Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-12-21 / 51. szám
Thursday, December 21, 1967 TW? AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 ■ ■■■ ■■■■■ ................ ■■■■'1 ■ ............ Nagy fordulat? Lapunk már foglalkozott a Gary, Ind.-i és Cleveland, O.-i polgármester választásokkal. Mindkét helyen néger jelöltet választottak meg, amit érdemes analizálni, annál is inkább, mert mind a két városban a néger lakosság kisebbségben van és csak a fehérek segítségével érhették el a győzelmet A Demokrata Párt mindkét jelölttel szemben hivatalosan egy fehér jelölt mellett foglalt állást és csak kényszerből támogatta a később már hivatalos pártjelölteket. Semmiesetre sem ez volt a döntő tényező a győzelemhez. Mindkét város lakosságának nagy százaléka bevándoroltakból áll. Mindkét város fejlett iparilag, a munkások az AFL-CIO-hoz tartozó szakszervezetek tagjai. A helyi szakszervezeti bizottságok, a nyelvi lapok, a bevándoroltak több szervezete — közöttük a magyar lapok és egyletek — már az előválasztásoknál a néger jelöltek mellett foglaltak állást, a politikai gépezet jelöltjével szemben. A dolgozók többsége, valamint a liberális polgárság egységesen állt mellettük és ez az egységfront, vagy ha úgy tetszik népfront, győzelmet aratott. Ugyanakkor példát mutatott az ország népének, köztük a néger tömegeknek is, hogy csak egységesen lehet eredményt elérni. Hogy e két város példáját hány helyen fogják követni, az nagy mértékben attól függ, hogy az uj seprűk tudnak-e, akarnak-e jól seperni. Meg tudják-e tisztitani városukat a korrupciótól, ki tudják-e küszöbölni a faji megkülönböztetést, a nyomortanyákat. Ez alkalommal szükséges kiemelni, hogy a mai körülmények között ez az egyetlen helyes ut. A gettókba való elzárkózás, szervezetlen lázadások az államhatalom szervezetével szemben, csak szétszakítja, sőt egymással szembehelyezi a haladó erőket és visszaveti a küzdelmet. A lázadást a nyomor, az elnyomás váltja ki. Minden szimpátiánk a lázadóké, de amig az elnyomott tömegek nincsenek beszervezve vezetőképes pártba, vagy más egységes csoportba, addig a lázadás időszerűtlen és ezt tekintetbe kell venni. Csak ha megvannak a felkelés előfeltételei, akkor lehet bátran megragadni az alkalmat. Csakis úgy lehet megszabadulni az elnyomóktól és olyan eszközökkel, amelyeket a körülmények megkövetelnek. Ezt meg kel érteni, nemcsak a régi mozgalmi embereknek, hanem az un. uj baloldalnak is. Fekete testvéreink elkeseredése érthető, hiszen Ők szenvednek a legnagyobb elnyomatásban. De reménytelenségükben osztoznak velük a fehérek, még sokkal nagyobb számban. E sorstársak egymásnak természetes szövetségesei. Egy most megjelent statisztikából megállapítható, hogy hány család életszínvonala nem éri el a hires “amerikai életszinvonal”-at, melynek eléréséhez évi 8 ezer dollár jövedelem kell. A kimutatás szerint több mint 7 millió család jövedelme évi 3 ezer dollárnál kevevesebb és több mint 20 millió család jövedelme 3-tól 10 ezer dollárig terjed. Ez utóbbiak felének jövedelme 5 ezer dolláron aluli. Ez a 17 millió család az, amelynek létérdeke, hogy összefogjon. Ezeknek az életnívója nemcsak az “amerikai” életszínvonalat nem közelíti meg, hanem valósággal nyomorban élnek. A statisztika szerint a nyomorgóknak 25 százaléka a színes, 75 százaléka a fehér lakossághoz tartozik. Érdekeik közösek és céljukat nem faji alapon, hanem csakis együttes szervezkedéssel érhetik el. A Magyar Szó tájékoztat az óhazáról, csatlakozzon Ön is az olvasók táborához) RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. V. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8481. Mignonok .születésnapi torták, lakodalmi, Bai ■■ Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az orszáj; minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva Victor Perlő: \Z Uralkodó OSZtäty Who Rules America? (Kik Amerika uralkodói) — irta G. William Domhoff amerikai társadalom- tudós —, az évtized egyik kimagasló müve. Az iró a pszichológia segédprofesszora a California-i Egyetemen, Santa Cruz-ban. A béke és egyenlőségi mozgalmak megnövekedtek, militánsabbak és radikálisabbak lettek, de sok kérdésben, u.m. az ellenség azonosításának kérdésében még tájékozatlanok. Az ilyen kifejezések, mint a “power structure”, az “establishment”, sőt még a “military-industrial complex” is csak bizonytalan meghatározások és nincs tudományos alapjuk. Domhoff arra a konklúzióra jut, nyomós bizonyítékok alapján, hogy az Egyesült Államokat jelenleg a dúsgazdag iparmágnásoknak egy kis osztálya uralja, akik zártkörű társadalmi kasztba tömörültek. Ők képezik az “amerikai ipari arisztokráciát . . . melynek alapja az ország részvénytársaságokon nyugvó gazdasága és azok az intézmények, amelyek ebből a gazdaságból élnek.” Ő ezt nevezi “felsőbb osztályának, vagy “uralkodó osztályának. A felsorolt adatok azt mutatják, hogy kevesebb, mint 100,000 család felel meg a “felsőbb osztály” meghatározásnak. Kimutatja, hogy ez a csoport tartja teljes hatalmában a részvénytársaságok gazdaságát, amelyből hihetetlen gazdagságukat és profitjukat nyerik. Az alapítványokon, társas intézményeken, egyetemeken és a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül, ez a csoport uralkodik a közvélemény, a politikai irányzat és a tömegek tájékoztatása felett. Ez vezényli a szövetségi kormány legfontosabb hivatalait, éppúgy, mint a republikánus és a demokrata pártot, amelyeken keresztül a választások lefolynak. Domhoff kimutatja, hogy úgy a katonai intézményeket, mint a CIA-t és az FBI-t ugyanez az uralkodó felsőbb osztály tartja kézben. Nem ért egyet C. Wright Mills azon elgondolásával, hogy “a katonai befolyás emelkedőben van” és az ipari-kereskedelmi, katonai és politikai vezetők háromoldalú hatalmi arisztokráciájáról van szó. Nyomós bizonyítékokkal támasztja alá állítását, hogy a katonai intézmények a dúsgazdagok befolyása alatt vannak. Nem szabad ennek abba a tévhitbe ringatni bennünket, hogy nem lehetséges egy szélső jobboldali katonai puccs, amelyet, minden valószínűség szerint, az uralkodó osztály egyes rétegei támogatnának. Domhoff nagy hozzáértéssel válaszol azokra az elcsépelt érvekre, hogy tulajdonképpen nem a dúsgazdagok tartják kézben a hatalmat. Ezek az érvek hivatkoznak a nagyhatalmuakkal szemben a szakértők szerepére és arra, hogy az iparbárók “.nem szeretik a kormány nagy hatalmát”, stb. A felsőbb osztály, a hatalmában lévő intézményekbe; gyakran kívülálló személyeket helyez el. Példa erre Lyndon Johnson, az Egyesült Államok elnöke. Az ilyen egyének, az uralkodó osztállyal együtt képezik, Domhoff szerint, a “hatalmi arisztokráciát.” Habár nem bocsátkozik politikai magyarázatokba, analízise azt mutatja, hogy megérti a felsőbb osztály múlandóságának történelmi jellegét: “Egyetértünk abban, . . . hogy a rajtuk kívülálló lakosság ‘hatalmi lehetősége’ határtalanul nagyobb, mint a felsőbb osztályé, de hozzá kell tennünk, hogy -az utóbbinak az ‘egységi lehetősége’ sokkal nagyobb az előbbinél, mivel a lakosság reménytelenül megoszlik a különböző jövedelmű osztályok, a különböző vallási, származási és faji csoportok között... Még azt is mondhatjuk, hogy a hatalmi arisztokrácia tagjai gyakran tekintetbe veszik a más csoportok reagálását, mikor határozatokat hoznak.. A huszadik század Amerikájában a dühös, szervezett tömegek hatalmi lehetősége ismert dolog, amint a külföldi forradalmak, a nők szavazati jogáért váló küzdelem, a munkássztrájkok és a polgárjogi'küzdelmek mutatják.” Dómhoff müve visszatükrözi a haladó szellemű gondolkodás fejlődését és az amerikai egyetemeken a tudományos társadalmi kutatás és aktivitás