Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-08-17 / 33. szám

Thursday, August 17, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 írja: Rev. Gross A. László B. D„ Th. M. Futkosunk fiihöz-fához Szeretve tisztelt elnökünktől lefelé — a hadügyi és külügyi államtitkárokon, valamint a vezérkari főnökökön keresztül -— egészen Westmoreland tá­bornokig minden számottevő tényező megegyezik abban, hogy vietnami hadviselésünk “jól megy” (going well): ma már mi vagyunk az összeütközések kezdeményezői, mig korábban mindig csak az ellen­ség támadásait vertük vissza; az északiak beszi­várgását sikerült a minimumra csökkenteni; az el­lenség veszteséglistája csaknem minden összecsa­pás alkalmával tízszerese a mienknek; mammut- bombavető repülőgépeink sokasága jóformán min­den észak-vietnami országutat, hidat, gyárat, áram- fejlesztő és benzintároló telepet tönkrezuzott; az ellenség táborából hozzánk átszökő harcosok száma nőttön-nő — egyszóval: minden úgy megy, mint a karikacsapás... Hát ha ez igy van, akkor nyilvánvaló, hogy a vietnami ügy végleges felszámolása — természete­sen a mi fölényes győzelmünkkel — nem lehet már messze. Az északiaknak csakúgy, mint a déli viet- cong harcosoknak most már be kell látniok, hogy minden erőfeszitésük és áldozatuk hiábavaló; a további vérontás és pusztítás teljesen céltalan — számukra nincs más hátra, mint lerakni a fegy­vert és békét kérni a győztestől: mitőlünk... Efelett nem is lehet vitatkozni — ugyebár? Ahol egy legföljebb 290,000 főre taksált (McNamara becslése!), hiányosan felszerelt, gyengén táplált és minden légi fegyvert vagy nehéz tüzérségi ütő­erőt nélkülöző haderőnek szembe kell néznie egy több mint egymilliókétszázezer (1,200,000) főnyi pazarul felfegyverzett, kitünően táplált, mérhetet­len légi és tüzérségi ütőerővel támogatott hadse­reggel, ott a logika minden törvénye szerint ebből a konfliktusból a létszámban négyszeres és tüzelő­erőben talán ötvenszeres túlerővel rendelkező had­viselőinek kell győztesként kikerülnie. Ha minden olyan “jól megy,” ahogy Legfelsőbb Hadurunk és alvezérei állítják, akkor az volna logikus és termé­szetes, hogy a viszonylag jelentéktelen számú, erő­sen megtizedelt, szegényesen felszerelt “ellenség” ordítson, jajveszékeljen segítségért vagy — ennek hiányában — kegyelemért, irgalomért... De ki jajveszékel? Hallga, csak haliga: West­moreland tábornok, akinek a fővezérlete alatt oly nagyszerűen megy minden, még legalább 100.000 amerikai katonát követel a vietnami hadszíntér megerősítésére. Thieu haigoni “elnök” (maga is tá­bornok) — amerikai kollégája jajongásának alátá­masztására — kijelentette, hogy ha nem küldünk újabb csapatokat Dél-Vietnamba, a jelenlegi lét­számmal “képtelenek megtartani” az eddig nyert területi előnyöket, mert a vietcong azokat egytől- egyig rövidesen visszafoglalja... Szegény, megtépázott idegzetű elnökünk mit te­het? Hogy a “győztes” amerikai tábornok hangos követeléseit elcsititsa, hosszas viták és megfonto­lások után igér neki egyelőre 45,000 újabb ame­rikai fiút és utána gondol egy nagyot: kiküldi két meghitt famulusát: Taylor tábornokot és Clifford nevű, “minden-lében-kanál” titkos tanácsosát egy kéthetes mendikáns-körutra Thaiföldre, a Fülöp- szigetekre, Dél-Koreába, Ausztráliába és Uj-Zéland- ba, sőt a legközelebbről érdekelt Dél-Vietnamba is — sürgős katonai segitségért. A koldulóbarátok végigkilincselték az említett országok kormányfői­nek hivatali szentélyeit és ütjük végeztével ponto­san azt hozták haza tarisznyájukban, amit a köz­mondásbeli Bugyi András kapott a tapasztásért... Hogy kolosszális kudarcukat valahogy elkendőz- • zék, próbálták elhitetni az amerikai közvélemény­nyel (de ez a kísérletük nem nagy sikerrel járt!), hogy tárgyalásaik során a katonai támogatás fel­fokozásának a kérdése fel sem merült, erre nézve tehát nem