Amerikai Magyar Szó, 1971. július-december (25. évfolyam, 26-50. szám)

1971-09-30 / 37. szám

Thursday, Sep. 3o 1971

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

9

KOMÁROMI RESSL JÁNOS:

Magda már a tél folyamán tervezgette, hogy az első szép tavaszi vasárnapon végigsétálnak az Erzsébet-szigeten. Egy emlékezetes márciusi vasárnapon végre eljött a régen várt séta. Délfelé már a tavasz melegét adta ízelítőül az öreg nap. Berényi azon gondolkozott, leveti a kabátját, és a karjára teríti, míg a napsütötte Rozmaring utcán keresztül Ivanicsék háza elé ér.

Magda uzsonnát készített. Úgy gondolta, hogy séta közben megéheznek.

A kikötő végén Jóska le akart kanyarodni a Kis-Duna partra. A halászokat szerette volna megnézni.

— Menjünk el a Pozsonyi-kapu alatt ! — kérlelte Magda.

— Talán még nem láttad elégszer?

— Láttam, de valami érdekeset akarok róla mesélni, amit apámtól hallottam.

— Na jó, úgy is te vagy az úr a házban - mosolygott Jóska.

— Majd erről is beszélünk, csak most figyelj ide. Mit látsz a kapu homlokzatán ?

— MDCCXLV — betűzte Jóska.

— Nos, mennyi az?

— Ezerhétszáznegyvenöt.

— Nézd csak, ezerhétszáznegyvenötben milyen szép kőműves-, illetve kőfaragó munkát végeztek e- zen a kapun. Ahányszor erre mentem apámmal, mindig megálltunk, és meg kellett hallgatnom a magyarázatát. Apám mesélte, hogy abban az időben, amikor a kapu készült, még nem ismerték a cementet. A vár építéséhez meszet használtak. Méghozzá finomra tört, oltatlan meszet. Ebbe durva, kavicsos homokot kevertek. A mész- és kavicskeveréket szárazon ráterítették a kőre vagy téglára, majd egy sor tégla, egy sor oltatlan mészporkeverék következett. Mikor a falat felrakták, leöntőtték vízzel. A téglasorok között oltódott meg a mész. A mész ilyenformán nemcsak megkötötte a téglákat, hanem össze is forrasztotta. Még ma is olyan szilárdan tart a fal, hogy nagyon meg kellene vele dolgozni, ha az egyik téglasort a másiktól el akarnánk választani.

Lassan sétálva kiértek a Kis-Dunához. Mellettük futott az országút Pozsony felé. Kissé távolabb a vasúti töltés kanyarodott a híd irányában, mögötte békésen húzódott meg Komárom munkáskeze, Bene. Előttük a Kis-Dunát keresztülszelő gáton már javában sétáltak az emberek.

Jóska Magdához hajolt.

— Azt mondták egyszer, a te barátságodat ki kell érdemelni, csak azután vagy őszinte. Én fordítva teszek.

— Magda ráült egy kimagasló kikötői vasbakra, így hallgatta a fiút, aki közben rágyújtott, és megállt mellette. — Benned több energia van, mint bennem, nemcsak a magad ügyeit tudod elintézni, hanem a családodét is, sőt még velem is törődsz.

— Csókolj meg, Jóska!

A férfi odahajolt, hosszasan, szájával simogatva csókolta a lányt.

Szótlanul ballagtak tovább. A Kis-Dunát elrekesz- tő kövek alján türelmesen guggoltak a halászok.

(Regényrészlet)

Itt frissebben fújt az iszapszagú tavaszi szél.

Egy ideig a szigetet középen kettészelő út hatalmas platánfái alatt sétáltak.

— Mennyi ember járhatott már ezek alatt a fák alatt!

Nem győztek gyönyörködni a sziget zsongó tavaszi szépségében. A platánok alatt, egy nagy, zörgő falevél védelmében szerényen húzta meg magát egy illatos ibolya.

Az első keresztúthoz értek. Jobbra fordultak. Pár lépésnyire volt csak a Duna.

A második keresztútnál a lány hirtelen kitalált valamit.

— A hídig menjünk a szerelmesek útján! — Jóskába karolt, és nagyot nevetett.

— Itt még az is van?

— Látod, még ezt sem tudtad. Ha valaki meg akarja ismerni a várost, elmegy a várfalhoz, megnézi a kőszüzet, a Jókai-szobrot, az író szülőháza helyén a táblát, a víztornyot, a kikötőt, este egy zenés szórakozóhelyet, aztán azt hiszi, hogy megismerte Komáromot. Ugye sok mindent nem ismersz még?

A szerelmesek útja, ez a kacskaringós romantikus sétány, a Nagy-Duna-parttól a főút felé húzódó kertek végében keletkezett. A magányt kereső, titkolózó pároknak nem volt nehéz felfedezniük ezt a bokrokkal, növényekkel sűrűn telenőtt senki földjét. Nem sokáig maradt azonban titoktartó hely. A gimnazisták kedvenc szórakozása lett a szerelmespárokat kilesni.

