Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-22 / 8. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ -» HUNGARIAN WORD 1 Thursday, February 22, 1968 Mr. Wilson kezd visszatáncolni... Mindenekelőtt egy kis magyarázattal tartozom az olvasónak csaknem kéthónapos némaságomért. Persze felhozhatnám, hogy hihetetlenül sok a dol­gom és cikkirásra nem jut időm (ez sem volna va­lótlanság!), de nem ez a legfőbb oka Írásaim elma­radásának. Az igazi ok az, hogy mivel az utóbbi hó­napokban majdnem minden cikkem a vietnami tra­gédiáról szólt, okom van feltenni, hogy az olvasók már torkig vannak ezzel a témával, s joggal felvet­hetnék a kérdést: ez a Gross olyan témaszegény, hogy mindig ugyanazt a nótát fújja?! Nem tud a szerencsétlen flótás összetákolni egy valamirevaló cikket valami másról?! Megvallom: nem tudok! Amig ez a szörnyű vér­ontás folyik Vietnamban; amig ott az ártatlanok tízezrei hullanak, mint ősszel a legyek (s ezek közé sorolom a mi pelyhedző állu fiataljainkat, akiknek legtöbbje ártatlan abban, hogy kormánya mundér­ba öltöztette és a földgömb másik oldalára paran­csolta őket, hogy ott öldököljenek és pusztítsa­nak!); mondom: amig ez a barbár háború véget nem ér, képtelen vagyok másra koncentrálni a fi­gyelmemet. Akinek tehát ez az ominózus téma már a könyökén nő ki, az hagyja abba az olvasást ezen a ponton, mert az alantiakban ismét csak Vietnam­ról lesz szó... Én ennél fontosabb problémát nem ismerek e pillanatban. . . C-K9 Köztudomású tény, hogy az Angliában kormá­nyon lévő munkáspárt parlamenti képviselőinek legalább a fele viharosan ellenzi és elitéli Wilson kormányelnök gerinctelen LBJ-támogató magatar­tását a vietnami kérdésben. Ami pedig Anglia népét illeti, bízvást mondhatjuk, hogy annak a túl­nyomó többsége kárhoztatja és világraszóló bot­ránynak tekinti az Egyesült Államok vietnami had­járatát. Ez azonban eddigelé nem tartotta vissza Wilsoht attól, hogy Johnson elnök könnyelmű ha­zárdjátékában a helyeslő kibic szerepét töltse be. Egészen a legutolsó napokig minden tekintetben támogatta a johnsoni vonalvezetést — saját párt­jának és saját népének a felháborodott tiltakozása ellenére. Úgy látszik azonban, hogy a legutóbbi vietnami fejlemények Mr. Wilsont egy kissé meghökkentet­ték — mint ahogy bámulatba ejtették az egész vi­lágot! — és most kezdi belátni, hogy az amerikai győzelem távolról sem olyan biztos, mint ahogy azt 6 képzelte, hiszen ime: a legyőzöttnek, tönkrevert- nek hitt Vietcong-harcosok és észak-vietnami baj­társaik olyan megújult erővel és csodálatos lendü­lettel mentek támadásba, mintha számlálatlan had­osztályok állanának mögöttük, amelyeknek az 500 ezer amerikai és a 6—700,000 saigoni, délkoreai és más “szövetséges” katona meg sem kottyan... Ez a hihetetlen látvány késztethette a Washing­tonban vizitelő Wilsont, hogy eddig feltétlen támo­gatását némiképpen módosítsa, még pedig olyan­formán, hogy "ma hajlandó LBJ-vel egy utón ha­ladni (to go along with him), de csak a san-antonio-i beszédben foglalt pontok alapján és csak abban az esetben, ha a további eszkalációtól tartózkodni fog, de hogy holnap vagy holnapután is támogatni fog­ja-e, az teljesen a körülményektől függ.” Wilson ezzel a kijelentésével jószerint kinyitotta a hátsó kiskaput, amelyen keresztül kisurranhat ebből a módfelett kényes helyzetből, ha nagyon szőrit a csizma—ábrázatvesztés (loss of face) nélkül.'