Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1967-12-21 / 51. szám

3* flbiOW MLAIAA^HUH — ÓS* ÜAY&AM 1A3HJ13MA fm .ÍS itttamad ^J&aHWiT 4----------------------------------------------------—ÄM^Rii?irn^GYinr?^^^Ufip^<ÄTrwö]n5—“ —— tküFsH^: recembéTTinsg? %Zr! í Ki a felelős? Az ország rézbányáiban, rézfinomitóiban és réz­feldolgozó üzemeiben 60,000 munkás több mint öt hönápja sztrájkol. Magasabb bért, jobb munka- viszonyokat, magasabb nyugdijat követelnek. 22 különböző szakszervezetbe tartoznak, de most első alkalommal, egységesen állnak a munkáltatókkal szemben. A szakszervezetek egyik követelése, hogy a mllnkások bérét, munkaviszonyait országos mun­kaszerződés foglalja magában, nem mint azelőtt, arfiikor minden bánya, finomitó és gyár külön-kü- löh kötött szerződést a munkásokkal. A munkások ezen utóbbi követelését a réztröszt vezetői ellenzik, s minden erejüket latba vetik, hogy meghiúsítsák a dolgozók jogos célkitűzéseit. Miért a nagy ellenállás? Nem szükséges nagy képzelő tehetség ahhoz, hogy megértsük: miért ellenzik a trösztfejedelmek az! országos munkaszerződést? Jól tudják, hogy ha a munkásoknak sikerül érvényesíteni ezen kö­vetelésüket, akkor nem lehet egységüket többé megbontani. Eddig a munkáltatóknak sikerült az egyik szervezetbe tartozó munkásokat a másik szer­vezetbe tartozókkal szembe állitani. >.; A tény az, hogy a múltban a réztröszt a leg­gyengébb szakszervezettel kötött “egyezményt”, azután a többi szakszervezetet kényszeritette ha­sonló .vagy azonos egyezmény elfogadására. A munkások most egységesek a munkáltatókkal szemben és elhatározták, hogy nem tűrik az egy­ségbontást. Az AFL-CIO támogatása Az AFL-CIO konvención szóba került a rézmun­kások harca. A különböző szakszervezetek megbí­zottai a helyszínen több mint félmillió-dollárt sza­vaztak meg a sztrájkolok támogatására. 1967 december 12-ét az amerikai munkásmoz­galom “fekete napjaiként emliti majd a történe­lem. Ezen a napon, az AFL-CIO hatodik konvenció­ján megjelent 1,200 delegátus nagy része lelkesen ünnepelte Lyndon B. Johnsont, aki az amerikai nép többségének véleménye szerint az ország legnép- szerütlenebb és legkevésbé szavahihető elnöke. Émelyitő volt, amint Johnson elnök George Meanyt, az AFL-CIO elnökét dicsérte. Azt a Mea- nyt, aki azzal dicsekszik, hogy soha nem vett részt egy sztrájkban, soha sztrájkot nem engedélyezett. Ugylátszik, hogy Meany e munkásmozgalmi “tevé­kenységével” kiérdemelte a magasztalást L.B.J. részéről. Never had it so good Az amerikai nép sohasem élt ilyen jól, mondta Johnson elnök a delegátusoknak. Ugyanakkor a Johnson-kormány hat tagja a következő tanúval­lomást hallotta Washingtonban: Tennessee állam Fayette megyéjében éheznek az emberek, a megye lakói fáznak, oktatásra szomjaznak, dolgozni akar­nak, de nincs munka. Johnson dicsekszik Johnson elnök az amerikai szakszervezetek sza­bad működését dicsérte, de ugyanakkor egy árva szót sem szólt arról, hogy az ország réztrösztjének fejedelmei összeesküvést szőttek a rézbányászok, rézfinomitók, rézfeldolgozók szakszervezeteinek le­törésére és ennek következtében már hatodik hó­napja piketel 60,000 munkás, akik családtagjaikkal együtt a legnagyobb nélkülözésnek vannak kitéve. Johnson elnök az AFL-CIO delegátusok előtt is­mét hangoztatta áhitatos szavait békeszeretetéről. Amig az ajkáról elhangzott szavak eljutottak a de­legátusok füléhez, addig C—133-as és