Amerikai Magyar Szó, 1970. július-december (24. évfolyam, 27-49. szám)

1970-10-08 / 39. szám

s AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, October 8, 1970. A hegedű magyar cigánykirálya Magyarország leghíresebb cigányzenésze, a szak­értők véleménye szerint, Lakatos Sándor hegedű­művész- “Remélem, megértik, hogy ahogyan én játszom, az nem általános nivója a cigányzenének” ■— mondta Lakatos Sándor próbázás szünetében egy látogatónak. Lakatos Sándor, aki most 45 éves, 5 zenésztársá­val 5 hetes túrára jött az Egyesült Államokba. Ez az első fellépésük ebben az országban. Lakatos Sándor játéka élesen elüt a cigány-ha­gyományoktól, George E. Lang hegedűművész és a Restaurant Associates alelnöke szerint, aki az interjút tolmácsolta. “Mostanáig a cigánygyermek odament a lakásuk falán lógó hegedűhöz és ha már elég nagy volt és elérte azt, játszani kezdett” — mondta Mr. Lang. Lakatos Sándor nem volt több 8 évesnél, amikor a hegedűt kezébe vette; apja, Flórián a hires ká­véházi hegedűs, volt első tanára. “Apám volt az első cigány, aki zenét tanult és kottát olvasott” — mondta Lakatos. Amint a hegedűt tartja és a vonót huzza, az el­árulja, hogy alapos zenei tudással rendelkezik. El­mondta, hogy habár ezer és ezer dallamot ismer, amit emlékezetből tud játszani, képes bármilyen zenemüvet első látásra kottáról leolvasni. “Zenei tudása és egyéni stilusa miatt a cigánymuzsika Benny Goodmanjának nevezik Lakatost” — mond­ta Mr. Lang. Budapesten egyedül 200 cigányzene- kar játszik a kávéházakban és az ország többi ré­szein talán 10,000 cigányzenekar is létezik és nincs étterem cigányzene nélkül. “Fiam, leányom és vöm hires hegedűsök” — mondta Lakatos. Kicsi bandája két hegedűsből, egy cimbalmosból, egy klarinetistából és egy nagybő­gősből áll. Egy fivére is benn van a bandában. Fia, aki 25 éves, a budapesti Zeneakadémián ta­nult, de nem végezte be tanulmányait, hanem 14 éves korában már apja zenekarában játszott. “Mit ér a diploma? Ami számit, az a játék” — mondta Lakatos. Miután eljátszott néhány cigány- és erdé­lyi dalt, elmagyarázta, hogy miként jutott zenei tehetségéhez. “Ez az emberrel vele születik és ugyanakkor a hagyományoktól is függ- Mi, cigá­nyok, zenét hallunk, amint megszülettünk. Ez mind természetes dolog.” Léteznek-e botfülü cigányok is? — Lakatos fanyarul mosolygott. “Igen, a leg­nagyobb részük botfülü ” A mai Magyarországon nem nevezik őket cigányzenészeknek, hanem népi zenészeknek és a faj már nem alapja annak, hogy elfogadnak-e valakit a cigányzenekarban. A kor­mány speciális zeneiskolába helyezi a cigányokat, de sokan visszaszöknek családjukhoz, mondta La­katos. Lakatos Sándor, mint más cigányzenészek Ma­gyarországon, szakszervezeti tag, esténként 6 órá­tól reggel 1 óráig játszik a Mátyás Pincében, aho­vá sok világhírű hegedűs ment már, hogy meghall­gassa őt: Jasha Heifetz, Ruggiero Ricci, Zino Fran- cescatti, David és Igor Oistrakh és mások. “Hei­fetz az én istenem, de csak lemezen hallottam őt játszani” — mondta Lakatos. Nixon számára is hegedült már, 1963-ban, ami­kor ott tartózkodott a budapesti Gellért szállodá­ban. “Politika?” “Ne beszéljünk erről” — legyin­tett Lakatos. “Jöjjön el Magyarországra, ahol a cigányzene másként és lelkesebben hangzik, mint itt” — végezte be az interjút Lakatos Sándor. • Lakatos Sándor és zenekara, valamint a buda­pesti Fővárosi Operettszinház művészei nagy siker­rel vendégszerepeitek a newyorki Hunter College­ban és rövidesen fellépnek Miami, Fla.