Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-01 / 5. szám

2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 1, 1968 INKEH-ONNAN Tágabb történelmi értelemben az idő az arabok­nak dolgozik. Bizonyára nem lesznek mindig ipari­lag elmaradottak, és képesek lesznek majd arra is, hogy megfelelően használják fegyvereiket. Sok hi­bájuk és kudarcuk ellenére az elmúlt évtizedben nagyszerű sikereket értek el a közoktatásban. És nem feledhető, hogy számítások szerint a század végére 200 millió arab él majd a földön, í * a • Kína 1970-re valószínűleg — az atom-nagyhatal­makkal fennálló viszonylatait értve —, minimális nukleáris fékezőerővel rendelkezik majd. Eddig az időpontig a kínaiak valószínűleg a minimális kocká­zat politikáját fogják folytatni, ami feltételezi min­den konfliktus elkerülését mindkét szuperhatalom­mal, tehát az Egyesült Államokkal is. De hogy mi történik később, az olyan sok változó tényezőtől függ, hogy erről semmilyen pontos elképzelést sem lehet ma alkotni. • • • öt ven Mirage tipusu vadászbombázót rendelt Iz­rael még a júniusi háború kirobbanása előtt Fran­ciaországtól. Az 50 millió dolláros vételár több, mint kétharmadát már ki is fizették, a repülőgépe­ket azonban egyelőre nem kapják meg. A francia elnök nem akarja támogatni a katonai zsarolás Tel Aviv-i politikáját. A Mirage tipusu gépek alkotják ugyanis az izraeli légierő gerincét. • • • A munkáspárti kabinetet r.an éppen munkáspár ti gondolatokra késztette az a kudarc, amelyet kö­zös piaci tagfelvételi kérelmeinek makacs fran­cia elutasítása miatt elszenvedett. Azt tervezi, hogy közös nyugat-európai fegyverkezési alap létreho­zását ajánlja partnereinek, azzal az indokolással, hogy 1975 körül már egyetlen nyugat-európai or­szág sem tud lépést tartani a szuperhatalmak fegy­verkezési versenyével. Abban reménykedik, hogy ezen a kerülő utón bejuthat a gazdasági közös­ségbe is . . . • • • ,,, A NEWSWEEK folyóirat jelentése szerint —. Mahendra nepáli uralkodó november eleji washing­toni látogatása volt a 241-ik állam-, illetve kor­mányfői vizit Johnsonnál. Eisenhower nyolc év alatt összesen 116 ilyen magas rangú látogatót fo­gadott, Kennedynek csupán 89-re volt ideje. 9 * * A CIA szakemberhiánnyal küzd. Jól értesült kö­rök szerint a kémügynökség 1957-ben, 1958-ban és 1959-ben szerződtetett fiatal munkatársainak két harmada hátat fordított a CIA-nak. A távozók, akik egyébként többségükben politikai és gazdasági ana­litikusok, inkább az újságírást, a tanítást vagy a bankszakmát választották. ) ... . A családtervezés rejtelmeibe Donald kacsa fogja bevezetni Ázsia, Latin-Amerika sok országának az ^rvosi felvilágosítást egyébként talán meg sem értő lakosait. A hires “filmhős” húsz nyelvre szin­kronizált uj attrakciójával segit megértetni az éh­ség sújtotta milliókkal: a gyermekáldást hozzá kell igazítani a gazdasági előrehaladás tempójához. • • • Megjelent az immár tizenötödik könyv Kennedy meggyilkolásáról, mely darabokra szaggatja azt is, ami a Warren-jelentés roncsaiból még megmaradt volna. A könyv szerzője: Sylvia Meagher, az Egész­ségügyi Világszervezet munkatársa; címe pedig: Bűntársak a tett után. A lényege: "Oswald 95 szá­zaléknyi valószínűséggel ártatlan volt." A bizottság elnökének, a legfelsőbb bíróság elnökének azt veti szemére, hogy manipulált az igazsággal. Egy hét­oldalas fejezetben, mely Kennedy holttestének bonctani leletével foglalkozik, a szerző 27 tévedést észlel. ... Indonézia vezetői mostanában Európa fővárosait járják, hogy kölcsönt szerezzenek a százmilliós or­szág zilált anyagi ügyeinek rendbeszedéséhez. Ez nem látszik éppen könnyű feladatnak. A Buwono Ix, sajátságos névre hallgató pénzügyi és gazdasági miniszter — mellékfoglalkozására nézve Dzsodzsa- karta szultánja — a következő alapon kér bizalmat országának: Indonézia külföldi adóssága 2.4 mil­liárd dollár s a kamatok évek óta meghaladják az Theodore Gordon, a Douglas Space Center tu­dósa, a Stanford Egyetemen tartott előadásában mondotta, hogy a század végére már talán megva­lósulhat az ember 100 éves élettartama. A “Social Technology”, messzi jövőbeli tudományos bete­kintés társszerzője, Mr. Gordon megjósolta, hogy az amerikai lakosság közép-életkora, amely jelen­leg 25-ön alul van, 30, vagy annál is több lesz. Az öregebb lakosság jelentős politikai tényező lesz a jövőben. A mesterséges emberi szerveket biológiai futó­szalagon állitják majd elő és helyezik el a szerve­zetben, mondotta Gordon. A század vége előtt a mesterségesen előállított szervek millióit fogják emberekbe behelyezni a specialisták, valószínűleg erre szolgáló központokban. Ezek rendkívül tartó­sak lesznek és egyik generáció a másik után hasz­nálhatja. Mivél nagyon költségesek, a társadalom- biztosítás, vagy privát biztosítók fogják finanszí­rozni. Már több mint 20 tudományos szervezet dolgo­zik jövőbeli problémákon. Gordon a bekövetkező fejlődéshez a következő időrendet állította fel: Az élet mesterséges előállítása: 1988. Sokfajta elme­baj gyógyszerrel való gyógyítása: 1992. Stimulálás- *al uj szervek és végtagok növésének előidézése: 2005. Ugyanebben az évben remélik vegyi utón el­érni az emberi intelligencia növelését. “Még arra is van lehetőség, hogy átörökölhető fogyatékosságokat meg lehet találni és ki lehet korrigálni, mielőtt az illetőnek gyermeke szület­ne: 2000-ben. Ez a genetikus mérnökséghez vezet­ne, amellyel az utód jellemvonásait előre ki lehet választani. “Az uj biológia megszabadítja az embert a beteg ségtől és esetleg a kor tüneteitől, forradalmasítja az átöröklődést és alapjában megváltoztatja a sze­relemről, családról és vallásról alkotott fogalma­kat. Pszichológiai, vegyi és fizikai technika segít­ségével az ember képes lesz. erőszak nélkül, a má­sok viselkedését befolyásolni. Lehetnek majd olyan vegyszerek, amelyek lerombolják az ellenállást, fe- ledékenységet okoznak. . . az is meglehet, hogy a gyógyszertárban lehet majd vásárolni szereket, amelyekkel bármiféle hangulatot lehet előidézni, jókedvet, meghatottságot, stb. Lehet, hogy a fele­ségek mogorvaság elleni pirulákat csempésznek majd férjeik kávéjába.” Egereken és embereken végzett kísérletek azt mutatják, hogy az agyban kellemesség érzeti köz­pont van, amelyet elektródokkal lehet stimulálni. Gordon megjósolja, hogy ilyesfajta stimulálás cél­jából a jövőben lesznek majd, akik drótot szerel­tetnek az agyukba. . . hogy kellemes érzés közepet­te éljenek. Persze az ilyen lehetőségek aggasztó érzésekkel töltik el az embert, mert minden attól függ, ki és milyen célra akarja emberbarátját befolyásolni, esetleg természetét megváltoztatni. Ezekkel kap­csolatban újabb dilemmák elé kerül az emberiség. Vizsgálják az egészségügyi költségeket A szenátus öt bizottsága folytatja a múlt évben megkezdett vizsgálatokat a dráguló orvosi és kór­házi költségekről. Mind az öt bizottság a Bureau of Labor Statistics adatai alapján tart a kérdésről ki­hallgatásokat. A statisztika szerint az utolsó 10 év­ben a kórházi költségek megkétszereződtek és az orvosi dijak majdnem 40 százalékkal emelkedtek. A Bureau jelentette, hogy a kórházak azokért a szolgálatokért, amelyekért 1957—59-ben napi 10 dollárt számítottak, ma napi $20.41-et számítanak. Az orvosi szolgálatért, mely tiz évvel ezelőtt 10 dollárba került, a beteg ma $13.94-et kénytelen fizetni. Többek között azt is kivizsgálják, hogy a gyógyszergyárosok miért számítanak magasabb árakat a gyógyszertáraknak, mint a kormánynak, vagy a kórházaknak és miért adják el külföldre sokkal olcsóbban ugyanazt a gyógyszert. ország teljesítőképességét; a 80 ezer kilométer hosszúságú sinhálózatnak csak 20 százaléka hasz­nálható; az ország nagy részében a hét öt napján nincs villanyvilágítás; a vizvezetékhálózat 1920-ban épült. Kecsegtető befektetés! A komputer technológia fejlődésével a keres­kedelmet és a bankokat az egész világon egyesíte­ni lehet és az egész világra szóló személyes hitel­kártya segítségével a pénz is szükségtelenné válik. Gordon azt nem mondja, de ehhez a szocializmus elterjedése az egész világon nagy segitség volna. Komputereket használnak majd adóbeszedésre, szavazásra és az 1985. év körül, az egész világ or­vosai komputerek segítségével leltározhatják a be­tegségi tüneteket és gyógymódjaikat. “A jövőben a világűr nyújt majd sok lehetőséget a szabad idő felhasználására. Az ürkisérletek gaz­daságilag is csábítóak és sokat igérőek lesznek. A Föld lakosságában a kaukázusi faj (a fehérek), mely jelenleg 25 százalék, a kétezredik évben 15 százalékra zsugorodik, ha a jelenlegi szaporulati arányok megmaradnak.” Jó lesz, ha a 2000. évben már mindenki megérti társadalmi kötelezettségét és felelősségteljes pol­gárként éli életét. A tudomány mesébeillő vívmá­nyaihoz és azok emberséges felhasználásához el­kerülhetetlenül szükséges, hogy a kapitalista rend­szer megszűnjön és mindenütt le legyenek rakva a szocialista társadalomnak legalább az alapjai. KERESKEDIK KÍNA A kínaiak nagy hangon hirdetik, milyen támo­gatásban részesítik Angola, Mozambique és a Dél­afrikai Köztársaság népeit a szabadságért és füg­getlenségért vívott harcukban. Nagy garral szerve­zik a “szolidaritási nagygyűléseket.” De amikor ténylegesen segíteni kell, inkább csak megfigyelők maradnak. A pekingi vezetők már 1960 júniusában azzal hi­tegették az afrikai országokat, hogy meg akarják szakítani gazdasági kapcsolataikat a Dél-afrikai Köztársasággal. Az ígéretek azonban csupán ígé­retek maradtak. Peking tovább kereskedik a Dél­afrikai Köztársasággal. Sőt, szélesíti kapcsolatait. A Nemzetközi Pénzügyi Alap adatai szerint, Ki­na és a Dél-afrikai Köztársaság kölcsönös árucsere­forgalma 1980-ban 300,000 font sterling volt, s azóta tetemesen megnövekedett. A kínai behozatal 1963-ban elérte a 2.14 millió fontot, a kivitek pedig 1 millió körül mozgott. 1962-ben a dél-afrikai felszabadító mozgalom azt állitottta: a dél-afrikai áru kínai kikötőkbe tart. Mao Ce-tung megbízottai mindent elkövettek en­nek az állításnak megcáfolására. A kínaiakat azon­ban saját partnereik árulták el. A dél-afrikai ke­reskedelmi felügyelőség 1963 elején közölte, hogy az előző év folyamán 120,000 tonna kukoricát szál­lítottak Kínába. A tanzániai “Ngurumo” cimü lap szerint a Kínai Népköztársaság 1965-ben Hongkongban gazdasági tárgyalásokat folytatott. Peking képviselői ezen a tárgyaláson kérték, hogy a kapcsolatokról ne tájé­koztassák a világsajtót. Lemond Gardner WASHINGTON, D. C. — John W. Gardner, a Johnson-kormány egészségügyi minisztere lemon­dott tisztségéről. A hir szerint ily módon óhatja ki­fejezni ellenvéleményét Johnson vietnami politi­kájával szemben. New York, N. Y. — A súlyos bűnözések száma az utolsó hat hónapban 14.4 százalékkal emelke­dett, a múlt év ugyanazon hat hónapjához viszo­nyítva. »★★★★★★★★★★★♦♦★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★fr*'*'* Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0397 Ent. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879 to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy cvre §10,00, félévre $5.50. Minden más külföldi ország- ba egy evre 12 dollar, félévre Mit várhatunk a 2000-ik évben?

Next

/
Thumbnails
Contents