Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-27 / 30. szám
Thursday, July 27, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Rácz László: Látogatás Jugoszláviában Budapestről alig egy órás repüléssel érkeztem meg Belgrádba, Jugoszlávia fővárosába. Ebbe a baráti országba hivatalos meghívásra jöttem. GUSTAV VLAHOV — a jugoszláv parlament nemrég megválasztott alelnöke — hivott meg feleségemmel együtt, hogy közvetlen-közeiről győződjek meg arról a hatalmas szocialista épitőmunkáról, ami hazájában folyik. Immár 22 éve, a fasiszta uralomból való felszabadulás óta. Könyvemben “Porszem a viharban” —r- ha teljesen rövidre fogva is — megírtam, hogy annak idején, a második világháborút megelőzőleg milyen szocialista épitő munkát végeztem a fehér terror országaiban. Berlini emigrációmból sikerült megalapítanom a NEMZETKÖZI MUNKÁS SEGÉLY (német rövidítésben: LAH), ennek a pártokon felül álló segítő akciónak nemzeti szervezeteit. Nemcsak szülőhazánkban, de egyidejűleg a balkáni országokban is. Ezek a csoportok főként föld alatti értékes segítő munkát végeztek a fasiszta elnyomás alatt szenvedő országokban. Elsősorban proletár gyermekek megsegítésére, egészen a felszabadulásig. Igen sokszor munkásokon kívül, baloldali értelmiségi elemek bevonásával. Hogy ez az épitő munkám a Balkánon — köztük Jugoszláviában is — sikerrel járt, ez főként DIMITRI VLAHOV-nak, a kiváló macedpn ujságiró- forradalmár barátomnak volt köszönhető. Berlini emigrációmban ő volt az, ki összekapcsolt és megismertetett jugoszláv- és bolgár baloldali harcosokkal. Ennek a már elhunyt munkatársamnak a fia: Gustav Vlahov, kit mint szocialista országa mexikói nagykövetét ismertem meg — volt az, aki meghívásával jugoszláviai látogatásomat kezdeményezte. Érkezésünkkor nem volt a fővárosban. De baráti Kevés nemzetközi esemény keltett a világban oly viharos vitákat, kavart fel úgy érzelmeket, mint az arab—izraeli konfliktus. Rendkívüli érdeklődést keltett ez a háború Magyarországon is, megmozgatott értelmet és érzelmeket: beszéltek róla minden társaságban, mély aggodalmat keltett, de az elmaradhatatlan vicceket is előcsalta. Vagyis: téma volt a javából. Három jelentős politikai nyilatkozat is elhangzott, olyan, amely részben vagy egészben ezzel foglalkozott: még a konfliktus első napjaiban a budapesti televízióban interjút adott Komócsin Zoltán, a Magyar Szocialista Munkás Párt külpolitikai szakértője; később az Egyesült Nemzetek Szervezetének rendkívüli közgyűlésén felszólalt Fock Jenő miniszterelnök s hamarosan ezután Kádár János, a párt első titkára fejtette ki álláspontját egy ifjúsági kongresszuson. Ha a magyar vezetők fejtegetéseit elemezzük, választ kaphatunk nemcsak arra, hogy mi Budapest álláspontja az arab—izraeli vitában, hanem arra is, hogy miért. Fejtegetéseikben a nemzetközi közvéleményt minden bizonnyal leginkább az érdekli, hogy a magyar politikusok elismerik Izrael államot, jogosnak és szükségesnek tartják létét, nem akarják, hogy elpusztuljon, s ebből következően nyilván nem is helyeslik azoknak álláspontját, akik Izraelt fel akarják számolni. Ezért vették fel vele egykor a diplomáciai kapcsolatot, s e kapcsolat mostani megszakítása nem Izrael állam létjogosultságának tagadását jelenti, hanem — politikájának súlyos bírálatát. Magyar szemmel nézve Izrael olyan ország, amelyben vannak dolgozók, munkások, kisemberek, vannak bankárok és gyárosok, alárendelt és uralkodó osztályok. Izrael nem “a zsidóságot” képviseli, hanem egy államot, akár Franciaország vagy Pakisztán vagy Venezuela — amellyel lehetnek jó viszonyban, vagy rossz viszonyban. Következésképpen a magyar álláspontnak nincs semmi köze az antiszemitizmushoz, annál kevésbé, mert ez a népi demokratikus rendszer éppen a nácizmus és annak magyar változata elleni harcban jött létre, s a kommunisták mindig elitélték és el is Ítélik a faji