Amerikai Magyar Szó, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1968-03-28 / 13. szám

<• AMERIKAWttAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD J. ; Thursday, March 28, 1968: I ' ' ' y Munkás és szakszervezeti hírek ......' é ­Emelkedik a munkanélküliek száma WASHINGTON, D. C. — A Munkaügyi Minisz­térium statisztikusa, Arthur Ross jelenti, hogy ez év februárjában 317,000 ifjú munkás lépett a mun­kát keresők sorába és ez 0.2 százalékkal emelte a ^ munkanélküliek számát. Ross becslése szerint ez év nyarán 8,525,000 16 és 19 év közti fiú és lány keres majd munkát. A szövetségi kormány “Ígéri”, hogy 200,000 if­jút juttat munkához. A hivatalos kormányjelentés szerint a munka- nélküliek száma 3,288,000. A gyári munkások átlag órabére $2.95 és heti keresete $119.48 (brutto). Ha ebből levonjuk az adót, akkor a munkás “tiszta” jövedelme (take home pay) 90 dollár körül mozog, ami teljesen elégtelen egy négytagú család tisztességes meg­élhetéséhez. Sztrájkolnak az ananász-aratók HONOLULU. — Február 8-án sztrájkba léptek Hawaii ananász-ültetvényein dolgozó munkások. A dolgozók az International Longshoremen szer­vezetéhez tartoznak. A szervezet 75 centes órabér- javitást, előnyösebb nyugdijat és egyéb mellék­kedvezményt követel a három éves szerződésben. A munkások jelenlegi órabére $1.93 és $3.46 között mozog. A sztrájkolókat a sziget szervezett munkásága támogatja. Tiltakoznak New York rakodó munkásai A város rakodó munkásai megtagadták a hajók le- és felrakását mind a newyorki, mind a new- jersey-i kikötőkben, mivel a Waterfront Commis­sion megengedte a hajótársaságoknak, hogy uj al­kalmazottakat, akik nem tagjai a szakszervezetnek, helyezzenek munkába. A rakodó munkások szakszervezete azt állítja, hogy nincs munkáshiány a rakpartokon, csak át kell csoportosítani a munkaerőt a newyorki és a new-jersey-i kikötőkben, Győzött a munkás-szolidaritás SAN FRANCISCO, Cal. — Jan. 5-én a város uj- ságvállalatainál dolgozó postázok sztrájkba léptek. A vállalat többi munkása, akik 14 különböző szak- szervezetbe tartoznak, tiszteletben tartotta a pos­tázok piketvonálát és igy a vállalatok kénytelenek voltak az újságok kiadását beszüntetni. A sztrájk második hetében azonban olyan tüne­tek mutatkoztak, melyek súlyos következményekre vezettek volna. De Louis Goldblatt, a rakodó mun­kások szervezetének titkára összehívta a sztrájko­ló munkások szervezeteinek vezetőit és ajánlotta, hopy követeljék a munkáltatóktól az összes szerző­dések egy időben való lejáratát. A javaslatot elfogadták és az uj követelést a munkáltatók elé tárták. Ettől kezdve közös érdek­ért, közös harc folyt. A követelés egyesítette a munkások sorait. Ennek következtében az 52 napos sztrájk győzelemmel végződött. A san-francisco-i ujságvállalatok alkalmazottai­nak sikeres sztrájkja teljes ellentétben áll a réz- tröszt dolgozóinak küzdelmével. Ennek oka a két ISftEieE.aijjgENEBISMBBBHHBIHMHHHBBIBII u JAMAICA JA 6-2738 íffiftfiEfffiTíÖN & TV. CT ^ Jamaica Avenue, Jamaica, L.I., N.Y. 2 <8ih Ave Subway 168th St. állomás) [ SZÍNES TELEVÍZIÓK ] Jégszekrények — Mosógépek — Gáz- és vil- j lanykályhák — HI-FI — Stereo — Rádiók — Porszívó készülékek — Legolcsóbban! S Legjobb gyártmányok. — Gyári garancia % KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK! ■ BflBBBBBflflBflflflBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBHBB vezetőségben keresendő. A réztröszt elleni sztrájk élén a Johnson-kormány vietnami politikáját tá­mogató vezérek állnak, mig a san-francisco-i újság- alkalmazottakat békét hirdető szakszervezeti veze­tők képviselik. WASHINGTON, D. C. — A Munkaügyi Hivatal jelentése szerint 2,744,000 tisztviselő tartozott 1967-ben szakszervezetekbe. 