Amerikai Magyar Szó, 1969. július-december (23. évfolyam, 27-49. szám)

1969-09-18 / 36. szám

AMERIKAS MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Sept. 18, 1969. SPORTHÍREK VÍZILABDA Olaszország-Jtigoszíávia 4:3 IDK-Magyarország 7:7, A szovjet csapat könnyen nyert A szurkolók megérzik a jó sporteseményeket és csaknem ötezer néző tekintette meg a margitszi­geti Sportuszodában a Hungária Kupa vizilab- datorna első napi mérkőzéseit. Izgalmas játékban, látványos gólokban nem is volt hiány, a közönség mégis csalódottan távozott: a magyar válogatott erejéből csak döntetlenre futotta az NDK ellen. Később az olaszok is meglepetéssel, a jugoszlávok feletti győzelmükkel rukkoltak ki. Az “előjátékot” a szovjet és a holland csapat szolgáltatta, s amint látható volt, az Európa-bajnoki cim védője különösen a harmadik negyedben mu­tatott iskolajátékkal 7:2 (1:0, 2:1, 4:1, 0:0) arányú győzelmet aratott Hollandia felett. Nagy ovációval fogadták a szurkolók a magyar válogatottat, s Bodnár már az első percben megsze­rezte az l:0-ás vezetést. A folytatás azonban el­maradt. .. Bodnár, Felkay, Konrád III. és a többi­ek idegesen játszottak, s jóformán még magukhoz sem tértek, amikor már 2:3 volt az eredmény. A szünetben Rajki Béla kapitány nyugalomra intet­te játékosait, a második negyedben sikerült az egyenlítés. Még a vezetést is meg lehetett volna szerezni, de Felkay kihagyott egy négyméterest. Gyors, változatos, küzdelmes volt a játék, mindkét oldalon szép akciógólok hullottak. Az NDK 5:3-ra, 6:5-re vezetett, azután 7:6-ra a magyar csapat. A győzelem mégis elmaradt, mert a kitünően játszó Schüler az utolsó pillanatban negyedik gólját lőt­te és igy a végeredmény: 7:7 (3:2, 0:1, 2:1, 2:3). A döntetlen eredménynek nemcsak a magyar válogatott indiszpoziciója volt az oka. Nem újság, hogy az NDK minden sportágban előretör. Ezt teszik vízilabdázói is, akik kevés húzásból gyor­san építették fel az akciókat, távolról is bátran lőttek kapura, a magyar ellentámadásoknál gyor­san visszausztak és igyekeztek a szoros emberfo­gást alkalmazni. És amire szintén kevesen számítottak: Olaszor­szág—Jugoszlávia 4:3 (1:0, 0:1, 1:2, 2:0). A meg­fiatalított olasz csapatnak (21 év az átlagos élet­kor!) sok mozgással, helyváltoztatással sikerült za­varba hozni a nehézkes jugoszláv játékosokat és megérdemelten győzték le a mexikói olimpia első­helyezettjét. RÖVIDEN Saigon. — Egy délvietnami katona agyonlőtt két amerikai tisztet, Eugene F. Smallwood ezredest és Anthony J. Broullion őrnagyot. Tette elköveté­se után öngyilkosságot követett el. • Fayette, Miss. — Letartóztatták a Ku-Klux-Klan három tagját. Azzal vádolják őket, hogy összees küvést szőttek Charles Evers, a város első fekete polgármesterének a meggyilkolására. • New York, N. Y. — Újból elhalasztották a Met­ropolitan Opera megnyitását, mert az igazgatóság és az énekesek, zenészek szakszervezete között nem jött létre megegyezés. • Washington, D. C. — A nemzeti Egészségügyi Kutató Intézmény költségvetését a Nixon-kormány 20 százalékkal csökkenti. E lépéssel óhajt Nixon elnök gátat vetni az inflációnak. • New York, N. Y. — J. Raymond Jones, New York fekete lakosainak egyik vezető demokratája John Lindsay polgármester újraválasztását ajánl­ja a szavazó polgároknak. • Detroit, Mich. — A General Motors vállalat nyilvánosságra hozta, hogy az 1970-es autók árát átlagban 125 dollárral, vagyis 3.9 százalékkal fel­emeli. • New York, N. Y. — A Mariner 6- és 7-es űrha­jókról kapott adatokból egyes tudósok arra követ­keztetnek, hogy a Mars bolygón a Földéhez hason­ló életkörülmények nem lehetségesek. • Cairo, III. — Villongások törtek ki a város fe­kete és fehér középiskolás tanulói között. A rend fenntartására 100 állami rendőr sietett a városi rendőrség segítségére. CSEHSZLOVÁKIAI HÍREK ÁTSZERVEZÉS HATÁRIDŐRE. — A Povázska Bystricai-i járási Nemzeti Bizottság az előre meg­határozott időben fejezte be szerkezeti átépítését. Egyike azoknak a szlovákiai nemzeti bizottságok­nak, amelyek a körzeti nemzeti bizottságok beve­zetésének háromszakaszos módszerével