Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-08-17 / 33. szám

Thursday, August 17, 1967

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

5

A ZINZIN-UT

A közel-keleti kérdés, kormányunk merev politikája miatt még mindig megoldásra vár, mert az úgynevezett el-nem-kötelezett országok közvetitő javaslata nem kapta meg a szükséges kétharmad többséget az ENSZ-ben. Amerika és Anglia vazallusai ugyanis ellene szavaztak és több mint 20 ország delegátusai tartózkodtak a szavazástól. Az izraeli kormány imperialista támogatóinak árnyékában annyira felbátorodott, hogy megtagadta az ENSZ egyhangú határozatának végrehajtását is, bekebelezte Jeruzsálemet, és nem hajlandó tárgyalni a lakóhelyükről elüldözött arabok százezreinek sorsáról sem.

Ezzel azonban a válság nincs megoldva, csak elodázták és bármely pillanatban újra fegyveres összecsapásra kerülhet sor. Csupán a szocialista országok látják a veszélyt és minden lehetőt elkövetnek, hogy módot találjanak a békés megoldásra, annak tudatában, hogy a mai helyzetben bámilyen fegyveres összetűzés nukleáris világháborút zudithat az emberiségre.

A pecsenyesütők

Mint minden kérdést, az arab—izraeli kérdést is különböző szempontokból vizsgálják az emberek De egy bizonyos: különböző, magukat magyaroknak tartó csoportok, nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy ilyen esetekben felsorakozzanak a reakciós táborhoz. Még önmaguk sem hiszik, hogy felsorakozásuk valamilyen értéket jelent, de mindenesetre jó alkalom arra, hogy a szülőhaza és a szocialista országok ellen felszólalhassanak. A tegnapi “hitler—szállási-legények” is kifejezték Izrael iránti rokonszenvüket, hiszen a mai nyugatnémet kormány is Izrael “jogaiért” szólal fel, nem azért, mert lelkiismeretfurdalása van a 6 millió zsidó elpusztitása miatt, hanem mert gyűlöli a Szovjetuniót, melynek hadserege tönkretette a náci-fasiszta-nyilas hordákat, megsemmisítve ezzel világuralmi álmukat.

Az Amerikai Magyar Szövetség Béky Zoltán ur aláírásával, a “Szabadságharcos Világszövetség” aláírás nélkül azzal a felhívással fordult az ENSZ elnökéhez, titkárához és delegátusaihoz, hogy követeljék a Szovjetuniótól Magyarországon lévő katonaságának visszavonását. Ezek az urak tudatosan — de sikertelenül — félre akarták vezetni az ENSZ vezetőségét és delegátusait, mert hiszen nem csak ezek a hivatalos képviselők, de minden újságolvasó ember tudja, hogy a Szovjetunió az ENSZ- ben és a leszerelési konferenciákon ismételten követelte. hogy minden katonai bázist, melyeket külföldi katonaság tart megszállva, szüntessenek meg és a külföldi csapatokat vonják vissza az egyes államok határai mögé. Ha erre a nyugati hatalmak hajlandók, a Szovjetunió azonnal hajlandó csapatait kivonni Magyarországból és a Demokratikus Német Köztársaságból.

A javaslatokat az Egyesült Államok és Anglia mégcsak tárgyalni sem akarta, pedig a szocialista országokat kivéve, Európa minden országában vannak amerikai csapatok, légi és tengeri bázisok — kivéve Franciaországot, mely az év elején felmondta a szállást és kilakoltatta az amerikai csapatokat.

Ha Béky uréknak annyira fáj az idegen katonai megszállás, sürgősen forduljanak Johnson elnökhöz, hogy fogadja el a szovjet javaslatot, mert az közelebb hozná a békét és egy lépést jelentene a III. világháború megakadályozása irányában.

De vajon akar-e Johnson békét, leszerelést? Viet nam, a közel-kelet, a világszerte fennálló amerikai bázisok ennek ellenkezőjét bizonyítják. No és ezek a kérvényező, uszító amerikai magyarok? Ezek el pusztítanák Magyarországot, a magyar népet, mely csak akkor számit nekik, ha újra szülőhazánkbar élhetnék parazita életüket.

A "bal"-o!dal

Igen, ilyen is van, még pedig az “uj balszárny” Akadnak köztük olyanok, akik nem látnak továbt az orruknál. Ezek a kispolgári anarchisták mindig elégedetlenek a szocialista országokkal, nekik sem mi sem elég radikális, semmi sem elég jó, ami azok csinálnak. Az egyik azért neheztel, mert ; Szovjet nem sietett repülőgépekkel és csapatokka az arabok segítségére, a másik azért van felhábo

Fletcher Knebel a Seven Days in May, Camp David, Convention cimü könyvek írója a katonai- ipari-politikai komplekszum legnagyobb jelentőségű irodalmi kritikusa, a jelenkor nukleáris fegyverekkel terhes, egymással összeütközés előtt álló különböző társadalmi rendszereinek és ideológiáinak közepette.

A “The Zinzin Road” cimü müvében Knebel ezt a témát Nyugat-Afrikába helyezi át Megvilágítja az amerikai diplomaták és a külföldi befektetők közötti viszonyt és egy aljas, “külföldi segély” által támogatott diktatúrával való szövetségüket. Láthatjuk ebből a hivatalos kommunista-ellenes- ség alapvető haszonlesési motívumait, amelyek miatt az Egyesült Államok igyekszik a fejlődő országokat a szocialista országoktól elkülöníteni.

Ezt a könyvet a becsületes, fiatal Peace Corps dolgozók és képzeletbeli Kalya ox*szágbeli barátaik egy csoportjának szemszögéből irta. Elhihető, hogy vannak a Peace Corps-on belül jelentős számban becsületes emberek, akiken a State Department nem végzett “agymosást”, akik nem tartoznak a CIA kötelékébe és nem törődnek az FBI ellenőrzésével ?

Első gondolatra az a fiatal barátom jutott eszembe, akinek a Peace Corps-ba való kinevezését visszavonták, amikor megmondta, hogy segített a polgárjogi küzdelmekben. De utána arra a sokszáz jelenlegi és volt Peace Corps-tagra gondoltam, férfiakra és nőkre, akiknek kijelentései és levelei elitélték a vietnami háborút. így hát hihetőnek találom ezt a könyvet, melyben az igazi Peace Corps dolgozók — a strómanokkal és a bürokratákkal ellentétben — maguktól értetődően ellenzik a piszkos háborút és amelyben a legjobbak, négerek és fehérek, aktivan küzdenek egy becsületes programért, a CIA és a State Department manipulációinak ellenére.

Ebben a könyvben a State Department képviselője beismeri, hogy évente 20 millió dollárt fizetett külföldi segélyként a kalyai kormánynak, szépített megvesztegetésül, hogy “a mi oldalunkon” maradjon, jól tudván, hogy minden a diktatúrát erősiti, az uralkodók luxuséletét biztositja és semmi sem jut belőle a kalyai nép megsegítésére. De mit is jelent “a mi oldalunkon” lenni?

A felelet erre Magruder-nél van, az Itambel olasz, belga és U.S. vasércvállalat amerikai igazgatójának, aki Kalyából állandóan Washingtonba utazgat és mindenütt ő mondja ki, hogy kalyai ügyekben mit kell tenni. így próbálja meggyőzni a Peace Corps vezetőit:

“Lajos, hadd mondjam el, mi az elképzelésem Kalyáról. . . Először is, nem akarok köntörfalazni saját érdekeimről. Itambelnek háromszáz millió dolláros befektetése van Kalyában, azonkívül meglehetősen nagy fizetésem is van és a vállalat részvényeiből is van valamennyim. Nekünk van a világon az egyik legjobb, legjövedelmezőbb vasérc

rodva, mert a szovjet az elmaradott “reakciós” arabokat támogatja és nem a szabad, demokratikus Izraelt. Az egyik csoportba tartozóknak éppen úgy nincs igazuk, mint a másikba tartozóknak, az egyik épp úgy nem “bal’’-oldali, mint a másik. Egyik csoportba tartozók sem látják meg, hogy a szocialista országok erőfeszítést tesznek a béke fenntartásáért és főleg azért, hogy a szóban forgó országok nagy léptekkel haladhassanak előre a szocializmus építése felé, amit még azzal sem lehet megállítani, hogy Maoval az élen, próbálják a forradalmi munkásmozgalom és szocialista világhatalom egységét megbontani nacionalista jelszavakkal.

A Szovjetunió és a szocialista országok nem hisznek abban, hogy az elnyomott népek felszabadítását nekik kell elvégezniük, hanem hiszik és vallják, hogy minden népnek saját magának kell fel- szabadulásáért harcolnia és ha ilyen harc folyik bárhol a világon, a harcolóknak minden segítséget meg kell adni; mint ahogy segítik Kubát. Vietnamot. A Szovjetunió és a szocialista országok meg akarják értetni ezekkel az országokkal, hogy a siker előfeltétele, hogy a harcok necsak politikai, hanem gazdasági téren is follyanak. Ezt Nasser is megértette, mert a legutóbbi beszédében a gazdasági felszabadulást, a minden téren való egyenlőséget hirdette.

bérletünk.

