Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)

1971-10-21 / 40. szám

Thursday, Oct. 21. 1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 A történet megszokott, mondhatni banális az amerikai börtönviszonyok körülményei között. Egy ember, aki halálos ellenfele volt a fönnálló társadal­mi és politikai viszonyoknak, meghalt, mert állító­lag szökést kísérelt meg, őrei leteritették. Az igaz­ság soha nem derül ki, hiszen a világot jobban és érzékenyebben érintő ügyekben sem dérül ki: a két Kennedy-fivér meggyilkolásában, Martin Luther King lelövésében, és sok más hasonlóban. A hivata­los változatot fönntartják, hogy George Jackson, San Quentin foglya ki akart törni az ót immár tizenegy éve bezáró falak közül, és eközben érte el egyik hegyőrének golyója. A család, a hozzátar­tozók, a barátok mást mondanak. George Jacksont el akarták tenni láb alól, nem az állítólag ellopott hetven dollárért, nem a korábban ráfogott börtön- őrgyilkosságért, hanem leveleiért, amelyek a világ­gal egy nagy tehetségű politikust, éles eszű gondol­kodót és ragyogó tollú irót ismertettek meg. Valószinűnek és hitelesnek a család és a barátok verziója látszik. Nem elfogultságból, nem részrehaj­lásból, még csak azért sem, mert ö jnaga fogvatartóit és őreit a Gestapóhoz hasonlította, egyenruhás vagy nyakkendős hóhérokként festette le. Az ame­rikai börtönviszonyokról, az FBI gépezetéről már annyi tanúságtétel jelent meg, amelyek mindegyike nemcsak valószinüsiti, hanem úgyszólván hitelt ér­demlően igazolja az előre megfontolt hivatalos gyil­kosság vádját. Mármint azét, hogy a börtönhatósá­gok, a börtönőrök gyilkoltak. Egyébként ez annyi­ra nyilvánvaló, hogy még a New York Times szen­vedélyes hangú cikkírója is ennek ad hitelt. Nem mintha a New York Times különösképpen érdeklődnék az amerikai forradalmár négerek és mozgalmuk iránt. A lapban a liberális értelmiségi lelkiismerete szólalt meg, mert a halott tollforgató ember volt, gondolkodó és Ítélő, neki járt ki a köte­les tisztelet. Ha George Jackson ma élne, és olvas­hatná a róla irt polgári nekrológokat, bizonyára maga tiltakoznék a leghevesebben, földúlt haraggal. Nem tekinthette másnak magát, mint az elnyomott amerikai néger nép egyik fiának, hozzá hasonló tucatnyi társát gyilkolják, ö annyiban volt különb a többinél, hogy fölismerte helyzetét és osztályos társaiét, szenvedélyes gyűlölettel tudott szólni el­nyomóikról, tolla valósággal lángot vetett. Amikor bezárták, először Soledadba, nem volt egyéb, mint kis néger vagány, aki kamasz korú tár­saival kószált az utcákon, szórakozott, az időt igyekezett elütni. Maga irta később, ha nem mérik rá ezt a sorsot, az igazságtalan ítéletet, talán a kábí­tószer rabja lenne ma, marijuanát szivna, gangokba tömörült volna, csibészségeken töri a fejét. Nem mert népének ez az ösztöne, ez a tulajdonsága, ha­nem, mert a gettóélet, a faji megkülönböztetés kényszeríti erre kor- és sorstársait. Ha nem lett vol­na kivételes tehetség, vagy csirkefogóként törik meg a börtönben, vagy vagánysága miatt pusztítják el. De a cella magánya és a példátlan lelkierő olyasmit indított el benne, ami páratlan a maga nemében. A börtönben minden vad energiáját arra fordi- totta, hogy tanuljon. Egyik leány társához, 1967. ja­nuár 31-én keltezett levelében Írja, hogy “beveze­tem magam a politikai gazdaságtanba, a földrajzba, a kormányzás különböző formáinak tanulmányo­zásába, az antropológiába és a régészettanba: csak úgy egyszerűen három nyelvet tanulmányozok, és amikor hozzájutottam, elolvastam néhány munkát a városi gerillaharcről. A nyelvtanuláshoz néhány dologra lenne szükségem. Ha legközelebb elmégy Elllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllliie (Geo levelei ( = II1111111111111111111 i 111111111111111111111111111=' egy könyvkereskedés előtt, kérdezd meg, van-e valamijük a szvahili nyelvről, valamilyen módszer, amellyel egyedül el lehet sajátítani. Hasonló kézi­könyvre lenne szükségem az arab nyelvben”. A híres börtönlevelek legtöbbje ezeknek a tanul­mányoknak az eredménye; ahogy tágabbra nyílt a szeme, kiszélesedett látóköre sietett megosztani családjával új ismereteit. Mert a levelek zöme az édesanyának és apának szól. Hol tiszteletteljes meg­szólítással, hol barátian, egyszerűen nevükön szólít­va őt. Az első levelek a rakoncátlan húszéves fiút mutatják, a kamaszkorból alig kinövőt. Nyersen szemrehányóak, néha már-már megvetőek, amiért ügy nevelték fel öt, hogy tudatlan maradt a társa­dalom vadul nyers valóságával szemben, illúziókban ringatták, mint a többi amerikai néger szülő. íme, egy levél édesapjához: “Nos, mit akarnak mondani azzal (a fehérek. — A szerk.), amikor