1964-ben csak 159,000 volt a szervezett fehérgallérosok száma. Elvetik a javaslatot NEW YORK, N. Y. — A város butorszállitó mun­kásai elvetették a munkáltatók javaslatát, mely he­ti 20 dollárral emelte volna bérüket az uj három­éves szerződés folyamán. Elvetették a javaslatot annak ellenére, hogy a szakszervezeti vezetők ajánlották annak elfogadá­sát. A sztrájk tovább tart. Közben a költözés előtt állók ezrei várnak a sztrájk befejezésére. hírek az autóvárosból A polgármester figyelmeztette Detroit lakossá­gát, hogy ne adjanak hitelt a rémhíreknek. Ne fegyverkezzenek a hamis rémhírekkel szemben, mert abból semmi jó nem származik. Ha mindenki fegyvert hord, a négerek nagyon jól tudják, hogy az ő ellenük irányul és igy ők is fegyverkeznek a fehérek ellen. A héten egy 3 éves kislány volt a hisztéria áldo­zata. Valami zörgés álmából ébresztett fel egy fia­tal apát. Az ajtóra nézett, ahonnan a zaj jött és éppen fordult a kilincs. Az apa kirúgta az ajtót és lőtt. A következő pillanatban 3 éves kislánya holtan rogyott össze a szőnyegen. A kislány a für­dőszobába akart menni, azért nyitotta a kilincset. Az ily megrémült egyén, mint ez az apa, nem gon­dolkodik tisztán. A töltött fegyverrel a kezében nem vár, hogy meglássa, kivel áll szemben. Emiatt egy ártatlan gyermeknek kellett meghalnia. Egy család katonafia szabadságra ment haza és meg akarta lepni a családját; észrevétlenül be­ment a saját kulcsával és szobájában aludni tért. Gondolta, milyen meglepetés lesz reggel, amikor majd ott találják! A munkába készülő apa korán kelt és mikor valakit látott a fia ágyában, fegyvert fogott és lőtt. Agyonlőtte az alvó fiát. Miért lőtt először, anélkül, hogy megnézte volna, ki az? A rémhirek miatt mindenki először rablásra gondol, elveszti a józan eszét, először lő, azután néz. A motozási rendelet kihallgatásán 25-en szólal­tak fel. Csak hárman pártolták, a többi ellene volt. Katolikus és zsidó papok és közéleti emberek úgy vélekedtek, hogy éppen az a baj, hogy ezt a nége­rek ellen már régóta alkalmazzák. Ha 4—5-en ösz- szegyülnek az utcán, a rendőröknek már joguk lenne, minden különösebb ok nélkül, megmotozni és távozásra szólitani őket. Még barátok sem áll­hatnának meg az utcán egy kis beszélgetésre. A rendőrség ezt mindjárt gyanúsnak tekintené és szétkergetné őket... Cavanagh polgármester most “Rumor Control Center”-t állított fel. Ha valaki hall valami rém­hírt, hívja fel ezt a hivatalt. Ha nem igaz a hir, akkor megnyugtatást kap, ha igaz, akkor a hivatal rögtön intézkedik, hogy elejét vegye a nagyobb bajoknak. Az összegyűlt közéleti vezetők kihangsúlyozták, hogy nem fegyverekben és szigorúbb törvények­ben kell a megoldást keresni, hanem a rendőrség és a lakosság közötti barátságos viszonyban és a néger nép rengeteg panaszának orvoslásában. Rose Pavloff Kinshasa, Kongó. — Körülbelül 150 személy nyomtalanul eltűnt egy földcsuszamlás következté­ben, amely teljesen eltemette a Bukavu-tól 10 mér- földnyire délre fekvő Luhonga falut. A födcsuszam- lást a hosszú esőzés következtében, az 1600 láb magasságú Mandwe hegység egy részének összeom­lása okozta. Mindössze hét személy menekült meg. 240 aláírást szerzett a nyugdíj petícióra Erdődi Mihály, lapunk olvasója, meggyőzte 240 barátját, ismerősét, szomszédját, roko­nát, hogy írják