kértek és nem is kaptak Ígéretet a meg­látogatott kormányfőktől. .. (Alkalmasint a ki­küldetés célja nem is volt más, mint egy kis barát­ságos terefere, amelynek folyamán szívélyesen gratuláltak egymásnak a “szövetséges haderőknek” EGYRE TÖBB EGYHÁZI EMBER ELLENZI JOHNSON VIETNAMI POLITIKÁJÁT A bankárok napilapja, a Wall Street Journal, aug. 2-i számának első oldalán részletesen beszá­molt arról, hogy országszerte egyre több katolikus pap, református lelkész és zsidó rabbi csatlakozik a békét követelők táborához. Ország-világ tudja, hogy Eugene Carson Blake, az Egyházak Világtanácsának elnöke, dr. Rév. Mar­tin Luther King, Jr., Rév. George M. Dougherty, a Washington, D. C.-i New York Avenue Presbiteriá- nus Egyház papja a vietnami háború-ellenes mozga­lom felépítése érdekében fejt ki tevékenységet. Uj, meglepő és szinte váratlan esemény, hogy a vörösfaló Fulton J. Sheen, Rochester, N. Y. püs­pöke csatlakozott azokhoz, akik követelik az ameri­kai hadsereg azonnali kivonását Vietnamból, mert "a jelen körülmények között minden háború elíté­lendő." Ne fizessünk adót A Wall Street Journal cikke rámutat a chicagói Arnold J. Wolfe rabbi felszólítására kongregációja tagjaihoz, hogy ne fizessenek adót és ezzel fejezzék ki elégedetlenségüket Johnson elnök vietnami po­litikájával szemben. Maryland állam Towson városkájában a refor­mátus egyház papja sorozatos előadást tartott a vietnami kérdésről. Rámutatott a háború erkölcs­telenségére, de nézete viszályt keltett a hivek so­raiban és egyesek azzal fenyegetőztek, hogy ha nem hagyja abba előadásait, kilépnek az egyházból. Néhányan be is tartották fenyegetésüket és a pap kénytelen volt az előadásokat felfüggeszteni. A baptisták nemrégen kovenciót tartottak Mia­mi, Fla.-ban, ahol javaslatot terjesztettek a delegá­Száz százalékos nyugdíjemelési javaslatot tárgyal lapunk augusztus 20-i konferenciája Az Amerikai Magyar Szó Ügyvezető Bizottsága javaslatot terjeszt vasárnap, aug. 20-án a newyorki Woodstock Hotelben tartandó konferencián megje­lenő olvasók elé, hogy a lap nevében aláírásokat gyüjtsünk egy kérvényre, melyben felhívjuk John­son elnököt és a kongresszust, hogy haladéktala­nul módosítsák a jelenlegi társadalombiztosítási törvényt és tegyék lehetővé, hogy férfiak 60, nők 55 éves korukban mehessenek nyugdíjba. Ugyanakkor kérjük a nyugdíj- és rokkant-bizto- sitási összeg 100 százalékos felemelését és annak kiutalását a jogosultak részére, bármelyik ország­ban telepednek is le. A nyugdíj felemelésének kérdése évek óta a kongresszus előtt van, anélkül, hogy a képviselők és szenátorok bármit is tettek volna. Csupán az érdekeltek nyomása kényszerítheti a törvényhozó­kat a cselekedetre. Mind az aug. 20-i newyorki, mind a szept. 2. és 3-i detroiti konferencián tervet dolgozunk ki ar­ra, hogy miként mozgósíthatjuk az amerikai ma­gyarságot a nyugdíj- és rokkant-segély száz száza­lékos felemelése érdekében. tusok elé, akik 11 millió hívőt képviseltek. Arra kérték őket, hogy “imádkozzanak a békéért”. Hosz- szu és heves vita követte a javaslatot, végül egy­hangú szavazattal elfogadták, azzal a módosítással, hogy ez nem jelenti az amerikai hadsereg azonna­li és feltétel nélküli kivonását Vietnamból. Nő a Katolikus Békeszervezet A newyorki katolikus papok vezetésével már évek óta működik egy békeszervezet. Említésre méltó, hogy a szervezet tagsága a múlt évi 800 lét-, számról 2,200-ra emelkedett. (Talán ez a magyará^ zata Fulton Sheen püspök véleményváltoztásá- nak.) * v A presbiteriánusok a háború ellen A vietnami háborút legélesebben a presbiteriá- nus egyház ítélte el, amikor kinyilatkoztatta: “uj kezdeményezésekre van szükség a béke helyreállí­tására, még akkor is, ha ez a nemzeti biztonság ro­vására megy.” A presbiteriánus egynaz úgy határozott, hogy az egyháztagok gyónják meg és vallják be háború- ellenes