Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-04 / 23. szám
Thursday, June 4, 1970. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 2 HéTVéGI Ü€V€C I írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Jí vol! hazamenni... m. Hol találsz még egy országot a földkerekségen, ahol a kormányzat egyrészt tiszteletben tartja a nőnek azt a jogát, hogy egyedül ő döntse el, hogy terhesség esetén óhajtja-e világra hozni magzatát, vagy meg akarja szakítani a terhességet és másrészt minden lehetőt elkövet — bőséges anyagi támogatás és ingyenes orvosi s kórházi gondozás révén — annak érdekében, hogy az anyajelölt anyagi gondoktól mentesen élhessen a viselősség, a szülés és a megszületett csecsemő első életévének a tartama alatt? Szülőhazánk ilyen ország! A kormányzat nem áll útjában az orvosilag végrehajtandó abortusnak, ha a teherbe esett nő nem kíván az anyaság áldásában részesülni (vagy azt el akarja halasztani egy neki kedvezőbb időpontra), de ugyanakkor olyan intézményes előnyöket biztosit az anyajelölt számára, hogy az valósággal kívánatosnak találja a családalapítást. Hogy egy visszájára fordított magyar közmondással éljek: Amit a nemzet elveszít a réven (abor tus), azt visszanyeri a vámon (az anyasági segély által inspirált és támogatott népszaporulat). Ezt nevezem egészséges egyensúlynak, mert mig egyfelől lefékezi a robbanásszerű szaporodást, másfelől elősegíti a normális mértékű népesedési mozgalmat, amely a szülők szabad elhatározásával, valamint anyagi képességeivel tökéletes összhangban áll. Talán nem hívom ki magam ellen a frivo- litás vádját, amikor egy másik közmondással jel- lemzem ezt a helyzetet: A kecseke is jóllakik, a káposzta is megmarad. . . • A Fejér megyei Besnyő községben lévő “Sallai” termelőszövetkezetben tett látogatásunk, amiről Lusztig szerkesztő valószínűleg bővebben fog beszámolni, kitörölhetetlen benyomásokat hagyott bennem. Tudni kell, hogy ez a község a felszabadulás előtt egyszerűen nem létezett. Egy nagy grófi uradalom cselédjeiből és zsellérjeiből alakult a felszabadulást követőleg; ezekhez csatlakozott vagy 250 Heves megyéből odatelepitett szegényparaszt (esládostul természetesen), akik ugyanebben az uradalomban szoktak volt dolgozni, mint summás munkások, tavasztól őszig — látástól vakulásig — hosszú éveken át. Mivel a község alig több 20 évesnél, a házak mind újak, csinosak, tágasak és igényesek— jómódról tanúskodnak. Hasonlóképpen a középületek, iskolák, tanácsház, nemkülönben a klinikának is beillő orvosi rendelő szintén korszerűek. Az elnök távollétében (beszaladt a lelkem a városba az érettségi vizsgájára pont a látogatás napján) a szövetkezet titkára kalauzolt bennünket a különböző üzemekben és tenyészetekben (ő már régebben leérettségizett). Ő maga is cseléd volt a grófi uradalomban zsenge korától kezdve, miután sikerült elvégeznie az elemi iskola három osztályát . .. Igen, az egykori cselédek közül kerülnek ki a mai vezetők, akik felnőtt fővel beülnek az iskola padjaiba és szorgalmasan tanulnak, hogy minél különb vezetői lehessenek egykori cselédtársaiknak. (Érdekes megfigyelni, hogy az ily kimü- velődött egykori cselédek, noha a nyelvtan szabályai ellen sohasem vétenek és kerek, összefüggő, jól megfogalmazott mondatokban fejezik ki magukat, egy jottányit sem vesztettek el korábbi parasztos kiejtésükből, hanghordozásukból és humorukból, ami oly zamatossá, élvezetessé teszi a beszédjüket.) Ha a besnyői szövetkezetét tipikusnak lehet tekinteni, akkor nagy megelégedéssel és hálatelt szívvel állapíthatjuk meg, hogy az egykor nincstelen magyar parasztok a szociális termelési rendszerben végre révbe jutottak: emberhez méltó életet élnek, semmiben hiányt nem szenvednek és aki nem túlságosan sokat és gyakran önt fel a garatra, az csinos takarékbetéttel is rendelkezik. (Mert a jó kereseti viszonyoknak egyik — negativ — velejárója az is, hogy egyesek az alkoholizmus csapdájába esnek...) Nincs köztük ma már egy sem, SZERKESZTŐI MEGJEGYZÉS: Úgy véljük, hogy Rácz kolléga cikke nem tükrözi vissza hűségesen az amerikai szervezett munkások magatartását a háborúval szemben. A szerkesztőség véleményét ebben a kérdésben lapunk legközelebbi számában közöljük. Annak utána, hogy a Pentagon egyik legaktívabb csoportja: a CIA — a katonai kémszervezet — a talajt kellőképpen előkészítette, a Vietnam közvetlen szomszédságában fekvő Kambódiában, Lón Nol nevű generális katonai puccsal, kezébe ragadta az államhatalmat. Az eladdig semleges kis állam katonai diktátorának természetesen első lépése volt, hogy fegyveres segítséget kért az uj gazdától: a Pentagontól. Egyidejűleg — hogy el- ködösitse lakájszerepét az amerikai imperializmus szolgálatában —, vad soviniszta uszítással tömeggyilkolást kezdeményezett a Kambódiában élő majd félmilliónyi vietnami származású békés lakosság kiirtására. De ez még csak a nyitány volt. Folytatásra akkor került a sor, amikor Nixon — tulmenve az uj lakáj kérelmén—ápr. 30-i rádió beszédében hírül adta, hogy egy többezer főnyi amerikai hadsereg a nemzetközi genfi egyezmény felrúgásával behatolt a semleges Kambódia területére. Mint képmutatóan hozzátette, az uj háborús front megnyitásának egyetlen indoka az lett volna, hogy “biztosítsa a Vietnamban harcoló amerikai katonák életét”, a Kambódiában rejtőzködő ellenségtől. Szinte szószerint megismételte elődje: Johnson hazug mentegetőzését. Ez évekkel ezelőtt néhány amerikai polgár élete védelmezésének ürügyével, huszezernyi “marines” tengerészgyalogsággal szállatta meg a Dominikai Köztársaságot, hogy vérbefojtsa az ottani polgári reformtörekvéseket. De túl az átlátszó cselszövésen és Nixon ismételten hangoztatott ígéreteinek meghazudtolásán —, hogy a vietnami hadjáratot rövidesen befejezi —, sokkal súlyosabban esik a latba, hogy az uj front megnyitása kizárólagosan a Pentagon egyoldalú elhatározása volt. Nixon nemcsak a genfi nemzetközi egyezményt, hanem saját hazája: az Egyesült Államok alkotmányát is megszegte, amikor a törvényhozó szervezet: a Kongresszus megkerülésével és előzetes beleegyezésének kikérése nélkül egy semleges államot: Kambódiát fegyveresen megtámadott. Amikor tömeges tiltakozás ellenére tovább kiszélesítette a vietnami frontot. Amikor újabb véráldozatokat követel népétől, egyedül a mindenható Pentagon parancsának engedelmes- kedve. Bizonyítéka ez annak, hogy az Egyesült Államokban az eddig gondosan leplezett katonai diktatúra immár álarc nélkül jelentkezik. Hü szövetségesei: Spanyolország—Portugália, Görögország és a latin-amerikai diktatúrák számát, most már az Egyesült Államok is szaporítja. Hiába erő- sitgeti Nixon, hogy “az uj háborús vállalkozás Kambódiában, egyetlen nemzet érdekét és biztonságát sem veszélyezteti.” Megcáfolhatatlan marad, amit JOHN KENNETH GALBRAITH, “az akció a aki visszakivánná az egyéni gazdálkodást a maga néhány holdacskáján; mindenki rájött az évek során, hogy a szövetkezeti gazdálkodás a legbiztosabb, legelőnyösebb utja-módja a boldogulásnak... Ha viszont ez a szövetkezet nem tipikus, hanem a legjobbak közül való, akkor úgy tekinthetünk rá, mint iskolapéldájára annak, hogyan lehet szorgalmas munkával és testvéri egyetértéssel sikeressé tenni a szövetkezeti gazdálkodást az ország bármely részében. Mert úgy vélem, hogy ami elérhető Besnyőn, annak a megvalósítása Markotabögödén (ilyen nevű falu valóban létezik!) sem ütközik komoly akadályokba — ha a tagság körében megvan az egyetértés és a vezetőkben a hozzáértés — no meg egy kis fantázia és vállalkozó szellem. . . Nem túlzás, amikor azt állítom, hogy a mai átlagos szövetkezeti tag életszínvonala legalább olyan kedvező, mint az átlagos városi szakmunkásé és sok tekintetben még annál is kedvezőbb. Értem ez alatt a háztáji