gyűlölködést. figyelmének bizonyítékaként, már a belgrádi repülőtéren várt az információs miniszter: ENVER HUMO, ki a továbbiakban is a legmesszebbmenő szívélyességgel támogatta munkámat úgy a fővárosban, mint később a Vajdaságban: Újvidéken is! Már másnap a belgrádi polgármester: Miladin SAKICS fogadott. Beható beszélgetést folytattam vele országa és főként a főváros újraépítését illetőleg. Nekem különösen szemléltetően mutatkozott meg a jugoszláv főváros hatalmas fejlődése. Hiszen 35 év előtt — amikor illegálisan pár napot töltöttem itten —, Belgrád egy visszamaradott balkáni nagy falut mutatta. Most azonban egy majd 800 ezer lakosú, lüktető életű főváros ejtett csodálkozásba mindkettőnket. Mindenfelé gyönyörű újonnan épült többemeletes lakóházak — mind állami tulajdonban. A nagyforgalmu körutakon, rendezett utcákon zölde- lő parkok váltakoznak. A járókelők rendesen öltözöttek. Az üzletek tömve vásárlókkal. Láthatólag áruban sincs hiány. Csodálatos, milyen szemmellátható eredményeket mutat fel ez a negyedmilliós négyzetküométer- nyi kiterjedésű ország rövid 2 évtized alatt. A szocialista rendszer az, mely egybeforrasztotta a 20 millió főnyi lakosságot, hat különböző köztársaságból. Ez hozta közös nevezőre a szerb-, horvát-, bos- nyák-, macedón-, montenegrói és vajdasági, különböző nyelveket beszélő, különböző vallásu jugoszláv dolgozókat. Mert mint az 1963. évi alkotmány megállapította, “a jugoszláv szocialista szövetséges köztársaság teljesen egyenjogú népek önkéntes társulásán alapul.” A szocialista rendszer szellemének felel meg az is, hogy az alkotmány értelmében “senkisem köteles kinyilatkoztatni, hogy milyen nemzetiséghez tartozik”, mert mindenképpen Ebből következik, hogy mind a Kossuth Lajos téren — a Parlamentben —, mind a Bem téren, a külügyminisztériumban, mind a Jászai Mari téren, a pártközpontban, jól tudják, hogy a Közel- Keleten sok a rendezetlen kérdés, s mindezt előbb vagy utóbb az araboknak és az izraelieknek zöldasztalnál tisztázniok kell. A háborúskodás semmit nem old meg, az akció reakciót vált ki, gyűlöletet kelt, felkorbácsolja a revansvágyat. A kérdés csak az — és ez volt a vita tárgya az ENSZ rendkívüli közgyűlésén is —, hogy mikor tárgyaljanak: a csapatok visszavonása előtt vagy utána. A magyar vélemény szerint: utána. Miért? Azért — derül ki a nyilatkozatokból —, mert nem szabad jutalmazni a fegyveres támadást, nem lehet megengedni, hogy bármely állam fegyverrel szerezzen érvényt igényeinek, legyenek azok indokoltak vagy indokolatlanok. Budapest egy elvet véd: a tárgyalásos, a nem-fegyveres megoldások elvét. Lehet, hogy ez junius ötödiké előtt még nem fogalmazódott meg ilyen élesen; ma már azonban levonják a tanulságot: súlyos válságba és minden bizonnyal általános atomháborúba sodródna a világ, ha különböző országok sorra megtámadnák szomszédaikat s aztán kijelentenék: most pedig tárgyaljunk! Még egy következtetés A másik következtetés, amelyet a magyar vezetők beszédeiből levonhatunk, egy érdekes társadalom-lélektani megállapítás. A kormány szemmel- láthatóan figyelmesen tanulmányozta a közvélemény hangulatát, és megállapította, hogy vannak, akikben az érzelem alakított ki véleményt. Jóné- hányezer magyar állampolgárnak él rokona Izraelben, és ezek a magyarok természetesen aggodalommal olvasták a híreket, elfogultan, jobbára Iz- rael-pártian ítélték meg az eseményeket. De a rokoni érzelem sehol, semmüyen országban nem változtatja meg a külpolitikát. Azért, mert néhány- ezer rokon él Izraelben — Tel -Aviv politikája még lehet téves, rossz, káros és veszélyes —, éppen a rokonságra, tehát az izraeli népre. Kádár János kifejtette ezt, s hangsúlyozta, hogy ezek a meggondolások nemcsak a Közel-Kelettel kapcsolatoállampolgára a szocialista szövetséges jugoszláv köztársaságnak. Jugoszlávia másik szocialista vívmánya: az ön- kormányzás elve. Rövidre fogva ez az elv, a dolgom zók összességének egybemunkálkodását célozza, úgy a közigazgatásban, mint főként a termelésben Igyekszik a lehető legkevesebbre szorítani az állami beavatkozást és a bürokráciát. Sikerült is minden téren az önkormányzatot előtérbe helyezni. Az iparban, a mezőgazdaságban, kereskedelmi és közlekedési vállalatokban, annak utána, hogy a nagyüzemeket és nagybirtokokat, valamint a nagy-vállalatokat nacionalizálták, megszűnt a magántulajdon. Meghagyták ugyan a kisipari üzemeket és a kisparaszti birtokokat. De ez utóbbiaknak a terjedelme nem haladhatja meg a 17 holdat. Annak az általános érvényű szocialista elvnek az alapján, hogy csak az birtokolhat földet és csak annyit, amehy- nyit maga és családja megmunkálhat. A nagyipari üzemekben-gyárakban, a munkástanácsok és különböző munkásszakbizottságok, a mezőgazdaságban a paraszt-szövetkezetek — melyek a meglévő egyéni kis-paraszt-birtokokat irányítják —, vezetik, már eddig is beigazolták, hogy a széles rétegekre alapozott szocialista önkormányzat életképesnek bizonyult. Hogy kétségtelenül emelte máris a dolgozó osztályok öntudatát és egyben életszínvonalát. Belgrádból a Vajdaság fővárosába Novi-Sad- Ujvidékre utaztam, hogy közvetlen-közeiről lássam a félmilliónyi magyarság életviszonyait. Itt a város intelligens polgármesterével: VOJISLAV KOLAROV-al és az ottani információs hivatal készséges igazgatójával: VASA DOBROSAVIJTVICS-al folytattam beható tárgyalásokat. Vizsgálódásaim során főként art kutattam, hogy milyen a magyarnyelvű dolgozók és értelmiségiek helyzete az uj Jugoszláviában. Mint nemzeti kisebbség miként helyezkedtek be a közös szocialista állam kebelébe. Megfigyeléseim eredményéről egy következő írásomban fogok olvasóinknak beszámolni. san érvényesek. Sok magyarnak él rokona az Amerikai Egyesült Államokban, fiuk, apák, unoka- testvérek •—, de ez nem változtat azon, hogy a magyar kormány és a magyar közvélemény elitéli a vietnami háborút, és Washingtont elmarasztalja ebben. Sokezer magyarnak vannak kapcsolatai Nyugat-Németországgal, ott is található szép számmal rokon —, de még senkinek nem jutott eszébe ezen az alapon azt követelni, hogy Magyarország helyeselje, mondjuk, bonni politikusok igényét az atomfegyverre. A magyar kormány tiszteli az izraeli népet és az arab népeket — de a progresszív arab kormányok politikáját támogatja. Világos persze, hogy ebben a térségben sem Magyarország vagy más kis országok, hanem a nagyhatalmak szerepe a döntő: az arab világ esetében a Szovjetunió támogatása. A közel-keleti háború napjaiban létrejött — egy törékeny s csak az izraeli harciaskodás által létrehozott — arab egység, de hosszútávon több évre vissza és előre tekintve kétségtelenül megállapítható, hogy a Szovjetunió a progresszív arab államokat, Egyiptomot, Szíriát, Irakot és Algériát támogatja, s ha —természetesen — szállít is fegyvereket, elsősorban a társadalmi haladást igyekszik előmozdítani: az iparosodást. Hozzá akarja segíteni ezeket az arab államokat ahhoz, hogy megszabaduljanak a gazdasági egyoldalúságtól, és nem csak az olajprofit hulladékaiból kelljen élniök. Mi sem mutatja jobban ezt a törekvést, mint az asz- szuani gát építése, amely szovjet segítséggel folyik, s átalakítja Egyiptom mezőgazdaságát. A békés Közel-Kelet koncepciójába egy békés Izrael is szépen beleillik. S hogy a Szovjetunió a Közel- Kelet békés fejlődésének híve, mutatja — egyebek között — higgadt magatartása a junius eleji háborúskodás napjaiban. Újabb tárgyalások Rhodesiával? Duncan Sandys, a brit nemzetközösségi ügyek volt konzervatív párti minisztere nyilatkozatában felszólította Wilson miniszterelnököt, hogy indítsák meg újra a tárgyalásokat Rhodesiával. Kijelentette, amennyiben ez nem történik meg, akkor a Rhodesia ellen hozott szankciók felfüggesztését fogja követelni. A magyar álláspont és Izrael
