Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-08-14 / 31. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, August 14, 1969. SPORTHÍREK Ferencvéros-Szombathely 2:0 (0:0) Szombathely, 15,000 néző. Vezette: Vizhányó. Hatalmas iramban kezdődött a zöld-fehér találkozó. Elsősorban a tiszta zöld mezben játszó Haladás diktálta a játékot is már az első percekben több gólhelyzetük adódott, de Rátkai, majd később Szabó S, nem tudott a hálóba találni. Az első 20 percben szinte kapufához szegezték a Ferencvárost a szombathelyi támadók. A Ferenc- város-védelem elég gyengén játszott ebben az időben, úgy tűnt, nagyonis megérezték Páncsics hiányát. A 10. percben formás szombathelyi támadás futott végig a pályán, amely később vastapsot is kapott annak ellenére, hogy Szabó S. fejesét Géczi ritkán látható bravúrral védte. Húsz perc után kissé magáratalált a Ferencváros. Kiegyensúlyozottabbá vált a játék és a budapesti csapatnak néhány gólhelyzete is adódott. A szabadon hagyott Juhász fölé fejelt, alig valamivel később Szűcs 20 méteres bombája szállt le Szarka kapujának bal felső sarka mellett. A félidő utolsó negyedórájában esett.az iram, néhány felesleges szabálytalanság is becsúszott a játékba, s ha a védelmek gyengén is játszottak ebben az időszakban, a szerencsével nem álltak hadilábon. Góllal kezdődött a második félidő. Egy ártatlannak látszó ferencvárosi támadás végén Rákosi középre iveit, a beadásra azonban bizonytalanul futott ki Szarka, s a labda kiesett a kezéből. Az ügyesen rátámadó Branikovits a labdát a hálóba sodorta (1:0). A félidő közepén váltakozva forgott veszélyben mind a két kapu, a ferencvárosiak közül elsősorban Juhász, Branikovits és Rákosi támadásszövése okozta a legtöbb gondot a szombathelyi védőknek. A 65. percben ismét egyenlitési alkalmat szalasztott el a Szombathely, amely pontrablásra készült a Ferencváros ellen. A második félidőben beállt Gangli visszaadásával Iszak tört kapura, de Bálint gólhelyzetben szabálytalanul lökte. Vizhányó játékvezető habozás nélkül 11-est Ítélt. Horváth futott a labdának, Géczi azonban bravúrosan védte a nem erős, jobb sarokra tartó, félmagas lövést. A kipattanó labdát Gangli ismét rálőtte, de Géczi ezt is a mezőnybe öklözte. Végül a befutó Iszak lövésére párducként csapott le a ferencvárosi kapus. Már-már úgy tűnt, ellaposodik ezután a játék, amikor a 75. percben a kirobbanó formában játszó Juhász a félpályáról indult el, három védőt is kicselezett, az 5-ösön azonban Pék szabálytalanul akasztotta. Az újabb 11-est ezúttal Novák lőtte és nem hibázott (2:0). Ezzel eldőlt a mérkőzés, s bár a szombathelyiek még megpróbálkoztak a gólszerzéssel, de nem sok erő volt támadásaikban. FERENCVÁROS: Géczi — Novák, Bálint, Me- gyesi — Juhász, Szűcs — Szőke 1., Branikovits, Tátrai, Rákosi, Katona. SZOMBATHELY: Szarka — Szőke, Gyarmati, Pék, Horváth — Farkas, Halmosi — Szabó S., Iszak I., Rátkai, Kulcsár. Vasas-Tatabánya 4:1 (3:0) Kedves figyelmesség a vendéglátók részéről: hangszórón üdvözölték a Fáy utcai pálya majd hatezres nézőseregét, s jó szórakozást kívántak a bajnoki mérkőzésekhez. Aztán pontosan öt órakor kivonultak a csapatok és Müncz játékvezető jelt adott az őszi idénynyitó kezdetére. Alighogy Puskás elindította útjára a labdát, a bányászcsapat centere, Törőcsik máris hátra vonult negyedik hátvédnek, s elkezdődött a Vasascsatárok és a bányászvédők harca. A tatabányai beton 23 percen át ellenállt a lelkes, de körülményesen kombináló fiatal piros-kék csatárok — elsősorban Antal és Török — próbálkozásainak. Ekkor azonban az eddig balszélen eléggé passzívan játszó Farkas behúzódott középre