.. Már ez is valami! De ami ennél is súlyosabban esik a latba, az a következő rövid párbeszéd volt a “Face the Nation” televíziós interview-programon: KÉRDÉS: Amint tudja miniszterelnök ur, hire járja, hogy vietnami parancsnokságunk javasolta, hogy a veszedelemben lévő khénsánhi tengerész- gyalogos sereg védelmében taktikai atombombát használjunk a fenyegető észak-vietnami egységek ellen. Mi a véleménye erről? FELELET: That would be sheer lunacy! (Az me­rő őrültség volna!) KÉRDÉS: Ha az amerikai parancsnokság alkal­mazná a taktikai atombombát, az Ön kormánya el­különítené magát (dissociate) az amerikai kormány­EDITORS SEND URGENT APPEAL FOR PEACE TO PRESIDENT LYNDON D. JOHNSON A group of editors of the American Foreign Language Press a few days ago sent an “urgent appeal for peace” to President Lyndon B. Johnson. A number of additional editors are expected to add their names to this appeal. Full text of the let­ter to President Johnson follows: “We, the undersigned editors of the American Foreign Language Press, are greatly alarmed and deeply concerned about the escalation of the ag­gressive war in Vietnam. The resulting loss of life and the untold sufferings of the people, the in­discriminate bombing raids on North Vietnam and the barbaric use of the napalm bomb has aroused the deepest indignation of all the peace-loving people everywhere, thus alienating the friendship and good will of humanity toward our country, the United States of America. Also, the war in Viet­nam intensifies the fears of all mankind, who rightly believe that the present conflict brings ever closer the dire threat of a global war with its inherent danger of nuclear annihilation. “In the last Presidential elections of 1964, the American people, by an overwhelming vote, gave their full support to you, based on their belief in your promises of ending the war in Vietnam and of bringing peace to that unfortunate country. We, having confidence in your solemn promises, also supported your through the medium of our news­papers. By special articles and editorials we urged our readers to vote for you in the then impending 1964 elections and supported your candidacy in every possible way. “The war in Vietnam, with its $2.5 billion monthly expenditure, is a many-sided blow against the economic well-being of the American people, against the implementation and furtherance of Civil Rights legislation and severely curtails the proliferation of the anti-poverty program so loudly heralded by your administration. As a natural end result of events, the war in Viétnam has brought in its wake heavier tax burdens, increased cost of living, inflation, stoppage of ghetto and slum clearance. The revolt of the Negro masses in more than 100 cities over the past years Jjmon- strates that the domestic problems demand prior­ity attention. “By your constant and unyielding stand against ending the war in Vietnam, you have given aid and comfort to the most rabid, jingoistic, racist, anti-labor and to a host of other ultra nationalistic reactionary elements in our country which, at present, are feverishly at work to undermine the Constitution and the Bill of Rights, with the open support of the powerful anti-democratic and labor- hating military-industrial complex now riding high in the driver’s seat. “History has proved that national liberation struggles cannot be subdued by the forces of mili­tary might — especially those imposed by foreign interventionists. “We believe there are perspectives for the peaceful solution of the war in Vietnam and for the establishment of a durable peace throughout the'world. To achieve this aim, we urge you to or­der the immediate cessation of all bombings irr North Vietnam, the withdrawal of all American troops from South Vietnam and the initation of ai negotiated peace based on the terms of the Geneva Agreemen of 1954. -3 “This,, in our opinion, and we believe in thd opinion of the great majority of the Americafi people, serves the best interest