Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)
1971-12-02 / 46. szám
JOBB ÜGYHÖZ MÉLTÓ HARCIASSÁG New York Queens kerületében, a 108. utca és Horace Harding Blvd. környékén lakó polgárok egy része az utóbbi hetekben jobb ügyhöz méltó harciasságot tanúsított, amikor tüntető menetben, Lindsay polgármester elleni szólamokkal, követelték az építkezések beszüntetését a 8.4 acre területen, ahol a város és a szövetségi kormány három 24 emeletes épületet tervez építeni 800 szegény család részére. A lakáshiány New York egyik legégetőbb problémája. A nyolc millió lakos fele régi, rozoga, lebontásra megérett házakban lakik, mert korlátozott jövedelmükből nem tudnak havi 300-400 dollár házbért fizetni. A város Brownsville negyedében egyedül 130,000-en laknak patkányfészkekben. Hasonló a helyzet Harlemben, a Dél-Bronxban, spanyol Harlemben, Manhattan sziget déli részén, Brooklyn Bedford-Stuyvesant negyedében és sok más helyen. A város és a szövetségi kormány minden olyan lépése, mely ezt a tűrhetetlen helyzetet csupán egy lépéssel is enyhíti, előnyös és támogatást érdemel. A Queensben felépítendő 24 emeletes épületekből álló tömb lépés a jó irányban. A 35,000 — 45,000 dollár értékű házakban lakó polgárok, akik a felépítendő házak környékén laknak, azzal próbálják magyarázni a középületek elleni magatartásukat, hogy a szegények odaköltözése lerontja a közbiztonságot és felfokozza a bűnözést. Ha ezek a polgárok valóban szivükön viselik a közbiztonság, megszilárdítását, a bűnesetek csökkenését, akkor harcias magatartásukat ne azok ellen irányítsák, akik házakat akarnak épiteni a szegények részére, hanem követeljék az elsőrendű célok meghatározását: iskolák, kórházak építését, a minimum bér és szövetségi nyugdíj felemelését, a munkanélküliek munkába állítását, más szóval olyan tervek megvalósítását, melyek megszüntetik a nyomort, a bűnözés fő és eredeti forrását. 33 Gl VESZTETTE ELETET A BUDAPESTI SZIMFONIKUS ZENEKAR TÖRTÉNELMET IRT NEW YORK-BAN Lusztig Imre riportja 33 amerikai katona vesztette életét, amikor egy CH-47 jelzésű helikopter, eddig ismeretlen okból útban Danag- ból Phubaiba lezuhant. A katonák 101-es hadosztályhoz tartoztak, melynek tagjait karácsonyra vissza szándékoztak hozni az Egyesült Államokba. Az Epperson hadihajó, számos helikopter és repülőgép széleskörű kutatást intézett a szerencsétlenül járt helikopter felkutatására és utasai megmentésére, de eredmenytelenül. Péntek reggel irom e beszámolót a szerda esti hangversenyről, de még mindig a muzsika varázslatos hatása alatt vagyok. Biztos, hogy nemcsak én, hanem mindaz a 3000 szerencsés ember, aki a Budapesti Szimfonikus Zenekar hangversenyen résztvett. Kezdhetném Harold C. Shonberg, a N. Y. Times nagyon szigora zenekritikusa beszámolójával, aki mindjárt az elején mondja: “A Budapesti Szimfonikus Zenekar a legjobbak közé tartozik.” Folytathatnám Shonberg leírásával, hogy miként játszotta a zenekar a program négy számát. Véleményem szerint ez a hangverseny történelmi esemény volt. Nem zenetörténelmi, vagy jobban mondva nem CSAK zenetörténelmi. E meghatározás helyességét talán csak azok értékelik igazán, akiknek alkalmuk volt a hangversenyt meghallgatni. Már hallottam a világ legjobb zenekarait, a világ legnevesebb karmestereinek vezényletével. De ez volt az első alkalom, amikor a zene hatását úgy láttam megnyilvánulni mint ezúttal. A zene feloszlatta az emberekben a ridegséget, a feszültséget, egységbe forrasztotta a zenekedvelőket, korra, nemre és fajra való tekintet nélkül, és a koncert