Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-04 / 23. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 4, 1970. Gyermekbarát egyesület A hatalmak politikai, gazdasági és háborús érdekből kötnek szövetséget, sokszor nem tekintve elvi, világnézeti különbségekre. Az ilyen szövetségek ritkán tartósak; ha a szövetség célját elérték, rendszerint felbomlanak, mint a nyugati hatalmak és a Szovjetunió háborús szövetsége. Állandóbbak az olyanok, amiket rokon politikájú és ideológiáju hatalmak kötnek, mint a reakciós “szentszövetség” volt a napóleoni háborúk után. Most uj, idealizmussal telt “szentszövetség” bontakozik ki, mint Suharto indonéz elnök washingtoni látogatása mutatja. Kormányaikat erős erkölcsi kapcsok kötik össze; mondhatnám, “valláserkölcsi” kötelékek, mert bár az egyik keresztény, a másik mozlem, egyistenhitük, mély vallásosságuk rokon és ennek állandóan bizonyitékait nyújt jak. Valóságos csoda, ahogy az elmaradt szigetország hirtelen a nyugati keresztény civilizáció vezérének erkölcsi-kulturális fokára emelkedett. Öt éve még a kommunizmussal kacérkodott és nem látta be, hogy a barbárságból csak a külföldi nagytőke mentheti ki. De az indonéz hazafiak cselekedtek; ügyes csellel — mintha kommunista puccs készült volna — az U.S. szimpátiáját élvezve, leszámoltak a veszéllyel, megöltek legalább 300,000 (beavatottak szerint egymillió) kommunista férfit, nőt és csecsemőt, leszúrták, megfullasztották, éhenhalat- ták őket, lándzsára fűzték levágott fejüket, megfizették a belépődijat a nyugati kulturklubba. Rögtön megindult a nemes verseny az indonéz erőforrások, termékek, bányakincsek kiaknázására, visz- szakapták az államosított vállalatokat és nagy kölcsönöket adtak a kormánynak, hogy utakat, kikötőket épitsen a javak könnyű kiszállítására. Nemsokára a jávai munkáslányok is dolgoznak 10 cent órabérért az amerikaiak gyáraiban, mint Hong- Kongban, Formózán, Dél-Koreában, Manilában, hogy segítsenek a cégeknek otthoni munkabéreik emelkedését akadályozni és növelni az otthoni munkanélküliséget. De ismétlem, a gazdasági érdekközösséget az erkölcsi-humanitárius rokonság támasztja alá, az emberélet és az emberi szabadság szentségének tisztelete. A dullesi “rather dead than red” elve alapján Suharto kormánya ugyanúgy gondját viseli alattvalói lelki üdvösségének, mint Kennedy, Johnson és most Nixon kormánya Vietnam, Laosz és Kam- bódia népeinek. Mint az U.S. tábornok mondotta Hűé városáról: el kellett pusztítanunk, hogy megmentsük és az U.S. népét az altruista önfeláldozás utján vezeti, amikor pusztulásnak engedi városait, nyomorban tart tízmilliókat csak hogy — mennél több millió ázsiai kommunista férfi, nő és csecsemő elpusztításával — megvédje az ottani népek szabadságát és ez utón nemcsak magának az U.S.- nak, hanem az egész világnak biztonságát és valláserkölcsi kultúráját. Megkapó a két kormányzat közötti affinitás különösen a gyermekszeretet terén. Indonéziából a Times Sulzbergerének lelkes jelentéseit olvastuk az U.S. külpolitikájának példátlan diadaláról, amikor az indonéz hősök az ottani ifjakat, gyermekeket és csecsemőket segítették istenben boldogulni; Vietnamból hat éve kapjuk a képeket, filmeket és riportokat a fiataloknak (és természetesen az idősebbeknek is) legyilkolásáról. Ezt az erkölcsi testvériséget megerősíti, hogy amikor mindez hivatalosan is nyilvánosságra került, ez példátlanul fel- hevitette széles tömegek hazafias érzését és háborús lelkesedését és meleg szimpátia nyilvánult meg a hősök iránt, akik oly híven teljesítették kötelességüket a honvédelem terén, az ázsiai csecsemők agyonlövésében, agyonszurásában és felrobbantásában. A dicsőségben osztozik velük a tüzérség, amely ott számtalan falut lakosaival együtt elpusztított és a légierő, amely biztos magasságból égeti őket halálra a napalmmal. És természetesen a dicsőség fénykoszoruja övezi az elnököt, aki szerint ezek az amerikai történelem legdicsőbb napjai. A gyermekszeretet e mély lelki barátsága biztosítja, hogy az U.S.