C—141-es repülőgépek útban voltak Vietnam felé, a 101-es hadosztály 6,500 katonájával, az ottani amerikai Ez azonban nem elégséges. A réztröszt össze esküvéséről le kell rántani a leplet, az amerikai nép elé kell tárni a Phelps Dodge, az Anaconda, ä Kennecott és a többiek véres múltját. Emlékez­tetni kell az amerikai népet arra, hogy miként te­relték össze a Phelps Dodge vállalat rézbányái­nak és rézfinomitóinak sztrájkoló munkásait, ho­gyan vitték őket a sivatagba és hagyták ott őket étlen-szomjan, hogy letörhessék a század elején a munkások sztrájkját. Egyesülnek az alvilággal A második világháború után a Phelps Dodge ak­kori igazgatója, Wiley Brown mondotta: “Majd megmutatom, hogyan kell letörni a munkások szervezetét.” Brown ur az Elizabeth, N. J.-i munkásokat nyolc hónapos sztrájkba kényszeritette és minden elkép­zelhető eszközt felhasznált, hogy a sztrájkot letör­je. Többek között felbérelte a “Murder Inc.” al­világi gyilkosait, mint sztrájktörőket, akik meg­szállták az üzemet. A gyár egy öböl mentén állt és a sztrájktörők részére csak hajóval szállíthattak élelmet. Az alvilági gyilkosok megöltek egy em­bert, aki a sztrájkolókkal rokonszenvezett és töb­bet megsebesítettek a sztrájk folyamán. De mind­ez hiábavalónak bizonyult, a munkások harckész­sége és a munkásosztály támogatása teljes sikerre vitte a sztrájkot. A 60,000 rézbányász, rézfinomitó és rézfeldolgo­zó sztrájkja is 100 százalékos sikerrel végződhet, ha a munkások mostani vezetői mozgósítják a szer­vezett munkásokat és ha hajlandók lerántani a leplet a réztröszt fejedelmeinek összeesküvéséről. Kommunisták dolgozhatnak hadianyagot gyártó üzemekben WASHINGTON, D. C. — 1950-ben törvénybe ik­csapatok megerősítésére, az erkölcstelen háború felfokozására. Szomorú és megvetésre méltó látvány volt, amint a magas fizetésű, jólétben élő szakszervezeti veze­tők tapsolták és éljenezték Johnson elnök beszédét, amikor csak a napokban amerikai ifjak százezrei tüntettek New York, Boston, Chicago, Detroit, San Francisco, Los Angeles és az ország többi váro­sainak utcáin, követelve a sorozás beszüntetését és a háború felszámolását. Szomorú és megvetendő látvány volt, amint a tulhizott, kopasz, vagy őszhaju “munkásvezérek”, a 74 éves Meanyvel az élükön, éljenezték Johnson vietnami politikáját, amikor a szavazók többsége minden alkalommal elitéli ezt a politikát és a béke mellett szayaz. A “munkásvezérek” éljeneztek, San- Franciscó­ban pedig a 11. választókerület szavazói 66,314 szavazattal megválasztották a Johnson-politika leg­élesebb kritikusát, Paul V. McCloskyt, aki legyőzte ellenfelét, Roy A. Archibaldot, noha ő is “galamb” volt McClosky azonban részletesebb, konkrétebb békeprogramot terjesztett a választók elé; követel­te nemcsak Észak-Vietnam bombázásának beszün­tetését, de a háború fokozatos leépítését, tárgya­lásokat a Nemzeti Felszabadító Front képviselőivel és az amerikai csapatok lépcsőzetes visszavonását. Szomorú és megvetendő látvány az. erkölcstelen háborúért felelős Johnson éljenzése, amikor Ful- bright szenátor, Kanada külügyminisztere Paul Martin, VI. Pál pápa és az egész emberiség békét követel. Úgy véljük,, hogy nem a Bal Harbourban gyülése- ző és a jólétben elpuhult szakszervezeti búrokrat- ták, hanem a chicagói konferencián résztvett 500 szakszervezeti képviselő hangoztatta a 17 millió szervezett munkásság többségének véleményét: BÉKÉT MOST!!! tgitták a McCarran javaslatot. A McCarthy-korsza- kot visszatükröző törvény többi között kimondotta: a koipmunista párt tagjai nem dolgozhatnak hadi­anyagot gyártó üzemekben. E törvény alapján elbocsátották Eugene F. Ro­heit, aki a Todd Hajógyárban, Seattle, Wash.