Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)
1970-10-15 / 40. szám
Thursday, October 15, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 HérVéGi £evéc írja: Rev. Gross A. László B. D„ Th. M. Szent káröröm A mások balsikere feletti kárörvendezés: nem valami krisztusi erény. De én ma mégis kárörvendezem — és a legkisebb lelkifurdalást sem érzem miatta. Mert azt tartom: ha valami alapjában tisztátalan. erkölcsileg menthetetlen, végeredményében tehát gonosz igyekezet dugába dől, efelett örvendezni joga van minden tisztességes embernek, légyen az keresztény, zsidó, mohammedán vagy konfuciánus, vagy akár atheista... A gonosz törekvések kudarcba fulladása feletti kárörvendezés van olyan szent és erényes érzés, mint a nemes ügyek sikertelensége felett érzett elszomorodás. Dr. Carl Mclntire, minden héják leghabzóbbszá- ju prédikátora, a rádióállomások százain, szervezete kiadványainak százezrein keresztül már hónapok óta ütötte a dobot az október 3-án Washingtonban tartandó, nagyszabású “March for Victory” (Felvonulás a győzelemért) érdekében, amelyen “az Istenfélő hazafias amerikai polgárok” hangot adnak ama követelésüknek, hogy a Vietnamban dúló háborút — katonai erőfölényünk teljes kihasználása mellett — egy megsemmisítő győzelemmel, minél sürgősebben fejezzük be. A vérszomjas tiszteletes ur nem csekély támogatást kapott ebben az “Istennek tetsző” igyekezetében a kongresszus két házának számos héja-tagjától; óriási publicitásban részesült a sajtó minden árnyalata és a televíziós hálózatok részéről; a beharangozott félmilliós tömegtüntetésnek a sikere tehát nemcsak va- lószinünek, hanem egyenesen elkerülhetetlennek Ígérkezett! A hatalmas felvonulás, amelynek előkészítésére tekintélyes összegű adományok folytak be a rádió-állomások százain keresztül megkörnyékezett hallgatóktól, válasz akart lenni a korábban lefolyt “Moratórium” és “Mobilization” tüntetésekre. amelyek — ugyancsak Washingtonban — többszázezres tömegeket mozgósítottak a BÉKE érdekében. Az Ur jámbor szolgája fennen hangoztatta, hogy az amerikai nép valóban hazafias és igazában Istenfélő része ezen a felvonuláson fogja demonstrálni, hogy hevesen ellenzi az amerikai haderők Indokinából való “szégyenletesen megfutamodó visszavonulását” és elvárja a kormánytól, hogy az istentelen kommunistákat térdre kényszerítse. Hogy a gigantikus győzelmi tüntetés sikerét minél hatásosabban biztositsa, a Béke Fejedelmének ez a kiváló apostola nem átallotta meghívni disz- szónoknak a saigon-i bábkormány leghirhedtebb tagját, a Hitler-imádó Ky “alelnököt,” aki az invi- tációt a legnagyobb örömmel el is fogadta és rögtön hozzá is fogott beszédjének az elkészítéséhez, Mikor aztán kiderült, hogy ez a nagy győzelmi felvonulás — még pedig a saigon-i “kormány” második legfontosabb tagjának a részvételével — egy kissé ellentmond a Nixon-adminisztráció váltig hangoztatott óhajának, hogy a háborút fokozatosan leszűkítse és az amerikai hadsereg nagyobb részét előbb-utóbb hazahozza, megindultak a kulisszamögötti manőverek Washington és Saigon között azirányban, hogy a disz-szónokot lebeszéljék a tervezett kirándulásról. Hiába utazott a tiszteletes ur kétszer-háromszor is Ky ‘alelnök” úrhoz, hogy őt a washington-i kívánsággal való dacolásra s a tervezett vendégszereplésre rábírja, vagy ha már ő nem jöhet, legalább küldje el a feleségét maga helyett — Ky nem állott kötélnek. (Furcsa is lett volna, hogy miközben Nixon el