hangoztatják, hogy szót kell ér­tenünk velük, hasonlítanunk kell rájuk, alkalmaz­kodnunk a kapitalizmushoz, nyugati módon öltöz­ködnünk? Különös és ellentmondó! Ha mi, négerek és egyéb szinesbőrüek alkalmazkodunk a kapitaliz­mushoz, hol hajszoljunk gyarmatokat magunknak? Európában? Az Egyesült Államokban? Kiket kell kizsákmányolnunk, hogy példájukat követhessük? Kétségtelenül őket! Kiket kell elhurcolnunk, meg­gyilkolnunk, meglincselnünk, szolgaságba taszíta­nunk, majd utána magukra hagynunk? Nos mit akarnak mondani azzal, hogy ‘tégy úgy, mint én’ ? Nem hiszem, hogy komolyak és őszinték lennének — illetve tudom, hogy nem azok. Azért alkalmazzák ezt a trükköt, ezt a ravaszságot, hogy még jobban megzavarjanak bennünket, még inkább szolgaságba taszítsanak. Nem azt akarják mondani, hogy ‘ tégy úgy, mint én ’, hanem inkább azt: ‘Tedd azt, amit én mondok!’ Amikor az Amerikába jött európaiak 1770-ben el akartak szakadni az angol európaiaktól, akkor ezt ‘szabadságharcnak’ nevez­ték. Most, hogy mi, az Egyesült Államok szinesbő- rűjei el akarunk válni tőlük, ezt ‘fölforgatásnak’, ‘ felelőtlenségnek’, és még mi egyébnek mondják. Nekem nincs már szavam hozzájuk. Utamat aka­rom csak követni, és remélem, békében hagynak.” A kemény szavak közvetlenül apjához is szólnak, mert kocsiján érkezik a börtönbe meglátogatni, fésűkén és nyakkendősen, mint a “nyugati módra”, a tőkéseket majmoló négerek. Integrálódik a tár­sadalomba, mint annyian mások, belenyugszik, Tamás bátyaként él, ez az, ami George Jacksont fölöttébb irritálja, ö ennél már messzebb tart, forradalmár, és azt szeretné, családja is bár már itt tartana. Ezért minden levél társadalmi töltésű, és — tegyük hozzá — türelmetlenül igazságtalan is. De nem marad ilyen. Ahogyan elmélyül a tudomá­nyokban, ahogy a korral bölcsebb lesz, úgy higgad le e's mind megértőbb. Nem, forradalmi eszméiből és eszményeiből nem enged tapodtat sem, csak meg érti, hogy nem szüleinek és testvéreinek jellembeli hibáiról van szó: a könyörtelen és vad társadalom formálta őket ilyenné, meghunyászkodókká. Ettől kezdve a börtönlátogatás is tanfolyamokká alakul, a gyöngédség és szeretet szavai mellett tanít, nevel Szüleit. A szerepek megcserélődtek. Az utolsó levelek már a szerelem líraibb húrjait pendítik meg. Z.-hez szólnak, egy leányhoz, aki a sorok tanúsága szerint forradalmár hevét is osztja. Különös varázsuk van ezeknek a politikusán szerel­mes soroknak, amelyek igy adnak vissza egy vallo­mást: “Olvastam cikkedet Angela Davisről, a hoz­zátok hasonló más nőkről, és megértettem, hogy a mi országunk is nevelhet olyan hősöket, mint Kuba, és Vietnám asszonyai. ” A szerelmeslevelek egyiké­ben hangzik el az újabb szubjektív vallomás az apá­ról, akivel már kialakul a kontaktus, akinek múltját is jobban érti: a hajszoltságot, az örökös munkát, hogy a családnak legyen miből élnie, miközben éle­tében még nem lépte át egy csapszék küszöbét, alig nyelt le egy kortyot. Ekkor tesz szenvedélyes hitet a család, mint alapvető egység mellett; nem szabad hagyni, hogy az elnyomók szétdűlják és fől- bomlasszák, mert itt alakulnak ki a közösségi-társa­dalmi élet alapjai. Egyéni sorsa aligha érdekelte, tudta, hogy elvesz­tésére törnek. “ Az engem nem kínoz — írja —, hogy elhatározták meggyilkolásomat. Idestova öt évszázada “minden négert megölnek” és én még mindig életben vagyok. ” De emelt fővel akarta vár­ni a véget. Nem adta olcsón magát. Amennyi ener­giát fektetett abba, hogy tizenegy börtönesztendő alatt tanuljon, szellemiekben gyarapodjék, ugyanúgy óvta és ápolta testét, semmiben nem akart megaláz­kodni. Módszeresen küzdött a magány keltette őrü­let ellen, akarattal győzte le testi vágyait. Nem mindenki lehet hozzá hasonlatossá, de ma már so­kan vannak az amerikai néger nép fiai között. És leányai között, mint Angela példája mutatja. Ezért törnek elpusztításukra, kannibál módszerekkel, mert az ország legjobbjait pusztítják. George Jackson börtönleveleiben nevükön nevezte gyilkosait. Ges- tapo-legényeknek hívta őket az Egyesült Államok viszonyai között. És noha talán túlzásnak tűnik, amit Geo mondott róluk — igy irta alá börtönleve­leit — aligha ment túl a valóságon. Várkonyi Tibor VÁMMENTES IKKA-CS9MAG0K FŐilGYNÖKSÉGE KÜLÖNBÖZŐ CIKKEK ÉS SZABAD VÁLASZTÁS VAGY KÉSZPÉNZFIZETÉS MAGYARORSZÁGI CÍMZETTEKNEK Csehszlovákiában lakók részére i*' felveszünk TÜZEX csomagokra rendeléseket MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U.S. RELIEF P ARCEL SER VICE INC. Phone: LE 5-3535 — 245 EAST 80th STREET—NEW YORK, N.Y. 10021 BRACK MIKLÓS, Igazgató Bejárat a Second Avenue-ról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents