Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)

1971-11-11 / 43. szám

8

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, Nov. 11, 1971

Amikor mozgalmi ember voltam és az hej, de regen volt irigyeltem az Úristent, amiért csak hat napokat dolgozott és a hetedikben pihent, amikor nekem csak a gyűlésekre tiz napos munkahét se volt elég. Ezért, ha módom és okom volt rá csak felálltam a gyűléseken és azt mondtam, hogy egyetértek az előttem felszólaló X, vagy Y úrral, szaktárssal, vagy elvtárssal és menten leültem. Hozzászólva Reverend Gross-nak a Magyar Szó Kalendáriumában megjelent cikkéhez, felállók és azt mondom, hogy egyetértek vele és leülök... Azaz nem ülök le, hanem módosítási javaslattal élek. De bocsánatot kérek, hogyha nem szabályszerűen csinálom, mert először meginditom az indoklást és csak azután jövök elő a javaslatokkal. (Ajánlom olvasóimnak, akik netalán nem olvasták volna Reverend Gross cikkét, hogy olvassák azt el és ha már ott tartanak, ne hagyják ki Deák olvasmányát sernél

Az U.S.A.-ban vagy félmillió magyar él. Eggyel több, vagy kevesebb nem számit. Valamikor sokkal több volt. Van itt vagy egy tucat újságunk. Abból is valamikor több volt. Mig az egyetemeken és az egyházi iskolákban a pár tucat cserkészt, leventét és felnőtt “egyebeket tanítanak” magyarul (lásd Gross cikket, ) addig e lapokban már tucat “szépiró” novelláit, verseit, riportjait többezren olvassák. Csak az iróműveseket veszem számba, a szépirókat, ámbár nehéz a hatart megjelölni az újságíró és az újságba iró között, mert sokszor egy vezércikk szebb magyarsággal van írva, mint mondjuk Hazafy Veray János féle költemény. De e módosítás szigorúan a szépirók érdekében javasoltatik. Érdekes és erthetó jelenség az, hogy mig a pár év előtti újságokban a hírek és vezércikken kívül, nem beszélve a százfolytatásos ponyva regényről, nem volt irodalom, se szép, se csúnya, ma, hogy a TV elavulttá tette a híranyagot és a jellegzetesen magyar üzleti élet összehúzódása miatt kevesebb a hirdetés, ma minden újság kivétel nélkül igyekszik megtömni a lapot irodalmi értékű rovatokkal és novellákkal. Es mert, hogy abból nincs elég, a maradék helyet betömik viccekkel, sőt még kottás nótákat is adnak ráadásul. Mivel itt nekünk nincsenek irodalmi folyóirataink, főleg az újságok “mivelik” anyanyelvűnket. Az kőműveseknek (kőműves) szerszámuk a magyar nyelv és érdekük, hogy azt tisztán tartsák, megolajozzák, kiélesitsék és főleg modernizálják

az elő nyelv nivojara. Már ezért is érdekük, hogy ne zárkózzanak el a tízmilliónyi magyartól, ahonnan ered és buzog anyanyelvűnk. ( A fenti analízis áll, nemcsak az itt élő írókra, hanem a világon szerte- szortakra is.) Hivatkozva Reverend Grossra nagylelkűen ha öt-tiz százalékot adok anyanyelvűnk terjesztése és művelésére az egyetemi tanároknak és az egyházaknak, a többit, a kilencven százalékot kapják az újságba irók.

Alant adom egypár itteni iró nevét, mégpedig azzal a sietős megjegyzéssel, hogy egyet sem ösme- rek közülük, csak az itteni lapok egynéhány számából kaptam ki nevüket és lehet, hogy egyik, — másik anyagyilkosnak van otthon elkönyvelve, vagy elhagyta a csecsemőjét. En csak azt látom, hogy

irók, akik nem ellenségei a magyar nepnek, művelői a magyar nyelvnek és nem nekem van jogom kikutatni, hogy miért és miként kerültek ide. Összeszedhetném a neveket ábécé rendbe, de az csak fixiroz- ná a dolgot, márpedig jó volna, ha még több névvel lehetne a névsort kiegészíteni. Tehát úgy adom, amint kifogtam őket az itteni lapokból. íme:

