Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-24 / 8. szám

4 AMERIKA! MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Feb. 24. 1972 Vízvédelem a Szovjetunióban és Angliában A Szovjetunióban kez­dettől fogva nagy súlyt fektettek az ország villa­mosítására. A harmincas évek ötéves terveiben, az Örmény Köztársaság Sze- van-tavának vizét áramfej­lesztő müvek építésére használták fel. A Kis Kau­kázusi hegységben, a ten­ger színe fölött 6000 láb magasságban, ez a gyö­nyörű tó szolgáltatta a vizet nagy területek villany­áramának fejlesztéséhez. A Szevan-tó a Razdan-fo- lyóba ömlik és e folyó mentén eredetileg nyolc erőmüvet szándékoztak építeni a szovjet tervezők, ebből hatot fel is építettek, de a hatvanas években a szovjet kormány megváltoztatta a terveit. Öt év óta 1500 jól fizetett munkás és mérnök dolgozik egy 100 millió dollárnak megfelelő költ­ségű helyreállítási munkán, amelynek az a célja, hogy megakadályozzák a Szevan-tó katasztrofális zsugorodását. A hat erőmű használatával a tó vizé­nek szintje 52 lábbal süllyedt és területe 50 négy­zetmérfölddel lett kevesebb. Sziszak G. Szerkiszian építésvezető, aki mind az erőmű építkezésén, mind a helyreállítási munkán dolgozott, mondotta, hogy az eredeti építkezésnél sokkal nehezebbnek bizo­nyult a tó megmentése. A feladat az, hogy a Szevan- tóba ömlő Arpa-folyón gátat és tízezer méter ma­gas hegységen keresztül alagutat építsenek. Ez mind rendkívül sok munkát és pénzbefektetést igényel. A munka befejezését 1973-ra várják, de a leg­nehezebb feladat még előttük áll: a hegy teteje alatt 2300 láb mélységben és 130 fokra is felmenő hőségben alagutat ásni. “Nagyon nehéz, geológiai­ig kedvezőtlen körülmények között dolgozunk,” mondotta Mr. Szerkiszian. A nehéz munkakörül­mények miatt a munkások az átlagfizetésnek négy­szeresét, havi 600-800 rubel fizetést kapnak. A villanyerómüvekre eredetileg nagy szükség volt mert ezeknek segítségével öntözték szovjet Örmény- ország 175,000 akernyi területet és évente 500,000 kilówatt áramot termeltek. Nyolc erőmüvet építet­tek volna és a tervek szerint a hetedrészére zsugo­rodott tó helyét növényzettel ültették volna be. De a szovjet tudósok nem találtak növényt, ami a vizenyős, lápos területen jól megtermett volna. Azonkívül, az Azarbadzsánban és Eszak-Kaukázus- ban talált földgáz miatt Örményország nem szorul többé a Razdan folyó menti erőmüvekre. A szovjet kormány nem kíméli a költséget, hogy helyreállítsa és megvédje a Szevan-tavat, amely ter­mészeti szépségénél fogva ismét gyönyörű üdülő­hely lesz mind a szovjet polgároknak, mind az ide­gen turistáknak. Az Örmény Köztársaság kormánya 11 uj szállodát tervez építeni a környékre, melyből az elsőt jövőre kezdik megépíteni. I SKMDIMV ORSZÍMÍL A külkereskedelmi egyenleg kérdései, csökkenő tőkebefektetés, emelkedő munkanélküliség, az inf­láció és hasonló gondok aggasztják a skandináv or­szágokat. Ezeket a gondokat még bonyolultabbá teszik az Európai Gazdasági Közösség bizonytalan­ságai, amennyire az ezeket az országokat érinti. Svédországban a munkanélküliség tíznél több évi magaslatot ért el, műit évben meghaladta a 3 %-ot, ez körülbelül kétszerese az 1970 évinek. Az orszá­gos össztermelés nem növekedett, és az árrögzités ellenére a fogyasztói árak 7 %-kal emelkedtek. Dániában a munkanélküliség múlt októberben elérte a 3 %-ot, az infláció emelkedik, a fogyasztói árak 5 %-kal mentek fel 1971 első tíz hónapjában. Az össztermelés növekedése az 1970-beli 4.5 %-kal szemben 1971-ben csak 2 % volt és nem várnak ja­vulást ez évben. Norvégiában aránylag jobb a helyzet. Az összter­melés