“. . .Tudom jól, hogy az öreg Nagyfejü (a diktátor — V. P.) barátságos hozzánk és minden más külföldi befektetőhöz. Mindent együttvéve, az amerikai és az európai kereskedelmi érdekeltség Kalyában jóval több egy milliárd dollárnál... Aztán azt is tudod, hogy a kommunista országokból egyetlen projektum sincs az országban. Kalya az egyetlen hely, ahol a mieinknek nincs okuk az aggodalomra!

Elmondja, hogy az uralkodó csoport tagjai közül kettőt bevett a vállalatba, ellátta őket részvényekkel, nagy fizetésekkel és osztalékokkal. Nagy megelégedését fejezte ki a bányában alkalmazott kalyaiak tanulékonysága és jó munkája iránt, de ellenez minden olyan reformot, amely a kalyai tömegeknek hasonló alkalmakat nyújtana. A szokásos érvvel elismételte, hogy a kalyaiak még hosszú generációkon át nem értek meg az igazi előrehaladásra és figyelmeztet: “Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy ezt a Zinzin vitát most dűlőre vigyük, megkockáztatod, hogy a nyugatiakat mind kirúgják Kályából.”

A Zinzin vita abból ered, hogy a reace Corps dolgozói megkísérelték iskolák felállítását és hogy saját használatukra utak és vízvezeték építésére mozgósitsák az embereket az ország elszigetelt vidékein. A helyi kényur, a diktátor törvénytelen fia szabotálja őket, mert több megvesztegetést kap abból, ha megállít minden haladást. Washington és az amerikai követ, a helyi reakciósokkal együtt, minden konstruktív programnak ellenáll.

Az ilyen és ehhez hasonló küzdelmek folyamán, a Peace Corps emberekből néhányan csatlakoznak a kalyai forradalmárok egy csoportjához, a “Ko- hó”-hoz. Kissé valószinütlenül, a “Kohó” vezetője a független amerikai tipusu kapitalizmus hive (nem az igazi életből, hanem idealizált könyvekből véve a példát). De még ez is kommunizmusnak számit a CIA és az uralkodó csoport szemében, melyek megrögzötten Kalyát alárendelt, neo-koló- niális állapotban akarják taidani.

Meggyőző képekben rajzolja le a Peace 'Corps magasabb régióiban szereplő előkelő hölgyek tevékenységeit, a szélső jobboldalt és különösen a liberális szenátorokat és képviselőket, a State Department hivatalnokait — és meg nem nevezve, de felismerhe+ően — Johnson elnököt.

A kalyai munkásságot rokonszenvesen Írja le. A Peace Corps dolgozók személyes kapcsolatait a modern kor szellemében jellemzi, megközelítve az amerikai ifjúság legjobbjainak érzelmeit és meggyőződését. Sok akció és drámai jelenet van a könyvben. A feszültség nagyszerűen jut tetőfokra és a könyv a kalyai népnek a saját felszabadításáért fokozódó szervezkedésével és küzdelmével végződik.

(Fletcher Knebel, “The Zinzin Road”, kiadója Doubleday, 1966, ára $5.95.)

A Magyar Szó már számtalanszor megírta, hogy a közel-keleti kérdést nem mint zsidó kérdést tekinti és a szocialista országokban törvénybe ütköző dolog az antiszemitizmus. Itt nem vallási kérdésről van szó, hanem az olajról, a szabad kizsákmányolásról, a gazdasági elnyomásról. Az angol, s főleg az amerikai tőke nyakig érdekelve van abban, hogy a közel-keleten továbbra is szabadon mehessen a rablás és a harcok főleg azok ellen az országok ellen irányuljanak, melyek elhatározták, hogy országuk természeti kincseit köztulajdonba veszik és a korlátlan kizsákmányolást meggátolják. Ezért érte támadás elsősorban Egyiptomot és Szíriát, s ezért támogatják ezeket az országokat a haladó gondolkodású emberek és a szocialista országok.

Nem segít az sem, hogy suttyomban terjesztik az “uj baloldali” szakadár lapokat, vagy a zavaros Írásokat, mert a Magyar Szó kitart azon elve mellett, hogy az izraeli kormánynak ki kell ürítenie a megszállt területeket, megoldást kell keresnie a másfél milliónyi hontalan ügyében és minden országnak — beleértve Izraelt is — nem fegyverrel, hanem tárgyalások utján kell odahatnia, hogy területe biztosítva legyen. Ennek pedig az az előfeltétele. hogy Izrael ürítse ki a jogtalanul elfoglalt területeket.

jPAÁl MaTHÉ ROVATA