Amerikai Magyar Szó, 1970. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 1, 1970. A TUDOMÁNY az amerikai imperializmus SZOLGÁLATÁBAN (Folytatás a 3-ik oldalról) va arról, hogy az Egyesült Államokban szélesebb kutatási lehetőségek, laboratóriumok állnak ren­delkezésükre, mint hazájukban, a háború óta el­szegényedett angol szigetországban. Még aránytalanabb a tudományos munkás stan­dardja az Egyesült Államok és Latin-Amerika még csak iparosodni kezdő országai közt. Ez az oka, hogy a legutóbbi évtizedekben Argentinéból a tu­dósok húsz százaléka vándorolt ki. Összesen több mint negyvenötezer technikus hagyta cserben ha­záját 1957 és 1965 között Latin-Amerikából, és he­lyezkedett el az Egyesült Államok ipari nagyüze­mében. (Excelsior, XII. 1, 1969.) Szülőhazánkban egy diplomás orvos vagy mér­nök kiképzése óvatosan számitva közel félmillió forint tényleges kiadást jelent. A többezer disszi- dens és kivándorolt diplomás ezt az összeget a dol­gozók értéktöbbletébó'l rabolta el hűtlenné válva szocialista hazánkhoz. Ezt a hatalmas összeget zse­belték be az amerikai ipari- és katonai tröszt tag­jai munka nélkül. Nem is szólva az ottani magyar értelmiségek munkájának kihasználásáról. Szem­mel láthatóan a tudomány gyarmatosítása nemzet­közi méretekben az U.S. kolonializmus részé­ről hasonlóan jól kifizető üzlet, mint a gyarmati extra-profit azokból az országokból, hova tőkéjüket exportálják. Á tőkés termelési rendszer szabad versenyre épült. Ebben a rendszerben az egyénre —- tehát a tudományos munkásra is — egyetlen erkölcsi sza­bály a mindenáron való érvényesülés: “aki birja marja.” A szülőhaza iránti szeretet csak annyi, mint ahogy a latin közmondás találóan mondja: “ubi bene, ubi patria” — ahol jól megy, ott van a haza. Más elbírálás alá esik azonban a szocialista or­szágból való távozás — disszidálás — szakmunká­sok és diplomások részéről. Mert ezekben az or­szágokban megszűnt az embernek ember általi ki­zsákmányolása. Mert a szocialista közösség, ere­jét tulhaladóan lehetővé tette munkás- és paraszt­rétegek fiainak, hogy a tudományos kiképzés leg­magasabb fokáig is eljuthassanak. Ezekben a szo­cialista országokban az a tény, hogy az amerikai imperializmus az otthoni szerény fizetés helyett, autót, tágas lakást és további egyéni előnyöket he­lyez számukra kilátásba, nem szabadna, hogy indok legyen szülőföldjük elhagyására. A rájuk forditott közösségi vagyon elsikkasztására. Ezt a “hazaáru­lást” marxista elmélettel, csak azzal magyaráz­hatjuk meg, hogy bár szülőhazánkban a gazdasági alap teljesen megváltozott, és a dolgozók már a szocializmust épitik, az uj szocialista társadalom “felülépitménye” mégcsak a kezdet kezdetén van. Az uj szocialista erkölcs, az uj szocialista gondol­kozásmód még csak csirájában leledzik. De az út­törők, a KISZ, a szocialista élmunkások és szocia­lista brigádok máris bizonyitékai annak, hogy csak idő kérdése, hogy az uj szocialista felülépitmény tető alá kerüljön. Addig is, reméljük, hogy a honvágy és az indo­kolt lelkiismeretfurdalás sok jóhiszemű ’56-os disszidenst arra fog ösztönözni, hogy az otthoni épitőmunkának aktiv részese legyen. Nixon kénytelen aláirni a bányabiztonsági törvényi WASHINGTON, D. C. — Nixon elnök eredetileg meg akarta vétózni a bányabiztonsági törvényja­vaslatot. Azt állította, hogy a törvényjavaslatban előirt betegbiztosítási összeg: havi 136—272 dollár, amire a bányában lévő szénpor által tüdőbajt szer­zett bányászok és családtagjaik jogosak, inflációt okoz. Amikor azonban a West Virginia-i bányászok sztrájkba léptek, követelve a javaslat aláírását, Nixon elnök megváltoztatta véleményét és kény­szerült a javaslatot aláirni, attól tartva, hogy a sztrájk kiterjed az ország minden