és helyzet- felismerése alier két perc alatt két gólt jelentett a Vasasnak. Előbb egy bal oldalról iveit labdát fejelt a jobb sarokba, utána közelről Müller átadását továbbította Géléi mellett a hálóba (2:0). Most már “kimerészkedett” a Tatabánya is, az eddigi passzív védekezésből, s változatosabb, érdekesebb lett a játék. Ám kiderült, hogy a bányászcsapatnak nem erőssége a csatárjáték, a megfiatalodott Vasas újra fölénybe került, három szögletet ért el, majd a 43. percben Puskás kitört, és 8 méterről megszerezte a harmadik Vasas-gólt (3:0). Szünet után, mind többször szóhoz jutottak a bányászcsatárok is. A sok eredménytelen rohamozás után, a 69. percben Csernai tizenegyesből javított (3:1). Ezután jobbára két egyenrangú csapat küzdött a pályán, sok mezőnyjátékkal, mígnem a befejezés előtt Puskás lövése találta meg az utat a tatabányai hálóba (4:1). A mérkőzésen nem forgott veszélyben a Vasas győzelme. Illovszky dicsérete, hogy három fiatalt is bevetett, s az együttes lelkesedése is a régi volt. A Tatabánya — nyilvánvalóan a tavaszi 0:7 hatására — védekezéssel kezdett, s ezen csak akkor változtatott, amikor már két gólt kapott. VASAS: Mészáros — Váradi, Bakos, Vidáts, Ihász — Menczel, Müller, Antal — Török, Puskás, Farkas. TATABÁNYA: Géléi — Lévai, Kovács I., Juhos — Horváth, Laczkó — Szabó, Csernai, Törőcsik, Arany, Hernádi. REJTVÉNYPÁLYÁZAT A rejtvénypályázat VIII. (utolsó) rejtvényének helyes megfejtése: BUDAPEST A szerencsés nyertesek nevét és a nekik küldött könyvek jegyzékét alább közöljük: Mary Kerekes, Windsor, Ont. Jókai: A kőszívű ember fiai. Helen Adams, Los Angeles, Cal. Szabó Magda: Zeusz küszöbén. Rose Lorenc, Adrian, Mich. Mocsár Gábor: Fekete csónak. August Gasper, Coraopolis, Pa. Szeberényi Lehel: Napsugár utca. Joseph Knerly, Detroit, Mich. Balázs Sándor: Az idegen pénz. GAZDASÁGI CSODÁK (Folytatás az első oldalról) Jött a többi csoda: Nyugat-Németországban, Olaszországban, Japánban, Koreában, legújabban Braziliában, Argentínában és több más, az U.S.-val szövetkezett, az “American way of life”-et elsajátító országban, mígnem újra igazolódott a közmondás: minden csoda három napig tart. Vagy legalább is addig, amig mögéje nem nézünk. Amig nem észleljük, mennyi nyomor, mennyi társadalmi igazságtalanság maradt mindenütt, amit a kiélesedő, egyre hevesebb társadalmi harcok is mutatnak. Amig tudomásul vesszük, hogy az U.S.-ban legalább 30 millió ember nyomorog és igen számos millió éhezik; hogy a családok felének nincs más vagyona, mint a szűkös berendezése, ócska autója, egy ötödének még ennyije sem, kétharmadának kevesebb, mint 6,000 dollárja, amibe már bele van számítva csekély életbiztosítása. Hogy a háború óta a vagyoni és jövedelmi különbségek nem csökkentek, hanem rohamosan növekedtek, amihez hozzájárul hogy — egy másik közkeletű hazugságot kell leleplezni — az adófizetés itt nem progresszív, vagyis az adókulcs nem növekszik a vagyonnal, jövedelemmel, hanem degressziv, vagyis mennél gazdagabb egy vagyoni csoport, vagyonának, jövedelmének annál kisebb hányadát fizeti adóba, sőt éppen a leggazdagabbak között vannak, akik nem fizetnek semmit. No de itt van a legfőbb gazdasági csoda országa, Nyugat-Német ország, amely a háborús vereség, pusztulás után 20—25 év alatt a világ nem-szocialista részének második gazdasági hatalma lett, pénzügyileg pedig ma valóságos diktátora a kapitalista világnak, kivitele számszerűleg majdnem eléri az U.S.