Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)

1971-11-18 / 44. szám

Thursday, Nov. 18. 1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Űjarcu magyar tájak: SZÁZHALOMBATTA 1970. április 1-én városi rangot kapott Budapest­től délre egy kis település: Százhalombatta. Tiz év­vel ezelőtt ezt a kis falut még alig ismerték s lako­sainak száma sem erte el a kétezret. Igaz, ma is mindössze 8 ezer lakosa van s ez a lélekszám semmi esetre sem indokolná a városi rangot, annál is in­kább, amikor a szomszédos 35 ezres Érd ma is község. Százhalombatta neve azonban 10 év alatt fogalommá lett az országban. Két ipari óriás telepe­dett itt meg, a Dunamenti Hőerőmű Vállalat és a Dunai Kőolajipari Vállalat. Európai mérce szerint is korszerű üzemek ezek; a modern technológia, a magasan képzett munkás-műszaki gárda és terméke­inek - olaj, villamosáram — hazai jelentősége és mennyisége várost teremtett. A hőerőmű 1970-ben az ország villamosenergia termelésének 15.9 száza­lékát adta, 630 megawattjával a legnagyobb erőmű az országban. Az üzemet tulajdonképpen a főváros egyre inkább növekvő energiaigenye szülte. Az erő­mű építése eddig mintegy 3 milliárd forintba került. Mivel Magyarország villamosenergia igénye állandó­an növekszik, az épitkezes tulajdonkeppen nem fe­jeződött be, hanem az erőmüvet tovább bővítik. Az elképzelések szerint az uj erőmű rész a jelenle­ginél is nagyobb teljesítőképességű blokkokból áll majd és felépítésük után az erőmű mintegy 2000-es megawatt teljesítményt ér el. Az erőmű szomszédságában felépült olajfinomí­tó 1970-ben az ország nyersolajának 51.4 százalékát, 1975-re 6.5 millió tonna nyersolajat, teljes befeje­zésekor pedig 9 millió tonnát dolgoz fel. Ilyen körülmények között érthető Százhalom­batta városi rangja. A két nagyüzem lakótelepe a legkorszerűbb városépítési szempontok szerint épült fel es tovabbfejlesztésere az elkövetkező években sokmillio forintot költenek. mmiimiiiiimimmimiiiiimmiiimmimiiimiimimmiiiiiiiii Az első amerikás magyar Szalmaintarzia Érdekes módon szalmával “fest” Szmo László 41 éves mickolci lakos. Rizsszalmából mozaikszem­en állítja össze képeit, a szalmaszálak különböző színeivel árnyalja képeit. Elkészült művei között szerepel a Tadzs Mahal, Vajdahunyad vára, lila­füredi Palota Szálló, avasi templom és torony, és kü­lönböző portréi. Közismert, hogy majdnem minden harmadik magyar az óhaza határain kívül él. Közülük igen sokan Amerikában telepedtek le, ahova évszázadok óta tart a vándorlás. Egyesek tudni vélik, nogy már Kolumbus előtt a normán hajósokkal is elvetödött magyar ember a tengeren túlra, ez azonban nem bi­zonyítható. Az első amerikás magyar, akinek útjá­ról hiteles adatok maradtak fenn, Budai Parménius István, aki 1583 augusztus 5-en lépett az uj világ földjére New-Foundlandban, amely ma kanadai te - rület. Parménius a török uralom alatt született, pro­testáns vallásu budai polgár volt, aki Németorszá­gon, Hollandián keresztül Oxfordba került. Itt is­merkedett meg Sir Gilbert Humphrey hires felfede­ző utazóval, aki rávette, hogy vegyen részt amerikai expedíciójában. A hajóutról Budai Parménius István magyarnyelvű ódát irt, szövegére néhány évtized­del ezelőtt bukkantak rá. Az első magyar, aki