-ban, Los Angeles, Cal.-ban és sok más városban. A HISANYMÉRGEZÉS A KANADAI HALÁSZATOT IS VESZÉLYEZTETI Békére intik Izraeli Az Egyesült Államok folyóin kiviil higanymér­gezést találtak a kanadai folyókban is. Az idén Ontario és Manitoba államokban megtiltották a kereskedelmi halászatot a legnagyobb folyókban és tavakban. A tilalom egyes esetekben minden hal­ra, más esetekben csak egyes halfajtákra vonat­kozik. A higanymérgezés a vizekben főleg az ipar­telepekről ered. Ontarioban 11 gyár a kormány- szigoritás nyomán megszüntette a higanytartalmu salaktermékeknek a folyókba való kiürítését. Mind ezek ellenére még nem biztos, hogy megszüntet­hetik-e a halászati tilalmat 1971-ben. Mivel a hi­gany nehezebb, mint a viz, a folyók, tavak fene­kén rakódik le. A mérgezést csak úgy lehet meg­szüntetni, ha a higanyt onnan eltávolítják. Ha a halakból a higany az emberi szervezetbe kerül, az idővel az agyat megtámadja és vaku’.ásra is ve­zethet. A halászati tüalom következtében a halászok, turista tábor tulajdonosok százai megélhetésüket vesztik el. Sok halász családostól közsegélyen ten­geti életét. Legutóbb az Erie tó kereskedelmi ha­lászatát is betiltották. Kanadában a higanymérgezési figyelmeztetés a St. Lawrence folyótól kezdve nyugatra, több mint 1500 mérföld hosszúságban a Saskachewan folyó- ig terjed és a higany nyilvánvalóan egy Saskatoon- fcan levő ipartelepről ered. A higany maga, nehéz súlya miatt nem terjed messzire, de a higany mér­gezését a halak viszik magukkal. Az első halaktól, amelyek a higanyt az eledelükkel magukba szedik, ez tovább terjed a ragadozó halakba s végül bál­nákba és az emberi szervezetbe is elkerül. A mér­gezett területektől majdnem 1000 mérföldnyi tá­volságban levő Hudson Bay bálnáiban is higany- mérgezést észleltek. A higanymérgezés veszélyére múlt ősszel figyeltek fel, amikor Alberta államban megtiltották a fogoly és fácán vadászatot. Azt ta­lálták ugyanis, hogy ezek a madarak olyan magva­kat ettek, amelyeket ültetés előtt higanyt tartal­mazó penészellenes vegyszerrel prenaráltak. Ontario állam kártérítést ajánl fel a halászok­nak, akik elvesztették megélhetésüket, de semmi­féle eljárást nem indított a gvártutaidonosok ellen, akik a folyók, tavak higanymérgezéséért felelősek. KOCHIS JEWELf'R DIAMONDS, WATCHES. JEWELRY 18810 Allen Rd. — Melvindale, Mich. John Kochis watchmaker — Tel.: 3-5865 PAULS TEXACO SERVICE 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan GAS, OIL, BATTERY, TILE. AUTO PARTS ! Telefon: WA 9-9806 — SZŐKE PAL, tulajdonos l Ideiglenes kormányt javasol SAIGON. — Ngo Con Duc képviselő javasolja, hogy a jelenlegi Thieu—Ky-kormányt váltsa^ fel egy ideiglenes kormány ÍThieu és Ky mellőzésé­vel), mely érvényre juttatná a délvietnami nép békeakaratát, véget vetne a háborúnak és megsza­badítaná az országot minden külső állam seregei­től. Thieu elnök lépéseket tett a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, hogy börtönbe vethesse, mint mindenkit, aki meri. felemelni szavát a béke érdekében. Felemelik a nyugdíjasok kórházi költségeit