magatartásukat. Az egyház ezen elhatározá­sa dilemma elé állította azokat, akik a hadügymi­nisztériumban dolgoznak. Úgy vélték, hogy ha meggyónják háboru-ellenességüket, le kell monda- niok állásukról. Ezen presbiteriánusok száma olyan nagy volt, hogy McNamara hadügyminiszter kény­telen volt kijelenteni: azoknak, akik ellenzik a viet­nami háborút, nem kell lemondaniok állásukról. A "héják" bojkottálják az egyházat Illinois állam Vilmette nevű városkájában A First Congregational Church háború támogató tag­jai, kb. 150-en, megtagadták a templomba járást és megvonták anyagi támogatásukat az egyháztól mert a Rev. Buckner Coe félreérthetetlenül osto­rozta Johnson elnök vietnami politikáját és er­kölcstelennek minősítette a háborút. A múlt évben a Reverend a négerek egyenjogú­ságáért szállt sikra és ez szított ellentétet az egy­háztagok között. Most azonban a vietnami kérdés jött előtérbe. Hitler nyomdokait követjük Az 1930-as években Hitler elnémította a szabad sajtót és mozgósította a német népet a “kommu­nizmus elleni szent háborúra”, mondta Rev. John Houck. Vannak papok, akiknek az a véleményük, hogy az Egyesült Államok egyre több nemzetközi feladatot vállal magára és a mai washingtoni kor­mányt az ókori Rómához hasonlítják. Közben az amerikai hadsereg egyre növekvő, veszteségekről számol be és Johnson elnök elhatái rozta, hogy újabb 50,000 amerikai fiatalt küld a vietnami vágóhidra. Ugyancsak az egyre emelkedő hadikiadások fedezésére felemeli a már érvényben lévő magas adóterhet azáltal, hogy az adót is meg­adóztatja tiz százalékkal. Minél tovább tart a vietnami vérontás, annál szélesebb rétegek csatlakoznak a békét követelők táborához. az ellenség feletti hatalmas győzelmeihez — és er­re illendőképpen ittak is egy “magnum áldo­mást. ..”) Hát magyarán szólva: bolondok is volnának ezek a kormányfők, ha egyetlen Hüvelyk Matyi-termetü katonát is küldenének egy olyan hadszíntérre, ahol már most is 600,000 belföldi és 600,000 külföldi vitéz harcol oly hősiesen a délvietnami nép “sza­badságáért és függetlenségéért.” Minek oda még több katona — teszik fel a kérdést gondolatban —, ahol egy-egy ellenséges harcosra több mint négy vitéz jut a mi oldalunkon és ahol minden egyes hősért, aki a mi oldalunkon esik el, tiz ellen­séges katona fizet az életével?! Annyit már csak mégis illik feltételeznünk a meglátogatott és meg­környékezett kormányfőkről, hogy számtanból a négy alapműveletet: az összeadást, kivonást, szor­zást és osztást annakidején — legalább közepes eredménnyel — elsajátították, tehát nem lehetett túlságosan nehéz matematikai feladat számukra annak a kiszámítása, hogy ahol az ilyen sokszoros erőfölénnyel rendelkező hadviselő fél képtelen zöldágra vergődni egy létszámban, felszerelésben, tüzelőerőben messze alatta álló ellenséggel szem­ben, ott minden további emberáldozat megkockáz- tatása céltalan, meddő, IMBECILLIS lépés volna — az ügy erkölcsi és jogi oldaláról nem is beszélve.... De feltehető ezekről az udvariasan negativ ma* gatartásu urakról az is, hogy ők átlátnak, sőt tul- látnak a washingtoni nagymogulok számításán. Ta­lán az is átcikkázhatott az agyukon, hogy ahol a négyszeres túlerőt üyen desperátus módon igye­keznek ötszörösre (s később: ki tudja hányszorosra) emelni, ott már nem a “délvietnami nép szabadsá­gának a megvédése” a kitűzött cél, hanem Észak- Vietnam lerohanása, sőt talán az azzal szomszédos Kolosszus megtámadása is. .. És ők — köszönik szépen! — ehhez a vállalkozáshoz nem óhajtanak társunkul szegődni... Ma már — ha nyíltan nem is mondják ki — bizonyára azt is sajnálják, hogy hagyták magukat pórázon vezetni ebbe az átkozott vietnami posványba, de korábbi ostobaságukat nem hajlandók azzal tetézni, hogy segítsenek az Egye­sült Államokat Ázsia urává s parancsolójává tennif

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents