Amerikai Magyar Szó, 1969. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-08 / 19. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 8, 1969. Mondták és Írták Adolf A. Berle (az amerikai kapitalizmus vezető szószólója): -— A bankok “holding company”-jai- nak (alvállalat, amely ipari vállalatokat vásárol össze, ez egyébként tilos a bankok részére) óriási tőkecsoportokba tömöríti az U.S. gazdaságát, amiket egy néhány család irányit. (Ez jórészt már rég megtörtént.) Eklund, svéd atomfizikus, az ENSZ atombizottságának elnöke: — Gyermekcipőben jár abbeli tudásunk, hogyan kell polgári célokat szolgálni nukleáris robbantásokkal. Nem tudjuk, mennyi radioaktivitást fejlesztenének. (Ismét csak a magyar “Strangelove”, dr. Teller követelte hosszú évek óta a minden meggondolás nélküli közmunkákat nukleáris robbantásokkal.) Camara, Recife érseke (többször idézem, mert ő XXIII. János pápa leghübb tanítványa): — Az U.S. által megindított “Szövetség a Haladásért” legjobb esetben hiányos fizetés az innen kapott árukért, rosszabb esetben a szegény nemzetek gazdagok általi kizsákmányolásának állandósítása. De hogy a mi társadalmi rendünk megváltozzék, ahhoz az ipari országok szociális rendjét is meg kellene változtatni. Brazíliában ez csak úgy lehetséges, ha a tisztikar belátja végletes antikommúnizmusának veszélyét és nem támogatja a gazdagokat az erkölcstelen rendszer fenntartásában. Dr. Schaefer, a kormány éhség-elleni ügynökségének vezetője: — Egy kivizsgált iskola tanulóinak 92%-a vitaminhiányban szenved; egyesek már megvakultak miatta. Ezt orvosolni lehetne, ha minden amerikai gyermekre egy cukrosrud (candy- bar) árát költenék. Alabama, Mississippi megvizsgált gyermekeinek 72%-a nem éri el a kellő test- magasságot. Vérszegénységük rögtöni gyógyítást igényel. A golyva — amit 35 éve megszüntettünk — újra terjed. Nehama Lifshitz, Szovjetunióból Izraelbe települt yiddis énekesnő: zsidó népdalai szép emlékeket ébresztettek a Szovjetunió zsidóságában a boldogabb múltról — erre a szovjet hatóságok nem számítottak. (New York Times. Csakugyan nem számítottak rá, hogy valamely zsidó visszakivánná a cári és ukrán pogromokat, a gettókat, a “golusz” nyomorát és a német “végső megoldást.” Csak Fábián Béla mondta, hogy a magyar zsidók a kommunisták alatt visszakivánják a nácikat és nyilasokat. Ezért közölte az amerikai sajtó oly szívesen leveleit; mint most Mrs. Lifshitz emlékeztetését. Brooklyn állami szenátora Albányban: — Autóbusszal szállítani a gyermekeket más iskolába nagyon elfárasztaná őket. (Albany törvényhozó testületé leszavazta az autóbusz-szállítást, ezzel megerősítve az iskolai szegregációt. Érdekes, hogy a jómódú szülők szívesen fizetik gyermekeik szállítását sokkal távolibb, “előkelő” iskolákba; akkor nem fárasztja őket.) Lau szerkesztő, Saigon: — Igaz, megsértettem a törvényt, nem jelentettem fel azt, akiről tudtam, hogy a Vietconghoz tartozik. De hogyan jelenthettem volna fel gyerekkorunk óta ismert barátomat? Egy nő írja: — A Times ápr. 13-i cikke bemutatja a milliomosok kutyáinak luxusát; az állatoknak jobb, mint az emberekkel. 0 pudli elegánsan reggelizik, az iskolások éheznek. Egy nagy kutya több húst kap naponta, hunt sok család egész héten. Ez folyik az adórendszerből. (N. Y. Times. És az egész igazságtalan társadalmi adórendszerből.) Egy másik levél: — Őszinte nemzeti gyász volt Eisenhowerért. Ugyanazon a héten 222 fiatal amerikai esett el Vietnamban. A gyászt mindaddig folytatni kellene, amig fiaink ott a távolban meghalnak. A SZENÁTOROK MEGDÖBBENNEK A WASHINGTONI NYOMOR LÁTTÁN Kifogyott a töltény PATKÁNYFÉSZKEK A FEHÉR HÁZ KÖZELÉBEN Unalmas ismétlésnek hangzik talán az amerikai nyomorról Írni. Már számtalan újság és folyóirat számolt be erről a kérdésről közvetlen riportokban és a kormányhatóságok hivatalos jelentéseiből. De ez a probléma újból és újból előtérbe tolakodik, mert a nyomor egyre elterjedtebb, állandó jelenséggé vált; az eddigi nyomorenyhitő programok siralmasan elégtelennek bizonyultak. A főváros, Washington kellős közepén meghúzódó nyomortanyákat nemrég szenátorok keresték fel, hogy saját szemükkel győződjenek meg a leg- nyomoruságosabb szegénységben élők helyzetéről. Nem volt kellemes látványban részük. Alig rövid 15 utcasaroknyira a Fehér Háztól az elhanyagolt, szennyes utcák, házak, patkányok által megszállott lakások, reménytelenségben élő emberek szomorú világa uralkodik. Reggel az iskolás gyermekek sokszor üres gyomorral indulnak el otthonról és a nincstelen öregek magányos odúkban, gyakran pinceszobákban húzódnak meg. A hámlott vakolatu férges lakásokban, melyeket rothadt gerendák tartanak fenn, a családok kicsije-nagyja kását és talán hulladék csontból főzött levest eszik vacsorára. Már kora hajnalban sorbaállnak a szegények az élelmiszer jegyekért, melyek 2 dollárba kerülnek s melyekért egy hónapig ingyen kapnak eledelt a közeli boltban. A szenátorokat nagyon megrázta, amit a nyomortanyákon láttak és úgy a republikánusok, mint a demokraták felháborodva követelték, hogy a kormány terjessze ki a szegények házépítésére és ellátására irányuló programját. Walter E. Washington, a főváros fekete polgármestere vezette őket végig a nyomornegyeden és megjegyezte: “Ez az, amiről már régen beszéltünk, de eddig még senki sem hallgatott ránk.” A szenátorok megígérték, hogy ezúttal tesznek is valamit. A kormány egyik specialistája, egy gyermekorvos, felhívta figyelmüket egy kétéves kislányra, akiről könnyű volt megállapítani, hogy elégtelen táplálékot kap. A kislány 11 gyermek közül a legfiatalabb; apa nincs a háznál és a segélyen élő anya alig tudja előállítani a betevő falatot. Egy másik, 14 gyermekes családban az anya a családfenntartó. 50 dollárt keres he- tenkint, mint háztartási alkalmazott és egy idősebb fia is valamennyivel hozzájárul a költségekhez, de a nyomorúságos lakás bére 195 dollár egy hónapra. Vannak olyan szegények is, akik még a 2 dollárt sem tudják megfizetni az élelmiszer jegyekért. A nyomortanya közepén, két templom termében, kiéhezett öregek mohón fogyasztották a meleg ebédet, amit a templom ingyen ad nekik. A newyorki episzkopális egyház a múlt évben 15.000 dollárral támogatta ezt a programot, de ez a pénz már elfogyott és a népjóléti kiutalásból is nagyon kevés maradt meg. Ha az is elfogy, nem lesz, aki a szegény öregeknek enni adjon. Walter F. Mondäne, Minn. dem. szenátor azt mondta, meggyőződött róla, hogy “ezren és ezren éheznek az ország fővárosában,” amit szégyenletesnek tartott és ugv vélekedett, hogy azt a pénzt, amit a rakétaelháritó rendszerre szánnak, jobb lesz, ha a szegények élelmezésére fordítják. Charles H. Percy, 111. rep. szenátor is úgy nyilatkozott, hogy meg kell fordítani a sorrendet. Jacob K. Javíts, N. Y. rep. szenátor, aki a város “lower East Side“-ján nőtt fel, összehasonlította a Washingtonban látottakat az ő szegény ifjúsága lakóhelyével és szomorúan mondotta: “Itt csak reménytelenség van. Nekünk volt reményünk, mindenáron ki akartunk onnan szabadulni. De itt csak sötét alagút van, melyből nincs kiút, nem világit a végén a remény mécsese.” Nixon elnök pedig — hogy minél