WASHINGTON, D. C. — Eddig a Medicare sza­bályai szerint egy nyugdíjasnak a kórházi költség első 52 dollárját kellett megfizetnie. Az uj rend­szer ezt az összeget 60 dollárra emeli. A törvény előírja: ahogyan a kórházi költségek emelkednek, a nyugdíjasok által fizetett összeg automatikusan szintén emelkedik. Lezárják a bányát CARDIN, Okla. — Az Eagle-Pitcher vállalat el­határozta, hogy lezárja a cink (horgany) bányát, mert a törvény által előirt szennyezést gátló lépé­sek olyan sokba kerülnek, ami lehetetlenné tenné a bánya gazdaságos üzemben tartását. Chrysler is emeli az árakat DETROIT, Mich. A Ford és a GM vállalatot kö­vette a Chrysler Corporation, amikor bejelentette, hogy fölemeli az 1971-es autók árát 3.7—6 száza­lékkal. Nagy papírgyár épül PÁRIZS. — Közzétették azt az egyezményt,, melynek alapján szovjet és francia ipari és bank­érdekeltségek 90 millió dollár költséggel hatalmas papírgyárat építenek Szibériában. A francia bankárok által kölcsönözött összeget a Szovjetunió földgáz szállítással fizeti majd vissza. MUNKÁS ÚJSÁG: Vagyok hited őre, vérté, Igazságod harsány kürtje. Zászlód harcban, a viharban, Erőd s Hitre gyújtó szikra. NEW YORK, N. Y. — 29 túsz, akiket az arab gerillák feltétel nélkül szabadon bocsátottak, át­iratot intézett Golda Meir, izraeli miniszterelnök­höz, melyben felszólítják: engedje szabadon a fog­va tartott palesztinai gerillákat, minden feltétel nélkül, mint azt a palesztinai gerillák tették a tú­szokkal és ezzel a lépéssel is segítsék elő a közép- I keleti probléma békés megoldását. Fölvásárolják az éragyárai NEW YORK, N. Y. — A Westinghouse Electric vállalat bejelentette, hogy 47 millió dollárért meg­vásárolta a Longines-Wittnauer óragyárat. “Segítik” a közlekedés modernizálását WASHINGTON, D. C. — A szenátus javaslatot fogadott el, mely 10 milliárd dollárt irányoz elő a személyszállítás modernizálására — a következő 12 esztendő folyamán A demokraták javasolták, hogy ezen összegből ötmilliárd dollárt költsenek az első évben- A re­publikánusok, a reakciós demokraták segítségével, leszavazták e javaslatot. Ez egyet jelent a “nesze semmi, fogd meg jól” elmélettel. Tovább folyik a vita WASHINGTON, D. C. — Hetek óta folyik a vita azon javaslat felett, melynek értelmében a szava­zók közvetlen szavazatukkal döntenék el az elnök megválasztását és megszüntetnék a jelenleg ér­vényben lévő “Electoral College” rendszert. A demokraták javasolták, hogy vessenek véget a vitának és szavazzanak a javaslat fölött. 53-an szavaztak a vita bezárására és 34-en elle­ne. Miután kétharmad szavazatra volt szükség, a javaslatot elvetették és a vita tovább folyik. HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, • szíveskedjen azt rendezni az alábbi sorok ki- I töltésével, hogy biztosítsuk lapunk rendszeres I megjelenését Megújításra: $.................................................... I Naptárra: $..................................... | Név: .................................................................. 2 Cim: .................................................................. ! Város:...................................Állam:................. I I Zip Code:................... | AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street, New York, N.Y. 10003 |

Next

/
Thumbnails
Contents