Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-06 / 27. szám
Thursday, July 6, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 12 Köszöntő "Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket." (Ady) Munkáslapnak kapitalista országban legfontosabb feladata: szakadatlanul harcolni a dolgozó osztályokért . Akkor is, ha szinte mindennap küzdenie kell magáért a lap fennmaradásáért. Ezt példázza a most hatvanöt éves fennállását ünneplő Amerikai Magyar Szó. Azt a hatvanöt évet, mely élesen visszatükrözi a lap olvasótáborának hőskölteménybe illő harcait-megpróbáltatásait is egyidejűleg. Azokét a szülőhazájukból kiszakadt-ki- kényszerült magyar munkás- és paraszt tömegekét, melyek az idegenben, fogadott hazájukban csak lassan és nehezen tudhattak gyökeret verni. "Éhe kenyérnek”: az éhség korbácsa üzte-ker- gette az “öreg amerikások” tízezreit, hogy leszáll j an ak bányászként az idegen föld mélyébe. A többieket pedig, hogy eladják éhbérért egyetlen “árujukat”: dolgos két kezüket, képzeletüket sohasem járt hatalmas gyáraknak, ipari üzemeknek. így sorozódtak be mint tanulatlan ipari munkások az amerikai több milliós “ipari tartalékse- regbe”. De még Amerika nagy olvasztó tégelyében is, hosszú időbe tellett, amig annyi sok ide- genajku osztályos társaikkal egyetemben, aktív részévé válhattak az óriási amerikai ipari prole- táriátusnak. A mindennapi felőrlő kenyérgondokon felül “éhe a Szónak” rágta a lelkűket. Az Egyesült Államok tengernyi népe között, egyelőre némán és értetlenül csetlettek-botlottak az uj világban. Mert szülőföldjükkel együtt elvesztették anyanyelvűket is. Egyelőre nem tudtak szót érteni még csak az egyazon gyárban, üzemben dolgozó amerikai osztályos társaikkal sem. Megpróbálták kezdetben, a fülüknek idegen angol szavakat-fo- galmakat tetszetősebbre átformálni — hogy úgy mondjam, megmagyarositani. Hiába, fogadott hazájukban még sokáig lenézett, másodrangu idegenek maradtak. De alighogy gyökeret vertek az uj hazában, máris “éhe a Szépnek” ösztökélte őket. Az elvesztett szülőföld, az édes anyanyelv utáni vágyakozás hívta életre Amerikában, az első magyar munkáslapot. Mit tudják azok, kiket jó sorsuk megóvott attól, hogy idegenben keressenek megélhetést és uj hazát, hogy mit jelentett a tengerentúlra kényszerült magyar dolgozóknak az, amikor az első magy ar munkás napilap megszólalt. Amikor fogadott hazájukban, anyanyelvükön először csendült föl harcrabuzditás: jobb életért, több szabadságért és békéért. Amikor lapjuk utján először kaptak igaz hireket-üzenete- ket az otthonmaradt munkás- és parasztok szenvedéseiről. Egyben hősies küzdelmeikről is UJ MAGYARORSZÁGÉRT. Amikor az “Előre”, később az “Uj Előre”, majd a mostani Amerikai Magyar Szó hasábjain keresztül, bekapcsolódhattak szülőföldjük dolgozóinak életébe és harcaiba. Az elmúlt két véres világháború során éppen úgy, mint a közbeeső Horthy korszak fehér terrorja idejében. De közben fogadott hazájukban sem adták ingyen. A tőkés termelés elválaszthatatlan együttjárója: pusztító gazdasági válságok, majd az ezen a földrészen is felbukkanó fasiszta áramlatok, végezetül a második világháborút követő hidegháború — az imperialista nagyhatalmak vezetésével — újra meg újra megnehezítették, visz- szavetették az amerikai magyar munkásmozgalmat. Rövid időkre elnémították a magyar mun- kássajtót is. De ez — akárcsak az ókori legendák hőse: Antheusz, ki valahányszor ellenfelei földre- kényszeritették, uj erőt merített az anyaföldből — hasonlóképpen az öreg amerikások áldozatos erőfeszítésével feltámadt és uj életre ébredt. Az Amerikai Magyar Szó, hatvanöt évvel a vállán, a régi fiatalos erővel harcol az egész amerikai proletariátus, köztük a magyar munkások