőfi ve­zetésével a szellemi élet legjavának részvételével — az Életképek c. lap köré tömörülve — zászlót bont a “Fiatal Magyarország” mozgalom. A társaság korántsem homogén — sőt nagyon is különböző szemléletű Írókból, művészekből áll —, de minden tagja haladó gondolkodású, s nemcsak az irodalmi, hanem a társadalmi progressziónak is őszinte hive. Gyülekezőhelyük a legendás hirü pesti Pilvax-kávé- báz, a készülő forradalom kohója, s összejöveteleik­re természetesen nemcsak a közvélemény, hanem az osztrák császári rendőrség spiclijei is ébren fi­gyelnek. . . Az események egyre gyorsuló tempóban követik egymást Petőfi életében. 1846 őszén megismerkedik Szendrey Júliával, akit egy esztendő múlva felesé­gül vesz. Közben ismételten országjáró körutakat tesz, újabb versesköteteket rendez sajtó alá, s egy­re mélyebben merül el a napi politikában. Termé­szetesen mindez visszatükröződik költészetében is: Petőfi lirájának látóhatára hatalmasan kitágul mind a múlt, mind a jövő felé. A múlt ezúttal az európai és a magyar történelem legjobb hagyományait je­lenti, a jövő a forradalom, a szabadságharc, sőt az igazságos társadalom vízióit, hősi és vonzó képeit. Háborúval, véres napokkal álmodik; gyötrő számára a gondolat, ha ágyban, párnák közt kellene meghal­nia, látomásaiban minduntalan találkozik “az új vi­lág megteremtőivel”, világgá kiáltja, hogy “haza csak ott van, ahol jog is van”, egyre többet emlegeti a javak egyenlő elosztásának követelményét, a korsza­kot, amelyben “a bőség kosarából mindenki egy­aránt vehet. . .” Mindez nem szűkíti Petőfi líráját a napi politikai feladatok praktikumára, a nép és táj képei, a szere­lem édes-keserű érzései újra meg újra áthatják stró­fáit. Bensőséges hangulatú tájrajzai, ön-portréi, gyö­nyörű népi zsánerképei fölé a szivárvány csodálatos színeit vonják szerelmi lirájának legszebb darabjai. A világirodalomban is a legmegragadóbbak közül való Petőfi házastársi lírája, melyből szenvedély és játékosság, fiatal hevület és élettársi felelősség, bol­dogság és aggodalom csendül ki. Ekkor születnek a “Te vagy, te vagy” kezdetű vers boldogságtól ára­dó strófái, s ekkor a “Szeptember végén” borús jövendölése arról, hogy magaramaradó hitvese hama­rosan eldobja majd az özvegyi fátyolt. . . A költő azonban a borűsabb órák-pillanatok ellenére is meg elégedett, hiszen ügy érzi, révbe érve várhatja a for­radalmat. A FORRADALOM VIHARÁBAN 1848 januárjában meg is érkezik a Szicíliában ki­robbant olasz forradalom hire, s ő lelkesen kiált­hatja, hogy “eljő, az nagy szép idő”, amely felé re­ményei szállnak. A látnok-költő nem téved: néhány hét csupán, március 13-án futótűzként teljed el Pesten: Bécsben is kitört a zendülés. Petőfi még ezen az éjszakán papírra veti a Nemzeti dalt, már­cius , 14-én pedig a Pilvax-kkvéházban a Fiatal Magyarország tábora cselekvésre határozza el magát. Másnap a nép — élén a költővel és a márciusi if- jakkal — az utcákra tódul. Petőfi a város több pont­ján is elszavalja a Nemzeti dalt, a forradalmi tömeg követeli a szabad sajtót, a felelős magyar minisz­térium kinevezését, s pontokba foglalva terjeszti elő egyéb nemzeti követeléseit, egyebek között az úrbér, a papi tized eltörlését, s a közteherviselést. A nép Kossuth Lajost tekinti vezérének, de a császári udvar más erőket is mozgósít. Porondra lépnek a “fontolva haladó” reformerek, akikkel az igazi forradalmárok nehezen értik meg egymást. Petőfi gyújtó-hatású, republikánus szavai pedig kö­vetkezetesen az utóbbiak mellett szólnak. (Élet vagy halál, A királyok ellen, Készülj hazám, stb.) A forradalom lázában élő költőt közben érik csa­lódások is: radikális nézetei nem egyszer szembe állítják az egyezkedni kívánó nemességgel, átmene tileg vészit személyes népszerűségéből, s megbuktat ják az első népképviseleti választáson. Elveiből ezel ellenére sem enged, sőt a fontolgatókat még éleseb ben bírálja. 1848 őszén a császári udvar elszánja magát a forradalom leverésére, de Kossuth nevét visszhangzó fiatal honvéd hadsereg fényes kezdet hadi-sikereket arat. Sajnos, nem sokáig, mert a* osztrák ármádia felülkerekedik, sőt nemsokára Pest re is bevonul. A költő vidékre menekíti családját maga pedig Erdélybe, a Székelyföldre megy tobor zó-útra, s csatlakozik Bem tábornok seregéhez Bem kapitánnyá nevezi ki a költőt, akinek verse most a harcok túzében fogannak. Csatadalt ir, szén háborúra szólít az elnyomók, a császáriakat segít« cári intervenciósok ellen. Közben többször is meg járja Debrecent,ahol Kossuth kormánya székel, maji 1849 júliusában ismét visszatér Bemhez. A tábor nők ekkor őrnaggyá nevezi ki. Néhány nap rnulv: levelet ir feleségének, újszülött fia iránt érdeklő dik, s aztán julius 31-én fegyvertelenül, polgári ru hában, szemlélőként jelen van Segesvár mellett, ; fehéregyházi csatában. Az egykori feljegyzések sze rint délután 5 és 6 óra kozott látták utoljára eg kukoricásban, ahol menekülés közben dzsidás ulanu sok leszúrták. . . A nép nem hitt halála hírében, le gendák keletkeztek bujdosásáról, fogságáról. Éve kig visszavárták a költőt. .. ALBERT ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents