Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)

1971-10-14 / 39. szám

Thursday, Oct. 14, 1971 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 £QY TUDÓS mbOXSOLVMOl WYÚSZl FOGSÁGBAN KI AKAR IOO ÉVIG ÉLNI! Az idén májusban első esetben fordult elő, hogy vándorsólymot /peregrine falcon/ sikerült tenyésztő ni fogságban. Dr. Heinz Meng, a New Paltz-i állami egyetem biológiai professzora úgy érte el ezt a si­kert, hogy “madár módjára gondolkodott”. A vándorsólyom egyike a kiveszőben lévő ma­dárfajtáknak, amelyek a DDT rovarölő szer haszná­lata miatt vesznek ki. A DDT miatt a madarak gyenge héjú tojásokat tojnak és a nőstények hor­mon hiányt szenvednek. Mindeddig azért találták lehetetlennek a vándorsólyom fogságban való te­nyésztését, mert párzási szertartásukkal jár, hogy magasba repülnek és ketrecben ezt nem lehet meg- tenni.De Dr. Meng abból a következtetésből indult ki, hogy a madarak sikeresen párzanak rabságban is, ha utánozni tudják számukra a természetes környe­zetet. Két sólyommal hét évig sikertelenül kísérletezett, Tavaly egy új sólyompárral kezdte el és májusban megszületett az első sólyomfióka. Egy hónappal előbb a Cornell University ornitológusai /madártu­dósok/ mesterséges megtermékenyítéssel egy vörös- farku sólymot keltettek ki, de Dr. Meng madara természetes párzással született. Harminc éven át ta­nulmányozta a sólymok viselkedését és az ebből nyert tapasztalatok alapján megfelelő környezetet épitett számukra. Hogy nyugodt helyen legyenek a madarak, nem az egyetemen, hanem saját kertjében épitett házat számukra, amely 15 négyzetláb terü­letű és 10 láb magas alkotmányból állt. Polcokat é- pitett, ahol a madarak napozhattak, az ülörudakat kipárnázta, nehogy megsértsék a lábukat, az egyik rúd kivételével, hogy ott karmaikat élesíthessék. Galambokkal etette őket, nehogy angolkórt kapja­nak és hogy a csontokon csőrüket köszörülhessék. Márciusban az egyik sziklát utánzó polcra lerak­ták az első tojásokat. Dr. Meng ezeket a tojásokat elvette és meglámpázta, hogy van-e élet bennük. De nem látta bennük az életet jelentő véredénye­ket, hanem csak a tojássárga körvonalait. Ez' azt jelentette, hogy a tojások terméketlenek voltak. De tudta a tudós, hogy a sólymok többször is toj­nak egy szezonban, ha az első tojások elpusztulnak. Március végen a nőstény három újabb tojást tojt és ennek egyikéből kelt ki május 8.-án az első só­lyomfióka. A kis madár szépen növekszik Dr.Meng nappali szobájában, egy skatulyában, tollai színe­sednek és hamarosan repülni fog, amikor nagyobb ketrecbe kerül. Dr. Meng jövőre már több tapasztalattal kezdi meg a vándorsólymok tenyésztését. VILÁGSZERTE LOPJAK A MUZEÁLIS ÉRTÉKEKET Belgrádban, 800 kiváló archeológus részvételével szeptember 17.-én tartotta nyolcadik kongresszu­sát a Union of Prehistoric and Protohistoric Sciences /történelemelőtti és őstörténeti tudomá­nyok egyesülete/ vezetősége. A különböző országok résztvevő tudósai aggodalommal jelentették, hogy rengeteg régiséget lopnak el India, Afrika, Peru, Törökország és más világrészek, országok lelőhelye­iről. A kongresszus határozatot hozott a művészeti és archeológiái leletek nemzetközi kereskedelmé­nek szigorítására. De az amerikai tudósok sokkal többet akarnak ennél, mert az a meggyőződésük, hogy a bajok kútforrása áz Egyesült Államokban van. “Mi olyan valamit akarunk, aminek foganatja van,” mondotta Dr. Richard S. McNeish, két nagy amerikai archeo­lógiái egyesület igazgatója, aki nagymérvű ásatáso­kat vezetett Peruban és Mexikóban. “Azt szeretnénk, ha amerikai intézetektől meg­vonnák az adókedvezményt, ha lopott dolgokat vá­sárolnak, és bíróságra szeretnénk vinni azokat, akik ilyesmit gyűjtenek. Azt akaijuk, hogy a kongresszus megszavazzon egy törvényt, amely megtiltja a lo­pott régiségek becsempészését.” A tudósok akkor kezdtek harcba szállni ebben a kérdésben, amikor rájöttek, hogy azok az országok, amelyekben nagyon elterjedt a régiségi leletek lopá­sa, nem engedik meg nagynevű tudósoknak az ása­tásokat országukban, vagy azt, hogy tanulmányo­kat folytassanak. A perui kormány például nem adott engedélyt az idén egy nagy Harvard egyetemi expedíciónak az Inca-kor előtti Chan Chan főváros felderítésére. A török kormány hasonló tilalmat helyezett kilátásba, ha a bostoni, newyorki és washingtoni múzeumok vissza nem adják az arany és ezüst tárgyakat, amiket tolvajok Törökországból kicsempésztek. Dr. McNeish a következőket mondotta el: “Peru­ban a tolvajok bulldózerekkel ásnak, hogy minél gyorsabban kiássák a sírokat, ahonnan ellopják a mumiapólyákat. Közép-Amerikában privát pilótá­kat bérelnek, akikkel elérhetetlen helyekre repül­nek és óriási kőszobrokat rabolnak el. Egy hét vagy nyolc tonnát nyomó faragott kő fej jelenleg Houston, Tex.