jobb életéért. Az imperialista háborús méregkeve- rőkkel szemben: a népek békés egymás mellett éléséért. Ugyanekkor szülőhazánkban a szocialista épitőmunka zavartalan teljesüléséért. Köteles- ségszertien beszámol lelkes olvasótáborának az otthoni nagyszerű fejlődésről. Arról az elvitathatatlan haladásról, az otthoni városokban és falvakban, melynek gyümölcsét bár az otthoni dolgozók élvezik egyedül, de aminek testvéri együttérzéssel, teljes szivéből örvend, az idegenbe szakadt, de szülőföldjéhez ragaszkodó amerikai magyarság is. Az Amerikai Magyar Szó-t hétről- hétre türelmetlenül várják az olvasók. Édes anyanyelvükön belőle szereznek tudomást, mi a hir hazulról és a nagyvilágból. Izgalommal, feszült figyelemmel olvassák, hogy milyen uj csodákat müveit megint az otthoni dolgozók teremtő keze. Mert ma már valóra vált az ábránd, amit félévszázaddal ezelőtt a nagy magyar költő-vátesz: Ady Endre megálmodott : “Uj szelek nyögetik az ős magyar fákat, Várjuk már, várjuk az uj magyar csodákat.” Bódog András: Az "őrült tudós” Gondoltam, legfőbb ideje volna, hogy valaki igazságot szolgáltasson az “őrült tudósnak”, ő az a szakállas, vagy szakálltalan különc, aki legtöbbször vastag szemüveget visel, forgatja szemeit malomkerék módjára, kezeivel kapálód- zik és forgatja a kapcsolókat a villanygépezeteken, melyek zuborognak, ijesztően villámlanak és pislákoltatják fényeiket a regényekben, filmekben, a televízión, vagy rádión. Az “őrült tudós” mindig nagy különlegességeken dolgozik laboratóriumában; pl. azon, hogy majomagyat ültet át emberbe és viszont, gépezetével embereket és állatokat egérnagyságura tud lekicsinyíteni, halálsugarakat talál fel, szörnyeteg emberevő virágokat növeszt, mérgében fel akarja robbantani a világot, ördögi kacagással meséli el, hogy lombikjában újfajta baktériumokat tenyészt, amelyek ellen nincs védelem, vagy vegyszerekkel szénből annyi gyémántot, aranyat termel ki fillérekért, hogy tönkreteszi vele a pénzpiacot és az egész világgazdaságot és hasonlók. Egy szóval az “őrült tudós” nagy lángész, de érezhetjük mindjárt a történet kezdetén, hogy ő most valami nem jóban sántikál. Már abban mind egyformák az “őrült tudós”-ok a történetekben, hogy találmányaikkal nagy terveik vannak. Például az emberiséget saját képükre akarják átformálni, híresek és hatalmasok akarnak lenni az egész világon, esetleg elpusztítanák az emberiséget, hogy csak a kiválasztottak maradjanak meg, ésatöbbi, ésatöbbi. Legjobb esetben még a szeretett nőt is meg akarják hódítani, ez azonban már másnak adta a szivét. Szerencsére mindig akadnak jobbkinézésü, fiatalabb és nem őrült tudósok, akik az utolsó pillanatban megszabadítják a hölgyet, megakadályozzák a pénzpiac összeomlását, vagy az emberiség kiirtását, a majomagyvelő átültetését, vagy másképp mentik meg az emberiséget és ettől kezdve boldogan élünk, amig meg nem haltunk. Az ilyesmi, vagy ehhez nagyon hasonló az“őrült tudós” regénye 32 fejezetben és televíziós filmen, két tucat hirdetéssel megszakítva. De miért nevezik “őrült”-nek ezt a tudóst? Nyilván nem azért, mert nagyra törő, dirigálni akarja a világot, vagy megszámlálhatatlan kincsekre szeretne szert tenni, hogy az imádott nőt megszerezhesse magának, féltékenyen gyűlöli kollégáit, vagy azon spekulál, hogy hol lehetne legpraktikusabban kipróbálni a halálsugarakat és baktériumokat két millió emberen! Ilyen hajlandóságokat találunk minden valamirevaló bankvezérben, mammutvál- lalat elnökében, hadiszer-készitőben és hasonlókban is. Ezek persze nem “őrültek”, ellenkezőleg, gazdaságunk és társadalmunk oszlopai és lángelméi. Életük követendő példa. Nyilvánvaló, hogy az “őrült tudós” csak azért “örült”, mert individualista és lángeszű, nagy találmányait sajátmaga akarja felhasználni és alkalmazni. Azt még elnézhetnénk neki, hogy találmányát saját privát laboratóriumában készíti el, sőt azt is, hogy nem valamelyik nagy gyár megrendelésére dolgozik, amint ezt a “jó”, tehát “nem őrült” tudósok tennék és teszik. A “jó tudós” találmányát, akármilyen nagyszabású gyilkos eszköz, nem ő maga, sőt nem is a gyár próbálja használni. Tudja, hogy erre való az állami hadsereg. Tehát szalad a hadügyminisztériumba, mondván: “Nézzétek, van egy halálsugaras gépszabadalmam, kicsi és olcsón tudom szállítani, minden közkatona zsebrevághatja és ha kell percek alatt minden élőlényt elpusztíthat maga körül. Rendeljetek legalább félmilliót belőle. Mit, hogy az túl sok, annyit nem tudtok használni? Hát akkor egy nagyobb háborút kell csinálni.” Vagy igy beszél az illetékesekhez: “Van egy uj számológépem, leszámológépnek neveztem el, mert minden ellenséges lényt egérnagyságura össze- zsugorit azon nyomban. Hogy most nincsen ellenség és háború ? Hát azt a legkönnyebb megcsinálni, hogy legyen!” Egyszóval a nagy különbség éppen abban van, hogy az “őrült” lángész nem tudja, hogy a pusztítás és tömeges emberölés nem egyéni feladatok; ha ilyesmit kiván az ember természete és méginkább anyagi érdekei, ehhez az ország gépezetét kell felhasználni. Ez tudja legjobban, hogy a világ melyik részének elpusztításában van a legtöbb haszon. A tudós tudománya ilyesmire nem terjed ki. ő arra való, hogy a halálgépeket kitalálja, azonfelül pedig kuss neki! Amelyik tudós pedig nem akar megállni a kussnál, az nyilvánvalóan “őrült”, mert azt képzeli, hogy a háború és béke kérdésébe neki is szabad beleszólnia, holott a társadalmi rend szerint a háború, a tömegirtás dolgai, meg hasonló szépségek a pénz és az ipar királyainak érdekkörébe tartoznak. Ezzel szemben a hazafias “jó tudós” elismeri, hogy gyilkolni sem egyénileg, sem tömegesen nem szabad, mert ez állami feladat, amikor például a hadiipart kell fejleszteni, hogy a gazdasági rendszer csődbe ne kerüljön, vagy az ellenség nem hajlandó elég olcsón adni az olajat, vagy termelni a banánt a megfelelő vállalatok részére. A jó tudós tehát szivrepesve dolgozik a halálos baktériumokon és találmányával szalad az illetékesekhez. Nem rokonszenvezem az őrült tudóssal, de nem is haragszom rá, amiért nagy haragos pusztító, meg ölő tervei vannak és a világot akarja uralni. Csak azt akarná tenni őmaga, amit a józan- eszü nagypénzek és mammutvállalatok tesznek állami segédlettel, még ha erről ritkán írnak is regényeket és csinálnak filmeket, meg televíziós képeket, sokkal ritkábban, mint a szegény “őrült tudós”-ról. Az “igazi tudós”, mert ilyen is van, mindezekkel szemben nem akarja uralni a világot, sem elpusztítani. Neki azonban szava nincs. Mást alig tehet, minthogy időnkint ágál és tiltakozik, belekiabál a némaságba, vagy legfeljebb saját pénzén nyílt levelet nyomattat ki a pénzkirályok lapjában. Erről azonban senki sem ir, senki sem csinál televíziós képeket. Pedig az ilyenek az igazi “örült tudós”-ok. Az emberiséget és emberiességet szeretnék megmenteni és szolgálni ebben a világban. Micsoda őrület! Gyorsfagyasztott élelmiszerek romlása Nyugatnémet intézmények vizsgálatai azt mutatták, hogy rendkívül hosszú tárolás során mikroorganizmusok hatása következtében a gyors- fagyasztott élelmiszerek is megromolhatnak. A gyakori hőmérsékletingadozások hatása károsabbnak bizonyult, mint az egyszeri, bár jelentősebb hőmérsékletemelkedés. Baktériumok még mínusz 5, mínusz 8 C-fokon, élesztőgombák még mínusz lO-minusz 12 C-fokon, mig a penészgombák még mínusz 15-minusz 18 C-fokon is növekednek. A Magyar Szó tájékoztat az óhazáról, csatlakozzon Ön is az olvasók táborához!
