Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-01 / 5. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 1, 1968 AMERIKA HANYATLÁSÁNAK BETEGES TÜNETEI Igen szomorú, amikor az ember fogadott hazáját olyan betegnek látja, mint én. Mint egy óriási sajt, ez a világ itt tele van lyukakkal, vagy mintha szu ette volna át, a rothadás jelei mindenütt láthatók. A rettenetes betegségek egyike, ami milliókat kerített hatalmába: a kábítószerek használata. A régi Kínában, a Mandarinok Kínájában, ahol ópiumfüstös odúkba, pincékbe menekültek a szerencsétlenek milliói, az ópium felejtő füstjéhez, talán meg lehetett érteni, miért volt ez a lassú öngyilkosság lehetséges? De hogyan jöhetett be a mi “paradicsomunkba” ez a romboló szu? Hát igen, a felelőtlen “szabadság” segitette ezt elő. A kezdetben szegény négerek, portorikóiak, gettólakók akarták igy felejteni nyomorúságos életüket. Most már jómódú családok gyermekei is használják a kábítószereket. Az egyetemi fiatalság között is elterjedt a különböző kábítószerek használata; az egyszerű marijuana növény levelének elszívásától a heroin (morfium) szívásáig és egy tucat más, ezeknél veszélyesebb, hallucinálást előidéző szerekig. Mi az oka mindennek? A magyarázat nagyon egyszerű. A fiatal intellektuelek kiábrándultak az úgynevezett “American Way of Life”-ből, az amerikai életformából. Nem látnak semmi jót szüleik életmódjában és nem fogadják el azok üres és hazug életét, a pénz után való rohanást. Nem tudják elviselni a képmutató társadalmat. Emiatt jött létre a “beatnik” és újabban a “hippie” mozgalom. A jó magyar nyelvben ezekre még nincs megfelelő kifejezés. Ezek a fiatalok, lányok és fiuk, ezerszámra hagyják el meleg, szülői otthonukat és csoportokban együtt élnek New York régi, keleti negyedében, San Francisco Haight-Ashburv vidékén, Boston hasonló környékén és másutt. Elképzelhetetlenül primitiv körülmények között, vagy 20 fiú és lány alszik egymás mellett, a földre vetett vackon. Naphosszat szíják ezeket a borzalmas szereket, csakhogy egy szebb világot lássanak, mint amit Amerika ad nekik. Milliókra megy a száma azoknak, akik ilyen módon akarnak elszakadni a kegyetlen valóságtól. A másik betegség itt nálunk az egyre terjedő homoszekszualitás. A férfi és nő-homoszekszuáü- sok a felnőtt lakosság egyhatodát teszik ki. A világon mindenütt voltak és vannak ilyen betegek, akik nem képesek normális nemi életet élni. De itt, Amerikában, milliókra megy a számuk. Ezek árasztják el a színházi, zenei és más művészi életet. Egyesek véleménye szerint a televízió produkcióban könnyebben tud elhelyezkedni az, aki “homo”. A képzőművészetben a normális művésznek úgyszólván már alig van helye. A washingtoni politikai életben is szép számmal vannak homoszek- szuálisok. A perverz, szadisztikus televízió programok, a beteges témájú színházi darabok és az érthetetlen, üres és emberietlen képzőművészet, amiket a közönség elé tálalnak, megmérgezik a fiatalság ízlését, félrebillentik Ítélőképességét. Valahogyan Berlin volt ilyen perverz és degenerált, közvetlenül Hitler előtt. Még sok másról lehetne Írni, ami sajnos mind azt igazolja, hogy az Egyesült Államok nem “egyesült”. Széthullik, mert nincs semmi morális erő, vagy filozófia, ami összetartaná. Most kaptam meg a Magyarok Világszövetsége ajándékát, az 1968-as Művészeti Kalendáriumot, melyben 12 fiatal magyar művész munkái vannak képviselve, színes reprodukciókban. Ez adja meg a választ a degenerált amerikai művészettel szemben. Magyarország művészei modernek, a jelenkor művészetét képviselik, de müveik az életet és az élet erejét mutatják a nézőnek, öröm árad belőlük, nem pedig a rettenetes, embertelen. ízléstelen és üres formai játék, amivel ma bennünket az amerikai művészet eláraszt. Zilzer Gyula Johnson háborús uszításra használja a “Pueblo” kémhajó elfogását (Folytatás az első oldalról) dens csak e sorozatos támadások folytatása volt. MOSZKVA. — A Szovjetunió visszautasította az Egyesült Államok azon kérését, hogy járjon közbe a Koreai Demokratikus Köztársaságnál a Pueblo és legénysége szabadonbocsátása érdekében. Hol volt a Pueblo? WASHINGTON, D. C. — Dean Rusk külügyminiszter a szenátus külügyi bizottsága előtt tett tanúvallomásában azt mondotta, hogy a Pueblo kémhajó nemzetközi vizeken volt, amikor a koreai hajók körülvették. A bizottság tagjainak kérdésére azonban kénytelen volt igy válaszolni: “Nem tudok határozott választ adni, hogy hol volt a Pueblo (amikor körülvették a koreai hajók), mert nem kaptunk rádió-közlést a hajóról. Csak azt mondhatom, parancsot adtunk, hogy a Pueblo ne közelítse meg Észak-Korea partjait 13 mérföldön belül.” Részletezik a "Pueblo” kémkedési szolgálatát A N. Y. Times január 26-i számából vesszük át Sylvan Fox következő tudósítását: A jelkódexek egyik szakértője mondotta, hogy úgy gondolja, a Pueblo kémhajó azért tartózkodott Észak-Korea partjai közelében, hogy radár közvetítésről szerezzen információt, hogy a jelkódexek megfejtéséhez adatot gyűjtsön és megtudakolja az ország légi erőinek működését. “Egy ilyen hajónak az a rendeltetése — mondotta David Kahn, az American Cryptogram Association és a New York Cipher Society volt elnöke —, hogy annyi rádió és radar leadást szedjen fel, amennyit csak tud.” Mr. Kahn azt mondotta, hogy a Pueblo kevesebb, mint 2 mérföldnyire volt a partoktól, “nyilvánvalóan azért, mert a gyöngébb rejtjelek elhalkulnak, így olyan közel jutott a partokhoz, amennyire lehetett, hogy minél több és minél hangosabb rejtjeleket foghassanak fel.” A Pueblo, Kahn véleménye szerint főként háromféle információt igyekezett beszerezni két hét alatt, mig Észak-Korea közelében tartózkodott, mielőtt hétfőn az illető ország haderői elfogták. Első küldetése az volt, hogy az észak-koreai radar állomásokról leadott jeleket magnószalagra vegye fel. A radar, magyarázta Mr. Kahn, lényegében egy tárgyról visszaverődő rádiójelekből áll, amely annak hollétét meghatározza. Egy bizonyos radarközpont mindig ugyanazon frekvenciával és hullámhosszal adja le jeleit és csak ugyanolyan jeleket vesz fel, mint amilyeneket lead. Továbbá az észak-koreai radarleadásokról készített magnó-felvételeket .amelyeket olyan hajók, mint a Pueblo gyűjtenek, — analizálják, “abból meghatározzák az észak-koreai radar frekvenciáját, a jelek ritmusát és a rádióhullámok formáját —, hogy azok mélyek, laposak, szögletesek, vagy kerekek-e — és más jellegzetességeit.” “Ezzel az információval képesek meghamisítani az észak-koreai radar leadást, abban az esetben, ha mi a repülőinket oda akarnánk küldeni. “Ha a radarjeleket egy bizonyos frekvenciával küldik ki, mi ugyanazon a frekvencián hangos, zavaró jeleket adhatunk le és megakadályozhatjuk a közvetítésüket. “Ha ismerjük a hullámok alakját, hamis jelet küldhetünk ki a bombázóinkról, olyan jelet, mely azonos az észak-koreai radar jelével. Az ő radarjuk valódiaknak tekinti ezt és a mi jelzésünk úgy lesz beállítva, mintha bombázóink messzebb lennének. mint ahol valóban vannak. Az észak-koreaiaknak úgy fog feltűnni, mintha az 50 yardos vonalon lennénk, holott mi már a gólvonalban leszünk.” Egy másik rendeltetése az ilyen hajónak, mint a Pueblo, mondotta Mr. Kahn telefon-interjúban, a jelkódexben leadott üzenetek gyűjtése. Az ilyen megbízatásban a Pueblo elfogja és fölveszi az észak-koreai rádió állomásokról jövő titkos üzeneteket. Az ilyen rejtjelekkel leadott üzenetek ösz- szegyüjtése fontos az észak-koreai jelkódex megfejtéséhez. Minél több anyagot gyűjtenek, annál könnyebb a megfejtésük. A kémhajó harmadik rendeltetése a “közönséges” beszélgetés kihallgatása a rádióleadásokban, különösen az észak-koreai pilótáké. “Mikor a repülőgépeken levő pilóták egymás közötti csevegéseit lehallgatják, gyakran beszerezhetnek információt a repülőszázadok számáról, a parancsnokok neveiről és ebből képet alkothatnak maguknak az észak-koreai légierők felépítéséről.” Kahn szerint az információt, amit olyan hajók, mint a Pueblo beszereznek, nem a hajón analizálják, hanem Fort Meade, Md.-ben, a National Security Agency alkalmazottai. NEW YORK, N. Y. — George Ignatieff, Kanada küldötte ajánlotta, hogy nemzetközi személyiséget küldjenek Pyongyanba, Észak-Korea fővárosába azzal az utasítással, hogy a Pueblo incidenst békés módon felszámolja. Endalkachev Makonnen, Etiópia képviselője javasolta, hogy hivják meg a Koreai Köztársaság megbízottját, hogy elmondhassa a koreai kormány álláspontját a Pueblo incidenssel kapcsolatban. Csatorday Károly, a Magyar Népköztársaság megbízottja kihangsúlyozta, hogy nem fogadhatja el Goldberg nagykövet magyarázatát, visszaemlékezve arra, hogy az 1965-ös Tonkin-öbölbeli incidens idején tett amerikai jelentést a nemzetközi közösség nem fogadta el. Ugyancsak hamisnak bizonyult az amerikaiak jelentése 1960-ban — mondotta Csatorday —, amikor az U-2 kémrepülőt a Szovjetunió treülete fölött lelőtték. MOSZKVA. — A Szovjetunió fővárosának lakói nyugodtan folytatják napi tevékenységüket. Semmilyen izgalom nem mutatkozik a Pueblo-incidens- sel kapcsolatban. Az újságok a belső oldalakon említik az eseményt. A Szovjetunió polgárai osztják Koszigin miniszterelnök véleményét: a Pueblo-m- cidenst úgy kell kezelni, mint egy ország kémhajójának behatolását egy másik ország felségvizeire. •SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^sgsssSSSSSSSSSS^SSSSSSSSSSSSSSS^SSS^SSSSiSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSÖSSS» Az ut, amely a Fehér Házba vezetett (Folytatás az első oldalról) sitsuk azt”... Mindez, egyszerű nyelven azt jelenti, hogy az ipari mammutvállalatokat a kormány foglalkoztassa. Ma már olyan nagy a koncentráció, hogy 1966-ban 9 nagy hadiszállító vállalat, az RMK- BRJ-t is beleértve, kapta a kormány által kiadott 33.5 milliárd dolláros hadiszerződések 25%-át Fulbright szenátor meg is mondta tavaly októberben a kongresszusban, hogy “hatalmas hadiipari komplexum uralja a kongresszust.” Eugene McCarthy szenátor is úgy nyilatkozott: “Mi a szenátusban mindössze arra törekszünk, hogy valamilyen gátat emeljünk, nehogy a hadi-iparvállalkozók irányíthassák teljes mértékben nemzetünk külpolitikáját.” Hanson W. Baldwin örömmel jelenti, hogy vietnami építkezési programunk nagy része elkészült és biztosra veszi, hogy most már rövid idő múlva teljes győzelemre vezetnek ezek az építkezések. Részletesen beszámol arról, hogy miként változott meg örökre Vietnam képe. Ezt el is hisszük. A korai győzelemről viszont eltérő a véleményünk. A harc még ma is teljes mértékkel folyik David és Góliát között. Ha a hadiépitkezésekre költött sok milliárd dollárt, vagy csak felét is a vietnami nép jólétére költöttük volna; ha a lerombolt kunyhók helyett jobb házak, kórházak, iskolák építésére adták volna, a vietnami nép egységesen melléjük állt volna és nem kellene, hogy az amerikai és vietnami anyák gyermekeiket sirassák. Sőt jóléttel, még a kommunista mumus terjedését is megakadályozhatnák. A baj csak az, hogy ebből a nagy üzemek kevesebbet panamázhattak volna. Igaz innen ered saját bajaink kutforrása is. A hadsereg-szállítók feneketlen gyomrába megy mindaz, amit Johnson elnök be« ígért a népnek. Vége a “Nagyszerű Társadalominak, s vele együtt a nép jólétére fordított intézmények jórészének. Ha hadiszállítóink étvágyát levágnák és a háborút megszüntetnék, költségeinek csak egy részéből is megszüntethetnék a nyomor- negyedeket. Felszámolhatnánk Watts, Detroit, Chicago, Newark és a többi városok lázadásainak alapvető okait. Saját fiaink és a vietnami nép le- gyilkolása helyett olyan társadalmat teremthetnénk, amelyre méltón büszkék lehetnénk és mely példaképül szolgálhatna az egész világnak.
