Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)
1969-09-25 / 37. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD Thursday, Sept. 25, 1969, zett ezután: Capkovic veszélyesen iveit lövését tette ártalmatlanná bravúros vetődéssel. IZGALMAS BEFEJEZÉS SPORTHÍREK MAGYARORSZÁG-CSEHSZLOVÁKIA 3:3 (2:1) Gigászi küzdelemben jelesre vizsgázott a magyar futball. Idegen környezetben, hátrányos körülmények ellenére a játékosok lelkesedésükkel kiharcolták a döntetlent az esélyes csehszlovák csapattal szemben, s ez a döntetlen azt jelenti, hogy a magyar válogatott továbbra is versenyben van a csoportlehetőségért. Az eredményhez csak gratulálni lehet. KEZDŐDIK! Az idő gyorsan múlt, D.u. 2-kor busszal indult a magyar válogatott a Sparta-stadionba, ahol már egy órával a mérkőzés kezdete előtt zsúfolásig megteltek a lelátók s a 33,000 néző megvívta első nagy csatáját a 2,000 magyar turistával. Izzott, moraj lőtt az aréna, amikor a játékoskijáróban megjelentek a részvevők. .. D.u. 4 órakor óriási hangorkán, nagy taps közben kivonul a két csapat, kis bemelegítés, majd a huszonkét játékos feszes vigyázzállásban hallgatja a himnuszokat, a két csapat közt a nyugatnémet játékvezető-trió Tschent-scherrel az élen. Aztán feláll a két tizenegy. CSEHSZLOVÁKIA: Viktor — Pivarnik, Plass, Habára — Horváth, Szikora — B. Vesely, Kuna, Kvasnak, Adamec, Capkovic. MAGYARORSZÁG: Szentmihályi — Káposzta, Páncsics, Ihász — Mészöly, Szűcs — Fazekas, Gö- röcs, Bene, Dunai II, Zámbó. Megszólal a játékvezetői sípszó, kezdődik a VB- selejtező! MESTERI AKCIÓ 1:0 Még szinte meg sem kezdődött, máris “bemutatkozik” Adamec: Szentmihályival szemben szabálytalankodik. Az első percek kétségtelenül a hazaiaké. Szinte csupa fehér mezes játékost látni csak a pályán (tiszta fehérben játszanak a csehszlovákok, meggypiros felsőben a magyarok), végre mi is szóhoz jutunk, azonban Bene két akciója Viktor kezében' hal el. Majd a túloldalon az 5. percben Vesely fölé bombázik. Lassan a mieink is észrevetetik magukat. Bene mintaszerű beadására Viktor merészen ki vetődik Dunai II. elé. “Nyomnak” a hazaiak és mégis ők kapnak gólt! A 9. percben Göröcs labdájával Dunai II. szélsebesen elfut, csaknem az alapvonalra keveredik ki, Pivarnik mellett bead, s a berohanó Bene a hálóba bombázik (1:0). A váratlan gól nemt törte le a csheszlovákokat, egymás után vezetik veszélyes támadásaikat, még szerencse, hogy Zámbó és a ragyogóan harcoló Fazekas mindenhol ott van, önfeláldozóan segíti a védelmet. Remek Dunai II.—Bene akció következik a 20. percben: a nyurga balösszekötő egy pompás csel után kiugratja az újpestiek gólzsákját, de a labdavétel pillanatában már leshelyzetben van, s igy odalesz a kínálkozó alkalom. Néhány másodperccel később pedig Páncsics tart bemutatót sáncolásból: Adamec bődületes erejű lövésébe veti bele magát, s akadályozza meg a csehszlovákok gólszerzési törekvését. HAGARA EGYENLÍT A 26. perc mégis csehszlovák gólt hoz. Ártatlannak látszó “háromszögelés” a magyar 16-os előtt, Hagara Kvasnákhoz gurit, majd tőle visszakapja a labdát és a kissé elalvó védők mellett a balhátvéd kiugrik és bal lábbal Szentmihályi felett a hálóba vágja az egyenlitést jelentő gólt (1:1). Továbbra is ügyesen kombinálnak a magyar játékosok, s ennek a 37. percben meg is lesz az ered ménye. Göröcs a magyar térfélen szerez labdát, egy csellel becsapja a rátámadó Szikorát, majd néhány lépés után észreveszi hogy Dunai óriási lendülettel megindul a csehszlovák kapu felé. A válogatott kapitánya, ahogy a Megyeri utón már számtalanszor megtette, ezúttal is csodálatos labdát küld Dunai Il.