—indonéz szövetség szilárd alapra épül. És immár más kormányok is csatlakozni akarnak a gyermekbarátok e szentszövetségéhez. Dél- Vietnam már benne is van, legalább annyi joggal, mint maga az U.S., mert mig ennek katonái bár szövetséges, de idegen népet irtanak, Dél-Vietnam daliái a saját népüket ölik, kínozzák, zárják koncentrációs táborba és gyújtják fel, fosztják ki az ő falvaikat. Még a szimbólumok is közösek e három hős nemzet hadseregeiben: a levágott fejek és fülek, esetleg (nem írom le) más levágott testrészek is — mert hiszen nem minden harctéri fénykép és film kerül nyilvánosságra, amikép a német haláltáborokról is csak a háború után jelentek meg. És itt van az uj kambódiai kormány is, joggal kopogtat a belépésért. Sihanuk herceg 16 év óta kívül tartotta népét a halálvásáron, időnkinti U.S. és thailandi bombázásoktól, a CIA által fenntartott szabadcsapatoktól eltekintve. Most hogy a New Yorkból a kereskedelmi, társadalmi és kulturális élet kiválóságainak 40 képviselője május 21-én Washingtonba ment és a növekvő háború- ellenes mozgalomnak egyik jele, hogy ők is szenátorokkal egész napos megbeszéléseket folytattak. Két benyújtott törvényjavaslat érdekében jártak a fővárosban. Az egyiket John Sherman Cooper, Kentucky-i republikánus és Frank Church, Idaho-i demokrata szenátorok nyújtották be, azzal a céllal, hogy amerikai csapatok Kambódiába küldésére mindennemű anyagi kiutalást megtiltsanak. A másik George S. McGovern, North Dakota-i demokrata és Mark O. Hatfield, Oregon-i republikánus szenátorok javaslata, mely kimondja, hogy az amerikai csapatokat teljes egészében vonják ki Vietnamból 1971 közepéig. A newyorkiak legelőször a New Hampshire-i Thomas J. McIntyre demokrata szenátort látogatták meg. A küldöttségből felszólalt Robert Bernstein, a Random House könyvkiadó vállalat elnöke, Marvin Traub, a Bloomingdale áruház elnöke, Frederick Morton iró és Benjamin S. Clark bankár, aki eddig éveken át a Radcliffe College gondnoka volt. Aggodalmukat fejezték ki afelett, hogy a jobboldali elemek előtérbe nyomulnak és amiatt is, hogy a baloldal egyre fokozottabban kiábrándul a kormányzatból. Azt mondták, ez a két javaslat az utolsó alkalom, hogy a szenátus visszaszerezhesse alkotmányos hatalmát, háború üze- nésére, vagy megtiltására. A szenátusnak jut az a történelmi szerep, hogy háború viselése vagy megA kormány közgazdászai aggodalommal mérlegelik azt a lehetőséget, hogy az amerikai hadsereg Nixon elnök által elrendelt behatolása Kambódiába újabb infláció megindulására vezet. Ha egy hónapon belül teljes katonai sikerre vezetne is ez a kampány — mint ahogy Nixon Ígérte — még abban az esetben is várható, hogy az események megrázzák az üzletemberek bizalmát a kormányban és nyersanyagot igyekeznek beszerezni, “mielőtt még az árak felmennének”, amint az ilyenkor történik. Ez már egymagában újabb áremelkedésekre vezethet. Elnöki Ígéret ide vagy oda, a háború kiterjesztése újabb tőkebefektetések lehetőségével foglalkoztatja a nagyipart. Ilyen körülmények között “érdemes” újabb befektetéseket csinálni. Ha a beígért idő alatt nem lesz vége a kambódiai kampánynak, mert az “ellenség” nagyobb ellenállást tanúsít, vagy mert nem találják meg egykönnyen az “ellenség búvóhelyét”, akkor természetesen a hosszabb háborúhoz nagyobb katonai költekezés lesz szükséges. A Pentagon amúgy is állandóan panaszkodik, hogy nem kap eleget és Kambódiára hivatkozva egész biztosan többet utalnak majd