Székely Molnár Imre, Hajnal Erzsébet, Iváni Zoltán, Kiirthy Miklós, Sági Pál, László Miklós, Homoki Erzsébet, Vajda Albert, Várkonyi Andor,

gyek a részletekbe, mert egy félkönyvnyi cikk sem volna elég a pozitív és negativ érvek hosszú sorara. Meg csak annyit és ez fontos, hogy ez a kulturház az ottani egyletek és egyházak védnöksége alatt mü ködne, de nem avatkozna sem az egyházak, sem az egyletek gazdasági, vagy politikai ügyeibe, ( már amennyire ezeket el lehet választani a kultúrától), csak kultur dolgokkal foglalkozna. Kívánni lehet, bár remélni nem, hogy az összes szervezetek védnökei lennének e Kulturháznak. De egypár egyesülettel már lehet kezdeményezni a dolgot.

2./ Ajánlom évenként egy, vagy két kötetnyi szépirodalmi antológia kiadását a külföldön éló magyar Íróktól. Ezt központosítva csakis a Magyarok Világszövetsége tudná kiadni és terjeszteni úgy a külföldön, mint Magyarországon. Itt, legalább is az

U.S.A.-ban úgy vagyunk a gazdag mecénásokkal, mint azokkal a bizonyos boszorkányokkal, mivel nincsenek, ne legyen szó róluk. A Világszövetség lapja kilencszázkilencvenkilenc ezrelékben Magyar- országot mutatja és csak egy fikarcot ad a külföldi magyarokról. Éppen csak, ha Fikarc Zsigmond hazánk nagysikerű művészét említi meg, akinek sikerült egy csendéletet elsütni valahol Nyerereben, vagy Tazsmájában! Avagy meghalt. Szegény! Ha, mondjuk a külföldi magyarság csak egyharmadát kapná a lapnak, a hid inkább innen oda es onnan ide szólna és inkább kifejezné a világ magyarjai szövetségének az ideálját. Sok részletkérdés várna itt is megoldásra, amelynek tárgyalására szinten nincs helyem. Például, hol és kik szerkesztenék úgy az antológiát, mint a Magyar Hírek amerikai részét, vagy az izraeli, francia, vagy délamerikai stb. részét. Az antológiáknál ideológiai és politikai kérdések fontosságukban megnőnek, hogyha Magyarországon szerkesztenék azt. Mennyit és mit lektorolna például egy magyar lektor? Lektor, akinek sem a gyökere, sem a lombozata nincs a “külföldön”. Úgy az antológiát, mint a Magyar Hírek külföldi oldalait a külföldön és itt, (főleg a U.S.A.-ra gondolok) kellene szerkeszteni. Ehhez szólva legyen szabad egy igaz történettel kedveskedni. Sok évvel ezelőtt egy kitudja mar milyen gyűlésen mellettem ült Fehér Jóska, aki akkor a munkásbetegsegélyző egyletünk titkára volt. Jóska matyó gyerek volt, huszárkáplár az első világháborúban és úgy is hajtotta a Fordját, mint egy huszárkáplár. Fordulókat csak két keréken csinálta, a másik kettő a levegőben forgott. Azt mondta gyűlésen csak úgy foghegyről, nehogy megzavarja a menetet: “Te, Bálint! Mi volna, hogyha kiadnék az amerikai irók antoló- giáját?’Azt feleltem neki: “Uhüm.” Természetesnek vettem, hogy Jóska, a volt huszarkáplár tudja mi az

antológia. “Akkor küldd be hozzám egy-két novelládat, vagy hármat. Majd kiválasztjuk, ami bele megy. Legkésőbb e hét végén. . . és szólj X-nek, meg Y-nak! Az elkövetkezendő napokban Jóska titkári teendői mellett telefonált, rábeszélt szerkesztett és nyomdászolt és hat hét alatt kijött a könyv. Igaz, hogy olyan volt, mint amilyen, de kijött, az argyélusát neki. Huszárvágással jött ki. Attól tartok, hogy az óhazai akadémikusok, szerkesztők és lektorok ma már azt se tudjak, hogy mi volt az a hatvágás a huszároknál. Magam is csak annyit tudok róla, hogyha a huszár nem csinálta szabályosan^ lenyisszentette vele a saját vagy szomszéd lova nyakát. Érthető tehát, ha azt gondolom, az amerikai irók antológiáját az amerikai irók szerkesztenék. Az ideológiai kérdéseket itt éppen úgy meg lehetne oldani, vagy nem. megoldani, mintha az óhazaiak szerkesztenék, de itt, ha összeveszünk vagy kibékülünk, vagy nem, de éppen, mert szükségünk van rá