akarja hitetni az amerikai néppel és a világgal, hogy neki minden vágya a vietnami hadjárat felszámolása, “a szövetséges saigon-i kormány alelnöke” itt Washingtonban “megsemmisítő győzelemre” uszítsa az összesereglett hazafias tömeget... Itt valami nem stimmelne!) Hát a sippal-dobbal behirdetett félmilliós demonstráció tegnap annak rendje és módja szerint le is zajlott, azzal az ici-pici szépséghibával, hogy 485,000 a félmillió hazafiból otthon maradt. A megjelentek száma nem haladta meg a 15.000-et... A szenátus és képviselőház héja-tagjai közül, akik egy valóban sikeres, nagyszabású demonstráció esetén ott hemzsegtek volna tucatszámra a KriszSALVADOR ALLENDE Santiago de Chilében azon az örökké emlékezetes szeptember 4-i éjszakán, amikor már világos volt, hogy Allende, az egyesült baloldal elnökjelöltje kapta a legtöbb szavazatot, a Népi Egység hivei rögtönzött nagygyűlésen ünnepelték meg a győzelmet- Nem volt könnyű az ut, amig Allende, a Népi Egység megválasztott elnökjelöltje felléphetett az éjszakai gyűlés szónoki emelvényére. Az 1927 és 31 közötti években Chiléban Ibanez tábornok próbált berendezkedni a hatalom csúcsain. A tömegmozgalom elkergette, de a megijedt hatóságok ezután megtorlással próbálták útját állni a további akcióknak. Allendét, aki akkoriban orvostanhallgatóként diáksztrájkokat szervezett, kizáratták az egyetemről. Az utca népe azonban nem engedett, és a népellenes rendszer csakhamar megbukott. Allende visszakerült az orvosi egyetemre, ahol az egyetemi tanács tagjává választották. Az orvosi stúdiumok mellett társadalomtudománnyal is foglalkozott, és marxista müveket tanulmányozott. Az egyetem elvégzése után Valparaisoban, a csendes-óceáni nagy kikötővárosban telepedett meg. Újra nehéz évek következtek. A baloldali kormány megbukott, s Allende, akinek forradalmi beállítottsága közismert volt, börtönbe került. 1933 nagy fordulópont volt Allende életében. A tus eme kimagasló szócsöve körül, egyetlenegy: egy meglehetősen ismeretlen louisiana-i demokrata képviselő jelent meg. . . A mi véresszáju papunkat pedig — hisztérikus, magából kikelt dühkitöréseiből ítélve — a guta kerülgette. Nem is csoda, hiszen annyi pénz és energia elpocsékolása után mindössze három százaléka gyűlt össze a biztosra számított félmilliós “keresztesvitézi” hadseregnek. . . “Hát idejutottunk, Uram?” — kérdezhette magában a tiszteletes ur — “csak 15,000 Istenfélő, hazafias lélek maradt ebben az országban?!” Persze, egy magát Krisztus szolgájának tekintő paptól elvárnak, hogy inkább a következő kérdést tegye fel önmagának: “Avagy nem hazugság (gonoszság) van-e a jobbkezemben?” (Ésaiás 43:20b.) A tiszteletes urnák még nem volt elég az öldöklésből, vérontásból, pusztításból? Krisztusnak melyik Igéje írja elő, hogy egy tőlünk tízezer mérföldre eső ország népének a legsajátabb belügyébe véres kézzel beavatkozzunk, kicsinvének-nagvjának százezreit lemészároljuk. termőföldjeiket sivataggá bombáztuk és a magunk fiainak tízezreit a halálba küldjük? Miféle keresztény pap az, aki — ahelyett, hogy sokezer jobb belátásra jutott társával együtt a háború azonnali befejezését követelné — minden követ megmozgat annak érdekében, hogy' szocialista párt egyik alapitó tagjaként a politikai munka élvonalába került, és megírta első könyvét Antiimperializmus címen. Valparaiso lett a bázisa a chilei baloldali mozgalomnak. Itt született meg először a Népfront, amelynek létrehozásában Allende tevékeny