Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-09-02 / 33. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD TTiursday, Sep. 2. 1971 A nők felvonulnak a new yorki Fifth Avenue-n. Impozáns parádéval ünnepelték meg az egyesült női szervezetek a nők szavazati jogának 51. évfordulóját New Yorkban, a Fifth Avenuen, de más városokban is országszerte voltak hasonló tüntetések a nők jogai érdekében. Lindsay, New York polgármestere is megtisztelte augusztus 26.-át azzal, hogy ezt a napot a női jogok napjának proklamálta. A tv-tudósitó 10.000-re becsülte a Central Parkban összegyűlt tüntetők számát, a rendőrség szokásosan fosvény 6000-es becslésével szemben. A tüntetők kiemelkedő követelése, hogy a Kongresszus következő ülésszakában szavazza meg az alkotmánymódosítást, amely beiktatja a nők általános egyenlőségét. Egyéb követelések, melyeket a tüntetés során hirdettek: az abortusz és fogamzásgátlás iránti jog, napközi otthonok a dolgozó anyák gyermekei részére, egyenlőség az oktatás és alkalmazás terén és legfőképpen politikai hatalom. Követeléseik érvényre jutása érdekében néhány hónappal ezelőtt megalakult a különböző női szervezetek koalíciója, a National Women’s Political Caucus néven, amely egyéb tevékenységei mellett számontartja a Kongresszus tagjainak magatartását az alkotmánymódosítással szemben. Egy másik célja a koalíciónak, hogy a férfiakkal egyenlő számú nő delegátus vegyen részt a jövő évi elnökjelölő konvención. Ezzel kapcsolatban megígérte Fred R. Harris Oklahoma-i szenátor segítségét azáltal, hogy kérdőre fogja vonni a férfi delegátusok elfogadását addig, amig egyenlő számú nő delegátus nem foglalta el a helyét. Érdemes itt idézni Bella Abzug new yorki kongresszusi képviselő szavait: “ a nők a lakosság többségét alkotják, a választók 53 %-a nő. Egyszerű jog és igazság dolga, hogy ennek megfelelően egyenlő módon képviseltessenek a nők a politikai hatalom szerkezetében. Amióta — 51 évvel ezelőtt — a nők elnyerték a szavazati jogot, ezt csak arra használták hogy szinte kizárólag férfiakat választottak meg hivatali tisztségre. Nincsenek nók a Legfelsőbb Bíróságban, vagy az elnök kabinetjében és nincsenek nő kormányzók. Nixon kormányzatában mintegy 10.000 magas állásban csak 150-et töltenek be nők. Az egyetemi tanároknak csak 9 %-a, az orvosoknak 7 %-a, az ügyvédeknek 3 %-a és a szövetségi bíróknak csak 1 %-a nő. Az átlag amerikai dolgozó nő hatvan dollárt keres, az átlag férfi $ 100-as keresetével szemben. A fekete, portorikói, chicanó és ázsiai nők ennek még felét sem keresik.” Ha több száz nő lenne a kongresszusban, foly- na-e még mindig a gyilkos vietnámi háború ? Csak Chicagóban volt incidens. A városháza előtt tartott gyűlés hirtelen abbamaradt, amikor a parkőrök, nyilván Daley polgármester utasítására, — elvitték a mikrofont és hangszórókat éppen akkor, amikor a szónok Hanrahan államügyészt bírálta. A new yorki Wall Streeten csúnya megjegyzéseket lehetett hallani néhány férfi részéről. V.O. Washington D. C.-ben több, mint kettöszáz különböző politikai nézetű nő tartott gyűlést és National Women’s Political Caucus néven új szervezetet alakítottak. Célja az űj szervezetnek, hogy a nők közéletben és politikában való szereplését előmozdítsa. A szervezet kezdeményezői eredetileg úgy tervezték, hogy az új testület ne foglaljon állást semmilyen politikai kérdésben, hanem csupán a nők politikai szereplését mozdítsa elő. De már az első napi viták után, a fekete nők bizottsági csoportjának ( black caucus ) javaslatára, egyöntetű - leg megszavazták, hogy sem férfit, sem nőt, aki fajgyűlölő politikát vall, nem támogatnak politikai tisztségre. A fekete nöbizottság nézetét Shirley Chisholm, brooklyni demokrata képviselőnő tárta a gyülekezet elé. Kifejtette a gyűlésen résztvevő fekete nők aggodalmait. Az előző viták folyamán ugyanis az a lehetőség merült fel, hogy a szervezet azzal, hogy minden esetben nőt támogat férfival szemben, esetleg faji előítéletekkel rendelkező nőt is hajlandó támogatni. “Mi, fekete nők is a nőmozgalomhoz akarunk tartozni, de egy másik mozgalomnak is részesei vagyunk, népünk felszabaditási mozgalmának,” — mondotta Chisholm képviselőnő. Rövid vita után a javaslatot azonnal elfogadták. A konferencia egyik fő szónoka, a jól ismert Betty Friedan, a National Organization for Women alapítója és elnöke olyan nagy sikert jósolt a nők szervezkedésének, hogy — mint mondotta — “1976- ban, köztársaságunk 200. évfordulóján, már nem lesz nevetséges gondolat, hogy egy nő legyen az elnökjelölt.” A tárgyalásokban a felszólalók egymás után kihangsúlyozták, hogy ha a nők több politikai hatalmat szereznek maguknak, ezzel az ország politikáját biztosan humánusabb mederbe terelik. Kimagasló szerep jutott a konferencián Bella S. Abzug new yorki demokrata képviselőnőnek, aki beszédében többek között arra utalt, hogy sok törvényünk és programunk “egészen másképp festene, ha valóban reprezentáló kongresszusunk lenne— vagyis ha fele nőkből, 11 százaléka feketékből állna, ha a kongresszus tagjai fiatalabbak lennének és ha több munkás, tanító, művész és más hasonló dolgozó lenne köztük.” Az ilyen kongresszus, mondotta Mrs. Abzug, nem tűrné el, hogy az ország 14.-ik helyen álljon a gyermekhalandósági világstatisztikában és hogy ne legyen országos egészségi biztosítási rendszere. Az ilyen kongresszus “nem szavazott volna meg távlövegeket iskolák helyett, MIRV programokat tisztességes lakások és kórházak építése helyett. És elképzeli valaki, hogy megengedte volna a vietnámi háborúnak ilyen hosszú időre való elhúzódását?” Egyik legfontosabb beszédet a konferencián Fannie Lou Hamer, polgárjogi harcos Mississippiből mondotta el. Kijelentette, nemcsak az állami, hanem a szövetségi szenátusban is jelölteti magát 1972-ben, mint pártonkivüli és^astland demokrata szenátor ellen fog fellépni. 21 tagú ideiglenes vezető bizottságot választottak meg, amelynek tagjai között az említetteken kívül írónők, szakszervezeti, békemozgalmi, polgárjogi vezetők és politikai pártokban aktivan résztvevő nők szerepelnek. UJ SZERVEZETET alakítottak a nők
