Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)

1970-09-10 / 35. szám

Thursday, Sept. 10, 1970.

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

9

Kong az öböl ivében fehéren elterülő, homokos pai'tról pillantotta meg először a tengert, és megindító, lelkes csaholással üdvözölte. Itt van előtte ez a kékesfehér habos valami, és újra meg újra odafut hozzá, és ő még csak bele sem vetheti magát? Ez túl sok egy barna bundájú, drótszőrü, hosszú nadrágos airedale terriernek. Csakhogy Willie, imádott kis gazdája megtiltotta neki, be kell hát érnie azzal, hogy ujjongó boldogsággal ott száguld, még nedvesen a fröcskölő hullámoktól, Willie mögött a fehér homokban. Groll mérnök lassú, kényelmes léptekkel követi őket, és látja, hogy a fonott strandkosarak és tarka fürdőkabinok lakói körében némi feltűnést kelt a lelkendezve száguldó kutya és karcsú, barna bőrű, szőke hajú nyolcéves gazdája. A kosár- és kabinsor végén, ott, ahol az ég — amely üdítő, friss kékséggel árasztota el a pihenő, szórakozó városi embereket — már beleolvad a sápadt végtelenségbe, mintha valami kis keveredés támadt volna, talán valakinek megzavarták a nyugalmát.

Willie ott állt, karcsún és tartózkodóan, kezében fogta a kutya nyakörvét. Groll odasietett, így, fürdőruhában, alig különböztek egymástól az emberek, a különböző kasztok és osztályok összekeveredtek. Igazán kifejezőek csak a fejek voltak •— a testek még ernyedtek, sápadtak, a hosszú téli hónapokban-, a vastag ruhák alatt elszoktak attól, hogy mutogassák magukat. Az egyik sátor árnyékában — tartórudjai kékek, vászna narancsvörös csíkozást! — kövérkés férfi ül, félig előrehajolva, ujjai közt cigerettát tart.

— A magáé ez a kutya? — kérdi higgadtan.

A mellette levő, tiz év körüli kislány indulatosan ajkába hrap, könnybe lábadt szeméből csak Úgy szikrázik a gyűlölet a fiú és a kutya iránt.

— Ne m— mondja Groll nyugodt, mély zengésű hangján —, a kutya a fiúé. A fiú viszont az enyém.

— Itt tilos kutyákkal futkározni, ezt tudja. Alaposan ráijesztett a kislányomra, szétrombolta a homokvárát, és most is rajta áll a lapátján — jelentette ki a szenvtelen hangú férfiú.

— Húzd vissza, Willie! — nevetett Groll. .— Igaza van, uram, de a kutya kiszakította magát a fiam kezéből, és végeredményben nem történt semmi baj.

Wilie néhány lépésnyire elhúzta Kongot, felemelte a lapátot, és könnyed meghajlás kíséretében átnyújtotta az uraságnak. Egy harmadik személy is tartozott hozzájuk, egy karcsú, fiatal, feltűnően szép nő ült a sátorban. Groll mérlegelte

helyzetet, és úgy döntött, hogy túl fiatal ahhoz, hogy a kislány anyja lehessen, nevelőnőnek meg túlságosan is vonzó.

“Csuda jóképű — gondolta Groll —, olyan, mint valami ir szépség ezzel a barnásvörös szemöldökével.”

Egyikük se vette el a fiútól a lapátot. Willie várt egy ideig, aztán dohosén összeráncolta homlokát, és a kis lapátot végül a lány elé, a homokba szúrta.

— Azt hiszem, ezzel el is intéztük a dolgot — mosolygott Groll — ebben a gyönyörű időben...

— És ezzel leheveredett a homokba, a hasára fordult, lábát kinyújtotta, arcát könyökben meghajlított kezére támasztotta, úgy mustrálta nagy figyelmesen az ellenséges hármast. Udvariasan, rendesen viselkedett a fiú, és milyen csinos, ahogy ott áll a kutyával. Kong nyilván nem haj-, lőtt olyan gyorsan a békekötére, halkan morgott, nyakát előreszegezte, aztán leült a homokba.

— Le akarom lőni ezt a kutyát, papa — jelentette ki hirtelen elhatározással a kislány —, úgy megijesztett — Groll most megpillantott egy háromszoros csavarásu kígyót a kislány csuklóján, értékes, régi ötvösmunka volt. — Meg kell leckéztetnünk ezeket az embereket. Én magam akarom elintézni.

Groll intett fiának, aki döbbenten húzta magához a kutyáját. A pocakos férfin és a szép fiar="' ' "CACbé. — —

RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA

1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y.

(A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484.

Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. Este 7.30-ig nyitva

If*******************

KONG

A TENGER PARTON

Irta: ARNOLD ZWEIG

*★★★★★★★★★★★★★★*★★★★

tál nőn látszott, hogy megszokták már a lány uralkodását, vagy amint Groll gondolatban kifejezte, tudják, hogy minden kívánsága parancs. Nyugodtan várta ennek a kellemes társalgásnak a folytatását, hiszen végtére még ő is itt van, és ha kell, majd rendreutasitja ezt a pimasz kis békát, ha ez a szivarozó ur nem merné megtenni, ha félne a bájos fiatal hölgy haragjától.

— Nem engedem lelőni a kutyámat — mondta Willie fenyegető hangon, s kezét ökölbe szorította, de a kislány ügyet sem vetett rá.

— Vedd meg tőlük, papa — mondta —, itt a csekk-könyvem. — És csakugyan kihozta a sátorból cipzáras táskáját, s kivett belőle egy vékony füzetet meg egy aranyhegyü töltőtollat. — Ha nem veszed meg, az étteremben az asztalhoz vágom a levesestányért; ismerhetsz, papa! — Szinte suttogott, sápadt volt, akár a fal, a tenger szi- nétől zöldes sugárzású kék szeme gonoszán, fenyegetően meredt ki enyhén lebarnult arcából.

— Tiz fontot adok a kutyáért — mondta az ur.

Groll felült a homokban, törökülésben. Kíváncsian várta a folytatást.

— Nem az enyém a kutya. A fiammal kell tárgyalnia. ő nevelte fel.

— Gyerekekkel nem tárgyalok. Felajánlok 15 fontot, egész szép kis summa egy hulláért.

Kitűnő alkalom, hogy legidősebb gyerekét megismerje — gondolta Groll.

— Willie — fordult a fiához, — az ur tizenöt fontot ajánl Kongért, hogy agyonlőhesse. Megve- hetnéd érte a kerékpárt, amit már egy éve szeretnél. Én sajnos még sokáig nem tudnám neked megvenni, nem vagyunk olyan gazdagok.

Willie kétkedő tekintettel nézte apját, nem tudta, komolyan beszél-e. De arcán, amelyet olyan jól ismert, a tréfás kedvnek nyoma sem látszott, Willie felelet helyett átkarolta Kong nyakát, apjára mosolygott, és igy szólt:

— Nem adom el neked, apa.

A fürdőnadrágos, még fehér férfi Grollhoz fordult. Úgy látszott, már kezdi izgatni a dolog.

— Beszélje rá, húsz fontot ajánlok. .

— Húsz font — mondta Groll Willie-nek, — annyiért megveheted a kerékpárt és azt a kenut, amit annyira megcsodáltál az előbb. Egy zöld kenut két evezővel a szárazföldre meg a legjobb fajtájú kerékpárt lámpával, csengővel és uj tömlőkkel, minden része fényesre nikkelezve. És még egy órára való pénzed is maradna, Willie. Egysze riien csak elengeded ezt a vén kutyát, és a pórázt ennek az urnák a kezébe adod.

— És ha tiz lépésre eljutottam — mondta meg vető hangon Willie, — Kong kirántja magát ennek az urnák a kezéből és hozzám ugrik.

A szép és furcsa kisasszony először nyitotta szólásra halványpiros ajkát.

— Azt már nem! — mondta édeskés ravasz hangján. “Micsoda elragadó teremtés!” — gondolta Groll, miközben az ifjú hölgy egy ezüstből készült browningot vett elő. — Ez itt majd megakadályozza a futásban.

“Milyen ostoba teremtés” — gondolta Groll, és hangosan igy szólt:

— Amint látja, uram, ez törzskönyvezett kutya, egészen tiszta faj, és nagyszerűen van ido- mitva.

— Vettük észre.

— Kínálj érte ötvenet, papa, és fejezd be.

— Ötven font — ismételte Groll, és a hangja kissé megremegett. Abból kifizethetnénk ezt az egész utazást, és anya megint erőre kaphatna. A szanatórium túl drága, egyelőre nem engedhetjük meg magunknak. — Ötven font, Wille! A kerékpár, az óra, a sátor — tudod, az a barna sátor a zsinórokkal és cövekkel —, és még pénzed is maradna, és hozzásegíthetnél, hogy mamát szanatóriumba küklhessem. És mindezt egy kutyáért, kérlek szépen. A legközelebbi alkalommal befizetünk három schillinget az állatvédő egyesületnek, és kapunk egy uj Kongot.

— Kong csak egy van — mondta halkan Willie. — Nem adom el.