végeztével, amikor a tömeg lassan távozni kezdett, mindenki úgy vélte, hogy érzelmeit hangosan kell kifejeznie a közvetlen mellette állónak — tekintet nélkül arra, hogy ismerős volt-e vagy sem. Ilyen megjegyzéseket hallottunk: “Megszületett az új Horowitz.” (Ezt Kocsis Zoltán zongoraművészről mondták.) “A zenekar muzsikája teljesen elvarázsolt.” “Sok jó zenekart hallottam, de ilyet még nem.” “Remélem, hogy a zenekar sok lemezt készít, mielőtt visszatér Magyarországra.” A Budapesti Szimfonikus Zenekar november 2ra óta van az Egyesült Államokban és mielőtt New- Yorkban felléptek, nagy sikert arattak Michigan, Missouri, Kansas, Colorado, Oklahoma, Illinois, Iowa, Cleveland, Ohio, Virginia, New Jersey-ben és a new yorki előadás után fellépnek Washingtonban, Hartford, Conn.-ban, Burlington, Vt.-ban és Orono, Maine-ben. KIT MÉLTASSUNK ELŐSZÖR? Lehel Györgyöt talán, aki nagy hozzáértéssé! tartotta összhangban a zenekart és összeforrt a zenészekkel; akinek sikerült a szerzők elgondolásának minden nüanszát visszaadni? Lehel karmester elvégezte mesterien feladatat anélkül, hogy — mint sok más kollegája, — bármilyen akrobata mozdulatokkal akarta volna magára vonni a közönség figyelmet. A fiatal karmester minden kétséget kizáróan a mesterek sorába tartozik. Vagy Kocsis Zoltánt, aki fiatal ( 19 éves )kora ellenére a zongoramüvek egyik legbonyolultabbját, technikailag legkomplikáltabbját, Bartók Béla Első Zongoraversenyét játszotta? Minden technikai és hangszinezeti problémát a legkönnyedébben oldott meg. Nem csoda, hogy a közönség tapsviharral fogadta a fiatal Kocsis Zoltánt; az csak akkor szűnt meg, amikor a magas, sovány zongoraművész űjból leült és eljátszotta Bach “Prelude & Fuge”-ját. A zenekar, melynek minden tagja művész, első számként Kodály Zoltán Galántai Táncok c. zenemüvét adta elő, majd Mendelssohn “Olasz” Szimfóniáját. Csak művészekből álló együttes tud ilyen zenét produkálni. A program utolsó száma Ravel “Daphnis et Chloe Suite No.2.” volt, melyről a fentidézett zenekritikus azt mondotta, hogy “e zeneműben a zenekar olyan hűen adta vissza a szerzemény hangszinének minden árnyalatát, ami felveheti a versenyt a legjobbakkal. ” ' Amikor az utolsó akkord elhangzott, példátlan tapsvihar tört ki, mely nem csendesedett el akkor sem, amikor Lehel karmester űjból és űjból megjelent és megköszönte az ovációt. A közönség nem volt hajlandó távozni és mint egy ember, felállva folytatta a tapsvihart, ami csak akkor szűnt meg, amikor Lehel a pódiumra lépett, feltartotta a kezét és intett a zenekarnak, mely ezután eljátszotta Berlioz: “Rákóczi Induló”-ját. Méltó befejezése volt ez ennek a történelmi jelentőségű eseménynek, mely a 3000 zenekedvelőt a magyarok barátjává varázsolta. Ez volt a Budapesti Szimfonikus Zenekar első fellépése New Yorkban, de reméljük, hogy nem az utolsó. Ha újra eljönnek, s reméljük, hogy a közeljövőben, akkor nem a 3000 ember befogadó képességű Carnegie Hallban, hanem a 20.000 üléssel rendelkező Madison Square Gardenben kell fellépniök. A baj csak az, hogy a zene nem hangzik olyan jól a Gardenben, mint a nagyszerű akusztikájú Carnegie Hallban, még akkor sem, ha a zenét az elsőrangú Budapesti Szimfonikus Zenekar művészei nyújtják. Igen, történelmet irt a Budape? ti Szimfonikus Zenekar szerdán, november 24-én, a new yorki Carnegie Hallban. • • • • Rnl u M Clus Matur De«. II. 1952 ander Um Act of March 2. 1179. at the P O. ot N.T.. N.T ARA 28 OUT V«L XXV. N»46.Tfc«radäy, Dec. 2. Wl. AMERICAN HUNGARIAN WORD. INC.. 130 E. 16fh St.. NowYorTi^^ÖÖS^TIopwT^vrTmT™