szerepet vállalt. Később Santiagóban a valparaisói program alapján hozták létre a hires baloldali blokkot, melyben már a chilei kommunisták is részt vettek. Ahogy erősödtek a népfronttörekvések, párhuzamosan mind magasabbra iveit Allende politikai pályafutása is. 1937-ben képviselői mandátumot nyert, s ettől kezdve hol a képviselőházban, hol a szenátusban állandó helye volt. Hamarosan a szocialista párt főtitkárhelyettese lett. Amikor pedig 1939-ben a Népfront alakíthatott kormányt, Allen- de kapta az egészségügyi tárcát. Mint miniszter, sokat tett a népegészség javításáért, s egy időben vállalta a munkás betegbiztosító elnökségi tisztséget is. Népszerűsége fokozódott, és nemsokára a szocialista párt főtitkárává választották. A pártmunka évei következtek, de Allendének volt arra is ideje, hogy mint orvos, lépést tartson a tudományos fejlődéssel. A “csendesebb éveket” azonban újra a baloldali egység kikovácsolásának kemény küzdelmei váltották fel. 1951-ben a kommunisták, a radikáüsok és a népi szocialista baloldal Allende szocialista pártjával együtt megalakították a Népfrontot, s elnökjelöltként Allendét indították az 1952-as választásokon. Ezen a választáson Allende ugyan csak 52,000 szavazatot kapott, de nem is a szavazatok száma volt itt jelentős, hanem az, hogy a baloldali egységmozgalom immár képes volt saját elnökjelöltet indítani. Azután 1956-ban újabb baloldali szervezetek csatlakozásával létrejött a Népi Akció Frontja. Az 1958-as választáson e Front elnökjelöltje ismét Allende volt, s immár csupán 33,000 szavazattal maradt alul a jobboldali Alassandrival szemben. A következő választáson Allende szavazóinak száma túlhaladta az egymilliót, a burzsoázia összefogása mégis a kereszténydemokrata EYeit juttatta az elnöki székbe. Ami nem sikerült 1952-ben. 1958-ban és 1964- ben, megvalósulhatott 1970-ben: a Népi Egység néven egyesült baloldal jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. Hátra van még a kongresszus október 24-i ülése, melyen a jobboldal bizonyára mindent megkísérel Allende megbuktatására. Bármi is lesz azonban a kongresszusi szavazás eredménye, a tényen nem változtat: a nép többsége a baloldali egység jelöltjét választotta, Megtagadják a támogatást WASHINGTON, D. C. — A képviselők határozatot fogadtak el: megtagadják a Nemzetközi Munkás Hivatalhoz befizetendő tagsági járulékot. Tették ezt az AFL-CIO országos elnökének Meany- nek a javaslatára. ez a szennyes, értelmetlen, céltalan, tehát gonosz hadjárat tovább folytatódjék? Miféle pap az, aki ehhez a bűnös törekvéshez egy Hitler-imádó, szádista tömeggyilkos támogatását keresi?! Ez a pap nem dicsőíti, nem szolgálja a Krisztust, hanem csúfosan meggyalázza Őt! • t C+-3 A Mclntire-féle gyászos kudarcból tanulhatna valami keveset Mr. Nixon is, aki — mint tudjuk — “rá se hederitett” a közelmúltban lezajlott két valóban nagyszabású béketüntetésre, amelynek a szemtanúja lehetett volna, ha nincs annyma elfoglalva football-meccsek szemlélésével. . . Most ő is láthatja, hogy mig a béke jelszavával az amerikai nép százezrei sereglenek össze, addig a további hadviselés és győzelem támogatására mindössze 15,000 “hazafi” gyűlik össze. Nem jelent ez semmit az elnök ur számára?? C-^-9 A káröröm nem kenyerem, de Mclntire kolosz- szális kudarca annyira felvillanyzott és megörvendeztetett, hogy hetek óta kínzó nyavalyámból egyszerre felépültem és most — lekopogom! — kutyabajom sincs... (1970. okt. 4.).