több jusson a vietnami háborúra, az ABM hálózatra és a kifinomult fegyverkezés mindennemű fajtájára — úgy igyekszik csökkenteni a költségvetést, hogy megnyirbálja, redukálja és szigorítja a szegényeknek szánt eddig is elégtelen összegeket. Aesopus meséje A “Farkas és a bárány” meséje jut eszünkbe, amikor olvasunk arról, hogy mi történt a Szenátus Külügyi Bizottságának ülésén. Amint tudjuk, a farkas a folyó felső folyásánál állt és odakiáltott a báránynak, aki a folyó alsó részén álldogált: “A viz zavaros, mert megzavartad azt.” A szegény, ártatlan bárány igy válaszolt: “Hogy zavarhattam volna meg én a vizet, amikor te állsz feljebb és a viz lefelé folyik?” “Nem fontos, hogy a viz merre folyik — válaszolt a farkas — csak az a fontos, hogy megzavartad a vizet.” S erre felfalta az ártatlan bárányt. Nixon hadügyminisztere, Laird, a Szenátus Külügyi Bizottsága előtt tett vallomásában mondotta: kikértük az elnök Tudományos Tanácsadó Bizottságának 21 tagja véleményét, mielőtt elhatároztuk volna az ABM-rendszer felállítását. Nixon elnök március 14-én hozta nyilvánosságra a kormány döntését az ABM felépítéséről. A hadügyminisztérium megbízottai pedig március 17—18-án tartották konzultatív ülésüket a Tudományos Tanácsadó Bizottság tagjaival. ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐI A legnagyobb hősök akcióképességét is megszünteti az ilyesmi. Erről tudósit most a nyugatnémet “tartományi igazságügyi hatóságok központja,” Ludwigsburgban. Minden német tagállamnak külön bírói igazgatása van, ezeknek központi szerve a fenti s ez gyűjti össze a nácikorszak bűneinek és bűnöseinek adatait, hogy azok alapján az egyes tartományokban az eljárást megindítsák. Ezekről állandó vita folyik a német közéletben, a jobboldal beszüntetésüket követeli elévülés címén, de a világ közvéleményének nyomására ez nem történt meg. Most az év végével lejár az uj eljárások megindításának határideje és a ludwigs- burgi központ arra hivatkozik, hogy még tiz évre elláthatja a bíróságokat ilyen bűnügyekkel, amiket ha nem indítanak meg, olyan bűntetteknek az elkövetői büntetlenek maradnak, amilyenekre a Központ példákat hoz fel, mint: — A zsidó cipész kibújt a gettó kerítése alatt, kezében foltozott cipőkkel. A német csendőr ráemelte géppisztolyát, agyonlőtte. Négy kisgyermeke kirohant, sírva borultak apjukra, a csendőr halomra lőtte őket felette. — Egy megsemmisítő különítménynek szorgalmas munkája után kifogytak a töltényei. De a német találékonyság segített: a zsidóknak be kellett ugraniok az árokba, fejüket annak szélére fektetni, hogy azt a csendőrök fejszével szétverhessék. Egy anyának maga elé kellett tartania kétéves kisdedét, hogy a német vitéz szétverje annak koponyáját; azután az anyáét. — Felcsengenek bennem egy magyar barátom szavai: egy járőrt vezetett Ukrajnában, s egy kunyhó előtt a nagymama és unokái kenyérért könyörögtek. Egy vitéz katonája — mielőtt a barátom hátranézhetett volna — felemelte géppuskáját és sorra agyonlőtte őket. Nyilván ez a vitéz szidta azután leghangosabban a szovjet katonákat Budapesten 1945-ben és 1946- ban. Cs. hit 111111 i ....... im pulin Iliim mi— mii i■miini n miiiw A/YNGRäKAI y Published weekly, except 2nd & 3rd week in July by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AE 4-0397. Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 21, 1879, at the P.O. of New York, NY. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült .Államokban és Kanadában egy évre $10.00, félévre $5.50. Minden más külföldi ország- ba egy erre 12 dollar, felevre $6.50^ ■