ki részére. A közgazdászoknak az a véleményük, hogy Nixon elnök egyáltalán nem vetette latba a gazdaságra való következményeket, amikor a kambódiai herceget kiebrudalták, az uj CIA-“kormány” nem csak azért könyörgött, hogy amerikai csapatok ve nuljanak be az országba, hanem azzal kezdte re formjait, hogy ezrével gyilkolta le az ott mindec dig békében élt vietnami népiségü polgárokat; fel vétele a szentszövetségbe már csak rövid idő kér dése lehet ezek után. Bizonyára valamennyi reménybeli szövetséges nevében szólt az U.S. kormánya, amikor “mélyei elitélte, hogy az izraeli—arab háború nem kiméit* ártatlan polgárok, közöttük kisgyermekek életé sem.” Szegény Heinrich Himmler, a haláltáborok é: a kiirtó osztagok parancsnoka már nem léphet ; szövetségbe. Pedig ő már 1944 végén beszünteti a gázosítást és égetést, hogy gyermekbarátságé bizonyítsa. De mikor az angolok elfogták, cianká lit nyelt le, nem érhette meg a nemzetközi gyér mekszeretet példátlan megdicsőülését. P. tiltása felett döntsön, de ezt a szerepet most egye dűl egy ember, az elnök tölti be. Ezen a csütörtöki napon, mikor a newyorki ki válóságok a Capitolba és a közeli szenátusi épü letbe ellátogattak, mint úgyszólván minden má; napon, a kongresszusi épület folyosóit már elárasz tották a más háboruellenes küldöttségek, főiét egyetemi diákok és más fiatalok. A Rayburn é let egyik termében a külügyminisztérium két 1 vatalnoka “tájékoztatta” a newyorki küldöttsége akik közül többen felbőszültek a hallottakon. Rö vid időn belül heves vita fejlődött ki és felháboro dott kiáltozások közepette azzal vádolták a kor mány embereit, hogy a nácik módjára viselkednél és hazudnak a népnek. Végül a kormány egyik dél kelet-ázsiai “szakértője”, Jerome K. Holloway, el vesztette türelmét és igy kiáltott vissza: “Majd ha demokrácia lesz Mississippiben, akkor gondol hatunk demokráciára Vietnamban is." McIntyre szenátor a newyorki béke-kijároknál úgy nyilatkozott, hogy 1968-ig ő maga is a “héják’ közé tartozott, de azóta részéről “pálfordulás: történt, ami nehezére esett. Már bejelentette í Cooper—Church-javaslat támogatását, de a má síkkal, mint mondta, “bajai vannak.” A newyorki neves emberek béke küldöttségé Richard L. Ottinger, Westchester-i képviselő szer vezte meg igen rövid idő alatt. Többek között je lenleg Ottinger is a demokrata szenátorjelöltségr* pályázik. behatolást elhatározta. Az elnöknek az infláció le küzdéséről szóló megnyugtató kijelentései és a indokinai háborúval kapcsolatos cselekedetei éle ellentétben állnak egymással. Ez a bizonytalansál az üzleti világban egymaga erősen megrázhatja ; gazdasági életet. Nem adnak hitelt többé az inflá ció megállításáról szóló jelentéseknek, mikor az látják, hogy a hadügyminisztérium újabb, nagyobi hadi megrendeléseket készít elő. A kormány egyik közgazdásza akasztófahumor ral mondotta: “Lehet, hogy Pierre Rinfret-nel igaza lesz.” Mr. Rinfret, newyorki közgazdász, ak nemrégen megbeszélést tartott Nixon elnökkel, : múlt héten azt mondta, ha a kambódiai helyzr tovább romlik, az “teljesen tönkreteszi az amerika gazdaságot, ahogyan azt ma ismerjük.” Romney hitel ellenőrzést ajánl NEW YORK, N. Y. — A takarékbankok évi k ferenciáján George Romney, építkezési és váró: fejlesztési miniszter ajánlotta, hogy a kormány h telellenőrzést vezessen be a pangó építkezési ipa fellendítésére. Figyelmeztette a bankárokat, hog; “ha a kormány és a privát ipar nem talál ered ményes megoldást az építkezés és városfejlesztő problémáinak megoldására, lehetséges, hogy ide vei a szövetségi kormány veszi kezelésbe a köl csönző intézeteket.” HEVES NEWYORKI SZEMÉLYEK A HÁBORÚ ELLEM Washingtonba mentek, a törvényhozókat meggyőzni A KAMBÓDIAI BEHATOLÁS ÚJABB INFLÁCIÓRA VEZET