előmenetelét, mióta Mills megírta a “Power Elite” cimü könyvét. Talán nem ir olyan ékesszólóan, mint Mills, de messze felülmúlja dokumentációban, pontosságban és a konklúziók tudományos megalapozásában. Kifejezései megfelelnek az elfogadott amerikai szociológiai standardoknak. Az ő “uralkodó osztály”^ tulajdonképpen része Marx kapitalista osztályának, amely a termelési eszközök tulajdonosa. Ugyanakkor azonos a kapitalista osztályon belüli leghatalmasabb, uralkodó csoporttal, amelyet Lenin “pénzügyi oligarchiának” nevezett és amely a modern monopol-kapitalizmus országait vezeti. Domhoff alaposan felhasználta az idevonatkozó amerikai írásokat, beleértve a marxista írásokat; js* Egyes növendékeit is belevonta a kutatásokba. modern élet komplikáltságával, a társadalomtudományokban éppúgy, mint a természettudományid ban is, egyre fontosabb a kollektiv tudományp^ munka. A diákok között és az egyetemi fakultásokban a haladószellemü gondolkodás előretörésével, tág alkalom nyílik kollektiv kutatással, a t£p> sadajorntudoniány előmenetelére. „■ f. ■ Reméljük, hogy ezt a müvet továbbfejlesztik majd hasonlóan magas színvonalú tanulmányokkal, annak kikutatására, hogy milyen hatással van a dúsgazdag uralkodó osztály hatalma a nép éle'féré! az ország életének irányítására, a világra és a háború és béke kérdésére. Az ilyen müvek, a marxista müvekkel együtt, szilárd alapul szolgálnak a további küzdelem programjához és a lakosság egységének megteremtéséhez, mely véget vet majd a társadalmi létra legfelsőbb fokán levő kizsákmányoló multimilliomosok uralmának. : APRÓSÁGOK ! K Kovács Erzsi rovata -1 Soha nem szerettem vásárolni. Különösen ruhaneműt. Akármelyik üzletben körülnéztem a ruhák között, ha valami szépet láttam, ha valamelyik ruha megtetszett, mindjárt kisült róla, hogy az nekem kicsi. Csak a 12-es 14-es, na meg még a 16-os ruhák szépek. De nézze csak meg valaki egyszer a 18-as ruhákat. Elmegy a kedve a vásárlástól. De a mai divat aztán igazán nem nekünk (makacs-ötveneseknek), nem a 18-asoknak való. Bementem az Alexanderhoz és mindjárt láttam is egy elég szép blúzt. Könnyű meleg gyapjúból volt, bő raglán ujjal, szép szürke alapon pár esik. No, mondom, ezt megveszem, fekete szoknyával szép lesz. Kérdem is az elárusító kisasszonyt: “Mibe kerül ez a blúz, kedves?” Rámnéz a hölgy, vagyis végignéz és lenézően ezt felelir 1: - “Az nem blúz, az egy ruha!” U‘. Hát igy néz ki a mai divat. A szoknyát elsikkasztották. Némelyik fiatal lánynak az egész rövid kis kabátjából egy csöppnyi szoknya se látszik C.áta- pasz az egész combja. De csizma van rajta. ' , Hát ez a divat igazán nem nekem való. De Vzmt nem mondom, hogy a régi-régi divatot sii’ojh viasza. Nézem az anyám fiatalkori képeit és igazán sajnálom az akkori nőket. Földig érő bő szekn^a, a deréknál alaposan össze van fűzve, hogy7 karcfú legyen és magas nyakú, hosszú ujju blúz.' Hát efc se kellene nekem. Nincs mit csinálni, mint elhefc- dani a tavalyi ruháimat és megvárni, inig megnőnek a mini-szoknyák egy kicsit. ''j De egyébbel is baj van. Kezd hideg lenni és fázik a fejem. Kalapot nem szeretek viseíni, ríémSs állnak jól azok a magas cilinderek. Kendőt ndm vehetek fel, mert abban éppen annyi évesnek látszom, amennyi vagyok. Hát azt már nem. Szóval, muszáj lesz valami sapkát kötni, ami se nem kalap, se nem kendő. Hát ilyen bajban vagyok a divattal. De persze a “barátnőim” finoman igy fejezik ki magukat: _ '^ “Nem a divatban a hiba.” Hát azt én is tudom. De azt hiszen), hogy mi harcos asszonyok összefoghatnánk és. megátekit- hathánk a 18—20-as brigádot. Követelnénk, hogy nekünk is csináljanak megfelelő ruhát. A megfelelő ruhát ügy gondolom, hogy legalább' 20 foM- tal és 15 vagy 20 évvel kevesebbnek nézzünk ki benne. is* Aki az igazat tudni akarja, előfizet az Amerikai Magyar Szóra!