-ban mint gépész dolgozott. Robel törvényre vitte az ügyet. A Legfelsőbb Bíróság most döntött és 6 szava­zattal kettő ellenében érvénytelennek minősítette a McCarran törvény ezen szakaszát. A döntést a Legfelsőbb Biróság elnöke, Earl Warren főbíró irta, aki éles szavakkal ostorozta a McCarran törvényt, és kihangsúlyozta, hogy nem lehet egy amerikai polgár alapvető jogát megsér­teni csak azért, mert tagja a kommunista pártnak. A közlekedési munkások egységéről Az ország közlekedési gépezete, a vasutak, a re­pülővállalatok, a teherautó-üzemek egyre kevesebb kézben összpontosulnak. A trösztösitési folyamat nagy lendülettel halad előre, ami többi közt azt jelenti, hogy a személy- és teherszállítás moderni­zálása, gépesítése lehetővé teszi, hogy kevesebb munkaerővel több személyt és nagyobb mennyisé­gű árut szállítsanak. A szállító munkások ezer és egy problémával állnak szemben és a munkások képtelenek legele­mibb érdekeiket megvédeni, mert a szállító ipar­ban nem kevesebb, mint 37 különböző szakszerve­zet képviseli őket. Ez a szakszervezeti felépítés talán helyénvaló volt a múlt században, de semmiképp sem felel meg a MA követelményeinek. Ez késztette C. L. Dennist, a vasúti irodai alkal­mazottak (Brotherhood of Railway and Airline Clerks) szervezetének országos elnökét, hogy kon­ferenciára hívja a 37 szakszervezet képviselőit egy­séges program kidolgozására. Elvesztette a csatát a Stevens-vállalat A J. P. Stevens-vállalat az ország egyik legna­gyobb szövőgyára. A vállalat nem egy gyár, hanem húsz gyár tulajdonosa. Az üzemek North és South Carolina államokban vannak. 1963-ban a Textile Workers Union szervezési kampányt indított a Stevens-vállalat munkásai között. A vállalat kiáltványt intézett a munkásokhoz, melyben kinyilvánította: “Ha a szakszervezetbe lép­tek, abból nem lesz előnyötök”. A vállalat képvise­lői azonban nemcsak ilyen módon igyekeztek meg­akadályozni a munkások szervezkedését. Elbocsátották az üzemek legaktívabb 71 mun­kását és ezzel megfélemlítették a munkások ezreit. A szakszervezet eljárást indított a vállalat ellen. A National Labor Relations Board hosszú vizsgá­lat után bűnösnek nyilvánította a vállalatot és el­rendelte az elbocsátott munkások visszavételét. A vállalat azonban nem fogadta el az NLRB ha­tározatát, hanem bírósághoz folyamodott, amely hosszú tárgyalások után jóváhagyta az NLRB ere­deti döntését. A munkásgyülölő Stevens Co. tulaj­donosai az alsóbb biróság döntését nem fogadták el és fellebbeztek. A Legfelsőbb Biróság most döntött az ügyben és jóváhagyta az alsóbb bíróság határozatát. így a vállalat kénytelen visszavenni az elbocsátott 71 munkást és a négy évi munkaveszteségért kárpó­tolni őket. A. szövőmunkások szervezete most újabb kam­pányt indít a J. P. Stevens Co. munkásainak meg­szervezésére.---------ÚJBÓL KAPHATÓ!--------­ORSZAGH LÁSZLÓ Angol-magyar ét magyar-angol ZSEBSZÓTÁR két kötetben Ara kötetenként $2.50 . és 25 cent posta- és csomagolási költség Megrendelhető a Magyar Szó Kiadóhivatalában, 130 E. 16th Street, New York, N. Y. 10003 ti MEGVETÉSRE MÉLTÓ TELJESÍTMÉNYE Munkás és szakszervezeti hírek

Next

/
Thumbnails
Contents