Amerikai Magyar Szó, 1971. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

1971-02-18 / 7. szám

8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 18,1971, TTTTTTTTTTT ^T’T,,l|r'"T" EGÉSZSÉGÜGY «A—A, A A A A 4> JL Mvásröl. a iGGOOOOOO Csak férfiaknak! Férfiasán bevalljuk, amit a cikk címe is sejtett: a férfiakkal akarunk ezúttal kis ösz- szeesküvést szőni, hogy — miinél jobban tes- isenek ,a nőknek. Ma máir külön férfi-kozme­tikai intézetek is működnek, (többek között Budapesten is létezik ilyen szalon); időszerű tehát, hogy olykor néhány szóit ejtsünk a fér­fiak szépészetéről, különösképpen, mert ezen nem is kozmetikát, hanem elsősorban higié­niát értünk. Ám ez nem merülhet ki csupán a borot­válkozásban, vagy a fürdésben. Tisztázzuk végre: a Desodoir, s a kölni férfiak számára sem felesleges, ha jólápoltak akarnak lenni — különben ez biztonságérzetüket, jó fellé­pésüket is támogatja. Gyakran halljuk a panaszt: „Egész éjszaka egy percre sem hunytam le a szemem, fáradtabban keltem fel, mint ahogyan lefeküdtem!” Bármennyire is meggyőzően hang­zanak e szavak, fenntartás nélkül az állításnak csak a második részét hihetjük el. Az esetek túlnyomó többsé­gében azok is alszanak, akik azt hiszik, hogy átvir­rasztották az egész éjszakát. Ma már pontos műszerekkel lehet eUenőrizni, hogyan alszik valaki, és azt is követik a jelzések, hogy mennyi ideig álmodott. A készülék adatai alapján is tudjuk, hogy az alvás idején mély és felületes szakaszok követik egy­mást. A mély szakaszokban az alvó szinte semmit sem érzékel a körülötte zajló eseményekből, a felületes álom alatt viszont részben érzékeli a környezetét, de nem tud megfelelően kapcsolódni azokhoz, bár ilyenkor az úgy­nevezett őrpontok „ügyeletet tartanak” az agyában. A MEGSZOKÁS SZEREPE Az őrpontok működése, ébresztése nem a zajok nagy­ságától függ; sokkal nagyobb szerepe van ebben a megszokásnak. Az alvó falusi orvos, ha csak éppen megkoccantják az ablakát, máris felriad; tudja, segítséget várnak tőle. A felesége esetleg még akkor sem ébred fel, ha éjjel dö­römbölnek az ajtón. Ezzel szemben, ha csecsemőjük csak megmoccan, a kismamának már nyílik a szeme, és féltő gondossággal fordul a piciny felé. Es ha a kicsi torka- szakadtából ordít, az orvos-apuka, aki egy kis ablak- koccantásra is felébred, most nyugodtan alszik tovább. Az alvás azonban nem mindig biztosítja a pihenést. Aki tehát nem bír nyugodtan aludni, inkább használ­jon altatót, semmint nyugtalanul forgolódjék az éjszaka nagy részében. NEM CSEMEGE, ORVOSSÁGI Ám az altató nem korlátlanul fogyasztható csemege, hanem orvosság, amelynek a kívánt előnyös hatása mel­lett káros következményei is lehetnek. A szervézet zavar­talan működésének biztosításához ad segítséget, helyet­tesíti a hiányos alváskészséget. De ha ezzel a segítséggel visszaélünk, és akkor is igénybe vesszük, amikor mel­lőzni is lehetne, magunkon állunk bosszút. A szervezet ugyanis hozzászokik a gyógyszerhez, mindig többet igé­nyel, és nemcsak a természetes alváskészség csökken, de a gyógyszer ártalmas hatása is fokozódik, halmozódik. Az altatók többféle hatóanyagúak, nem egyformán hatnak, éppen ezért felelőtlenség orvosi tanács nélkül szedni. Vannak, akik azért nem bírnak elaludni, mert gond­jaik egészen az ágyig elkísérik, és agyukban még a pihe­nés ideje alatt is kergetik egymást a gondolatok. Ilyen­kor az orvos nyugtatót ír elő, amelynek altató hatása is van, mert ahogyan csökken a gondok súlya, ahogyan le­lassul a gondolatok rohanása, úgy veszi át hatalmát a jótékony álom. Vannak, akik nehezen bírnak elaludni. Részükre az orvos elaltató gyógyszert ír elő. Mások viszont — külö­nösen az idősebbek — könnyen alszanak el, de hamar felébrednek, s azután már képtelenek lehunyni a sze­müket. Maguk is szenvednek az álmatlanságtól, de szen­ved a környezetük is, mert az álmatlanok felkelnek, tesznek-vesznek, szöszmötölnek, és azokat sem hagyják pihenni, akik különben jól aludnának. Az ilyen álmat­lanságnál az orvos átaltatót ír fel, tehát olyan gyógyszert, amely az alvás időtartamát hosszabbítja meg. És van, akinek mindkét fajta altatóból van szüksége egy kevésre, esetleg többre is. Hogy melyik orvosság mikor hasznos — kizárólag az orvosra tartozik. A LEGJOBB: A TERMÉSZETES ÉLETREND Ha az alvási idő előtt' legalább két órával vacsorá­zunk, ha egy kiadós séta előzi meg az ágybajutást, ha lefekvés előtt jól lemosakszunk, frissítő