-ét és kiviteli feleslege oly nagy, hogy azt sem tudja, hová tegye a beözönlő pénzt. Hogy itt mennyire élvezi a dolgozó nép a csodát, arról most beszámol a Spiegel hetilap tanulmánya, német tudósok kutatásait összegezve. Eszerint 1965-ben 2,380 német nagytőkésnek átlagban havi 50,000 dollár jövedelme volt, mig a bérből és fizetésből élők harmadának kevesebb, mint 125 dollárja; tehát az előbbiek egy nap alatt kerestek annyit, mint az utóbbiak egy év alatt. A nagyáruházak igazgatósági tagjai havi 11,000 dollárt kaptak, alkalmazottaik átlagban 250 dollárt — amit az előbbiek minden öt órában bezsebeltek. 15,000 polgárnak volt 250,000 dollárnál nagyobb vagyona, 34-nek több mint évi 2 és félmillió dollár jövedelme volt a vagyonából, összesen 170 millió. Viszont 1961-ig a német háztartások fele nem volt képes 500 dollárt megtakarítani — amennyi egy temetésre kell. Hárommillió családnak nincs mása, mint szegényes háztartása és ruházata. Azóta az ország még hihetetlenül gazdagodott, 160,- 000 millió dollárral: ebből 110,000 millió a 3 milliónyi önállónak jutott, 40,000 millió a hétszer annyi alkalmazottnak. Németországban is úgy igyekeznek e sötét képet tisztára mosni, mint itt: hogy mennyi tv-je, mosógépe, autója van az embereknek a jóléti társadalomban, ezek azonban ma már közszükségleti cikkek — és a munkavállalók ingó vagyona igy is csak 2,500 dollár volt átlagban, amiből levonandó az adósság. A kétmillió embernek pedig, akik barakkokban, kunyhókban, vaggonokban laktak és a 6 milliónak, akik közsegélyen éltek, ez sem volt. így a nagy családok oligarchiája négyszer annyit harácsolt össze, mint 13 millió munkavállaló: átlagban 167-szer többet. Hessenben 1,274 személynek az adóköteles vagyon 40%-a volt birtokában, 60%-a 41,000 polgáré volt; 5 millió lakosnak nem volt annyi vagyona, hogy adóköteles lett volna. Az egész német gazdaságpolitika 25 év óta arra irányult, hogy a gazdagoknak — akik a háborús pusztítások dacára vagyonuk jórészét átmentették — mennél többjük legyen. Fantasztikus adókedvezményekkel, leírásokkal, szubvenciókkal, köz- szállitásokkal, a részvénytársasági, tőzsdei tranzakciókat megkönnyítő rendelkezésekkel — és a vezetők annyira tudatában voltak ennek, hogy amig a statisztika részletesen kimutatta a gyümölcsfogyasztás változását és az énekkarok tagsági összetételét, a vagyoni és jövedelmi adatokat és ezek változásait eltitkolta (ahogyan a háború előtti magyar statisztika isi. Mindezen nem háborodunk fel, ez a mai társadalmi rendszerben természetes. A bőszitő az, hogy Németországban is állandóan azzal dicsőítették a vezetők a rendszerüket, hogy ott mindenkit besoroztak a jóléti társadalomba, ezzel agitáltak a választásokon, ezt hirdette a kivétel nélkül nagykapitalista sajtó. És ott is kegyes szónoklatokat tartottak a milliárdosok arról, hogy a megtakarítás a fogyasztásnak megszorítása által az egyetlen ut a jóléthez. Ezt hirdették azok, akiknek nem kellett semmiről lemondaniok, hogy a vagyonuk automatikusan egyre gyorsabban növekedjék, mert a legnagyobb igyekezettel is csak a jövedelmük egy kis részét tudták elkölteni, mint a Krupp cég örököse, akinek ugyan megvették a pénzügyi nehézségekbe került vállalatát, de évi 500,000 dollár nyugdijat biztosítottak neki, amihez' hozzájárul megmaradt milliárdos vagyonának a jövedelme. Ilyesmi van a német gazdasági csoda függönye mögött — és még sokkal csúnyábbak vannak az olasz, japán és nem utolsó sorban az Egyesült Államok gazdasági csodái mögött. És a tőkés sajtó, rádió, tv, film, templom és iskola mindenütt gondoskodik arról, hogy az emberi agy ne ismerje fid a helyzetet, ne fogja fel annak visszásságát, ne keresse és találja meg a kivezető utat. Látjuk azonban, hogy az emberi gondolkodást, logikát nem lehet örökre elsenyveszteni. “Kitör és eget kér.” M.