kísérletez­nek. A járásban már 26 körzeti nemzeti bizottság működik. • “EZ A HAZÁM” cimü kiállítás kezdődik október­ben a zsolnai Szakszervezeti Házban. A kiállításon az ország elemi iskolai tanulói állítják ki képző­művészeti alkotásaikat. • A LIBERECI ÁRUMINTA VÁSÁRON a kereske­delmi szervezetek eddig 80 millió korona forgal­mat — vagyis 10 millióval többet, mint az előző esztendőben — bonyolítottak le. • A KOMPLEX LAKÁSÉPÍTÉS megoldásának ter­ve szerint 1971-ben és 1972-ben Szlovákiában 45 ezer lakást építenek fel, ami az ötéves tervben építendő lakásoknak a 38 százaléka. Az építést 136 lakótelepen valósítják meg, és már úgyszól­ván valamennyi lakótelep területi tervezési doku­mentációját jóváhagyták. WASHINGTON KORLÁTOZZA A RÁKKUTATÁSRA ELŐIRÁNYZOTT ŐSSZEGET Szentgyörgyi professzor a vietnami háború folytatását okolja a szégyenteljes lépésért NEW YORK, N. Y. — “Csak annyi pénzt bocsá­tottak rendelkezésemre — mondta Szentgyörgyi Albert, Nobel-dijas tudós — amennyi arra ele­gendő, hogy két kezemmel folytassam a rák-kuta­tást. Sajnos ezt a kutató munkát nem lehet két kézzel elvégezni. Sok segédkutatóra van szükségem és kénytelen vagyok nem-et mondani azoknak a fiatal orvosoknak, akik hajlandók lennének a ku­tatásban résztvenni.” “A kétséges Rakéta Elhárító Rendszerre elő­irányzott pénz elegendő lenne, hogy a kutató in­tézetek sokaságát száz esztendőn át munkában tartsuk” — mondta még Szentgyörgyi professzor. Csatlakozott Szentgyörgyi álláspontjához dr. Llyod Motz, a Columbia Egyetem csillagásza, aki kijelentette, hogy “minden problémánkat a mili- tarizmus okozza.” iagyar mezőgazdasági delegáció az Egyesüli Államokban 1969 szeptember 16-án 6 tagú magyar me­zőgazdasági delegáció érkezett az U.S.-ba, az amerikai mezőgazdaság tanulmányozása cél­jából. A delegáció útjára amerikai cégek: Northrup King and Co., Gorstand Thomas Hybrid Corn Company, Food Machinery Cor­poration, De Kalb, Ralston Purina Co., stb. meghívása alapján kerül sor. A delegáció vezetője: Dr. Gergely István mezőgazdasági miniszterhelyettes. Tagjai: Klenczner András az állami gazdaságok fő­igazgatója; dr. Lada Lajos a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője; Tóth Lajos, a Mezőgazdasági Minisztérium főosztályvez. he­lyettese; Burgert Róbert, a bábolnai állami gazdaság igazgatója; Sárközv Péter egyetemi docens és dr. Szalóczy Bálint mezőgazdasági attache, Washingtonban csatlakozik a dele­gációhoz. A delegáció 30 napot tölt az U.S.-ban, ahol az amerikai mezőgazdaságot, főleg a kukorica és cirok termesztést, a mezőgazdaság gépesí­tését és az állattenyésztést fogják tanulmá­nyozni. A 30 napos ut során a delegáció a követ­kező államokba tesz látogatást: Iowa, Minne­sota, California, Texas, Missouri, Indiana, Il­linois és Michigan. REJTVÉNYPÁLYAZAT IV. A rejtvény megfejtésében részvevők a rejtvény megjelenésétől számított 14 napon belül kell, hogy válaszoljanak. Ez alkalmat ad arra, hogy az ország legtávolabbi részein élő olvasóink is résztvehesse- nak a rejtvény megfejtésében. Könyvajándékot sorsolunk ki azok között, akik a rejtvényt helyesen fejtik meg. Öt nyertes jogo­sult minden esetben a dijakra. Ha több, mint öt helyes válasz érkezik be, sorsolás utján döntjük el, kik a nyertesek. A sorsoló bizottság tagjai: Dattler Lajos, Gross Paula és Fodor Nagy Árpád. Jó szórakozást, jó fejtörést! VÁROSOK Induljunk el a bal felső sarokban lévő B-betüből és lóugrásban olvassuk össze a betűket. Ha helyes útvonalon haladunk végig, négy magyar város nevét kapjuk megfejtésül. Melyik ez a négy város? Zala J. • A rejtvénypályázat 1. rejtvényének helyes meg­fejtése a következő: Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. A rejtvényt helyesen fejtették meg a következők: J. Cselényi, Susanna Yoo, Maria Tóbiás, Steve Vidám, F. Paczier, A. Adelman, Farkas Katalin. Könyvet kaptak a következők: Helen Blau, New York, N. Y., Steve Molnár, New Brunswick, N. J., Helen Adams, Los Ange­les, Cal., Joe Gal, Montreal, Que. Canada, Mary Forray, St. Catharines, Ont. Canada. 12_____

Next

/
Thumbnails
Contents