Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-30 / 18. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 30, 1970. Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával levélrészlet Magyarországról Az alábbi levélrészletet Bojtos József, Yonkers, N. Y.-i olvasónknak unokaöccsétől (Borsod megyéből) érkezett leveléből vettük ki, mert gondoljuk, számot tarthat olvasóink érdeklődésére. “Az igazság az, hogy ma Magyarországon mindenki nyugodtan dolgozhat és élhet, tekintet nélkül a múlt rendszerbeli pozíciójára. Börtönbe csak olyan cselekedetekért kerülhetnek emberek, amilyenekért Amerikában is börtönbe kerülnek. Azt csak rosszindulatú, vagy vak ember nem veszi tudomásul, hogy naponta sokat építettek és építenek ebben az országban. Mindjárt a legismertebb vidék Edelény és környéke is bizonyítja ezt. Ede- lény lakossága több mint duplájára nőtt a háború (előttinek. A temetőtől a bányáig beépült. Borsod és Edelény teljesen összeépült. Finke felé is telidig beépült, tiz éven belül biztosan összeépül Fűikével is. A régi Finke belterülete nem fejlődik. Egyesek csinositgatják a házukat, de állami építkezés nem folyik, úgyhogy még a finkei tanyát is megtalálná Józsi bátyám, ha hazajönne. A régi temető kereteit, ahol Lizi néném nyugszik, is csak most kezdik túllépni. Megtalálná Fülkén még a régi helyeket, csak a régi embereket nem. Edelény régi belterületének átépítése csak most veszi kezdetét. A Boldva folyót szabályozták, az Edelényen keresztül vezető kanyarokat kiiktatták és a kastélykert mellett vezették el Fülke felé, de úgy, hogy messze elkerüli a falut úgy, mint eddig. Edelény- ben is van vízvezeték, valamint a bánya többszörösére nagyobbodott. A kastélyt műemlékké nyilvánították és szépen tatarozzák éppen ezekben az években. Jelenleg óvoda, járásbíróság, ügyvédi munka- közösség, táncos szórakozóhely és néhány lakás, tehát nem börtön kapott benne helyet. Borsodszüák r>em változott, illetüe alig valamit. Ziliz meg teljesen a régi, a fonóház is, ahová .legénykorukban jártak. Semmiféle ipari bázisa nincs a falunak, tehát megmaradt “magnak.” önző dolog, de én igy örülök neki. így mindig a régi gyermekkorbeli Züizt látom, ha átmegyünk rajta. Boldváról még annyit, hogy nagyon kis fejlődést mutat, mert nincs ipari bázisa. Tófalu-Aldeb- rő-Feldebrő-Verpelét sem sokat változott, inkább csak a házakat szépítették, akiknek módjuk volt rá. Az iparvidékek fejlődnek rohamléptekben, elszipkázzák a falvak lakosságát. Sanyi Ilyen az élei HOLLYWOOD, Fia. — Megkaptuk a megígért társadalombiztosítási javítást. Igyekeztünk is azonnal a bankba, hogy beváltsuk a csekket, mert nagy' szükségünk van a pénzre. Amikor beléptem a bankba, meglepetve láttam, hogy a szokottnál is sokkal többen vannak. Vajon miért? Négy tömött Bor állt az ajtótól a falig, hol az ablakokon keresztül beváltják a csekkeket. Kissé széjjelnéztem, s mindjárt észrevettem, hogy a közönség 99%nál HA ELŐFIZETÉSE LEJÁRT, jj szíveskedjen azt rendezni az alábbi sorok ki- 1 I töltésével, hogy biztosítsuk lapunk rendszeres I t| megjelenését g : I Megújításra: $.................................................... I j Kalendáriumra: %............................................. I 1 Név: ................................................................. . * r || Cím: ................................................................. ® g 1 I Város:..................................Állam:............................................. I j Zip Code:.................. AMERIKAI MAGYAR SZÓ * 130 East lóth Street, New York, N.Y. 10003 i__________________________________________: többnek is fehér, vagy szürke a haja, s ez mindent megmondott. Öregek társadalombiztosítási csekkjeiket jöttek beváltani, azért voltunk olyan sokan. De ezen a napon több meglepetésben volt részem. Nemcsak a sok ember volt feltűnő, hanem az ott ólálkodó két biztonsági őrnek nevezett civil rendőrféle is, akik hivatalból viselhetnek revolvert, hat éles tölténnyel és akik úgy viselkedtek, hogy a közönség észrevehesse mi van náluk. Bár némán állnak, mégis azt vélik a közönséggel tudatni, hogy “próbáld csak meg, rögtön halál fia vagy”, azaz ha valaki megkockáztatná, hogy a falon túli dollárcsomóba markoljon, az csak addig él. Valahogy az emberek a dollárt annyüa értékelik, hogy nemcsak a bankot kell őriztetni, hogy meg ne lopják, hanem az embereket is őriztetni kellene, mert fényes nappal az utcán ötven centért összeverik őket. Ez mindennapi probléma. Egy másik meglepetésem az volt, hogy a mellettem lévő sorban egy fekete szemüveges férfit láttam, akit egy nő vezetett, valószínűleg a felesége. Az elejtett szavakból kivettem, hogy vietnami veterán az illető akinek nemcsak a szemeivel volt baja, hanem az idegeivel is, mert állandóan rázta a fejét. Azután megláttam egy fiatal asszonyt, három gyerekkel, a negyedik pedig útban volt, amint a sorban állt, hogy valamilyen segélyre kapott csekk • EGÉSZSéGÜGY A fekélybetegségeic Tévesek azok a nézetek, amelyek igy vagy úgy, de lényegében néhány — vagy akár egyetlen — kórtényezővel magyarázzák az emésztőszervi fekélyek keletkezését. Szokás ezt- úgy is érzékeltetni, hogy a betegség kialakulása mindig feltételezi bizonyos védekező (például ép nyálkahártya) és támadó (például sósav) tényezők közötti arány eltolódását. A beteg, gyengült védekezésü nyálkahártyán a szokásosnál kevesebb gyomorsav is lehet fekély okozója, mig ha az fokozottan savtermelő, védekezése viszont ép, egyáltalán nem jön létre elváltozás. Kísérletes vizsgálatok bizonyítják, hogy — egyébként azonos körülmények mellett is — a bőséges fehérjefogyasztás, a megfelelő mértékű vitaminbevétel, az egészséges és nyákelválasztás és különösen a nyálkahártya megfelelő erezettsége, vérellátása, valamint a gyomor és a bél sav- és nyákelválasztásának, mozgékonyságának, beidegző rendszerének ép mű ködése esetén a betegség csak igen ritkán fordul elő. A szervezet védekező rendszer annyiban elégtelen tehát, amennyiben ezek a feltételek hiányosak, vagy éppen sérültek, károsultak. Kórtényezők és “hajlam” A kórtényezők között kell felsorolnunk az ideg- rendszer fokozott izgalmi állapotát, és az agyalapi mirigy befolyása alatt működő különféle belső elválasztása mirigyek együttes, illetve elkülönült tevékenységének eltéréseit, továbbá a gyógyszerek és más vegyi anyagok behatásait is. Bármelyik ismertebb elmélettel magyaráznánk is a fekélybetegség keletkezését, mindenképpen el kell ismernünk egyfelől a megbetegedésnek olyan, korai szakaszát, amelyben a kórtényezők már hatottak, a fenti egyensúly már megbomlott, de fekély még nem alakult ki, másrészt, hogy egyeseknél a kórtényezők együttesének behatására a fekély mindig ki is alakul: “hajlamuk” van rá. A korai szakaszban, ha idejében felismerjük, tényleges lehetőségünk van a fekély kialakulásának megelőzésére, továbbá — megfelelő életmóddal és étrenddel — megakadályozhatjuk, hogy a “hajlamból" megbetegedés legyen. A betegség felismerésében egyetlen — igazán megbízható — támaszunk maga a beteg panasza. Ennek is leglényegesebb eleme a korai fájdalom és annak jellegzetessége, az időszakiság. Feltűnő jét beváltsa. A vele lévő két kis fiúcska elég pajkosan viselkedett, a kis lánykát pedig állandóan maga mellett tartotta; az anyára nem lehetett ráfogni, hogy divatosan volt