Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-29 / 5. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 29, 1970. — Dr. Szent-Györgyi Albert nyilatkozata — Az Egyesült Államokban élő nagy magyar tudós, a Nobel-dijas dr. Szent-Györgyi Albert a Magyar Hírlap című budapesti napilapnak nyilatkozott: röviden összefoglalta min dolgozik, hol tartanak kutatásai. — Az én elmúlt esztendőm, mint rendesen, szorgos munkával telt el, folytattam kutatásaimat. Hogy munkámat meg tudjam magyarázni, el kel mondanom: a biológia fejlődése lényegében és nagyjából abból áll, hogy mind kisebb és kisebb nagyságrendekbe hatolunk be. A XVI. és a XVII. században a fő tudomány volt az anatómia, amely vizsgálta a szervezet összetételét, szabad szemmel leírva azt, amit látni és tapintani tudunk. A XVIII. században a mikroszkóp bevezetésével a biológia behátolt a sejtek világába. A jelen században a biológia behatolt a sejt belsejébe, kimutatva azt, hogy mint szervezetünk különböző szervekből van felépítve, éppúgy a sejtnek is megvannak a maga ezervei a sejtmagon kiviil, s ezeket a szerveket részleteiben sikerült az elektromikroszkóp segítségével láthatóvá tenni. — Ma a biológia teljesen a molekuláris felfogás uralma alatt áll, és azt képzeljük, hogy a különböző életjelenségek a molekulák mozgásával, azok összeütközésével és kölcsönhatásával magyarázhatók meg. Én magam mindig úgy éreztem, hogy az élet jelenségei túl finomak arra, hogy ilyen durva, nagy egységek kölcsönhatásával meg lehessen őket magyarázni. Úgy éreztem, hogy itt sokkal kisebb és mozgékonyabb egységeknek kell igen fontos szerepet játszaniuk. Ez az elektron. A biológia eddig nem hatolt be az elektronok világába, és az én igyekezetem az volt, hogy a biológia határait ide is kiterjesszem. — Különösen két biológiai jelenség érdekelt: az egyik a növények védekezése a mechanikai bán- 'talmak ék á baktériumok ellen és a másik a sejt- osztás. Az első kérdés már pályám elején kezdett érdekelni, és foglalkoztam egy jelenséggel, amelyet mindenki ismer. Ha az ember az almát elejti, másnap egy barna foltot talál ott, ahol az alma magát megütötte. Ez a barna folt egy védőberendezés megnyilatkozása. Ha érintetlen a növény, nincs ráutalva semmi segítségre, hogy önmagát baktériumok ellen megvédhesse, mert a sejtjei nagyon szilárd hártyával vannak körülvéve. Ha azonban a sejt megsérül, ez a hártya megszakad és a baktériumok könnyen behatolnak. Erről a bar na elszíneződésről kiderült, hogy nem más, mint egy enzimnek a hatása, melyet éppen a sérelem visz át aktiv állapotba; ez az enzim az oxigén segítségével elvesz elektronokat bizonyos anyagokból. Az anyagok, amelyek elvesztették elektronjaikat, könnyen vesznek fel elektront más molekuláktól, például megsérült sejtekbe, behatoló baktériumoktól. Ezzel a baktériumokat életképtelenné teszik. E vizsgálatoknak volt egyik mellék- terméke a C-vitamin felfedezése. A C-vitamir. molekulája könnyen ad le elektronokat, és azután ismét könnyen vesz fel elektronokat. így a C-vi- tamin is bekapcsolódik a növénynek a baktériumok elleni védelmébe. — A kérdés, ami most engem érdekel, a sejtosztás problémája. Ha megvágom magamat, az életem attól függ, milyen gyorsan tud a seb beTMMSMTtt DÉLUTÁN I NEW YORKBAN 1 a NŐK VILÁGA rendezésében | február hó 1-én, vasárnap délután 2 órai kezdettel (fi 268—7th Avenue cimen, (fi közel a 25. utcához és a 23. utcai subway (8 állomásokhoz (fi Részvételi dij 99 cent, | melyért finom kávét-süteményt és egy játék- $ kártyát kap minden vendég KELLEMES SZÓRAKOZÁS BIZTOSÍTVA Sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssií gyógyulni infekció nélkül. A vágás helyén a sejtek szaporodni kezdenek, a seb újra megtelik szövettel és begyógyul. Az ember hajlamos arra, hogy azt kérdezze: mi az ami meginditja a sejteknek és a szöveteknek ezt a szaporodását ? De a kérdést meg is lehet fordítani és azt kérdezni, hogy mi az, ami sejtjeimet nyugalomban, nyugvó állapotban tartotta, mielőtt magam megvágtam? S talán ez az érdekesebb kérdés: átvezet a rák problémájához. — Az emberiség egyik legnagyobb ellensége a rák nem más, mint egy sejt, amely akkor is szaporodik, ha nincs szaporodásra szüksége. Vagyis, hasonlít egy kocsihoz, amelyen a fék elromlott és amely egy lejtőn nem tud többet megállni. Kérdezhetjük azt is: mi izgatja a sejtet a szaporodásra, de talán a fontosabb kérdés az, hogy mi az a fék, ami visszatartja a sejtet a szaporodástól normális körülmények között? — Arra törekszem, hogy ezeket a fékező anyagokat közelebbről megismerjem és egyenként előállítsam, remélve, hogy segítségükkel a rák szaporodását meg tudom állítani. Ebben a munkámban nagy támaszom egyik magyar munkatársam, dr. Együd László. Nagy célomat el fogom-e érni és mikor, azt ma még nem tudom megmondani. Mint kutató az ember mindig remél, hogy a célját rövidesen eléri — nyilatkozta a Magyar Hírlapnak dr. Szent-Györgyi Albert, aki egyébként nemrégiben fejezte be uj könyvét, amelyben filozófiáját fekteti le. (A könyvnek is van egy magyar vonatkozása: boritóját magyar festőművész, Vincze Lajos tervezte.) Újabb tömeggyilkosság Vietnamban PÁRIZS. — Mrs. Nguyen Thi Binh, Dél-Vietnam ideiglenes forradalmi kormányának külügyminisztere a párizsi békekonferencián azt a vádat emelte, hogy az amerikai és dél-koreai csapatok a múlt év november 11. és 16. között a Danangtól délre eső Quangngai tartományban hétszáz asszonyt, idős férfit és gyermeket gyilkoltak meg. Harcol a bírósági döntés ellen MIAMI ,Fla. — Claude R. Kirk, Florida állam kormányzója nyíltan kijelentette, hogy harcot folytat a Legfelsőbb Bíróság iskolai integrációja ellen. Fűtés-válság New Yorkban NEW YORK, N. Y. — A város Lakásügyi Hivatalához a múlt hét szerdáján, 24 óra leforgása alatt 3250 panasz érkezett be fütéshiány miatt. Lindsay polgármester kinyilvánította, hogy a városban válság van a fűtés terén. A hőmérő egész nap 19 (Fahrenheit), fagy annál is alacsonyabb fokon állt. Kivégeztem 27 összeesküvőt BAGDAD. — Irákban kormányellenes összeesküvést fedeztek fel. A letartóztatottakat katonai bíróság elé állították. Az elitéltek közül eddig 27-et kivégeztek. Egy év leforgása alatt 94 személyt végeztek ki hazaárulás, vagy a kormány elleni összeesküvés vádjával. Nixon támogatást igér Izraelnek WASHINGTON, D. C. — “Nagy figyelemmel kisérjük a közel-keleti államok felfegyverzését és ha kell, fegyvereket szállítunk Izraelnek, ha az egyensúly megtartása ezt megkívánná” — mondotta Nixon elnök. Jeruzsálem. — Golda Meier, Izrael miniszterelnöke nagy örömmel vette tudomásul Nixon elnök kijelentését, hogy az Egyesült Államok hajlandó újabb hadifelszerelést adni Izraelnek. Tűz a Hilton Hotelban CHICAGO, 111. — Tűz ütött ki a város 25 emeletes Hilton szállodájának 8-ik emeletén. Ketten meghaltak, sokan megsebesültek. Washington, D. C. — “G. Harrold Carswell bi- ró jelölése a Legfelsőbb Bírósági tisztségre nem egyéb, mint a fekete nép arculcsapása” — mondotta George Meany, az AFL-CIO országos elnöke. Meany felhívta a szenátorokat, hogy szavazzanak Nixon elnök jelöltje ellen. • Washington, D. C. — Wilson Anglia miniszter- elnöke ide érkezett, hogy két napos tárgyalást folytasson Nixon elnökkel a két országot érintő problémákról. Támogassuk a 150,000 GE-munkás jogos harcát! Ne vásároljunk GE-gyártmányt! Fölemelték a fűtőanyag árát JAKARTA. — Indonézia fővárosában fölemelték a petroleum árát, melyet a lakosok főzésre és fűtésre használnak. Több ezer fiatal tüntetett az áremelés ellen. összeütközött két hadi-repülőgép KAUFBEUREN. — A Német Szövetségi Köztársaság e kis városa felett összeütközött két “Starfighter” jelzésű amerikai gyártmányú hadirepülőgép. Eddig 115 ilyen jelzésű gép zuhant le. Egységes baloldali jelölt Chilében SANTIAGO. — Chile baloldali pártjai, a szocialisták és a kommunisták dr. Salvador Allende szenátort jelölték az elnöki tisztségre a szeptemberi választásokban. Öl RÖVIDEN H3 Washington, D. C. — Az FBI letartóztatta Paul Eugene Gilty, Aubran Wayne Martin és Claude Edward Vealey clevelandi lakosokat Joseph Yab- lonski, felesége és leánya meggyilkolásával kapcsolatban. • Párizs. — Hivatalos kormánykörök közzétették, hogy a franciák újabb 50 hadirepülőt adnak el Lybiának. • New York, N. Y. — Felszállásra készen állt a PanAmerican 747-es lökhajtásos repülője 300 utassal, amikor felfedezték, hogy a gép egyik motorja túlfűtött állapotban van. A pilóta visszavezette a gépet a kiinduló ponthoz, ahol az utasok kiszálltak, majd később egy másik gépen folytatták útjukat Londonba. • Moszkva. — A szovjet hatóságok visszavonták Svetlana Alliluyeva, Sztálin leányának polgárságát. Párizs. — U Thant, az ENSZ főtitkára sajtónyilatkozatban kijelentette: “A legsürgősebb probléma a vietnami kérdés megoldásában uj, koalíciós kormány létrehozása, mely a nép széles rétegeinek bizalmát élvezi.” Thieu elnök élesen kritizálta U Thant e kijelentését. • Lagos. — Tizenhat szovjet orvos érkezett Nigériába, hogy segítséget nyújtson a háborúban megsérült lakosok gyógyításában. Ili ■: ■: - trOht. -■ -n\\ RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva Biológia és rákkutatás