Amerikai Magyar Szó, 1972. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-01 / 1. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Jan. 6. 1972 Mt fökTéWKÓhAzAbAN I ' '■ - ; 1^ L— — 1—_ — Ahol száműzték a rosszkedv forrását Keresztespuszta, volt földbirtokosi kúria. Fehér falú épületek, virágjukat hullató gyümölcsfák, gondozott kert, ápolt pázsit. Idős néni napozik a tágas terraszon, ölébe hullt keze könyvet szorongat. A parkra néző épület ajtajából hajlott hátú bácsika igyekszik a körtefa árnya alatt úlő társaihoz. Tarka fonalhegy körül gyűlt össze az itt élő öregek kis csoportja, s a feledés homályából felmerült versek, dalok, nevettetö-rikató történetek mellett naphosszat dolgoznak — a maguk gyönyörűségére. Színük szerint szétválogatják, majd felgombolyítják a sárga, lila, zöld, vörös szálakat. Mások — végtelen türelemmel váriálva a színeket és a mintákat — diszpárnákat, térítőkét hímeznek. . . Ha nem olvastuk volna a bejáratnál a táblát, nem is hinnénk, hogy egy szociális otthon lakóinak hétköznapját lestük meg. Még a betegszobában sincs nyoma a szomorúságnak,a magukra maradt öregek gyakori pesszimizmusának, a “már minden mindegy” hangulatnak. A gyengélkedők ugyanúgy sétálnak, levegőznek, mint az egészségesek. Biró bácsit ágyához láncolja betegsége. Agyvérzése volt, bal oldala megbénult. Ennek ellenére azon igyekszik, hogy lovagias kézcsókkal üdvözölje hölgylátogatóit. . . Ebben az otthonban már érezhetők annak a féléves pszichológiai munkának az első gyakorlati jelei, amely az öregekről való újfajta gondoskodást tűzte ki céljául. — Elsősorban minden rosszkedv forrását, a tétlenséget akarjuk száműzni az öregek otthonaiból — vázolja fel a valóságban már szépen kamatozó elképzeléseket Balogh Istvánná, a Baranya megyei tanács egészségügyi osztályának pszichológusa. — A családok kötelékeiből kikerült idős emberek — bármilyen jól felszerelt és minden igényt kielégítő szociális otthonban is — kiszolgáltatottnak, feleslegesnek, megtűrtnek érzik magukat. Ezekből az érzésekből fakad, hogy az otthonlakók sokszor kényszerűségnek tekintik együttlétüket, letargiában élnek, s csoportosan is magányosak maradnak. — Célunk az, hogy a szociális otthonokban lakó öregek közös élete mihamarabb közösségivé váljon. Hogy ezt elérhessük, először mindennapos tétlenségükön próbáltunk enyhíteni. Kooperáltunk a megye néhány vállalatával: a Pécsi Kesztyűgyár bőrhulladékot, a Komlói Szénbányamüvek színes drótokat, a mohácsi TEMAFORG pedig textilanyagokat bocsátott a rendelkezésünkre. Így kezdődhettek meg az öregek rendszeres közös foglalkozásai. A megye tizenöt otthonából hétben már sikerült mozgósítani a lakókat. Keresztespusztán és Görcsönyben már kiállítást is rendeztek a saját alkotásokból: textil-állatkákat, horgolt pulóvereket és ruhákat, himzett asztalterítőket, párnákat, subát, bőrpárnákat mutattak be, feltüntetve mindegyik darab mellett készítője nevét, korát, sőt legtöbb esetben a fényképét is. A hatvankilenc esztendős Kertész Erzsi néni rajzai megkapöan szépek. Tiz évvel idősebb nála Aranka j néni; az ö “Húsvéti megemlékezés”-e alatt ez áll: “operált szemmel rajzolta özv. Vácz Ferencné”. — Elmondhatatlan, hogy a sikerélmény mennyire megváltoztatta öregeink életét — mondja kalauzunk, Harmath Jánosné, a keresztespusztai és a görcsönyi szociális otthon vezetője. — Ma már nemcsak szükebb házunktáján, hanem az otthonok között is elevenebbé, pezsgőbbé váltak az életkapcsolatok. Ellátogatnak egymáshoz az öregek, s megtekintik a másik otthonban rendezett kiállítást. A görcsönyi szociális otthon egyébként skót stílusú kastélyával, nyugodt vizű tavával, gondozott kertjével, romantikus ősparkjával kirándulóhelynek is kiválóan alkalmas lenne, sőt még inkább gyermekintézetnek, mert a nagyméretű termekben csak több ágyat lehet elhelyezni. Márpedig a Keresztespusztán bevált kétágyas szobák alkalmasabbak a személyes függetlenségre vágyó idős emberek együttélésének keretéül. . . — A kiállítás persze nem minden. Hozzátartozik a változatossághoz, hogy orvosi javaslatra rendszeresen üdültetjük az otthonlakókat Harkányban. Tavaly nyáron lehetőség nyílt rá, hogy a balatonbe- rényi megyei gyermeküdülőben egy