alá azt a kérvényt, melyben a szövetségi nyugdíj száz százalékos felemelését kérjük. Johnson elnök 30 milliárd dollárt költ évente az erkölcstelen vietnami háborúra. Ez az összeg elegendő volna arra, hogy minden nyugdíjas száz százalékkal többet kapjon ha­vonta, mint most. Az ország anyagi helyzete tehát lehetővé tenné a nyugdíj felemelését. A kérdés csupán az, hogy a rendelkezésre álló összeget mire költsük. Kérjük olvasóinkat, hogy kövessék Erdődi munkástárs példáját. Küldjék be az aláirt pe­tíciókat, hogy azokat rendeltetési helyükre juttathassuk. HŰÉ ÉS AZ ALCAZAR 1936-ban az alkotmányos spanyol kormány csa­patai — nehéz fegyverek híján — sikertelenül ost­romolták a Toledo fellegvárába zárt ellenforradal­mi erőket és akkor a “világsajtó” hősi legendává fejlesztette a kétségtelenül makacs és szívós ellen­állást. 1968 februárjában az U.S. és “szövetsége­sei” a világ legpusztítóbb fegyvereivel (az atom­bombák kivéve) ostromolták a délvietnami történél mi Hűé város erődjébe zárt forradalmi századot: földön, levegőből és a tengerről, lövedékekkel, bombákkal, gépfegyverrel és napalmmal. Néhány kép került erről az amerikai sajtóba is, illusztrál­va a védők fantasztikus elszántságát, néhány mon­dat a riportokba, hogy az elesettek helyét rögtön mások foglalták el, hogy négy heti pokol nem ren­dítette meg őket. De az a szó, hogy ők nemzeti-katonai értelemben, hősök, nem jutott az itteni sajtóba. Ma már a ko­molyabb újságok nem írnak mezítlábas, félmezte­len, nyíllal hadakozó, csapdákat készítő “vietcon- gokról”, mint erdei vadakról, akiknek halálra kín­zását, vagy a csatlóstiszt egy intésére mint “ban­ditáknak” azonnali kivégzését, majd hullahegyeit a truckokon kedves csemegének szánták alvás előt­ti sörözéshez az újságolvasóknak és tv-nézőknek. Hősök műidig csak a mi oldalunkon vannak és le­hetnek, mint a két világháborúban is és akik azo­kat átélték, illetve átszenvedték, azok most ugyan­olyan élvezettel (és cinizmussal) habzsolják kollek tiv önérzetük e felfuppasztását (a legnagyobb ame­rikai társadalomtudós, Thorstein Veblen, vicarius- nak, mások képében való élvezetnek és hiúságnak nevezi ezt). A kid-ek hősiességéről, akik a kapuk alól állító­lag “Molotov koktélt” dobáltak a tankokra s akik az első támadásra eltűntek (igen helyesen, életü­ket mentve) a szemhatárról, könyvtárnyi dicshim­nuszt utak össze. Arról a vietnami népről, amely 25 éve küzd sikeresen egyik világhatalommal szem­ben a másik után, szabadságáért, függetlenségéért, ma már kénytelen-kelletlen elismerik, hogy nem mérgezett nyilakat lövöldöző “gerillák”, hanem korunk legkiválóbb hadvezérének irányítása mel­lett győzelmes mozgó és álló csatákat vívnak —- tengeri és légierő nélkül — a világ legerősebb ha­talma és számos csatlósa ellen — és amely a világ­háborút sokszorosan felülmúló bombázás elől a föld alá kényszerítve beszélhet azzal egyenrangú hatalomként, de nem szabad itt azt Írni, hogy hős. Kikivánkozik még a bérelt riporterek tollából is, hogy milyen fegyelmezettek, öntudatosak, szemben a dél-vietnami hadseregbe pofozott katonákkal, akik a cikkek szerint a saját Hűé városukat is ki­fosztották, de ők az amerikai (és “szövetséges”) sajtó számára csak “vietcong gerillák’ maradnak; legfeljebb ma már nem Írják róluk, hogy Kína pa­rancsára mozognak. Mérlegelő Abadan. — A Szovjetunió és Irán között uj, köl­csönösen előnyös gazdasági egyezmény jött létre. A Szovjet többi között 230 millió dolláros költség­gel nagy acélgyárat épit.

Next

/
Thumbnails
Contents