Magda jól tudta ezt. Ezért nevetve megfenyegette Jóskát.

— De csak sétálunk az úton!

— Ha megengedi, most én karolok magába - tréfálkozott Berényi.

— Egészen megbátorodik mellettem a fiatalúr.

— Nem nagy művészet bátornak lenni. Szeretni nehezebb. Aki szeret, az uralkodni is tud magán.

— Eltaláltad.

Jóska kihúzta kezét. Magda szembefordult vele. Mellére hajtotta a fejét. Mint a vasabroncs, úgy fonta át karjával a férfi.

Úgy álltak, mint két egymáshoz olvadt szobor.

— Üljünk le egy kicsit - húzta kezénél fogva Jóskát.

Pár lépéssel továbbmentek, és letelepedtek egy kerítés aljában. Körülöttük már zöldült a fű.

— Úgy elfáradtam, jó lesz egy kicsit megpihenni - igazította dús fekete haját Magda.

Úgy tartotta a tükröt, hogy fél szemmel a férfi arcát is láthassa.

Jóska elgondolkodva tépegette a füvet.

— Talán meg vagy ijedve, Jóska, olyan csendben

vagy.

— Ugyan,Magdikám.

— De azért most jobban dobog a szíved — bosz- szantotta rendületlenül tovább.

Közelebb húzódott Jóskához, kigombolta a fiú kabátját, és kezét rátette a mellkasára.

— Hogy zakatol szegény! — Már nem volt játékos a hangja.

— Talán a te szíved nem zakatol ?

— Győződj meg róla.

Jóska erős tenyerét ügyetlenül Magda gyomra tájékára fektette.

— Nos érzed ?

— Nem érzek semmit.

— Nem érézheted, mert az ember szíve nem ott van. Add a kezed!

Fél kezével kigombolta ruhája nyakát, a másik kezével kibuggyanó forró mellére tette a férfi kezét.

Jóska egy ideig megdöbbenve egyenesen tartotta tenyerét, majd keze felmelegedett, és simogatásra meghajolt.

Magda hátrahajtotta a fejét Jóska vállára. Lehunyta a szemét. Szó nélkül tűrte, hogy a férfi szétgombolja a ruhája elejét, melle fölé hajoljon, és hozzányomja lüktető homlokát.

Jóska elmozdult a lány mellől, óvatosan lefektette a zöld gyepre, és melléje dőlt. Magda átfogta a nyakát.

— Magdikám — suttogta akadozva -, nagyon,, nagyon szeretlek. Nemcsak most, így, hanem sokáig. Azt szeretném, ha a feleségem lennél. Minél előbb. Már nem bírom ki nélküled.

— Én is szeretlek — suttogta a lány.

A férfi keze lassan felfelé csúszott a lány combján, de Magda egyszer csak felugrott.

— Nem szabad, nem szabad! Ha hozzám nyúlsz, elhagylak. Vegyél feleségül, nagyon hamar, akkor mindig a tied leszek, akkor nem lesz más megoldás a számomra. Ugye, érted ezt Jóska?

A férfi homlokáról csepegett a víz.

— Ha hozzád nyúlok, elhagysz? Miért, Magda ? Miért? Nem értem. Mondd meg, miért! — szorította vasmarokkal a lány csuklóját.

Magda megigazította a ruháját, haját.

— Már bánom, amit mondtam. Én ilyen vagyok. Én is akartam, de nem szabad ilyenkor rám hallgatnod.

Jóska döbbenten ülve maradt a fűvön. Aztán hirtelen felugrott, nagyot dobbantva lábával. Aztán távolodó léptekre lettek fiyelmesek.

— Ki van itt? — dörgött a férfi.

Mindketten kíváncsian néztek át a bozóton. Válasz nem érkezett. Kis idő múlva ismét felhangzottak a lépések a zörgő faleveleken és a bozót alól kibújt egy nagy szőrű, fekete kutya.

Elnevették magukat. A kutya válaszul éktelenül hangos csaholásba kezdett.

— Látod, még meglátott volna — mutatott Magda durcás arccal a kutyára.

Jóska fejébe kérlelhetetlenül visszatértek az izgató gondolatok, egyre jobban, egyre erősebben kínozták. Van valakije? Ha hozzám nyúlsz, elhagylak. Mit jelentsen ez? Talán éppen itt van a titok nyitja. Ezért ragaszkodik ennyire az esküvőhöz. Ismét egy aggodalmakkal teli hét következik. Csak a háziasszonyától hall egyet-mást Magdáról. Legtöbbször jót. Hogyan tudna ebből a csávából kijutni? Munkahelyén felfigyeltek rá. Sok mindent élfelejt, és nagyon ingerlékeny. Mi lesz ennek a vége? Feleségül kellene vennie a lányt. De így kösse magához, ennyi megoldatlan kérdés ellenére? Most aztán mit tegyen?

(folyt. all. oldalon)

«