vízben — köny- nyebben alszunk el. És arról se feledkezzünk meg, hogy a feketekávé kellemesen frissíti az agyat, de a huzamo­sabb munkát végző ember teljesítményét nem növeli, hanem csökkenti. A koffein az agyerek tágításával éb­ren tart. Akkor is, amikor nem volna rá szükség. Aki nehezen alszik el este, délután már ne is igyék fekete­kávét. Inkább erről mondjon le, mint éjszakai nyugal­máról. Dr. Veres Pál A hajhullás ugyancsak gyakori téma fér­fiak körében. Csodaszer persze, amely a ki­hullott hajat visszanöveszti, nincsen. Ellenben a hajhullás bizonyos fokig megelőzhető, vagy tán még meg is állítható a fejbőrt tápláló szerek alkalmazásával, melyek serkentőleg hatnak a hajhagymák termelésére. Ilyen sze­reket, olajakat a bőrbe masszírozva kell hasz­nálni, de ehhez valóban bőrgyógyász .taná­csát érdemes kikérni, ia drogériák alkalma­zottain kívül. Egy háziszert is szoktak emle­getni; ez nem más, mint egy csipet élesztő, melyet naponta le kell nyelnie annak, aki nem óhajt korán kopaszodni. Hogy gátolja-e a kopaszodást, vagy sem, az még tisztázatlan; ártani azonban semmiképpen nem árthat, csak használhat, lévén az élesztőben egy faj­ta értékes B-vitamin. Nem árt olykor felkeresni egy férfiak szá­mára létesített kozmetikai szalont. Csak sem- « mi álszemérem! — hiszen a férfiak arcbőre is érzékenyen reagál a hőmérséklet-változások­ra, s olykor rászorul, hogy alaposan megtisz­títsák és azután bőrtápláló, vagy nyugtató szerekkel kezeljék. Ez főleg fiatalembereknél fontos, akik gyakran szenvednek a pattaná­soktól — ami ellen pedig különleges ápoló és a bajt szüntető módszerek léteznek. (Bedör- zsölés sok alkoholt tartalmazó, szárító sze­rekkel, arcvizekkel, kvareolás, stb.). Egy férfi jó megjelenéséhez hozzátartozik, hogy a kör­möknek mindig tisztáknak, ápoltaknak kell lenniük — lakkozni azonban nem kell őket — ez tényleg nem férfias! A iábizzadás — mi tagadás, ez is előfordul, kamaszkorban külö­nösen — ma már nem olyan ártalom, ami el- len nem lehet védekezni; láhsók, kenőcsök egész garmadája .kapható, mely ezt a kelle­metlen jelenséget megszünteti, csak foglal­kozni kell vele. Ezenkívül a rendszeres sport, vagy torna a férfiak legjobb szépségápolási trénltnigje, mely náluk 'is tartósan megőrzi a test rugalmasságát, fiatalságát. Nyugdíjban SOPHIA LOREN, a világhírű olasz filmsztár, nagy társaságban az intelligenciáról beszélgetett. Amikor arról vitatkoztak, vajon a férfiak vagy a nők intelligensebbek, Sophia Loren így döntötte el a vitát: — Kedves barátaim, egyből be tu­dom bizonyítani, hogy a nők intelli­gensebbek a férfiaknál. Ki látott már például olyan nőt, aki csupán azért ment feleségül egy férfihoz, mert az illetőnek szép a lába... SZÍNÉSZNŐ Egy idős színésznő a városi bérház hetedik emeletén lakik. A házban nincs felvonó. — Hogy tudsz ilyen helyen lakni? — lihegte egyik ismerőse, amikor felka­paszkodott a lakására. A színésznő elmosolyodott: — Nagyon Jó ez a lakás a hetedik emeleten. Hiszen ez az egyetlen, amely- lyel még meg tudom dobogtatni férfi látogatóim szívét! PALYAVALASZTAS — Mi akarsz lenni? - kérdezi a tanító a kisfiútól. Az elgondolkodik: — Hát... orvos, festőművész, vagy ablak- tisztító. — Úgy látom, még nem vagy tisztában, mi iránt érdeklődsz. — Lehet, tanító bácsi. Mindenesetre első­sorban a nők érdekelnek. CSOKONYOS A fiatalember házibulira megy. — Mulass jól — mondja a mama. — Mama, igazán abbahagyhatnád, hogy állandóan megszabjad, mit tegyek. PLETYKA A Nagykörúton egymásba botlik két ba­rát. Az egyik mohón kérdezi: — Mit tudsz? Van valami jó pletyusod?: Az kipakol. Majd elgondolkodik: — Nagy vonásokban ez van. De ha be­ülünk egy eszpresszóba, rátérhetünk a részletekre. MÓDSZER A kollégáknak feltűnik, hogy egyikük állandóan beletemetke­zik a lóversenylapba. — Hogyan tudsz állandóan kijárni a lóversenyre? — Nézd, mindig valami kis pénzzel jövök haza. — Áruld el, hogy csinálod ezt? — Nagy pénzzel megyek oda. PÁRBESZÉDEK — Sajnos, nincs már egyet­len rokonom sem! — Meghaltak? — Nem, csak meggazdago«' tak. PROBLÉMA Manapság nem ritka eset for­dul elő, a közel 80 esztendős férfi feleségül vesz egy fiatal lányt. A nászúton megkérdezi tőle: — Mond, kicsikém, tulajdon­képpen felvilágosítottak té­ged? — Nem — válaszolt elpirulva a menyecske. — Az nagy baj, mert én meg mór mindent elfelejtettem. — Tessék előfizetni! — Csak így tudok tőle nyugodtan takarítani

Next

/
Thumbnails
Contents