Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)

1971-07-01 / 26. szám

8 AMERIKAI MAGYAR S7.0 -r HUNGARIAN WORD Thursday, July 1, 1971 A William Penn Fraternalis Egyesület ( volt Verho- vay) 85 éves múltra tekinthet vissza. Működése, har- cai, válságai és győzelmei elválaszthatatlanul egybe­forrtak az amerikai magyarság életével. A múlt szá­zad 80-as éveiben és az azt követő évtizedekben az akkori hivatalos Magyarország, melynek “határait három tenger vize mosta” milliószámra ontotta ma­gából a magyar földönfutókat. Otthon éhség, mun­kanélküliség, úri elnyomás volt az osztályrészük. Menekültek a “húszmilliós” nagy Magyarországból. i “Eles a hajó síp, Hallja baj-tetőzve Zselenszky gulyása, Tisza urak csősze. Hívogatja a síp, Nyomor eldobolja: Úgy elfogy a magyar, Mintha nem lett volna. ” Ady: “Ülj törvényt, Werbőczy” Jöttek hajószámra és velük sok bukott ur, né­hány sikkasztó “Írástudó”, akik pióca módjára élős- ködtek itten, Amerikában a kisemmizett bevándo­roltakon. Pennsylvania, West Virginia bányavidékein, az örökké égő, füstölgő salakhegy tóvében, ( a levegő mérgezése nem tegnap kezdődött ) a hamarjában összetákolt fabódékban élő magyar bányász, avagy az acélgyárak szomszédságában nyomortanyákon meghúzódó acélmunkás a nyelvtudás hiányában le­nézett kuli “hunky” volt csupán. A “melting pot” az amerikai olvasztókemence teóriája semmitérő, üres jelszó volt. Gettókban lak­tak, legtöbbje “betyárburdon” ágyrajáró volt. Az ilyen helyeken a “gazda” olyan magyar volt, aki kihozta magával feleségét is. A feleség volt a “burdos asszony”, aki sokszor 30-40 emberre is mosott főzött. Társadalmi életük a nullával volt egyenlő. Elsősorban ennek pótlására, már a múlt század 80-as éveiben gombamódra alakították a “tesvérsegitö” egyesületeket. Ez egyletek jórésze néhány évig működött. Sokszor az “Írástudó” tit­kár, avagy pénztárnok szökött meg az egylet “va­gyonával.” Vagy a' megújuló gazdasági válságok uj munkaterekre, más vidékre kényszeritették a beván­dorlót. És ezzel vége is lett a kis egyletnek. Nevezetes kivétel, többek között, a vallási ala­pon működő Református Egyesület, a Rákóczi es természetesen a Verhovay (most William Pennjamit eredetileg 13 magyar bányász alakított Hazeltown, Pa.-ban. A kivándorolt, szakképzett magyar munkás elit­je büszkén, szocialistának vallotta magát. Ok ala­kították a Munkás Betegsegélyző és Önképző Szerve zetet, ami később kettészakadt és a megalkuvók ve­zetésével jött létre a Munkás Betegsegélyző Szövet­ség. (Ez később már nem bírta szusszal és lecsatla - kozott a Verhovayhoz.) Az 1929-ben kezdődő, világméretű gazdasági vál-' ság (amiért elsősorban a profitéhes amerikai nagy­tőkét terheli a felelősség) es az azt követő évtized tette igazán próbára a testvéries alapon működő egyesületeket. A nagyobb amerikai magyar egyesületek “polgá­ri” intézménynek titulálták magukat. így akartak a világ tudtára adni, hogy - uram bocsáss - nem vállal­nak semmi közösséget a munkásság célkitűzéseivel és különösen a magyar munkásintézményekkel. Ók nem “politizálnak” és arról kényelmesen “megfe­ledkeztek”, hogy tagságuk több mint 95 százaléka munkás,bányász és a munkásokból éló kisüzletem- ber, akiket a depresszió pucérra vetköztetett. Nagyrészük elvesztette munkáját, a bankok be­csuktak, oda lett a megtakarított pénzük, dobra került a kis farm és a ház, becsukott a bolt. A DARAGÓ KORSZAK A Verhovay munkástagsága ösztönszerüleg meg­érezte és megértette, hogy hol is a helye. Sokszor a vezetőség ellenére sorakoztak fel a depressziós idők nagy küzdelmeiben, a segélyért folyó harcok­ban, a kilakoltatások ellen. Részt vettek az első, országos jelentőségű chicagói konferencián a mun­kanélküli biztosításért. A Verhovay osztályoknál es több kerületben, egyik napról a másikra, komoly vezetők bukkantak fel. Számuk légió és elsősorban ezeknek a munkás férfiaknak és