— Adj nekik százat, papa. Le karom lőni ezt a kutyát! Nem fog nekem többször ilyen neveletlenül viselkedni.

A testes ur habozott néhány pillanatig, azután elfogadta lánya javaslatát.

— Száz font, uram — mondta szuszogva. Nem úgy nézem én magát, mint aki egy kisebbfajta vagyont kidobhat az ablakon.

— Hát nem is, kedves uram — mondta Groll, és igen' komoly arccal fordult Willie-hez. — Kisfiam, ha száz fontot letétbe helyezünk számodra, az tízévi tanulásra is bőven futja. No persze egy kisautót is vehetsz érte magadnak, egy kiskocsit, amin az iskolába járhatnál. Képzeld csak, a fiuk micsoda szemeket meresztenének! Anyádat is ki- vihetnéd a piacra; száz font rengeteg pénz egy öreg kutyáért!

Willie-t valósággal megrázta apja hangjának komolysága, arca hirtelen sírásra torzult. Hiszen még csak kisfiú, alig nyolcéves, és most azt kívánják tőle, hogy adja oda a kutyáját.

— De én szeretem Kongot, és ő is szeret engem — mondta sírással küszködve —, nem akarom odaadni!

— Száz fontot kapsz érte... beszélje már rá, uram! A lányom különben pokollá teszi az életemet. Maga ezt nem értheti — közben nagyot sóhajtott, — milyen akaratos tud lenni egy ilyen kisasszonyka.

“De én lekennék neki egyet jobbról-balról arra a finom kis pofikájára” — gondolta Groll. Egy pillantást vetett a fiára, aki homlokát ráncolva, könnyeivel küzdött aztán hangosan, nyugodtan, egyenesen a lány szeme közé nézve ki is mondta, amit gondolt.

— Azt hiszem, ezzel le is zárhatjuk a dolgot — fűzte még hozzá.

És akkor valami váratlan dolog történt: a kislány nevetésben tört ki. Úgy látszik, megtetszett neki a nagy darab, barna bőrű férfi meg az a határtalan elképesztő gondolat, hogy az ő ellentmondáshoz nem szokott szeszélyeire valaki pofonnal merne felelni.

■—Jól van, papa — kiáltotta —, jól viselkedett ez az ember, és most szépen visszatesszük a táskába a csekk-könyvet! Gondolom, rájöttél, hogy csak tréfa volt az egész.

A testes ur megkönnyebbülten mosolygott, és azt mondta, természetesen tudta, hogy az ilyen szép nyári nap csak tréfára ragadtatja az embert. Tréfa! Groll egy szavukat sem hitte,! .Tói ismerte ő az embereket.

Willie fellélegzett, s azzal az ürüggyel, hogy náthás, két könnycseppet törölt ki a szeméből, azután Kong mellé a homokba vetette magát, a kutyát maga fölé rántotta, és vidám, felszabadult birkózásba kezdtek, alig lehetett már megkülön- bözteni a terrier hosszú nadrágos, barna mancsát a fiú lebarnult karjától. Groll azonban, miközben elfogadta az idegen ur szivarját, rágyújtott, és elnézte a fehér fényben villogó kékeszöld tengert, amely mint valami végtelen, csillogó selyemszövet, hatalmas redőket vetett — eközben Groll azt gondolta: “Jaj a szegényeknek! Ha két évvel ezelőtt ajánlja fel nekem ezt az összeget, amikor még nem fogadták el a találmányomat, és nedves lakásban laktunk és sóvárogva gondoltunk a mostani kis házunkra — sze gény Willie! Akkor másképp végződött volna ez a párviadal, ez a harc ezért a szegény kutyáért, másképpen végződött volna a verseny a csekkkönyv és a fiú hűsége, szeretete, bátorsága és nagylelkűsége között. Valami kicsi bázis kell hozzá, gazdasági nyelven szólva, hogy az ember megőrizhesse emberségét. De ekkora próba elé senkit nem volna szabad állítani,, akinek semmi bázisa nincsen, és mindenkinek kellene rendelkeznie némi kis fedezettel az ilyen világban, amely csábitó javakkal hizelgi körül az embert”.

A kislány fogta a lapátot, csupasz vékony lábát kidugta a sátorból, és befelé invitálta Willie-t.

— Gyere, segíts uj árkot ásni — mondta.

Lapátjával a feldúlt csatornára mutatott, aztán felvetette fejét, a napon lustán, szuszogva elterülő Kongra pillantott, és igy szólt:

— Bánom is én, felőlem újra szétrombolhatja ■

A móló felől egy gőzhajó kürtszava hallatszott.

Gergely Erzsébet fordítása