Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-12-07 / 49. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 7, 1967 A KIÁBRÁNDULTSÁG A KORMÁNYHIVATALOKBAN IS ELTERJEDT INNEN CNN AN Ok: a háború — a belföldi programok redukálása — nem szeretik Johnsont- E cikk McNamara elmozditása előtt Íródott — Nemcsak az amerikai nép széles rétegeiben terjedt el a kiábrándultság a kormány politikájával szemben, hanem már belül, a kormányhivatalokban is. Az elégedetlenség legtöbb helyen a Johnson személye iránti ellenszenvton nyilvánul meg, de ennek indító okai a kormány politikájából erednek. Érdekes bepillantást nyújt erről Henry Gammill cikke a Wall Street Journal november 8-i számában, amelyet a hirlap 20 riporterének kormánytagokkal való beszélgetéséből állított össze. Kommentár nélkül közlünk ebből szemelvényeket: A legérdekesebb dolog Lyndon Johnson kormányvezetőségi hivatalának emberei között nem az, amit csinálnak — ebben kevés az újdonság —, hanem amit elszenvednek: Ezek kiábrándultság, kimerültség, neheztelés, fásultság, félelem, tájékozatlanság, gyanú, örömtelen munka és gyiilölet- Olyan érzések uralkodnak közöttük, hogy a közönség nem érti meg, a kongresszus üldözi, a Fehér Ház megalázza őket és a kollégák elárulják egymást. Ami még ennél is rosszabb, megszűnt az önbizalmuk. . . . . .Az általános vélemény az, hogy nemcsak a kormány tevékenységének minőségében, hanem a kormányzatban magában is bomlás megy végbe. A sikertelenség és nyomottság érzése most hirtelen előtérbe került. Az elnök alsóbb hivatalának egyik tagja — kiváló képességű ember, akinek fontos, országos ügyek intézése a megbízatása — az elnöktől való állandó félelemben él. Azt hiszi, hogy más. féltékeny kormányalkalmazottak az elgáncsolására törekszenek, olyasmibe akarják berántani, ami felkeltené ellene Johnson haragját. Indokolt ez, vagy nem, de mégis gyakran védelmi manőverezéshez fordul. Amikor tárgyal valakivel, ragaszkodik ahhoz, hogy tanúképpen egy harmadik személy is jelen legyen. Amikor külső telefonhívást kap legyen az akár a Fehér Házból — egyik titkárnőjét a mellékvonalra teszi és az a hallottakat gyorsírással papírra veti. Egy másik mellékvonalán egyik segédje hallgatózik, azzal az utasítással, hogy ha a beszélgetés veszedelmes irányban halad, nyomjon meg egy gombot és igy figyelmeztesse főnökét. Akivel beszél, az eltűnődhet azután azon, hogy az illető miért tereli másra a beszélgetést, vagy miért nem hajlandó valamiről nyilatkozni. Egyre többen otthagyják állásukat Egy 24 éves fiatalember egyenesen az egyetemről került a Labor Department-be, egy fontos hivatalnok kisegítőjéül. Tele volt lelkesedéssel az ott rá váró “társadalmilag jelentős” munka iránt. Most már ő is elkeseredett. Egyrészt azért, mert Vietnam miatt kevés pénz marad a nagy szakképzési program kiterjesztésére; a program hivatalosán még létezik, “de csak nevetni lehet rajta”. . . “Ez feladat?” — kérdezi. Most már délután fél nagykor otthagyja a hivatalát. “Washingtonban sok mindent lehet csinálni délután”, ‘ mondja. “Nyitva vannak a múzeumok és a bárok is.” Egyes kollégái hetenként egy egész regényt elolvasnak az Íróasztaluk mellett; mások az esti iskolai leckéjüket tanulják. Összegyűlnek kis csoportokba és panaszkodnak. Azt kérdezik egymástól: “Mit keretünk itt?” Ez a fiatalember már nem-is tartozik a kiábrándult kormányalkalmazottak közé, mert néhány nappal ezelőtt otthagyta az állását. Nemsokára követi őt egy tehetséges, fiatal adminisztrátor is a belügyminisztériumban. Eltávozásra késztetik kétségei “az ázsiai háború helyességére vonatkozólag”, de még inkább a kilátásta- lanság a különböző programok “kátyúba futása“ miatt, az indiánok segélyezésétől