növekedése 5 % volt 1971-ben, és a munka­nélküliség csak csekély fél százalékot tesz ki. Egy nemrégen készült kimutatás szerint a nagy vállala­toknak csak egyötöde könyvelt el nagyobb hasz­not, mint 1970-ben. Finnország van a négy közül a legválságosabb helyzetben. A külkereskedelmi mérleg 200 millió dollár deficitet mutat, ami valamivel jobb az 1970- es 240 milliónál. Ezt segítendő, a kormány átlag 2.3 %-os pólvámot vetett ki behozatali árűkra, és magas forgalmi adót fogyasztói és luxus cikkekre. Az országos össztermelés növekedése csak 1.5 % volt, az 1970-beli 7.8 %-kal szemben, 1972-re 3.5 %-ot remélnek. A kormány adókedvezményeket nyújt, hogy ösztökélje az ipari befektetést és a munkaalkalmak gyarapitasat az elkövetkező hóna­pok folyamán. ■ °B°B °a KŐBŐL KÉSZÜLT GYAPOT A svájci Flumsban kőzetből finom, könnyű ros­tokat készítenek. A flumsi kögyapotgyár napi kapa­citása 20 tonna. A közeli kőbányákból származó kőzetet 1600 C-fokon olvasztják és azonnal rostok­ká fonják. A lehüles után ezeket a rostokat a hasz­nálati célnak megfelelően lapokká, gyékénnyé, ne­mezzé dolgozzák fel. A kögyapot kitünően szigetel hideg, meleg és hang ellen és nagy a höállósága. Az éghetetlen kő­gyapot tűzvész esetén még két órán át is képes a tűznek ellenállni, olvadáspontja 100 C-fokon fe­lül van. ■ II- II- II- II­EYS1NS, Edgar Snow hírneves iró Svájc e kis váro­sában 66 éves korában elhunyt. Snow éveket töl­tött a Kínai Népköztársaságban, ahol szoros kap­csolatot tartott fenn Maó-val és Chou En-laj-jal. !!■ II■ Ha Ha II Anglia és Wales 3.8 milliárd dollárt szándékszik fordítani több mint 2000 mérföldet kitevő szennye­zett folyóvizek megtisztítására. A kormány környe­zetvédelmi hivatala'nak tanulmánya szerint minden valamire való nagyságú folyót négyféle tisztasági fokozat egyikébe sorolják. Ezek a fokozatok: tiszta (úszásra alkalmas), kétséges, rossz és erősen szennyezett (élet fenntartására alkalmatlan, oxigén­hiányos és bűzös). A legtöbb tanulmányozott fo­lyó az első két osztályba tartozik, de még igy is al­kalmatlanok, főleg azért, mert nem tartalmaznak elég vizet. A nagy Thames folyó és mellékfolyói, ott ahol vidéki tájak, termőföldek mentén folynak, teljesen tiszták, az első fokozatba tartoznak. De ugyan­ezek, a dél Lancashire-i, Wales-i iparvidékek men tén már rendkívül szennyezettek. Az iparvárosok mentén alig akad tiszta folyó. A népes városok lakosai ivóvizüket az északi tóvidékek rezervoárjai- ból kapják. Peter Walker környezetvédelmi minisz­ter szerint, aki a tanulmányt bemutatta, a kormány az ipartól 520 millió dollár hozzájárulást vár a szennycsatornák megjavítására. A miniszter azt is mondotta, hogy a jövő évtizedben nagy fejlődést várnak a folyók és tengerek vize minőségének megjavításában. 1974-re összpontositiák a vízvé­delmi hatóságokat, a jelenlegi 1400-ről 9-re. Ezek­kel a hatásosabb szervezetekkel és szennycsator­nákra fordított nagyobb összegekkel jó kilátás van arra, hogy Angliának lesz a legjobb szervezete a vi­lágon a vizek és szennycsatornák rendbentartására. | SOBEL OVERSEAS CORP. J = IVVII FÄÜAVAIÄVCpA 2,0 EAST 86th STREET, NEW YORK, N. Y. 10028 = = lilAA 1 OUuIllOAdEU - TELEFON: (212) 535-6490 _ = 1 UTAZÁSI IRODA - IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETE jf = SZÁLLODA FOGLALÁS — FORINT UTALVÁNY VIZUMSZERZÉS = LÁTOGATÓK KIHOZATALA — GYÓGYSZEREK ÉS VÁMMENTES KÜLDEMÉNYEK IKKA Magyarországra — TUZEX Csehszlovákiába ~ ^llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllimilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllimT TERJESSZE LAPUNKAT

Next

/
Thumbnails
Contents