-ban privát kertben díszeleg.” Az archeológusok más tudósok közreműködését is meg akarják nyerni már csak azért is, mert ha egy ország, egy helyen a kutatásokat megtiltja, más tudósok munkáját is gyanakvással szemléli és könnyen megtüthat mindennemű tudományos mun­kát. A szívspecialisták legutóbbi londoni konferenci­ájához beadott tanulmányokban több szakértő cso­dálattal jelentette, hogy az érelmeszesedés és a szív­baj úgyszólván ismeretlenek az elszigetelt vidékeken élő emberek között. Az ausztráliai Canberra Natio­nal University-jének tudósai, Dr. P. F. Stinnett és Dr. H. M. Whyte találtak egy ilyen vidéket, ahol nemcsak szívbajtól és érelmeszesedéstől mentesek a lakosok, hanem a cukorbajtól is, amellett senki sem hízik el. Csak egy baja van ennek a helynek: Uj Guiena kőkorszakot élő magaslatain van, ahol a primitiv életmód mellett a lakosok nem több, mint napi 2300 kalóriát fogyasztanak. Dr. Stinnett és Dr. Whyte a fenti betegségek hiányát a sovány kosztnak tulajdonítja. Az Uj Zealand-i Wellington kórház egyik orvosa, Dr. Alan Prior afrikai nomád és polinéziai atoll— lakók egészséget tanulmányozta és azt találta, hogy azok sem szenvednek magas vérnyomásban, amely a nyugati országok lakosainak szívrohamot és agy- szélhüdést idéz elő. Dr. Priornak az a véleménye, hogy a szervezet figyelmeztetési védőberendezéséről van szó. Minden alkalommal, amikor valaki haragra gerjed, felindulM vagy megijed, szervezetének védel­mi berendezése működésbe jön. Egyes tudósok úgy gondolják, hogy a riasztó figyelmeztetés után a szer­vezetnek újra normálisra álló képességében valami hiba áll be és ez az egész szervezetet egyensúlyából kilendítheti. Az elszigetelt közösségekben élők nincsenek annyi indulatnak, ijedtségnek és félelemnek kitéve, mint a nyugati civilizáció lakói. A magas vérnyo­mástól mentes egyének nyugalmas közösségekben élnek, ahol egyéni, vagy csoportos feszültségek alig fordulnak elő s ha mégis vannak, ezeket közösen oldják meg. Dr. Kurt Bliss és mások jelentették, hogy a kelet­afrikai nomád Masai néptörzs táplálkozásában u- gyanannyi koleszterint fogyaszt, mint a nyugati em­ber, de a néptörzs tagjai szervezetében nem rakódik le az a zsiradék-anyag, ami a nyugatiaknál az ér­elmeszesedést okozza. Az egyik feltevés szerint a Masai néptörzsbeliek sok testgyakorlatot végeznek, állandóan gyalogolnak. Dr. A. Oluférni Williams, nigériai orvos azt mondja, még nem lehet eléggé tudni miért mentesek az afrikaiak a szív- és érbajok­tól, de az étkezésnek és a testgyakorlatnak valószí­nűleg sok köze van hozzá. wwmmmwmmmmmwmmmmwww IA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, szíveskedjék annak meghosszabbításáról idejé­ben gondoskodni. Egy évre $ 10.— félévre $ 5.50. Megújításra: $.............................................................. Naptárra: $?................................................................ Név: ........................................................................... Cím: ........................................................................... Város:........................................Állam:................... Zip Code:..................... AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003 OLCSÓBB REPÜLŐ VITELDIJAK! gáti partvidék közötti egy hetes kirándulásra. Az Eastern Airlines 15-50 % engedményt kínál floridai weekend kirándulásra. WASHINGTON, D. C. A Civil Aeronautics Board engedélyezte több repülőtársaságnak a redukált viteldíjakat különböző belföldi kirándulások céljai­ra. A TWA 25 % engedményt kínál a keleti és nyu-

Next

/
Thumbnails
Contents