kezdve a vizszeny- nyeződés megakadályozásáig. “A kormánynak az az állítása, hogy az ágyú mellett a vajat is megengedjük, egyszerűen nem igaz,” mondja. Másvalaki megmaradt állásában, mint McNamara hadügyminiszter legmagasabbrangu polgári segédje és ledolgozza a munkanapot, reggel nyolctól este hétig, de kedv nélkül végzi a munkáját. Azért vállalta el megbízatását, mert nagyra tartotta Mc Namara intellektuális becsületességét, de most “csalódottnak” érzi magát. Az a meggyőződése, hogy feljebbvalójának tettei saját logikájával állnak szemben és csak politikai okokból támogatta az elnököt Észak-Vietnam bombázásában, a rakéta- elháritó rendszer kiépítésében. Az a véleménye, hogy a hadügyminiszternek le kellett volna mondania ahelyett, hogy elfogadja ezt az “őszintétlen“ politikát. Miért nem hagyja ott az állását? “Én senki sem vagyok; az én lemondásom nem számitana.” Mások nem hagyják el a "süllyedő hajót" Nagyon sokan gondolnak arra, hogy otthagyják hivatalukat. Még többen lemondanának . . . csak azért nem teszik, mert nem akarják azt a látszatot kelteni, hogy “otthagyják a süllyedő hajót.” Egy magasrangu kormányhivatalnok szerint “sokan magas állásokban csak a fogukat csikorgatják.” Johnson kabinetjének 12 tagja közül az egyik beismeri, hogy az elnök, mint feljebbvaló, nagyon kellemetlen személy — nyers modorban sértegeti az embert mások előtt és leszólja a háta mögött. Eltűnt a korábbi lelkesedés a megszorított költség- vetés és a háborúból eredő elkeseredés miatt. A kormányalkalmazottak között sokan a kongresszust okolják mindenért. Az Office of Economic Opportunity nyomorenyhitő hivatalának egyik alkalmazottja szerint, abban a hivatalban “a legtöbben majdnem kibírhatatlan idegállapotban dolgoznak egész évben, mert a hivatalt a kongresszus minden percben halálra Ítélheti.” Úgy érzik, mindenki ellenük fordult De a kormányban szép számmal vannak olyanok is, akik meg vannak győződve, hogy nemcsak a kongresszus, hanem az egész amerikai nép ellenük fordult. Valaki, aki nemrég az egyik kisebb kormányhivatal vezetője volt és most mint privát ügyvéd működik, mondotta: “A kormányon belül a hangulat még jobb, mint kívül, az országban.” A külügyminisztériumban egy njagasrangu tisztviselő, aki a vietnami háború ezernyi nehézségeit vizsgálja, kijelentette, hogy az egész láncolatnak a leggyengébb láncszeme az Egyesült Államok hazai frontja. A kormány hivatalnokainak nemcsak a belföldi gazdasági fejlemények irányíthatóságában dőlt meg a hite, hanem az U.S. külföldi stratégiájának kidolgozásában is megrendült a bizalma. Kevesen hiszik ma már, hogy a kormány megtalálta a győzelem útját Vietnamban. Azonkívül, maga ez a nagyméretű háború még nagyobb kételyeket ébreszt a felkelés-elleni (counter insurgency—Szerk.) eljárások alapvető elvei iránt. Ezeknek az elveknek megfelelően az U.S. kormány bizonyos mértékű segély, hadianyag szállításával, katonai tanácsadók, néha kisebb katonai csapatok kiküldésével megállíthatja a kommunisták munkáját és a gerillák működését úgyszólván mindenütt a világon. Úgy a Pentagonban, mint a külügyminisztériumban ma már savanyúan beismerik, hogy ez a teória csúfos kudarcot vallott Vietnamban. Ennek a vállalkozásnak a védelme kényszeriíette ki azt, hogy a háború előre nem látott méretűvé fejlődött. De mégis, amint az egyik kormányhivatalnok mondotta, más tervek hiányában az U.S. ugyanennek az elvnek alapján jár el sok más országban is. “Úgyszólván mindenki egyetért abban, hogy nem akarunk még egy Vietnamot” — mondja — “de mégis mit kapunk majd?” Sok kormányalkalmazott számára Lyndon Johnson kicsinyes módon önzőnek tűnik fel. A Federal Aviation Agency-ben még most is arról beszélnek, hogyan