állampolgárságot is szerzett Amerikában, Nagy Károly, komáromi csillagász volt. Őt tudományos munkássága elismeréséül 1834- ben Philadelphia városa díszpolgárává választotta. Az egyik leghíresebb magyar amerikai állampolgár Haraszty Ágoston. Öt 1814-ben iktatták az USA polgárai köze. Ó alapította Wisconsinban Haraszt- falvát, a mai Sauk-City-t. O létesitette Kaliforniá­ban az első borszőlötelepet tokaji szőlövesszőböl. Vándorol a Balaton Dél felé vándorol a Balaton medre. A partvonal a felmérések szerint az utóbbi évtizedekben szembe­tűnő változásokon ment át. A déli parton, ha gáttal nem állítják útját a viz terjedésének, a magas víz­állásnál egész teleksorokat venne birtokába a tó. Az északi part néhány szakasza viszont egy ember­öltő alatt 100-150 méterrel nyúlott délebbre. A Biológiai Kutató Intézet munkatársainak vizs­gálatai szerint a veszprémi part közelében néhány kilométeres sávban fokozottabb a feltöltődés. A ta­vat érő szennyeződések, szervesanyag- felhalmozó­dások ezt a parti sávot érintik a legjobban. Felavatták Szabó Pál síremlékét Biharugrán síremléket állítottak az egy éve el­hunyt Szabó Pál Kossuth-dijas Írónak. Az avatóűnnepségen ott voltak a családtagok, a barátok és a tisztelők, köztük a Magyar írószövet­ség több tagja. A megemlékező szavak után koszo­rúkkal, a kegyelet virágaival tisztelegtek a megjelen tek Szabó Pál emléke előtt. MAGYAR—JUGOSZLÁV KÖZÖS VASÚTI HATÁRÁLLOMÁSOKAT LÉTESÍTENEK Magyarország és Jugoszlávia kormánymegbízott­jai megállapodtak, hogy magyar oldalon Gyékénye­sen és Murakeresztüron, a jugoszláv oldalon pedig Szabadkán közös vasúti határállomást letesitenek. A közös határállomások révén a két ország közötti személy- és teherforgalomban a vonatok menet­ideje csökken. Jövőre világszerte megemlékeznek Mikszáth Kál­mán születésének 125. évfordulójáról. Az UNESCO 1972-es kulturális programjában is helyet kapott a „nagy palóc” életének, munkásságának bemutatása. Az évforduló ünnepségeinek előkészítésére NÓgrád megyében, Mikszáth szülőföldjén operativ bizottság alakult. Jövőre Nógrád megyében mintegy 10, a jubileummal összefüggő eseményre kerül sor. Pász- tón, a Mikszáth nevét viselő gimnáziumban felavat­ják az iró mellszobrát és pályázatot hirdetnek a diakok között. A Múzeumi füzetek sorozatban Mikszáth eletmúvevel foglalkozó tanulmány-csokor jelenik meg. A horpácsi Mikszáth-muzeumot és a balassagyarmati palóc múzeumban lévő Mikszáth- emlékszobát uj szerzeményekkel egészítik ki. Balas­sagyarmaton a jubileumi év nyarán bemutatják az iró műveiből eddig készült filmeket, Salgótarján­ban pedig több vidéki színház — elsősorban a szol­noki, a miskolci, és a debreceni — játszik majd Mikszath-darabokat. w­Mikszáth Kálmán I VÁMMENTES IKKA-CSOMAGOK FÖÜGYHÖKSÉGE KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK ÉS SZABAD VÁLASZTÁS VAGY KÉSZPÉNZFIZETÉS MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK I Csehszlovákiában lakók részére is felveszünk TUZEX csomagokra rendeléseket MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK I U.S. RELIEF PARCEL SER VICE INC. Phone: LE 5-3535 — 245 EAST 80th STREET—NEW YORK, N.Y. 10021 BRACK MIKLÓS, igazgató Bejárat a Second Avenue-ról

Next

/
Thumbnails
Contents