asszonyoknak kö­szönhető, hogy a tagság bevonásával megmentették és megszilárdították az Egyesületet. Ennek a korszaknak talán a legérdekesebb és leg­színesebb “polgári” vezére Daragó József, akkori központi Verhovay elnök volt. Országos hirü jo szónok, a kulisszák mögött furfangos diplomata, aki nem vetette meg Horthyék támogatását, de mé­száros szemeivel (Akronban jólmenő hentesüzlete volt, amit akkor már felnőtt fiai vezettek) a balol­dal felé is sandított. Egy időben korlátlan hatalmú gazda volt a Verhovay portán. Szines hetilapot “szerkesztett”, a Verhovayak Lapját. Gáláns ur volt, aki jól megfizetett a sajtókulik­nak, természetesen az egy esület pénztárából. “Ghost writer”-ja is volt (egyben privát titkára) Gondos Sándor, az amerikai magyar lapok “Kakas Márton”-ja személyében, akinek adomái, mesei (hála Jókai Mór, Móra Ferenc, Mikszáth Kálmán és Gárdonyi Géza irásgyöngyeinek) a polgári napi és heti lapszerkesztők legkeresettebb kéziratai köze tartoztak. Sokan Gondost tartották Daragó “rossz szellemének”. Természetesen ez a komplikált prob léma leegyszerűsítése lenne, mert a rossz szellem lényegében a Horthy rendszer keze, az akkori Ame­rikai Magyar Szövetség, amely ugyanakkor a min­denkori amerikai reakció kiszolgálója volt.­Mert Daragó 100 százalékosan nem kapitulált a reakciónak, nem siettek megóvni a sok ballépés­től (kétes értékű vagyonbefektetések, többek kö­zött) de arról gondoskodtak, hogy szellemüknek megfelelő központi titkára legyen az egyletnek. Ezt meg is találták a szerény megjelenésű, halk han­gú Révész Kálmánban, akit ha jól tudom egyenesen Magyarországból importáltak és ha nem tevedek - Révész a debreceni református püspök fia volt. Végül is a 30-as és a 40es évek első felének szelle­me, a forrongó tömegküzdelmek, a CIO által kez­deményezett szakszervezeti mozgalmak láza, Ma­gyarország felszabadítása és a roosevelti világmére­tű koalíció adta meg az alkalmat, ami véget vetett Daragó egyletgyengitó uralmának. A válság első esztendeiben a Verhovay munkástag­sága nagy áldozatok árán tartotta életben az Egye­sületet. A közmunkák (WPA) havi hatvan dollárjá­ból fizettek tagdíjaikat, sokszor megvonva a család­tól a szükséges ruhadarabot és élelmet. De még en­nél is döntőbb jelentősége volt a harcokban a Ver- hovaynál és körülötte kifejlesztett becsületes koa­líciónak, ami miniatűrben az amerikai magyar köz­életben mása volt a Pearl Harbor-i támadás előtt és utána kifejlődő világméretű fasisztaellenes egység­frontnak. Elfogulatlanok előtt nem lehet kétséges: az ere­deti 13 egyletalakitó bányász álmát végül is ez a koalíció valósította meg. Daragó menesztése után a testverségitő egylet megizmosodott. A tagság jogait tiszteletben tartot­ták. Ez a légkör adott morális erőt és alapot a Mun­kás Betegsegélyző Szövetség és később a Rákóczi csatlakozásához. A Verhovaynál ennek a demokratikus korszaknak a vége egybeesik Amerika legszégyenteljesebb évei­vel, a bevándoroltakat, a haladó szellemüeket, a nép érdekeiért sikraszállókat üldöző McCarthy i- dőkkel. Mit találunk napjainkban a William Penn (volt Verhovay) Egyesületnél ? Errol e cikk második részében szólunk. Rákosi Sándor Claude E. Véaley bevallotta: “Én, Paul E. Gilly és Aubran W. Martin gyilkoltuk meg 1969.dec. 3.-án Joseph Yablonskyt, feleségét és leányát, Mar­gitét.” Egy Tony nevű, eddig ismeretlen egyén fizetett 5.200.- dollárt a tett elkövetőinek. Yablonsky ellenezte Tony Boyle jelölését a szén bányászok szakszervezetének elnöki tisztségére. Tony Boyle ellen eljárást indított a szövetségi kor­mány. Azzal vádolják, hogy a bányászok nyugdíj­alapjából több ezer dollárt a saját javára használt fel. Az elmúlt hetekben a bányászok ezrei sztrájkol­tak, követelve Boyle elleni vádak elejtését. • • • A “WILLIAM PENN” VEZÉRKARÁBAN: Az utolsó egyleti basa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents