Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-09 / 19. szám
Thursday, May 9, 1968. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Victor Perlő: \ délí állailiok Franklin Roosevelt harminc évvel ezelőtt a déli államokat az ország első számú gazdasági problémájának nevezte. Azóta gyors iramban fejlődött az iparosodás és az ottani mezőgazdaságot is modern alapokra fektették. Az élet modernizálódott és a fejlődés gyorsabb volt, mint északon. De most az éhes tömegek felvonulása Washingtonba drámai módon mutat rá, hogy még mennyi maradt meg a múltból. A Dél még ma is az ország legsúlyosabb társadalmi problémáinak kutforrása és a legszélsőségesebb reakció bázisa. Az elnyomás és a legnagyobb kizsákmányolás ma is mindenütt a feketék osztályrésze, gyakori az éhinség, mindennapos a bebörtönzés; a gyilkosság általi halál veszedelme mindenütt jelen van. A déli fehér dolgozók is szegényebbek és kevesebb demokratikus joguk van, mint másutt az országban. A modern Dél lakosságának többségét a munkásság teszi ki. A Labor Department külön havi kiadványában Rupert P. Vance kifejti: “A Dél hagyományosan megmaradt, mint a szervezetlen munkásság, az alacsony bérezés, a faji megkülönböztetés és az alacsony életszínvonal színtere.” Annak ellenére, hogy ez a hivatalos kiadvány enyhe tónusban kezeli a problémát, mégis kimutatja, hogy ezek a körülmények nem változtak meg. Ray Marshall ugyanebben a kiadványban rámutat; hogy munkásszervezkedésben a Dél messze mögötte marad az országnak, még a szakszervezetek országos, viszonylagos hanyatlása mellett is. A New Deal alatt fellendülő szervezkedés a ’40- es évek alatt is folytatódott. 1953-ban az északi nem-mezőgazdasági munkások 34.1%-a, a déliek 17.2%-a szervezett volt. De ez az arány 1964-ben már nagy hanyatlást mutatott, északon 29.5%-ra, délen 14.4%-ra csökkent. Az egész idő alatt a Délen fele annyi volt a szervezett, munkás, mint északon. Marshall annak tulajdonítja a déli államok szervezkedési hanyatlását, hogy az AFL-CIO (az egyesülésük előtt) nem serkentette a háború után megindult déli szervezési kampányát; hogy a textil, a vasúti, a dohánygyári és az építkezési munkások elvesztettek nagy sztrájkokat; hogy a Taft-Hartley és más munkásellenes törvények megnehezítették a szervezést. A fajgyűlöletet is bűnösnek tartja ebben. Azt mondja, hogy azok a szakszervezetek, melyek “a faji egyenlőség elvére helyezkednek,” többnyire uj tagokat szereznek. Idézi a Georgia Teamsters’ Union egyik vezetőjét, aki igy indokolta meg, mi volt a fő oka annak, hogy tagságuk 1,500-ról 9,000-re emelkedett 12 év alatt: “.. .szak- szervezetünk a faji kérdésben nem teketóriázik. Úgy a munkában, mint a szakszervezetben, minden tag testvérünk...” H. M. Douty a következőket jósolja: “Nem valószínű, hogy a déli munkabér-különbség megszűnik a közeljövőben, annak ellenére, hogy a társadalom egyre gyorsabban iparosodik.” Emory F.|Via lesújtó adatokat közöl a munkában való megkülönböztetésről a déli négerekkel szemben. A uéü munkaerő ,20%-át négerek képezik, de a Délieg- nagyobb iparának a textilipari munkának csak 8.9%-át töltik be. A fehérgalléros munkának csak 0.7%-át, a textilipari képzett szakmunkának <*s»k 2.3%-át végzik négerek. Más iparágak is hasonló képet mutatnak. Valamivel jobb a helyzet az élelmiszeriparban, egyrészt azért, mert szokásosan négereket alkalmaznák a vágóhidakon és más kellemetlen munkáknál és másrészt a husmunkások szakszervezete aránylag elég jó munkát végzett. De a megkülönböztetés élesen kirajzolható körvonalakkal mindenütt látható. ' Emory F. Via, habár enyhe kritikával, de helyesen rámutat