bányavidékére. WAVAV////AW/AV.VW.,.WAWAVViVV, KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE) Miért sztrájkolnak a GE-munkások? Mrs. Midge Knauff, középkorú asszony, Con- neau, Ohioban lakik. Évek óta a General Electric üzemében dolgozik. Most már kilencedik hete sztrájkol másik 150 ezer munkatársával. A GE-munkásoknak a sztrájk eszközéhez kellett folyamodniuk, hogy bérkövete­lésüket és egyéb panaszaikat orvosolják. Például a GE vállalat kevesebbet fizet egy be­tanított, vagy szakképzett nőnek, mint a sepregető férfimunkásnak. Mrs. Knauff munkája állandó idegölő figyelmet követel. Keresete óránként két dollár és 52 és fél cent. A takarító fizetése óránként $2.65. A szakszervezet (UE) bizottsága New Yorkba hívta Mrs. Knauffot, hogy résztvegyen a GE kép­viselőivel való tárgyaláson. Midge otthagyta a sztrájkőrséget, vonatra ült és életében először New Yorkba érkezett. Ez volt az első alkalom arra is, hogy szembe kerülhetett a GE vállalat képviselőivel. A tárgyaláson elmondta: “Az üzem női alkalma­zottai már évek óta elégedetlenek amiatt, hogy a szakképzetlen férfiaknál is alacsonyabb a bérük.” “Én betanított munkás vagyok — mondta Mrs. Knauff — és munkám nagy kézügyességet igényed 92 dollár heti fizetéssel megyek haza. Órabérem $2.52v2, a sepregetőé $2.65.” “Többen kértük a sepregető munkát, de az üzemvezetőség megtagadta kérésünket, mondván: a sepregetés férfimunka.” A GE megbizottai meghallgatták Mrs. Knauff véleményét, de ragaszkodtak a vállalat eddigi ál­láspontjához — a női munkások bére továbbra is alacsonyabb kell, hogy legyen, mint a sepregetőé. “Ezekután még tisztábban látom, miért volt szükség a sztrájkra. Mondhatom, hogy a sztrájk addig tart, mig a GE meg nem változtatja munkás­ellenes magatartását.” Tripoli. — Egység jött létre az Egyesült Arab Köztársaság, Szudán és Lybia kormányfői között. A három arab állam megbizottai megegyeztek, hogy mind gazdasági, mind politikai téren azonos irányba terelik nemzetük politikáját. BÚCSÚ A HIHETETLEN ÉVTIZEDTŐL (Folytatás az első oldalról) A tőkés rendszer, elsősorban a világ legfejlet­tebb és legfelelőtlenebb tőkésrendszerének, az amerikainak garázda működése következtében ha­zánk természeti kincseit az utánpótlásról való gon­doskodás nélkül egyre rohamosabb tempóban használjuk fel. Erdőinket féktelenül irtják, a fo­lyamok, tavak vizeit felelőtlenül fertőzik. Ez a rendszer pillanatnyilag profitszempontoktól hajt­va, minden társadalmi felelősséget sutba dobva részegen tékozolja el az élet fenntartásához nél­külözhetetlen természeti javakat. Egyes tudósok számítása szerint a mezőgazdaság­ban használt mesterséges trágya (nitrátok) korlát­lan használata idővel az összes amerikai folyamok­ban és tavakban élő halak teljes kiirtásához vezet­het (a nitrátoknak a vizekbe való leszivárgása kö­vetkeztében). Néhány évtizeden belül Amerika ipa­ri gépezete fel fog használni minden belföldi ás- ványtermék-rezervát és kénytelen lesz kezét ráten­ni más világrészek ásványtermékeire. Az erdők irtása, párosulva a modern repülőgépek roppant mennyiségű oxigénhasználatával, a föld légköré­ben található és az életfenntartáshoz feltétlenül szükséges oxigénkészlet teljes kifogyásának bor­zalmas lehetőségét idézheti elő. Az emberi élet fenntartása minden egyes nap elmúltéval egyre összeegyeztethetetlenebbé válik a terv nélkül, felelőtlenül működő tőkés rendszer fennállásával, azzal a rendszerrel, amelynek szim­bóluma a pentagoni monstrum és amely külföldön a vietnami vérfürdővel, belföldön saját polgárai meggyilkolásával, a haladás és béke hívei elleni terrorhadjárattal jelzi működését. Az amerikai imperializmus igazi arculatának le­leplezése, a fekete népnek, mint forradalmi erő­nek a kiemelkedése mellett évtizedünk HARMA­DIK legnagyobb jelentőségű fejleménye az ame­rikai fiatalság hirtelen és