-nek, az összekötőnek fel sem kell néznie, máris ott pottog előtte a pettyes labda, amit ügyesen átvesz és 10—12 méteres vágta közben lerázza magáról Plasst és tiz méterről élesen a hosszúsarokba bombáz (2:1). Már csak hét perc van hátra, tartják a labdát a magyar játékosok, s ám majdnem ráfizetnek, mert Pivarnik lövését Szentmihályi csak üggyel- bajjal tudja szögletre menteni. A beívelt labdát hárítják a játékosok és a Zámbó vezényelte ellen- támadással ér véget az első félidő. CSERÉLNEK A KAPITÁNYOK A második 45 percben Marko kapitány Hrivnik- kal kísérletezik Plass helyén. Ez a félidő kedvezően indul számukra (sajnos nem úgy folytatódik). A 48. percben Bene átjátssza Pivarnikot. Fazekashoz továbbit, aki Hrivnik mellett nagy nyugalommal vágja a labdát Viktor kapujába (3:1). Nem sokáig örülünk a gólnak. Az 51. percben Kuna elszáguld a bal oldalon, beadása középre száll. Kvasnakra senki nem vigyáz, s a második félidőben igen feljavult csatár az elmélázó Szentmihályi fölött vágja hálóba a csehszlovákok második gólját (3:2). Újabb csehszlovák csere következik: Szikorát Pollak váltja fel. Ez a váltás, no meg a gól, ismét meghozza a hazaiak harci kedvét, meleg percek következnek Szentmihályi kapuja előtt. Beszorul a magyar csapat. Szerencsére Szentmihályi most már ismét kitünően bizonyít. Soós Károly is cserét határoz el: Mészöly megy le a pályáról, Juhász áll be. A csere, úgy látszik, a magyarokat zavarja meg, majdnem gól lett a vége. A kiugró Adamec elől Szentmihályi az utolsó pillanatban vetődve szerzi meg a labdát. Az 58. percben kezezést reklamál az nézőtér ugyanis Kvasnak lövése a 16-oson belül álló Páncsics testén hal el. Lassan-lassan a magyar csapat is szóhoz jut. A 63. percben a lendületesen felfutó Ihász Fazekas élé tálal, 20 méteres lövését azonban ártalmatlanná teszi Viktor. Majd egy perc múlva Fazekas labdáját Dunai II. a felső kapufára fejeli. Egy szabadrúgás is — Horváth csúnyán ellöki Dunai II.-t — Szűcs lövése a sorfalról Bene elé pattan, de a csatárt nem kiséri szerencse. HAJRÁBAN — 3:3 Ezután, mint várni lehetett, a csehszlovákok minden megkíséreltek hátrányuk csökkentésétre. Egy ideig akcióik nem jártak sikerrel. Már csak azért sem, mert a magyar csatársor továbbra is tartotta a labdát. A 70. percben a csehszlovákok sebességet váltottak és olyan erővel küzdöttek, hogy szinte valamennyi előreivelt labdát megszereztek és nyugodtan szőhették ellentámadásaikat. Szinte percenként ívelte be a két felfutó szélső hátvéd, Pivarnik és Hagara a labdát a magyar büntető területre, de Páncsics ebben az időszakban helytállt: remekül fejelte ki a veszélyes labdákat, Ihász és Káposzta oldalán azonban sorra bontakoztak ki a csehszlovák rohamok; Ihász csak sza- báltalanság-széria után tudta tartani szélsőjét, Káposzta pedig elég ritkán találkozott a labdával. A 74. percben Fazekast Puskás váltotta fel és még ezekben a pillanatokban a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki Kuna: 8 méterről a kapu helyett a tribünre lőtt. A 76. percben egyenlített a csehszlovák csapat. Ismét Pivarnik nyargalt el a jobb oldalon. Két-há- rom magyar védőt is becsapott, majd csavartan beívelt. A nyesett labda körül óriási tömörülés támadt. Páncsics éppen csak hogy el tudta pöccinteni a labdát a ráfutó fehér mezes csehszlovák csatárok elől, balszerencsére azonban a labda Kuna elé került, aki jóvátette előbbi hibáját és éles lövése a kapufáról vágódott Szentmihályi hálójába (3:3). Nem sokkal később ismét egyenlítő gól szerzője volt a főszereplő, ezúttal azonban negativ alakítást nyújtott: Szentmihályi megszerezte a labadat, de Kuna csúnyán “beletartott” a magyar kapusba, aki rövid ápolásra szorult. Szentmihályi követkeA 85. percben óriási alkalmat hagyott ki a magyar csapat. Puskás vezetgette a labdát, magára vonta a védőket, ügyesen Dunai Il.-höz perditett, aki teljesen egyedül állt a 16-os vonalon. A bal- összekötő azonban ahelyett, hogy a kapu felé tört volna, elhamarkodottan lőtt, a labda centiméterekkel elsuhant a bal kapufa mellett. Három perccel a befejezés előtt Kvasnak gólt lőtt, de a játékvezető már korábban lefújta az akciót, mert a csehszlovák csatár a lövés előtt kézzel csinált helyet magának. Még az utolsó másodpercekben is változatos, hullámzó volt a játék, de az eredmény nem változott. • Fáj, nagyon fáj, hogy nem sikerült kivívni a magyar csapatnak a győzelmet, de mégis ez a döntetlen győzelemmel ér fel. Ha a két hátralévő világbajnoki selejtező mérkőzést megnyeri a magyar csapat, akkor még nyitva áll az ut Mexikó felé. Ilyen lelkes és önfeláldozó magyar labdarugócsapatot nagyon régen nem láttunk a pályán, s tulajdonképpen most fáj csak igazán a koppenhágai kisiklás. Miért nem nyertünk, s miért lett “csak” döntetlen? Természetes, hogy mindenki ezt vitatta. P. S. Róma. — Az ország 900,000 szervezett épitő- munkása sztrájkba lépett. Magasabb bért és előnyösebb munkaviszonyokat követelnek. ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ REJTVÉNYPÁLYÁZAT v. A rejtvény megfejtésében részvevők a rejtvény megjelenésétől számított 14 napon belül kell, hogy válaszoljanak. Ez alkalmat ad arra, hogy az ország legtávolabbi részein élő olvasóink is résztvehesse- nak a rejtvény megfejtésében. Könyvajándékot sorsolunk ki azgL- c a rejtvényt helyesen fejtik meg. öt nyertes jogosult minden esetben a dijakra. Ha több, mint öt helyes válasz érkezik be, sorsolás utján döntjük el, kik a nyertesek. A sorsoló bizottság tagjai: Dattler Lajos, Gross Paula és Fodor Nagy Árpád. Jó szórakozást, jó fejtörést! TITKOS SZÁMTAN Ebben a rejtvényben az 1-től 4-ig terjedő számokat ábrák helyettesítik. Az egyforma ábrák mindig ugyanazt a számot képviselik. Alakítsuk át az ábrákat számokká és végezzük el a ía, ám tani műveleteket. Zala J. 9 A rejtvénypályázat 2. rejtvényének megfejtése a következő: TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERŐVEL Könyvajándékot kaptak a következők: A. Adelman, California; J. Hegyi, Cleveland. 0.; Richard Batky, New York; Sig. Kocsis, Detroit, Mich.; J. Knerly, Detroit, Mich. Helyes megfejtést küldtek be még a következők: J. Cselénvi, Rose Lorenc, S. Yoó, Mrs. J. Lausche, M. Forray, S. Molnár, Helen Adams, S. Vidám, K. Farkas, L. Roth, Gál Joe.