öltözve, inkább szegényesen. A két kisfiú pedig bujóeskát kezdett játszani az embersorok között. Ez azután két részre osztotta a közönséget; voltak, akik vasvillaszemek- kel nézték a történeteket és látszott, hogy semmi jót nem kivánnak a gyerekeknek; mások, köztük én is, együtt nevettünk a gyerekekkel a jól sikerült játékon. Játszás közben cipőjük meglazult és minden további nélkül levetették. Az egyik sarokból valaki megjegyezte; igy ni, apátok is igy jár, mezítláb. De azért a játék ment tovább és a banképület belseje hangos volt a romlatlan gyerek kacajtól és legalább ideiglenesen mentes a dolláréhség kifejezésétől. A gyermekek anyja már közeledett az ablakhoz és úgy látszott, hogy nem sokáig lesz részünk az ingyenes mutatványokban. Azután anyjuk társaságában elhagyták a bankot, de a cipőjüket nem húzták fel, bizonyára a floridai divatot akarták tiszteletben tartani; mert itt nemcsak a hosszú hajviselet a divat, hanem azzal együtt a mezítláb járás is. Pl. a húsvéti vakációra az ország minden részéből ideözönlött egyetemi ifjúság már az utón leveszi a cipőjét és az itteni divatnak megfelelően hosszú hajjal és mezítláb érkeznek meg a kijelölt fürdőhelyre. Másnap képzeletemben láttam a két kisfiú édesapját is, amint berohan a bankba, váltig érő hajjal és mezítláb, hogy egy pár napi munkáért kapott csekkjét beváltsa és a pénzt odaadja szülés előtt álló feleségének. Kocsis Lajos — már a kezdeti időszakban is — a fájdalmaknak az étkezést követő csökkenése vagy szünetelése. Röntgenvizsgálattal csupán a már előrehaladott, kialakult állapotot lehet kimutatni. Egészséges, nyugodt életmód A betegség megelőzése érdekében célszerű a bőséges fehérjefogyasztás, a vitaminokban dús étrend, és mellőznünk kell mindazt, ami érszűkületet okoz. Nem vitatható, hogy a savtultermelés tüneteinek mérséklése első helyen áll, de mindig csak akkor, ha a beteg ezt valóban panaszolja is. Lényegében ugyanez a teendő már kialakult vagy — különösen — gyógyult, de kiujulásra hajlamos esetekben is, ha az izgalmak, megerőltetések, valamint az őszi-tavaszi időváltozás követkéz, ményeképpen jelentkező panaszokat kívánjuk megelőzni. A gyengébb, szeszélyesebb; változékoi- nyabb idegrendszerüeket ezenkívül, a lehetőségekhez képest, óvni kell a lelki sérülésektől és a testi megerőltetéstől is. A beteget rá kell ébreszteni arra, hogy izgalmai, keserűsége, kedély- és az ehhez járuló szervi megbetegedései összefüggnek fekélybetegségével, és ha ezeken legalább csekély mértékben változtat, már sokat javit állapotán. Egészséges, nyugodt életmód, sok séta a szabad levegőn, könnyed, szórakozásokkal színezett életvezetés, a gondok, összeütközések megoldása, mind megannyi feladat a beteg és a gondozás számára. Természeti változások idején (ősszel és tavasszal) különösen fontos a szeszfogyasztás és a dohányzás kerülése, illetve mérséklése, valamint a rendszeres táplálkozás, a gyomortartalom állandó biztosítása. Társadalmi méretekben jelentős a megfelelő munkahely, a pihenés és az üdültetés megelőző szerepe, a minden tekintetben egészségtelen túlterhelések felszámolása, valamint a kiegyensúlyozott, rendezett otthon megteremtése és megtartása. A szövődmények elkerülhetők Ami pedig a szövődményeket illeti azok, az idejekorán alkalmazott, megfelelő gyógymóddal, szükség esetén pedig műtét végrehajtásával elkerülhetők. A biztos siker sohasem marad el, ha mindezt, természetesen, a legnagyobb körültekintéssel, a beteg egyéni adottságaihoz, körülményeihez való, legmesszebbmenően rugalmas alkalmazkodással, megértéssel és türelemmel valósítjuk meg. Dr Lakner György SAJAT ÉRDEKEDBEN CSELEKSZEL, HA A MAGYAR SZÓT TERJESZTED!