váratlanul bekövetkezett kiábrándulása az amerikai politikai és gazdasági rendszerből. Amikor egy nemzet fiatalságának, még pedig a legjobban informált fiataloknak ilyen számottevő hányada mond elmarasztaló Ítéletet a rendszerről, akkor annak következményei szük­ségszerűen kell, hogy befolyásolják a politikai és társadalmi élet további fejlődését. Az amerikai fiatalság kiábrándulása, radikalizálódása annál fi­gyelemreméltóbb, mert nagyrészük jómódú csa­ládból származik, szüleik, tanáraik túlnyomó több­sége a rendszer hive, a sajtó, melyet olvasnak nagyrészt, a rádió és televízió úgyszólván száz szá­zalékban a rendszer szószólója, igazolója és dicsőí­tője. Hogy mindezek ellenére száz- és százezer amerikai fiatal ismerte fel a rendszer igazságta­lanságát és kezd szervezetten küzdeni annak meg­változtatásáért, csak a Hugo-i mondást igazolja, hogy AMIKOR EGY ESZME IDEJE ELÉRKEZETT, AKKOR NINCS SEMMI A VILÁGON, AMI AN­NAK DIADALÁT FELTARTÓZTATHATJA. Az amerikai társadalmi rendszer és vele együtt az egész tőkés rendszer válsága, amely a most le­zárult hatvanas években a lét és nemlét súlyos dilemmájával állította szembe az emberiséget, nagy megpróbáltatások elé állítja a lelkiismeretes, a népükért, hazájukért, az emberiség sorsáért ag­gódó embereket. Vannak, akikből mélységes pesz- szimizmust vált ki és akik már azt kezdik hirdet­ni, hogy az emberiség túljutott azon a ponton, amelyen még meg lehetett volna menteni. Ezt a pesszimizmust, véleményünk szerint, a tőkés rend­szer szívesen látja és előmozdítja, hiszen pesszi­mista emberek nem lesznek hajlandók és képesek velük szembeszállni. A haladás hívei meg varinak győződve, hogy az emberiség békeakarata és életösztcne hatal­mas és győzhetetlen erő, mely megfékezheti és véget vethet az imperializmus tombolásának. Ha egy olyan kicsiny nép, mint a vietnami négy éven keresztül sikeresen szembe tudott szállni a világ legfejlettebb hadászati monstrumával, miért ne volnának képesek a népek százmilliói hasonló sikerrel ellenállni a pentagoni mons­trumnak, kicsikarni a fegyvert a kezükből és egy uj, jobb jövő felé irányítani az emberiség haladását? A világ békemozgalmainak hatalmas szövetsége­sei vannak a szocialista államokban. A Szovjetunió és a Kinai népi demokrácia, tekintet nélkül a je­lenleg őket elválasztó politikai nézeteltérésekre, karöltve a többi népi demokráciákkal olyan politi­kai és gazdasági erőt képviselnek, amely idővel döntő módon fogja súlyát éreztetni a békéért ví­vott és vívandó elkövetkező nagy harcokban. Bízunk abban, hogy az esztendő és az évtized amelynek küszöbét most léptük át, boldogabb év és boldogabb évtized lesz, mint az, amelyet ma­gunk mögött hagytunk. De ezt nem elég kívánni. Ezért cselekedni kell. Mindenkinek ott és úgy, ahogy legjobb képessége megengedi és lehetővé teszi. Lapunk olvasóinak is számos lehetőségük van hatékonyan résztvenni e küzdelemben. Részt- vehetünk benne, amikor egy uj olvasót szerzünk lapunknak. Résztvehetünk benne a béketüntetése­ken való személyes megjelenésünkkel. Résztvehe­tünk benne, amikor anyagilag támogatjuk e küz­delmet vezető szervezeteket, éppúgy, mint a feke­te polgártársaink teljes egyenjogúságáért vívott mozgalmakat. Résztvehetünk benne, amikor ha­ladó szellemű angol nyelvű folyóiratokat és kiad­ványokat rendelünk családunk angolul beszélő tagjai száméra. Sajtónk a jövőben részletesen ad majd idevonatkozó tájékoztatást olvasótáborunk­nak. Az áldozat, melyet ily és hasonló jellegű hozzá­járulásokkal hozunk, viszonylag csekély. Az ered­mény, amit elérhetünk vele, a világ megmentése lehet. Ebbéli meggyőződésünkben kívánunk valóban boldog és békés uj esztendőt olvasóinknak, polgár­társainknak, óhazai testvéreinknek és a béke min­den hívének a világon.

Next

/
Thumbnails
Contents