Amerikai Magyar Szó, 1968. július-december (22. évfolyam, 27-49. szám)
1968-09-12 / 35. szám
Thursday, September 12, 1968 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD JL Megtalálták Magyarország legrégibb harangját A Komárom megyei Uny község nevezetessége mostanáig az volt, hogy az 1830-as években — a Pesti Hírlapban megjelent cikkei munkadijából — itt vásárolt magának földet Kossuth Lajos. E lcözség most újabb — igen jelentős — történeti emlékkel gyarapodott. Határában a közelmúltban, mélyszántás közben felszínre került egy majdnem ép bronzharang. A harangon, amelyet az esztergomi múzeumba szállítottak, feliratot, évszámot nem találtak. Szakértők szerint a ma is érces hangú harang készítési kora a XII. századra tehető. így tehát az unyi traktor Magyarországnak legrégibb harangját hozta napvilágra. Feltehető, hogy Magyarországon öntötték; első hazai harangöntőnknek, Henrik mesternek nevét 1240-ből említi egy pesti oklevél. Gzetz János-ufca Buenos Airesben A Buenos Aires-i polgármester rendeletére utcát neveztek el Buenos Airesben Czetz János 48-as honvédtábornokról. Az elnevezésre a tábornok argentínai érdemeinek elismerése alapján került sor: ő alapította az argentin hadiakadémiát és a katonai földrajzi intézetet. Az utcaelnevezést ünnepélyes emléktábla-avatás követi a közeljövőben.. Egy régi emigráns ajándéka az óhazának Világ Miklós, régi emigráns, egy londoni képkereskedő cég tulajdonosa április 4-e előestéjén levglet irt Incze Jenőnek, a magyar londoni nagykövetnek, s a felszabadulás emlékére a magyar nemzetnek ajándékozott* egy értékes, csaknem 300 éves térképet, amely a törökök kiűzése, Budavár felszabadulása idején készült. A nagyméretű, meglepően pontos térképet 1686- ban Rómában készítette el Giacomo Cantelly, II. Ferenc modenai herceg udvari geográfusa. Sok helység nevét magyarul, illetve szlovákul, legtöbbjét azonban lattnul vagy németül tünteti fel a t-érkép. Például Óbuda neve Alt Offen, Debrecent pedig Debrecim néven olvashatjuk. A Csepel- szigetet Szent Margit-sziget felírás jelzi, de északi csücskén jól látható “Csepel” község neve. A Balatonkörnyékén az olasz geográfus nagy- kiterjedésű területen tünteti fel az akkor még le nem csapolt hatalmas mocsarakat. Magyarország neve a jelenleg használatos Ungheria helyett “L’ Ungaria” alakban ékeskedik a díszes térkép sarkán. A szerző a mértékegységet olasz, magyar és lengyel mérföldben tünteti fel. MOHÁCS Ez a csendes, álmos Duna parti városka — mondják a helybeliek — most* van ébredőben. A felszabadulás óta eltelt első két évtizedben ugyanis alig fejlődött, alig változott. Az utóbbi két-há- rom év során kezdett átalakulni, igazi várossá válni. A Pécsről vonattal vagy autóval érkezőket vadonatúj városnegyed fogadja. A Pécsi ufc és a Kossuth Lajos utca szögében négy emeletes — panelból készült — modern házak sorakoznak. Ezek a város legnagyobb, legmagasabb lakóépületei. Ide települtek, többek között azok a családok, amelyek partmenti házacskáit a Duna-töltés megerősítése miatt lebontották. S itt kaptak majd uj otthont a közeli Bólyi Állami Gazdaság megszűnő pusztáinak lakói is. A város másik nagy “országutján” — a Dunán — érkező látogatókat nem kevésbé uj kép fogadja. Közvetlenül a folyóparton áll az ország legkorszerűbb farostlemez-gyára, s jövőre ugyanilyen, ugyanekkora gyáregység telepítését kezdik meg mellette. A gyár közelében — egyik felől — a Pécset vízzel ellátó 40 kilométeres vezeték vizkiemelő müve, más felől az uj komlószáintó üzem emelkedik. A hajó- és a csónakkikötő közötti részen, a volt Harczi-ház helyén, épül a halászati szövetkezet emeletes, teraszos halászcsárdája. Szemközt — a szigeten — pedig “csónakklinikát” állítottak fel, ahol vizijármüveket építenek és újítanak fel. A város belső képe is megujulk Az utcákon hosszú árkok és földhányások jelzik, hogy — öt- Ven éves huzavona után — megkezdték a városi vízvezeték építését. A Béke (korábban Korona) szálló előtti Szentháromság szobrot a megnövekedett forgalom miatt áthelyezték a város egyik nyugalmasabb pontjára: aBarátek temploma mellé. A szállodával átellenben modem üzletház épült: a Duna Áruház. A központi parkban, a hősi emlékmű mögött, áll az uj mozi — a több mint négyszáz személyes Kossuth filmszínház. (Ez ma az ország legkorszerűbb filmszinháza.) Egyben kulturális központ is: emeletén klubok, előadótermek és képzőművészeti kiállítások rendezésére alkalmas helyiségek sorakoznak. A farsang-végi busójárás ma már nemzetközi hirü ünnepe a városnak. Az idei busójárás alkalmával hat méter magas — totemoszlophoz ‘hasonló — busószobrot avattak a Kolo téren. Közelében van a város legérdekesebb vendéglátó helye a Török presszó. A muzeum egykori épületében,a boltíves helyiségekben, törökös hangulatú kávézót alakítottak ki: korabeli vagy azt* utánzó bútorokkal és tárgyakkal rendezték be. A Kanizsai Dorottya Muzeum uj épületbe költözött — a Tolbuchim (korábban Szentháromság) utcában kapott végre méltó helyet. Fejlődik a város viziélete is. A csónakklub, hosszú pangás után, ismét elevenen működik és versenyeket rendez a Dunán. A szigeten levő hosszú homokpart, amelyet némi túlzással “Ezüst* part”-nak kereszteltek el a mohácsiak, végn vár* rosi színvonalú fürdőhellyé válik. A szigeti kompkikötőtől délre elterülő partszakaszon üdülőfalu kezd kibontakozni. Az idei tervek között uj fürdőkombinát, kemping, csónakházak, családi- és társasüdülők építése szerepel. Valószínűleg teljesül a város lakóinak régi kívánsága: hamarosan für* dővárossá nyilvánitják Mohácsot. Az első sikeres szívbillentyű-átültetés Magyarországon Dr. Árvái Attila fiatel budapesti szivsebésa április közepén sikerrel hajtotta végre a Magyar- országon első természetes szívbillentyű átültetést. A páciens egy 17 éves fiú volt, akinek napjai — az orvosok véleménye szerint — a műtét nélkül meg lettek volna számlálva. A nyolc órás műtéti alatt a beteg aorta-billentyűjét részben emberi, részben állati eredetű billentyűvel helyettesítették. Dr. Árvái szerint ez a kombinált eljárás —- amelyből eddig csak nagyon keveset* végeztek az egész világon — azért látszik megfelelőnek, mert csökkenti annak veszélyét, hogy a szervezet kilöki magából az idegen testet. Az operált fiú állapota 10 nappal a beavatkozás után teljesen kielégítő volt. Magyarországon eddig mintegy 200 esetben végeztek mesterséges szívbillentyű- behelyezést (amikor műanyaggal pótolták a beteg részt), de ez volt az első természetes átültetés. Eltűnik az Aranyember szigete A Duna legszebb és legfélelmetesebb szakaszai a Zuhatag. A legnagyobb magyar, Széchenyi vágatott itt Utakat a sziklák és zátonyok világában, s tette végig hajózhatóvá a folyamot. A hajók azonban még ma is csak cammogva, rendkívüli óvatossággal juthatnak át a Széchenyi utón, s 9 szakaszon a kormánykereket zuhatagi kormányosok veszik át a hajósoktól. A hajók csak nappal közlekedhetnek. Európa egyik legnagyobb építkezésének szitt" helye'most ez a Dumrszakasz; a környék parti községei elnéptelenedtek, s hamarosan tenger önti' el a települések házait, utcáit. Jugoszlávrománi együttműködéssel hatalmas erőmüvet építenek, s a Duna vizszintjét körülbelül 35 méterrel meg" emelik. Az épitkezés költsége mintegy 400 millió dollár, de az olcsó vízenergia körülbelül négy év alatt megtéríti e kiadásokat. Ez a hatalmas erő' mü évi mintegy tizmilliárd kilowattóra energiát termel majd, csaknem annyit, mint Magyarország jelenlegi összes erőmüvei. A két parton összesen tiz községet és egy vá<* rost borit majd el a viz, a folyam pedig szinte ten* tengerré szélesedik, s éjjel, nappal hajózható lesz. Kiköltöztek már Jókai “Aranyember”-ének szigetéről, Ada Kalehról is a lakók, s ez a töröld időkből visszamaradt “miniország” örökre eltűnik a hullámsirban. Megszámozzák a sziget nagy erőd- rendszerének tégláit, köveit, s a legrégibb üzlete* két, házakat Turnu Severin mellett rakják majd újra össze, muzeális emléknek. • Larsen-Nielsen lakóházak Budapesten. Budapesten tető alá került az első olyan lakóház, amelyet a Dániából importált Larsen-Nielsen rendszer rü házgyár termékeiből szereltek össze. Idén a magyar főváros második házgyárának termékeiből több mint 900 lakást építenek. LEGÚJABB SPORTEREDMÉN YEK FTC—Honvéd 1:0 Újpesti Dózsa—MTK 2:1 Szombathely—Dunaújváros 1:0 Tatabánya—Pécs 3:2 Vasas—Szeged 1:0 Egyetértés—Videoton 2:0 Győr—Diósgyőr 4:2 Salgótarján—Csepel 1:0 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Újpesti Dózsa ................ 33 pont 2. FTC ................................ 33 pont 3. Vasas.............................. 32 pont 4. Honvéd .......................... 28 pont ÉPÍTKEZÉSEK ÓZDON Ózd uj városrészében, a Béke telepen a tervek szerint hét toronyházat építenek majd. A második épület nemsokára elkészül.