arra, hogy a kormány hivatalnokait terheli a felelősség a törvény be nem tartásáért és a saját maguk által gyakorolt faji megkülönböztetésért. Mississippiben, ahol a négerek a lakosság 40%-át teszik ki, a négerek a szövetségi állásoknak csak 10.7%-át, a szövetségi fehérgalléros állásoknak csak 3.2%-át, a levélhordó munkáknak csak 5%-át töltik be és minden kategóriában ä lehető legalacsonyabban fizetett munkát végzik^ Helyesen Ítél el sok szakszervezeti vezetőt diszkriminációért, de nem mutatja ki a munkaadók legfőbb felelősségét ebben a kérdésben. Mindamellett, e közleményben megjelent cikke, más cikkekkel együtt, sok fontos és drámai jelentőségű bizonyítékot hoz fel ezzel kapcsolatban. A kóborló riporter Irta: Buss Dezső Késő délután érkeztünk autóval Bécs városába. A tiroli hegyeken, illetve az Alpeseken keresztül, azután a nyílt országúton át hajtani kicsit elárasztott. Szálloda rezerváció nem volt, igy hát keresni kellett alvóhelyet, ami lehetetlennek látszott, mert egyszerűen nem volt üres szoba. Szeptember 14- én a szezon már végefelé jár és gondoltuk, hogy könnyű lesz szobát kapni. Lehetséges, hogy a nagyon drága szállodákban lett volna üres szoba, de oda sem mertem szagolni, mert annyi pénze nincs egy munkásembernek, még akkor sem, ha amerikai turista. A város határában nagy nehezen találtunk egy pici szobát egy kollégium-féle iskolában, ahol a világ minden tájáról érkező turisták szállnak meg. A falhoz kellett lapulnom, ha valaki be akart jönni a szobába. De mindegy, szoba volt, ahol meghálhattunk. Gyerekkoromban többször hallottam azt a szólás-mondást, hogy “ja bizony, nagy város az a Bécs!” Hát bizony tényleg nagy város. Össze-vissza járkáltunk. Szebbnél szebb terek, tele virágokkal, rengeteg szobor. Ott van Liszt Ferenc, Ferenc Jóska, Mária Terézia és még ki tudja hány gyilkos hadvezér, államférfi, akiknek szobrát a különböző madarak nemzeti színűre változtatják. A bécsi kávéházak őskori hagyománya még mindig létezik és kétes múltú munkakerülőkkel vannak tele. Találhatók tömegesen kiszökött magyarok, akik a mai Magyarországon már nem űzhetik a lánckereskedelmet és itt folytatják azt. Sok magyar üzletet nyitott és letelepedett. Több magyar klub is van, az egyiket alkalmunk volt meglátogatni. Magyar estély volt és egy ismerősünk, aki Becsben lakik, rábeszélt, hogy menjünk fel. Főleg középosztálybeli magyarok voltak jelen, akik nagy szeretettel becsmérlik a mai Magyarországot és titokban imádkoznak a régi idők visszatéréséért. A belváros megtekintése után ismerősünk elkalauzolt Schönbrunnba, mely a régi világ dőzsölő fejedelmeinek lakóhelye volt. Persze ma már csak turisták látogatják belépődíj ellenében. Megtekintettük a kastély termeit, néztük a múlt fényűzését és eltűnődtem azon, hogy ezekben a termekben, szobákban fundálta ki Ferenc Jóska, hogy miként lehetne a magyar népet még jobban leigázni, még több adót kivetni reája, hogy ezt a szeretett Schön- brunnt még szebbé és pompásabbá tehesse. Schönbrunn megtekintése után elmentünk a hir- hedt Grinzingbe. Éttermek egymás hegyén, hátán, tingli-tangli látványosság a turisták részére. Kevés bécsi látogatja, nagyon kongott az ürességtől. Négy napi ott tartózkodás után elhagytuk Bécs városát és a magyar határ felé irányítottuk autónkat. Már nem emlékszem pontosan, de úgy 3—4 órai hajtás után közeledtünk Hegyeshalom határ- állomáshoz. Badar gondolatok foglalkoztattak: Ugyan mit fognak vizsgálni? Mit fognak kérdezni? Feleségem észrevette tűnődésemet és rám szólt: “Egyáltalán nincs mitől tartani, nem vagyunk csempészek! Nem viszünk semmit, amire nincs szükségünk. Irataink rendben vannak, tehát nincs mitől félni.” Hiába, mégis azzal érveltem, hogy sok mindent hall az ember; a magyarok és a kommunisták mindent megvámolnak, ami a kezükbe akad. Még azt is mondták valahol Bécsben, ha jól emlékszem, hogy még az autót is megvámolják. Na mindegy, lesz, ami lesz! ROMÁNIAI HÍREK Bronzkori leletek Arad központjában Az aradi megyei muzeum értékes régészeti tárgyak birtokába jutott. A lelet a város központjában épületalap-ásás közben került felszínre. Ötvenegy őstörténeti emlékről! sarlókról, karkötőkről és más dísztárgyakról) van szó, amelyek — aradi szakemberek becslése szerint — a bronzkorszak végéről származnak. A lelet újabb bizonyítéka annak, hogy az'aradi tájakon éltek olyan törzsek, amelyek ismerték a bronz feldolgozási formáját munkaeszközökké, dísztárgyakká és különböző fegyverekké. Épül az uj Orsóvá Orsován gyors ütemben emelkednek az uj város köz- és lakóépületei. Megkezdték egy modem filmszínház alapozó munkáit és a lakóházak fűtését biztositó negyedik hőközpont építését. Jól halad a munka a textilgyár épitőtelepén is: a szövődében már az idén megkezdik a munkát. Az építkezéssel párhuzamosan gondoskodnak nagyteljesítményű automata szövőgépek hozzáértő kezelőinek kiképzéséről is. ünnepelt a Csíkszeredái Olt Szövetkezet Ezelőtt 20 évvel alakult Csíkszeredában az ország egyik első kisipari termelőszövetkezete, az Azután megérkeztünk a határállomáshoz. Három hosszú kocsisor várta a vizsgálatot. Persze én is az egyik sorba kerültem és kis idő múlva egy magyar vámtiszt végigjárta a kocsisorokat, meglátta a kocsimat, intett, hogy húzzak ki a sorból és1 kövessem. Na, gondoltam magamban, mégis van benne valami! Talán hires csempészt látnak bennem, vagy egy régen keresett szélhámosra bukkantak, vagy egy amerikai gengszterre! Vagy még jobb: egy közismert nemzetközi kémre! 4 Egy kis iroda előtt megálltunk. Kiszálltunk a kocsiból és a vámtiszt, egy csoda jóképű ember, mosolyogva kérte a papírjainkat. Egy másik vámtiszt pedig kért, hogy nyissam ki a csomagtartót és a kocsi fedelét, Benézett, semmit sem érintett meg. “Ez mind a maguké?” — kérdezte. Igennel feleltem. “Nahát kérem, zárjanak le mindent, ugylát- szik minden rendben van és mulassanak jól.” Újból beültünk a kocsiba és rendkívül kellemes érzéssel kocsikáztunk Budapest felé. ? s Albina cipészszövetkezet 35 taggal. Később a városban újabb szövetkezetek alakultak és 1962-ben a négy szövetkezet egyesüléséből létrejött az Olt szövetkezet, amelynek jelenleg a város, Balánbánya és Tusnádfürdő területén majdnem 70 közszolgáltatási egysége van, dolgozóinak létszáma több mint 900, évi termelési terve pedig körülbelül 28 milli* lejt tesz ki. Az Albina 35 alapitó tagja közül 14 ma is dolgozik és az Olt szövetkezet cipészrészlegének dolgozója, közöttük Mojzi Mihály szabász, Cső- ti Géza, Nagy Matild szakmunkások. A szövetkezet most ünnepelte legrégibb szekciójának 20 éves évfordulóját. A megemlékezésen és az azt követő banketten résztvett a cipészrészleg 130 dolgozója, a meghívót* ’ az Albina egykori, ma már nyugdíjas dolgozói. Szinházi bemutató Nagyváradon A nagyváradi Állami Színház magyar tagozata bemutatta Giulio Scarnicci és Renzo Tarabusi Kaviár és lencse cimü színmüvét Fekete Attila fordításában. A darabot Gábor József rendezte, a díszleteket Nagy Sándor tervezte. A Kaviár és lenesé színmüvet (ez volt a nagyváradi színház jelenlegi évadjának nyolcadik bemutatója) előadják a kolozsvári Állami Magyar Színházban, az előadáscsere keretében és a szomszédos megyék több helységében. A Magyar Szó tájékoztat az óhazáról, csatlakozzon Ön is az olvasók táboráhozl j