parcellán termelhető zöldség- és gyümölcsfélét, a jószág- és baromfitartás előnyeit és sok esetben a különb lakásviszonyokat. (Faludemokráciáért” egyik vezetője már jó ideje megállapított: "Megteremtettünk egy óriási katonai gépezetet. Ez most saját számlájára csinálja a háborúkat. Az elnök sem nem irányítja, még kevés« bé uralja ezt a katonai gépezetet. Ellenkezőleg, ez tartja kezében az Egyesült Államok elnökét." A majd egy évtizede folytatott vietnami piszkos háború csúfos vereséget jelentett a technika minden vívmányával rendelkező hadvezetőség: a Pentagon számára. Az uj front megnyitásával, az állítólag Kambódiában leledző ellenséges főhadiszállás megsemmisítésével próbálnák a csorbát kiköszörülni. Ténylegesen az otthoni közvéleményt félrevezetni. De maguk a hivatalos hadi jelentések kénytelenek ezt a kitalált ürügyet megcáfolni. Azt, hogy a Vietnamban hősiesen ellentálló seregeket Kambódiából irányítanák. Maga Nixon is, utólagos beszámolójában — melyet jellemző módon az AFL» CIO reakciós vezetősége előtt tartott — aklot- mányellenes akciója eredményeként csak azt hangsúlyozta, hogy “az uj fronton ötezer ellenséges katonát sikerült legyilkolni.” (Valószínűleg ezek közé számítja a kambódiai fegyveres ellenzék felkelőit is.) Még cinikusabban nyilatkozott a Pentagon becstelen akciójáról Kambódiában, Ford republikánus képviselő: “Ha sikerült háromezernél több vöröst a kambódiai betöréssel halálba küldeni, a vállalkozás máris elérte a célját.” A nyílt katonai diktatúra megnyilatkozásának, az amerikai alkotmány felrúgásának voltak azonban reménytkeltő visszahatásai is. Az Egyesült Államok polgári demokratikus rendszerének védelmezőiként felsorakozott az ifjúság. Az ország 1500 egyetemének diáksága és tanári testületé. Legnagyobb részük elkeseredetten tiltakozott a katonai, diktatúra újabb bűncselekménye ellen. Követelték messzehangzóan az amerikai katonák rögtönös visszahívását Vietnamból és Kambódiából. Mindeddig eredménytelenül. . . Azt mondhatnám, hogy a minden emberi érzésből kivetkőzött, fasizált hordával szemben megmozdult az Egyesült Államok szellemi elitjének lelkiismerete. A katonai diktatúra gázbombákkal és sortüzekkel válaszolt a tömegtiltakozásokra. Kent- ben és Jacksonban hat halott és többszáz sebesült és bebörtönzött diák a háború-ellenes megmozdulások áldozata. Amikor a katonai diktatúra folytán elhatalmasodott fasizmus ellen kiállt hősöknek kijáró tisztelettel emlékezünk meg az egyetemi fiatalságról, el nem titkolható szégyenérzéssel kell rámutatnunk a 17 milliónyi amerikai szervezett ipari munkásság bűnös hallgatására, a korrupt vezetők irányítása alatt álló szakszervezetek, munkástömegeire. Ezeknek nagy része a felduzzadt fegyverkezési iparban csak a felmenő konjunktúrát látja, de behunyja a szemét, hogy ne lássa a vietnami piszkos háborúban az általuk gyártott napalm- és ezer-tonnás bombákkal halálra perzselt, vagy izekre szaggatott hősiesen ellent- (Folytatás a 12-ik oldalon) helyen tudvalévőleg a családi ház építése kevésbé problematikus, mint a városban.) És ha ez igy van, akkor elmondhatjuk, hogy az egykori cselédek, zsellérek, summás munkások és törpebirtokosok — akik valaha a magyar agrárnépesség óriási, többségét képezték — nagyon sokat köszönhetnek a 25 évvel ezelőtt megszületett UJMAGYAROR« SZAGNAK! • Ideje már, hogy megköszönjem a Magyarok Világszövetsége nagyérdemű főtitkárának: Kárpáti Józsefnek, agilis helyettesének: Korbacsics Pálnak, valamint kitűnő munkatársaiknak: Kocziha, Ko* záry, Czidor és dr. Miklós barátainknak azt a mindenre kiterjedő figyelmet és előzékenységet, amellyel igyekeztek otthontartózkodásunkat feledhetetlenül szép és tanulságos élménnyé tenni. Hogy kellemes időjárással — egyetlen nap kivételével — nem szolgálhattak, azt nem írjuk a terhűkre .. .1 Ismétlem: jó volt hazamenni! I Rácz László: Uj katonai diktatúrák