of our country and the whole of humanity.” Signatures follow: James Lustig (Amerikai Magyar Szo) Max Kurz (The German American) Emil Senuk (The Ukrainian-American) Leon Tolopko (The Ukrainian News) Anthony Bimba (Laisve) Vahan Ghazasian (Lraper) Victor A. Yakhontof (Russky Golos) Chas. Musil Pa'ul Novick (The Morning Freiheit) John Berzman (Uus Ilm) Minden kifogás 1 jó az autógyárosok részére, hogy az uj autók árit egyre magasabbra emeljék. Most, hogy a törvény kötelezi őket arra, hogy minden 1968-as autóba védő-öveket szereljenek be, azzal a kifogással, hogy a termelés drágább lett, az autók árát 23—32 dollárral felemelték. Walter Mondale, Minnesota szenátora vizsgálatöl követel a kormánytól a védő-övek beszerelési költ­ségeinek megállapitására. Véleménye szerint ac nem kerül többe, mint öt dollárba autónként. Oakland. — Lövöldözés volt rendőrök és néger ifjak között. Nem tudjuk, hogyan történt, a rendőr­ség szerint a civilek bűnösök. Mindkét részen sebe­sülések voltak, az egyik ifjút, Newton nevűt haslö­véssel kórházba szállították. Nem akarták felvenni, nem volt tagja a “Hospitalization Plan”-nak, de életveszély miatt végül ágyba fektették. És bizton­ság okáért a haslövéses sebesültet az ágyhoz lán­colták. tói a vietnami kérdésben? FELELET: Most definitely! (A leghatározottab­ban!) Most az egyszer Mr. Wilson fején találta a sze­get: csak őrült agyban születhetik meg az a gondo­lat, hogy a világ leghatalmasabb hadereje — a csú­fos vereségtől való félelmében! — a legborzalma­sabb fegyvert vegye igénybe a nálánál sokkal ki­sebb létszámú és felszerelés dolgában összehason­líthatatlanul gyengébb szabadságharcos egységek­kel szemben és ezzel az eszeveszett lépéssel ment­hetetlenül megindítsa a harmadik világháborút, amelynek felmérhetetlen rémségeiből Hirosima és Nagasaki nyújtott a világnak egy igen parányi íze­lítőt. Én persze egy jó lépéssel továbbmennék, mint a kormányelnök ur és “merő őrültségnek” minősíte­ném minden fajtáját az amerikai hadviselésnek, amely egy nekünk sohasem vétett nép ellen folyik és amely ma: ennyi pusztítás és mészárlás után egy hüvelykkel sincs közelebb a “céljához,” mint a kezdet kezdetén volt. Merő őrültségnek kell ne­vezni azt a fajta beavatkozást, amely sivataggá va­rázsolja azt az országot és megtizedeli, megnyomo­rítja azt a népet, amelynek a megvédése az egye­düli ürügye a félelmetes amerikai hadigépezet je­lenlétének. Hiszen ha ez a hadjárat továbbra is [ ilyen mederben folyik, vagy teljesen kipusztul a megvédeni való délvietnami nép, vagy pedig éppen ez az agyonvédett nép fogja követelni, hogy az amerikai védőangyalok takarodjanak ki az országá­ból, mert el sem tud képzelni egy olyan ellenséges támadó hadsereget, mely ebben az országban na­gyobb kárt és rombolást okozhatna, mint ezek a barátságos védőbajnokok. . . Jólesett hallani Mr. Wilsontól, hogy Anglia nem hajlandó támogatni az amerikaiak vietnami hadjá­ratát, ha a washingtoni kormány további eszkalá­cióhoz folyamodik. Éppen egy órával ezelőtt hallot­tam a rádión, hogy az elnök ur újabb 10,500 ame­rikai katonát röpít Vietnamba (nyilván a “szoronga­tott helyzetben lévő”, körülbelül 1,200,000 főnyi “szövetséges” hadseregnek az alig 250,000-re tehe­tő ellenséggel szemben való megerősítésére) — hát ez kétségtelenül ESZKALÁCIÓ még Mr. Wilsoa meghatározása szerint is. .. Kiváncsiak vagyunk, hajlandó-e a miniszterelnök ur ennek az eszkalációs lépésnek a logikus követ­kezményeképpen végre egyhuron pendülni a saját népével és saját pártjával és megvonni a támoga­tását Washington további eszelős vietnami műve­leteitől??? %*mhu A hátsó kiskapu tárva-nyitva áll..«-a írja: Rev. Gross A. László B. D„ Th. M.

Next

/
Thumbnails
Contents