(folytatás a 9. oldalon)

HOZZÁSZÓLÁS AZ ANYANYELV

KONFERENCIÁHOZ

Mikes Margit, Acél Benő, Nehéz Ferenc, Egyőd Anna, Ruby Erzsébet, Vasváry Odón. A Magyar Szó íróit nem emlitem, mert nem akarok “hazabeszélni.” Biztos, hogy több érdemes Írót kihagytam, mintahogyan lehetséges, hogy pár érdemtelent megemlítettem. E pontban bocsánatot kérek, hogy esetleg tökéletlen tájékozottsággal merek a dologhoz hozzászólni, de mindenáron szeretnék hidat verni egyrészt az itteni irók, másrészt ez irók és az óhaza között.

Hidverés ügy történik, hogy itt is, ott is cölöpöket vernek és e cikk, remélni merem, egy ilyen cölöpnek számit. Azután innen-oda és onnan-ide megindul az építés, valahol a hid közepe táján találkoznak és ha nem is ölelkeznek, de kezet fognak, ez esetben az itteni ( és a világon szerteszétszóródott) irók az óhaza íróival.

Tudjuk, hogy gazdasági, sőt politikai kapcsolatot könnyebb megcsinálni, mint ideológiait. Es itt nincs igaza a költőnek, mert a vér nehezebb, mint az arany. Az irók ideológiában utaznak és mig a művészeknél aránylag könnyebb a dolog, mert az a lényeg náluk, hogy “hogyan” csinálják, amit csinálnák, addig az íróknál a lényeg, hogy “mit” Írnak, és igy az Írónál az ideológiai ellentétek jobban kiütköznek.

Óhazára, “anyánkhazájára” járul és járult a feladat, hogy segítsen elöljárva e hidverésben ez egységfrontban. Tudom, hiszen a magam ügyében is tapasztaltam, hogy a Magyarok Világszövetsége részéről volt és van megértés, hiszen maga a Konferencia is azt célozza, ha nem is talál pont a cél közepébe. Azt is tudom, hogy a közeledés nehézségei az itteni irók egyrészének intrazigens, ellenséges magatartásából ered. De azt is tudom, hogy mindig többen és többen fogják belátni, hogy hiába “ugatnak a kutyák, a karaván halad”, a magyar nép volt, van és jobban van, mint valaha es ha a világ nem robban fel velünk együtt, akkor a jövőben még jobban lesz. . . velünk, vagy nélkülünk. Es, hogy ha már megkezdtük a kutyapéldát, azt is felhozhatjuk, hogy tudjuk, hogy a “kutyából nem lesz szalonna.” Vannak itt is, meg a világon, szerencsére, szétszórva magyarul irók, akikből “nem lesz szalonna”'. De ez maradjon az ő keserűségük. Bennünket ezek nem érdekelnek, hacsak annyiban, hogy ezek szakértői a hidrombolásnak. Es ezt nem is képletesen mondom.

Most jövök Reverend Gross cikkének a módosítására, a tulajdonképpeni javaslatokra:

1./ Ajánlom egy központi kölcsönkönyvtar felállítását a Magyarok Világszövetsége által. Talán Cleveland volttá a legmegfelelőbb. Mivel a postai költség itt kevés, egy dollárért az ember postán hat, hét könyvet kaphat ide és oda az irók kikölcsönözhetnek ügy szótárakat, nyelvtárat, de főleg a legújabb magyarországi szépirodalmi terméket és folyóiratokat. Ez egy Kulturház lehetne. Segítené a színészeket ruhával, szerepkönyvvel és kottával, bemutatná (de nem árulná), a magyar zene, művészet és iparművészet legújabb termékeit. Az itteni és óhazai művészekkel is rendezne kiállításokat stb. Nem meKÖZVETLENÜL...

Bálint Imre rovata