hónapig az öregek pihenhessenek. Nemegy idős nyaraló ekkor jutott el először a Balatonhoz . . . Az idén ezen kivúl Budapestre és Szegedre, a szabadtéri játékok egy előadására vittük el őket. A környezetváltozás jótékony hatása ellenére azért az otthoni életet tekintik az öregek a legfontosabbnak. Keresztespusztán, a több mint egy éve működő önkormányzati tanácsot most újjáalakították és kibővítették: az érdekvédelmi, fegyelmi gazdasági, élelmezési, kulturális és foglalkoztatási bizottságok tagjai körültekintően és felelősségük tudatában tesznek eleget megbízatásuknak. Hubert Jánosné — Kati néni — , aki hetven éves és tsz-tag volt, most a kulturális bizottságban tevékenykedik, méghozzá igen példamutató módon. Apró termetén hűségesen őrzi a vokányi népviseletet, cukrot dug- dos a kezében, amit a saját szervezésű anyák napján kapott, s kifogyhatatlan a nevetésben és a nótákban. Neki is része van abban, hogy a karácsonyt, a farsangot, hűsvétot és a többi ünnepet mindig megtartják az otthonban, s hogy a kertvárosi és a görcsönyi általános iskolások rendszeresen és szívesen látogatnak el hozzájuk. . . — A pszichológusok szándékára tehát érzékenyen reagáltak az öregek — összegzi az eddigi tapasztalatokat Balogh Istvánná. — Az állandó foglalkoztatottság, a dia- és filmvetítések, a könyvtár jobb népszerűsítése, az orvosi előadások az öregkor helyes életmódjáról ,a közös énekléseket idéző légkörben tartott irodalmi délutánok szakszerű megszervezése azonban nemcsak az öregeken múlik. Olyan “kulturnővérekre” van szükség, akik a manuális és a kulturális tevékenység irányítására egyaránt alkalmasak. Ilyen képzettségű gondozónők sajnos, na - gyón kevesen vannak. Remélhetőleg a nővérek pszichológiai és egészségügyi továbbképzése — amely most indult be megyénkbe — elősegíti azt, hogy a baranyai szociális otthonok lakóinak megváltozott életéröl hamarosan nem mint egy kísérleti módszer első eredményeiről, hanem mint természetes, általános jelenségről eshet szó. . . H. Valachi Anna “En Dózsát a magyar történetegyik legdicsöbb emberének tartom, és szentül hiszem, hogy lesz idő midőn Dózsának nagyszerű emlékszobrot fognak e - melni, és talán mellette lesz az .. . enyém is.” Dózsa monográfusa, Márki Sándor, könyvének egy jegyzetében már megírta, hogy 1901 május 16.* án a szocialista kongresz- szus javasolta először: Marxnak Engelsnek és a “a proletárság magyar elő harcosának” DÓZSA Györgynek szobrot emeljenek a fővárosban. Ezek, azóta a felszabadulás után, valóra váltak. 1908-ban a békéscsabai parasztkongresszus elhatározta, hogy “a legelső magyar parasztvezérnek hatalmas szobrot állít a magyar parasztok délibábos róná— HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, ! szíveskedjék annak meghosszabbításáról idejében gondoskodni. Egy évre $ 10.— félévre $ 5.50. * Megújításra: $. . I • Naptárra: $T....................................................... | I Név: ................................................................. | j Cím: .................................................................. j J Város:..................................Állam:................ I > Zip Codo: ................... I AMERIKAI MAGYAR SZŐ I 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003 ( TERJESSZE LAPUNKAT i # Somogyi J: A parasztvezér szobra *etöfi 1847 március 31-én ezt irta Arany Jánosnak: Dózsa szobra ján.” Végül 1910 október 30.-án Szegeden a szociáldemokrata párt kerületi kongresszusa határozatként mondta ki, hogy 1914-ben a parasztvezér vértanúhalálának négyszázadik évfordulójára Szegeden állít szobrot. Dózsa születési éve pontosan nem tudható. Márki Sándor ugyan 1474-et mond, de újabban két évvel előbbre szokás tenni. Ezért, a magyar nemzet 1972-ben ünnepli meg a parasztfölkelés nagy vezető jenek születése 500. évfordulóját. A jubileum végre alkalmat ad mind Petőfi 125 év előtti óhajának, mind a századelő kezdeményezéseinek valóra váltására. A Xll. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 1965-ben mutatta be Somogyi József Kossuth- díjas szobrászművész megrazóan monumentális Dózsa szobrát, mely azóta sem került felállításra. IMIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII