Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-23 / 21. szám
Thursday, May 23, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZO — HUNGARIAN WORD 3 Az angol mukáspárt veresége Az angol Labor Party nem volt, ma sem szocialista, inkább az intellektuális reformista fábiánu- soktól és a szakszervezeti küzdelmekből vette ideológiáját. A párt gerincét a hatalmas szakszervezetek alkotják. Ezek nyomása kényszeritette ki az úttörő társadalom-politikai reformokat. Az európai kontinens munkásmozgalmai haladóbbak voltak, de nagy erősségük volt a szervezett brit munkásság, amig Anglia a vezető hatalom volt. Felemelte hangját és öklét imperialista rablóhadjáratok, fasiszta diktatúrák, mikép a magyar fehér terror ellen is; és őrizte az angol dolgozók nehéz harcokban nyert eredményeit. 1924-ben jött az első munkáskormány, a világ dolgozóinak felcsigázott reményei közepette. És elismerte a Szovjetuniót, de a gazdasági válságba belebukott. Ez volt a sorsa az 1929-es második munkáskormánynak is, amelynek vezetői — hogy kormányon maradjanak — koalícióba léptek a reakciósokkal. Pártjuk kizárta őket, ők pedig alárendelt szerepben erősítették az imperialistákat. A háborúban Churchill alatt koalicióba lépett a munkáspárt és 1945-ben újra győzött a választásokon. Ez a kormány még nagyobb csalódás volt a benne bízóknak. Fontos szociálpolitikai reformokat hozott, de nem mert vállalkozni az ország gazdasági szerkezetének megújítására. Egyes kulcsiparokat — szénbányák — államosított, de ezek veszteségesek voltak és a tőkéseknek busás árat fizettek értük. A külpolitikában nem különböztek a konzervatívoktól, kellő erő nélkül folytatták a brit imperializmus politikáját, kegyetlen háborúkat folytattak Palesztinában, Malayában. Kenyában, Ciprusban és szekundáltak az U.S.-nak a hidegháborúban, holott ez kiszorította őket piacaikról és bekebelezte vezető vállalataikat. így 1951-ben megint a konzervatívok váltották fel őket, akik ugyanezt a politikát szintén nem vihették sikeresen. A birodalom fokozatosan felbomlott, az európai közös piacba — az U. S. szolgai követése miatt — nem vették fel őket. Ezért 1964- ben a választók megint a munkáspárthoz fordultak, amelynek vezetői azonban nem tanultak. Világhatalmat játszottak, ami hatalmas külföldi katonai kiadásokkal járt. Ez fokozta az angol fizetési mérleg válságát, amit a Wilson-kormány, illogikusan, a munkásság terhére akart megoldani, de hiába. A font alátámasztására felvett külföldi, jórészt amerikai, kölcsönök sem segítettek, csak méginkább kidomborították Anglia csatlósi szerepét Amerika mellett, amit mutatott, hogy egyetlen nagy ország kormánya nem dicsőítette úgy az amerikai kapitalizmus vietnami rablóháboruját, mint Angliáé. Ez megbontotta az angol közvéleményt és magukaá a szakszervezeteket is, de a fonton nem segíthetett; azt múlt év novemberében — 1951 óta másodszor — leértékelték. De alapvető reformok híján ez sem segített, a font újra ingadozik és a folytonos válság csak felingerli a helyesen nem tájékoztatott angol közvéleményt. Mindez oda vezetett, hogy a haladó gondolkozók bánatára — mert bár elitélik az angol “munkás” politikusokat nem örülhetnek a nyílt reakció vissza térésének — az időközi választásokon a parlamentben nagy többséggel rendelkező munkáskormány példátlan vereséget szenved és a közvélemény annyira ellene van, hogy alig lehet soká uj választást elkerülni, amin — ahogyan a dolgok ma állanak — a kormány csúfos vereséget fog szenvedni. Igaz ugyan, hogy a konzervatívok sem vezették jobban az ügyeket, Anglia fejlődése az ő idejükben is elmaradt az európai fejlődés tempója mögött. De a munkáskormány és pártja meg sem próbált az ellen védekezni, hogy az egész angol sajtó egynéhány tőkés sajtótröszt kezén van, amely minden haladó eszmével szemben áll és hogy a dolgozókat is megfertőzte a televízió, az alantas szórakozások és az üzleti reklám sekélyes és üres álkultúrája. Nemhogy szocializmusról, a munkásosztály hivatásáról soha nem világosították fel őket, hanem egyáltalán nem igyekeztek őket korunk nagy eszméivel megismertetni, ami hozzájárult ahhoz, h0gy — mint az Egyesült Államokban is — a munkásság egy része a konzervatívok és reakciósok prédája legyen — amikép ezt most Angliában a színesek elleni, mindinkább náci jelleget öltő uszítás mutatja. Egy munkáskormánynak éppen úgy meg kell, oldania a konkrét gazdasági problémákat, eszmei tartalomra való tekintet nélküi. mint minden más kormánynak; de ha igyekezete ebben kimerül, elárulja hivatását és végül önmagát is elpusztítja, mert függővé lesz a kapitalisták kegyétől, akik végül is bűnbaknak használván fel őket és engedvén, hogy kikanalazzák számukra a fekete levest, félredobják őket, mint azt most a brit sajtó féktelen Wilson-ellenes hadjárata mutatja és mint ahogyan ezen az utón a — hamisan szocialistának nevezett — német munkáspárt is követni látszik őket. Az angol kormányválság az angol munkásosztály tragédiája és kihat az egész világ munkásmozgalmára. Peregrinus HOGYAN NYERÉSZKEDNEK A HAMHXÁKON \ A tengerészet többet fizet, mint az AEC ugyanazért a munkáért ' ROMÁNIAI HÍREK Újabb lakónegyeddel gazdagodik Kolozsvár és Temesvár A kolozsvári Gvörgyfalvi negyedben épül a harmadik mikrorajon. Több mint 2,000 lakás, üzletház és municipális kiskórház kap itt helyet. A mikrorajonban öt monumentális műalkotást állítanak fel. Feltehetőleg az uj mikrorajon lesz Kolozsvár legcsendesebb negyede. Külön játszóterek létesülnek, az iskolához vezető sétány nem keresztez forgalmas utcákat. A parkokban külön helyük lesz a nyugdíjasoknak. Gépjármüvek nem hajthatnak be a mikrorajon területére, ennek szélén nagy parkoló helyek létesülnek. Az első 800 lakás már az idén elkészül. Nemrég uj lakónegyed építését kezdték meg Temesváron. A Sági úti uj negyed kb. 4,000 lakosztályt és számos szociális létesítményt — bölcsődét, gyermekotthont, korszerű iskolát, kereskedelmi egységeket* stb. foglal majd magába. Az épületek döntő többsége előregyártott elemekből vagy a csuszózsaluzás módszerével készül, ami érezhetően csökkenti majd a kivitelezési időt. A tervek szerint az uj negyed 1970 végén fogadja be utolsó lakóit. , Nagyszabású közmüvesitési munkálatok Hunyad megyében nagyszabású közmüvesitési munkálatok kezdődtek. Valdahunyadon, a kohászok városában az ivóvizszolgáltatás meg javítására megkezdődött egy nagy vízmű építése. A vízműnek 2,500 és 5,000 köbméteres tartályai vannak és olyan berendezései, amelyek felnyomják a vizet a toronyblokkok 9. és 10. emeletére is. Megkezdődtek az előkészületek egy újabb 400 méter mély vizgyüjtő-kut és egy újabb nyomócső építésére. A lupényi bányaközpontban az ivóvizhozam másodpercenként 50 literrel növekedett egy második vízvezeték építésével. Ez a vízvezeték a brájai vizgyüjtőmedencéhez van kapcsolva. Csatornázási és vízellátási munkálatok folynak más zsilvölgyi bányászközpontokban is. Déván ebben az évben csaknem 7 kilométerrel növekszik a viz- és csatornahálózat. Ugyanakkor főleg az uj negyedekben és a külvárosokban 10 ezer négyzetméter aszfaltozási és kövezési munkálatot hajtanak végre. A Cserna és a Sebes völgyében lévő erdőmedencékben, a szovátai és görgényi erdőségekben, valamint más termelési övezetekben, amelyek a marosvásárhelyi fakitermelési, szállítási és feldolgozási tröszthöz tartoznak, ebben az évben nagyszabású gépesítési munkálatok kezdődtek. Számos vágteren és kitermelő helyen uj sodronypályákat, görgőket, rakodógépeket és gépi szállítóeszközöket, valamint más felszereléseket és gépezeteket, helyeznek üzembe. Az erdei autó- utakat további 400 kilométerrel hosszabitják meg. A tröszt idei beruházási tervében jelentős alapokat irányoztak elő az erdőkitermelés céljaira, valamint a tröszthöz tartozó 22 feldolgozó gyár korszeritesére. Exportálás határidő előtt A brassói K ö t ö tt árugyárban március első felét a szó szoros értelmében kimagasló eredményekkel tudták lezárni. A 20 nap alatt legyártottak terven felül 20,000 darab női és férfi gyapju- szvettert és pulóvert, sálat és kötött női sapkát», termelési tervüket 15 százalékkal túlszárnyalva. Ez a tény lehetővé tette, hogy az elkövetkező hó- . napokra szóló külföldi megrendelésekből is leszállítsanak egy bizonyos mennyiséget* a Szovjetunióba és Ausztriába, igy például 4,000 darab különféle kötöttholmit. Befejezte negyedévi tervét a vajdahunyadi kombinát Teljesitette első negyedévi termelési tervét a Vajdahunyadi Kohászati Kombinát villamosacél- müve, amely több mint* 100 féle különleges és ötvözött acélmárkát gyárt a gép- és felszerelésgyárak számára. Az- olvasztárok az eddiginél jobban kihasználták a kemencék kapacitását és a napi Hyman G. Rickover altengernagy egy képviselő- házi albizottság előtt tanúvallomást tett, hogy a honvédelmi minisztérium tudtával és beleegyezésével a tengerészet sokszázezer dollárral fizet többet a General Electric és a Westinghouse vállalatoknak ugyanazért a munkáért, mint az Atomic Energy Commission. Az A.E.C. tengerészeti reaktor osztályának vezetője, Rickover altengernagy szerint. ez a túlfizetés bizonyítja, hogyan használják fel a fennálló szerződési szabályokat “a nagyipar védelmére” és a hadiszállítók profitjának növelésére. Rickover kimutatta, hogy általános és adminisztrációs költségek fejében a tengerészet évente 400 ezer dollárral többet fizet az A.E.C. tulajdonában levő két laboratóriumban végzett munkáért, mint amennyit maga az A.E.C. fizet hasonló munkáért. Az AEC szabályai szerint a két cég bizonyos határon belüli összegeket kap általános és adminisztrációs költségek fejében azon az alapon, hogy a cégeknek nagyon kevés saját költségük van, mivel feladatokon kívül annyi villamosacélt állítottak elő, amennyiből több mint 400 gabonakombájnt lehet előállitani. Az évnegyed folyamán megkezdték egy kiváló minőségű, uj csapágyacél gyártását, javították a fúrófejekhez, tengelyekhez, elektrotechnikai berendezésekhez és más nagy szilárdságú alkatrészekhez szükséges acél minőségét. a laboratórium, amiben működnek, a kormány tulajdona, felszerelését, költségeit is a kormány fizeti és mindenfajta vállalati költségek már eleve fedezve vannak. v A Westinghouse és a G.E. laboratóriumi teljfesit- ményüknek kb. 2 százalékát kapják díjazásban. De a honvédelmi minisztérium engedékenyebb szabályainak értelmében ezek a cégek jóval többet kapnak a tengerészeitől, kevesebb munkáért, mint amennyit az A.E.C. részére készítenek. Öt év alatt a tengerészet 105.7 millió dolláros munkáért a General Electric-nek 485,000 dollárt fizetett ki; ugyanakkor az A.E.C. 241.1 millió dollárt kitevő munkáért csak 353,600 dollárt fizetett. Ez csak újabb bizonyítéka annak, amit már régen sokan tudnak, hogy a hadi szerződésekből a vállalatok busás hasznot húznak. Valószínűleg elég “tejfelt” szedtek le még az Atomic Energy Com- mission-nak végzett munkából is, de a tengerészet gondoskodik róla, hogy sok kijáró összeköttetésének jóvoltából még külön, “jól kiérdemelt” bonusz jusson egyes vállalatoknak. Tokió. — Eisaku Sato, japán miniszterelnök a kormány nevében megtiltotta az amerikai atom- hajtású tengeralattjáróknak, hogy japán kikötőkben állomásozzanak anélkül, hogy biztosítékot ne nyújtanának az atomkisugárzás veszélye ellen.