kényszerültek nemrég minden repülést felfüggeszteni a washingtoni National Airporton pontosan 5 percre, amikor az elnök a közeli Lincoln Memorial-nál beszélt. Ez a Carl Sandburg emlék- ünnepélyen történt, ahol olyan irodalmi kiválóság mint Archibald MacLeish, a jet-repülők zúgása közben volt kénytelen elmondani beszédét. Aki az igazat tudni akarja, előfizet az Amerikai Magyar Szóra! Nem De Gaulle váltotta ki a NATO válságát. A szövetség az Egyesült Államok atommonopóliumára épült. Válsága tehát 1949 őszére vezethető vissza. Amikor a Szovjetunió 1949 szeptemberében felrobbantotta első atombombáját, egyidejűleg aláaknázta a NATO alappillérét, (vagyis az U.S. addigi atommonopóliumát) és elkerülhetetlenné lett, hogy a szövetségnek előbb-utóbb uj alapot keressenek. • • • A NATO-n belüli jelénlegi nyugtalanság abból fakad, hogy a legfontosabb szövetségesek a világ minden részén egymástól eltérő politikát folytatnak, és alig van olyan fontos kérdés, melyben valamennyi szövetséges nagyhatalom egyforma álláspontot képviselne. • • • A nemzetek feletti integráció létrehozására irányuló készség helyébe — ami egyébként a második világháborút követő első tiz évben gyümölcsöző politikai akcióvá lehetett volna — olyasfajta nacionalizmus lépett, amely veszélyezteti a jelenlegi hagyományos szövetségeket is. • • • A lehallgatókészülékek orgiájáról készített tanulmányt a Columbia egyetem egyik professzora. Mint Írja: manapság egy gyufaskatulyányi szerkezettel valóságos rádió adó-vevő készülékké lehet átalakítani egy embert, és ezzel nagyon sokan visz- szaélnek. A titkosrendőrség és a féltékeny házastársak legnagyobb örömére már készül egy olyan elektronikus berendezés, amely három kilométerről is tudósit egy zárt lakásban lezajló bármilyen eseményről. • <• • Franciaország legnevesebb De Gaulle-szakértő- je, Raymond Tournoux összefoglaló müvet irt az elnökről “A tábornok tragédiája” cimmel. Tournoux sok más között idézi De Gaulle nézetét a Kennedy-gyilkosságról: “A rendőrség benne volt a dologban. Vagy ők adtak parancsot rá, hogy megtegyék, vagy elősegítették, hogy megtehessék. Mindenképpen benne voltak.” A tábornok véleménye szerint Lee Harvey Oswaldot jó előre bűnbaknak szemelték ki, hogy “a figyelem elterelésére” anti- kommunista “boszorkányhajszát” indíthassanak. “Inogtak egy ‘kommunistát’, aki valójában nem is volt az, csak egy nulla, egy fanatikus...” • • • Saigonban a legkorszerűbb technikával telepített szupererődöt avattak fel. Úgy konstruálták, hogy hosszú időn át tartó ostromot, vagy akár aknavető-tüzet, a lázongó lakosság mindennemű rohamát kiállja. A kívülről fölöttébb tetszetős épület falai vasbetonból vannak, .emellett megfelelő távolságban hat láb magas vasbeton fal veszi körül. Az erődnek saját áramfejlesztő telepe és hosz- szu időre elégséges vízkészlete van. Az építkezés költsége két és fél millió dollár volt. Az épületen ez a tábla áll: "Az Amerikai Egyesült Államok saigoni nagykövetsége." Jelszava bizonyára ez: bizalom a "felszabadítandó" ország lakossága iránt. * • • Capri lakóit évszázadok óta zaklatták a mindent ellepő, nagy számban hemzsegő legyek. Az olasz atomenergia-szakértők áprilisban sajátos módon akadályozták meg a legyek szaporodását: ezerszámra küldték a szigetre az atomsugárzással szaporodásképtelenné tett himlegyeket. A művelet teljes sikert aratott: nincsenek legyek Capriban. Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0397 Erit. as 2nd Class Matter, Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879 to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre S10,00, félévre $5.50. Minden más külföldi ország-- 84 ba egy évre 12 dollár, félévre $6.ö0 ____________________________
